BUÉK 20 A hirügynökségek világgá röpitették, hogy a bécsi Filharmonikusok zenekara, január elsején, Strauss "Egy éj Velencében" cimû mûvének elõadásával köszöntötte az új évet. A kompoziciót az újévi karmesterként elõször fellépõ Daniel Barenboim vezényelte. A koncert közvetitését több mint 70 állomás - köztük a Magyar Televizió - is átvette. A hirügynökségi jelentések nem szóltak arról, hogy a Teljesitménytúrázók Társasága, január 3-án, a BUÉK 20 túra megrendezésével köszöntötte az új évet. A programot számos önzetlen munkatárs segitségével - lásd a MVTE honlapját - a már többször is fellépett Zoltan Javor és Peter Kimmel páros dirigálta. A túra megjelenitését külföldi adóállomások nem vették át, a Magyar Televizió sem sugárzott semmit. Kiküldött munkatársunk jelentése szerint, a budapesti rendezvény hangulata semmiben sem maradt el a bécsiétõl, mivel a résztvevõk mindegyike nemcsak passzivan, hanem igen tevékenyen is hozzájárult a megvalósitás sikeréhez. Schumachertõl tudjuk, hogy a kicsi a szép, ezenfelül a teljesitmény még a miénk is, mindnyájunké volt. Ennek a magasztos érzésnek a hatása alatt sorakoztunk fel a "Checkpoint Hûvösvölgy" regisztrációs asztalai elõtt és szurkoltuk le az igen könnyen kimondható belépõdijat. A nevezési dij kékszinû papirjai hatalmas kupacban tornyosultak Jávor elnök asztalán, aki annyira bizott a szociális mezõ jóindulatában, hogy - szemmel láthatóan - nem szerzõdtetett õrzõ-védõ embereket a - szerintem - hétszámjegyûre dagadt összeg oltalmazására. A pénzhalmazt csupán az iszonyú méretû virslihalmaz múlta felül, elõre vetitve a teljesitõkre váró bõséges lakoma képét. Praktikus okokból, hamuban sült pogácsa helyett csomagolt croissant-tal és 2 dl dobozos almaitallal bocsátottak útra a tisztelt rendezõk. Ezzel a húzással feleslegessé vált közbensõ etetõpont létesitése. Kisebb aprósággal még igyekezték fenntartani a cukorszintünket. Ha még hozzátesszük, hogy a célban a már megfõtt virslipárok vártak minket kenyérrel, mustárral, ketchup-pel és teával, akkor az étkezési beszámolót befejeztük. A tea kicsit édesebb lehetett volna. Én ilyen vagyok. Ági lányommal és Domonkos unokámmal indultunk neki a Nyéki-hegy emelkedõjének. A hegyek déli lejtõjén nem nagyon volt hó, esetleg semmi, de a korábbi vékony réteget a bakancsok sikos földdé tudják csiszolni, ami nem mindig kellemes. Mindazonáltal a túra útviszonyaira semmi rosszat nem lehetett mondani. A leirásból ismeretes útvonalon - valamelyest visszafogottan, mivel télen nem szeretek megizzadni - feljutottunk az Újlaki-hegyi parkolóhoz, ahol volt szerencsénk utolérni Magyar Balázst. Közben a környezet is megváltozott, szép, zúzmarás fák között menetelhettünk tovább, kék ég alatt, napsütésben, néhány kóbor felhõ kiséretében. A Hármashatár-hegy csúcsa utáni hosszú lejtõ kellemes sétaút, amirõl a jobban igyekvõk letérnek a pár méterrel odébb, párhuzamosan futó betonra. A távot még meg lehet kurtitani a lenti kanyar átvágásával. Ezek a praktikus elméjû túratársak apró örömei. Fenyõgyöngye, Árpád-kilátó, Apáthy-szikla következik. Újabb megjegyzéseimet elmondtam a Hegedûs Róbert-emléktúránál, most csak arra figyeltem fel, hogy mekkora szikladarabokat képes kitépni a földbõl egy mai, erõs munkagép. Ezek a nagy kövek a Csalán-utca elõtt illetve az elején keletkeztek, az új honfoglalók készülõ épületeinél. Átmegyünk az Ördögárkon, a Nagyhid alatt és fel a Fekete István-utcán. A Robi-túrán is újdonság volt nekem ez a vonalvezetés, mert egy évet kihagytam. Persze, néha jó a kihagyás, mert a változások jobban észrevehetõek. A Szerb Antal-utcára rátérve, az iró iránti tiszteletem mellett, sajnálom a Szajkó-utca elvesztését. Nehéz azonban összeegyeztetni az idõk során szaporodó kiválóságok nevének megörökitését a hangulatos, természeti és egyéb nevek megõrzésével. Kiváncsi voltam, hogy mi lesz a Széher-út elérése után, mert a Gyémántos-lépcsõn sem jártam még. Gond nélkül ereszkedtem rajta lefelé, miközben átfutott az agyamon, hogy jelenleg búcsút vettünk "Az igazi Ady" szerzõjétõl, Bölöni Györgytõl. Tûnõdtem, hogy miért is kellett megválnunk a Ferenc-halom tetején átmenõ ösvénytõl. Nem mondom, jeges-havas idõben kapaszkodni kellett a keritésbe, dehát az új gazdák hamar gondoskodtak egy beljebb futó, elektromosan