OT Éva túrabeszámolója:
Éjszakai kényelmes vonatozás után pénteken hajnalban megérkeztünk Decinbe, ahonnan modern és kulturált BZ motorvonattal utaztunk Rumburkba. Térképek hiábavaló keresgélése közepette, már meg is érkezett az állomás elé a különbusz, melyen legalább 30-an utaztunk a 22 km-es teljesítménytúra rajthelyére. A busz elképesztõen keskeny, jeges utakon, kicsi településeken haladt át a dimbek-dombok között. A dombok meredekek és sziklásak voltak, fenyõerdõk között és alatt bújtak meg.
A rajthelyen (Rynartice) leszállva mindjárt kipróbálhattuk a jégen való talpon maradás mûvészetét (nem mindenkinek sikerült), melyre szinte az egész túra során szükségünk volt. Ugyanis a korábban leesett 30 cm-es hó a benne lévõ nyomokkal együtt elõzõleg kicsit megolvadt és utána megfagyott. Az utaknak ez az állapota mind a völgyekben, mind az emelkedõkön és lejtõkön végig jellemzõ volt.
Viszonylag gyors pecsételés után az egész csapat elindult a rendezõkkel együtt, akik a továbbiakban, az igazolófüzetben megadott helyeken mindenkit bevártak az újabb és újabb pecsételés céljából. Elõször egy rendkívül kanyargós, sziklás patakvölgyet jártunk végig, hidakon át-átkelve, idõnként a partoldalon a jégen egyensúlyozva. Jetrihovice településen átkelve következett ez elsõ izgalmas csúcsmászás a kiépített, de jeges lépcsõkön meredeken fel. A kilátó alatti szikla hasadékaiban vezetett tovább a lépcsõsor, mire végül – több visszarettenés után – de feljutottam az ellenõrzõ pontra. A rendkívül érdekes helyen lévõ kilátó fából épült kis házikót is tartalmazott, mely bivakolásra is alkalmas lehet.
A továbbiakban egyik szikláról a másikra másztunk, újabb és újabb kilátó- és ellenõrzõ pontokat érve el. A markánsabb sziklákon mind épült kilátó és az oda vezetõ út is nagyon sok kiépítést igényelt, melyek mind jó állapotban voltak. A legmagasabb szikla aljában – már a látvány alapján – visszafordultam, de Gábor fiam (Bubu) felmászott oda is. Elmondása alapján a jeges viszonyok közepette igen veszélyes vállalkozás volt az egész, de a rendezõk egyike ide is felmászott pecsételés céljából. Megjegyzem, hogy annak is elfogadták a túrateljesítést, aki nem mászott fel.
Térképen nem szereplõ turistaház következett, melyben mindenki evett-ivott saját pénzbõl. Nagyon érdekes volt, hogy mindhárom nap sok üzemelõ turistaházban és étteremben voltunk, amitõl Magyarországon sajnos más elszoktunk. Érdemes több pénzt (az eurót is elfogadják) vinni, mivel az éttermek kicsit olcsóbbak, mint nálunk és érdekes specialitások között lehet választani. Újabb izgalmas sziklák meglátogatása után a cél Doubicében is egy étteremben volt, ahonnan menetrendszerinti busszal Rumburkba, majd vonattal utaztunk Valdekbe. Rumburk másfajta izgalmakat tartogatott, mivel a reggel beadott csomagunkat a 17 órakor bezárt csomagmegõrzõbõl alig tudtuk „kiszabadítani” a vonat indulása elõtt.
A valdeki kempingben fûtött faházban volt a szállásunk, melyben már ott voltak az autóval a 100 km-es túrára érkezõ Animanó és Sali Gábor is. A fûtés elõször kissé rozoga volt (Gábornak ez be is tett, annyira megfázott a földön lévõ matracon), de az egyik kedves rendezõ odaadta a saját (a túra elõtti igazolólap nyomtatás során használni tervezett) fûtõberendezését. Ezután a szállás és a befizetett ellátás rendkívül jó volt. A vacsorát háromféle ételbõl kellett elõre kiválasztani mindkét estére.
Péntek este 9-kor együtt indult a 100 km-es és az éjszakai 12 km-es túra, melyen a jég mellett a köd dominált. Bubu a 12 km-es túrát teljesítette.
Szombaton reggel a kempingbõl indult az 50 km-es túra. Induláskor még találkoztunk Sali úrral, aki a 100 km-es túra elsõ felérõl jött vissza a táborba. Fenyõerdõkben, rétek szélén, országúton vezetõ utakon 17 km után értünk Brtnikybe, ahonnan a 23 km-es körtúra útvonalára tértünk át. Brtnikyben a kocsma tulajdonosát és jellegzetes bajszát ábrázoló bélyegzõt kaptunk. Utunk elõször egy kálváriához és kápolnához vezetett, majd egy hegytetõre, melyen rendkívül méretes kilátó volt. A kilátóban végre kaptunk térképet és 8-10 féle pecsétet is. 12 órakor pont egy étteremhez érkeztünk, ahová azonnal beültünk ebédelni. Az ablakból láttuk, ahogy Animanó és Sali úr lehagy minket. Egyre vadabb emelkedõkön és lejtõkön ismét szikláról sziklára vándoroltunk. Egyes lejtõkön az ülõtechnikát választottam, annyira jeges és lejárt volt az út a sziklák között. Rendkívül meredek és kitett leereszkedés után egy patakvölgybe érkeztünk.
A további útvonal során Brtniky-ig barlangot, vízeséseket, várat lehetett megnézni, ha az ember a leírt útvonalat járta végig, nem tévedt el és a jégen be is tudta járni. A kocsmáros méretes bajuszának újabb megszemlélése után a mély hóban Mandavy forrásához másztunk fel, majd a vártnál rövidebb idõ alatt célba érkeztünk.
Vasárnap átszállással tarkított vonatozás után a 17 km-es túrára indulunk Chribskából. Elõször Maly Stozeè csúcsát hódítjuk meg az utolsó sziklát kivéve, melyre kitettsége miatt senki sem mászott fel. Tolštejn vára elõtt elvesztem, ezért a kiszemelt 12 óra körüli vonatról – és az esti órákban Pestre érkezésrõl - le kellett mondanunk. Csodálatos napsütésben, súlyos hóterhek alatt nyögõ fák között - a szerencsés összetalálkozás után - egy síparadicsomban lévõ kilátót látogattunk meg. A sípálya szélén történõ, a síelõk miatt veszélyes leereszkedés után még egy templom és kálvária vár ránk, majd megérkezünk a célban lévõ étterembe.
Folyamatos vonatozás és Prága állomásainak éjszakai becserkészése után hétfõn reggel érkezünk Pestre. A következõ ellenõrzõ pont a munkahely volt.
A térségben húsvétkor és nyáron is rendeznek teljesítménytúrát, amikor a kedvezõbb terepviszonyok mellett talán a sziklakilátók felkeresése is veszélytelenebb. Nagyon szép, változatos vidék, ezért ajánlom mindenkinek a részvételt.
|