biztositott hálóról. Nem találgatok, ráadásul, otthon, megállapitottam, hogy az új térkép már a mostani Z vonalat tünteti fel. Azért még egy nosztalgikus pillantást vetettem a nagy kanyar vége felé leérkezõ ösvény gerendalépcsõire s lenn is voltam a betonon. Helyben vagyunk. Itt a lakópark, aminek kék táblájára az Euro szó is felkerült valamikor. Nagyon korszerû, hiszen megemeli az egyébként tipikus társasházak jellegét. Ehhez hozzájárul a park szó, ami azért elengedhetetlen, mert az eufémia, azaz a bájos hangzás érdekében töröltük jelenkori szótárunkból a primitiv hangzású telep szót. Igy nincs ipartelep sem, csak ipari park, ami mégis csak más. Legalább is papiron vagy táblán. Raktárközpont sincs csak logisztikai center, pedig csupán annyi a nagy különbség, hogy kartonok helyett számitógépekbe irják a tételeket. Mindkettõt lehet jól vagy rosszul csinálni. A Dénes-út sarka felé igyekezve, felnézek a toronyszállóra. Ha átlapoztok a Hegedûs-túráról irt beszámolómhoz, akkor megtalálhatjátok beszélgetésemet Nicolescu professzorral arról, hogy miként falják fel az épitkezések a budai erdõket. A beszélgetés ennek a szállónak a sokadik emeletén történt. 33 év után "ma már csak emlék". A megszüntetett hárshegyi kemping helyére épült lakópark ennek a nyomulásnak egy darabja. Persze, maga a szálló is a járulékos épületekkel. A filmgyár kristálytiszta levegõrõl álmodott, a Budakeszi-út növekvõ forgalmát látva, kételyeink lehetnek. Talán sohasem volt szükség kristálytiszta levegõre, csak mondták. Öreg ember próbáljon szabadulni az emlékeitõl, foglalkozzon inkább teljesitménytúrázással. Dehát mintha ott lennénk. Közben ugyanis mozgatjuk a lábunkat és igy csak felérünk a János-hegy alá, ahol hamarosan ott tornyosul bélyegzõjével Toplak rendezõ úr. Tovább bocsájtva, a Paradicsomhoz érkezünk. Ilyenkor már nyitva van a Szép Juhászné büféje, benne kiváló forralt borral és teával. Megállunk és mindenki elfogyasztja az életkori sajátosságának megfelelõ italt. A felvett üzemanyag gyorsan felrepit minket a Hárshegy tetejére. Szépen követjük a S jelzést és nem toronyiránt - tényleg, nem kilátótorony iránt - közelitjük meg az ellenõrzõ pontot. A pont után arra gondolunk, hogy miként is fogunk lekerülni a Bátori-barlang elé. Jeges idõben gondterhelten keressük a lecsúszás módját. Most viszont semmi gond sincs, a kiváló rendezõk jó erõs kötelet feszitettek ki, játék a lejutás. A Téli Mátrában már korábban is bevált ez a megoldás, jó sok fenékreesés, gurulás és egyéb keserv után. A vasúti sinek elõtti lépcsõ sem problematikus, hipp-hopp, lenn vagyunk a Nagyrét szélén. Mióta nem jártam itt, tovább épült a mozgássérültek sétaútja és szép, új téglákkal kövezték ki a rét szélét. A másik oldalon már látszik az 5. ellenõrzõ pont, már ott is vagyunk és az adminisztráció után egy piros és egy aranyszinû szaloncukorral folytathatjuk a maradék, rövid utat. Itt egy krátereket bemutató parkrészlet köti le a figyelmemet, mivel Áron unokám nagyon szereti a vulkánokat és soknak tudja a bonyolult, idegen nevét. Ez nagyon jó, dicséretes ismeretterjesztõ alkalom. A teljes boldogsághoz még csak az kellene, hogy a tavaszi takaritáskor ledörzsöljék az izléstelen feliratokat. Végül itt a cél. Evezgetünk a tömegben, összeszedjük a járandóságot. Vigyázunk, hogy le ne ejtsük a mustáros tálcát se a kövezetre se más nyakába. Sokan voltunk, jót sétáltunk. Balázson kivül a másik, Borosnyai Balázzsal és a szegedi Szabó Jánossal találkoztunk. Késõn is indultunk, 9:10-kor a résztvevõk zöme már elment. Menetidõ 4:27, megfelel az életkornak és a kényelmes tempónak. Összefoglalva: kifogástalan túra, dehát nagyon sokan is dolgoztak érte. Annak örülök, hogy van szervezõi utánpótlás. A mozgalmaknak akkor van jövõje, ha a mai vezetõk mögött látjuk a következõ hullámot. Azokat, akik már ma is képesek lennének egy ilyen rendezvény irányitására. Közhelyet mondtam, de a látottak alapján. Ettõl megalapozott az állitás. Eljött hát az új év. Jönnek sorba a 2009-es túrák. Kinek több, kinek kevesebb. A körülményektõl függ. Latolgatjuk a már és a még szavakat. A fiatalok az elsõt, remélve, hogy már nagyobb teljesitményre is képesek lesznek, a "tapasztaltabbak" pedig a még-en gondolkodnak: mire futja még. Valamilyen rajtnál azonban ott leszünk. |