Túrabeszámolók


Bakonyi Mikulás

Pap GáborTúra éve: 20082008.12.10 12:51:08
Bakonyi Mikulás 50

Hajnali ötkor csillagos volt az ég, amikor kiléptem az ajtón Gyõrben. Ez meglepõ, tekintve, hogy éjfélkor még esett. Sõt, egész héten elég sokat esett. Többször felsejlett elõttem a szokásosnál is nagyobb sár rémképe. Pénteki foglalkozáson minden vállalkozó kedvût figyelmeztettem eme veszélyre, ennek ellenére kilencen verõdtünk össze a buszvégállomáson, illetve ott volt Bálint is, így bealvás nélkül sikerült eljutni Zircre. A többiek igyekeztek minél gyorsabban elrajtolni, hogy ne kelljen a teljesen szétjárt úton botladozniuk, én még 8-ig vártam, a pontnyitások miatt.
Induláskor kissé ködös nyirkos volt még az idõ, a Zirci völgyben megült a pára. Pintér árok felé kényelmes tempóban elõzgettem az embereket. A talaj nem volt vészes, sokat segítettek a lehullott falevelek.. Az ellenõrzõ ponttól fölfelé jövet persze sáros volt az út nagyon, de itt mindig az. A kaptató után tempósan nyomtam tovább, jól esett a futás, Piros óta nem tudtam terepen futni, már nagyon hiányzott.
Borzavár a felemelkedõben lévõ pára alatt ült, ami igen szép látványt nyújtott. Az aszfaltos útnál nem láttam szalagokat, így érzésre mentem tovább, A rét közepe táján, a hídon jelent meg újra a szalagozás, ezek szerint rossz felé mentem…
Csárda völgyben átfutott elõttünk a völgyben egy csapat õz. Nagyon látványos volt. A második pontig nem egész 40 perc alatt értem el, kb. 11-es tempó, ami nálam erõsnek számít, de most élveztem nagyon a dolgot, nem akartam visszafogni magam.

Ráfordulva a Cuha-völgyre több embert láttam a síneken bandukolni, pedig ezen a szakaszon az út mindig jó állapotban van. Patakátkeléseknél a sebesség stabilizál elvet követtem, több gyalogos õszinte megrökönyödésére. Ahol nem látszottak ki kövek a megduzzadt patakból, ott a legsekélyebb részeken nemes egyszerûséggel átgázoltam. Porva-Cseszneki vasútállomás környékén találkoztam Zolival, akivel még Lõvérek túrán ismerkedtünk össze. Váltottunk pár mondatot, majd én mentem tovább. Nem sokkal késõbb Rushék is feltûntek, innen tudtam, hogy már a mezõny elején járok. Idõ közben a nap is kezdett kisütni, ettõl még jobb kedvem lett. Kõpince forráshoz nyitás elõtt érkeztem, de a pontõrök már helyükön voltak. Sebességem még mindig 10 fölött volt a patakátkelések ellenére.

A Zörög-tetõnek fölfelé az emelkedõ egyáltalán nem volt vészes, a túloldalon pedig csodás panoráma nyílt a napfényben a Cseszneki várra. Lejtõn zúzás közben többször elõfordult, hogy a talaj megindult alattam, szerencsére esés nélkül megúsztam.
Kõmosó-völgybe jól jött a lánc, 1:58-al pecsételtem. A faluban sikerült kicsit keverni, 2-300 méter kitérõ beiktatásával lett meg a Várkert sörözõ. A szendvicset és a teát helyben fogyasztottam, majd kb. 8 perc vakaródás után, nekivágtam a táv második felének.

Kifelé a faluból nagyon erõsen sütött szembe a nap, alig láttam valamit. Menet közben gyakran néztem hátra, innen is nagyon szép a vár. Ekkor láttam meg, hogy a völgyekben ülõ pára a napsütés hatására fölszakadt és úgy nézett ki, mintha viharfelhõk gyülekeznének. A Kõ-árok a korábbi évekhez képest jól járható, a sziklafalak szépen látszottak a lombjukat vesztett fák között. Mikulástól éneklés nélkül kaptam szaloncukrot és pecsétet. Kérdeztem, hogy nem szeretnék-e, hogy énekeljek, mert készültem, de annyit mondott, hogy elég lesz visszafelé :)

Még hárman voltak elõttem, mikor elindultam a Töbör-hegynek. Fent a hegytetõn csodásan szikrázott a napfényben az ágakon lévõ vízcseppek, a félig megszáradt kérgû bükkök pedig vakító fényes szürke falat képeztek. Kora tavasszal láttam eddig csak ilyet a Bakonyban. Visszatérve a piros sávra hamarosan beértem az élen haladókat, köztük Atillát, akivel egy darabig együtt haladtunk. Az Ördög-árok nagy kedvencem, és 1996 óta elõször láttam benne tisztességes mennyiségû vizet. Ez némileg megnehezítette a haladást, de még így is a pontõrök elõtt értünk Gizihez. Nem vártunk rájuk, majd úgyis szembejönnek alapon továbbmentünk. Jól tettük, mert így sikerült megpillantanunk az árok oldalában 4 szarvast. Pár perc múlva a pontõrök is meglettek, és laza kocogással értük el a zöld sávot.

Eléggé leromlott az átlagsebességem az árokban, ezért a távvezeték alatt ritmust váltottam, Atilla nem tartott velem, így újra egyedül nyomultam tovább. Visszaérve Gézaházára már jópáran álltak a Mikulásnál, de senki nem akart énekelni. Beálltam pecsételni, és amikor sorra kerültem, kérték a beígért dalt. Kihúztam magam és elnyomtam a télapó itt van kezdetû népballadát. Olyan jól sikerült, hogy a Miki még kezet is rázott velem az extracsoki mellé. Erre annyira büszke vagyok, hogy bele fogom írni az önéletrajzomba :)

Gézaházán fölfelé kifejezetten jó volt az út, ahhoz képest, hogy mennyi 17-es elment már erre. A nagyobb sár igazából a Gesztenyés ellenõrzõ pont után kezdõdött, az erdõszélen már erõs csúszkálásba ment át a dolog, gyorsan ki is menekültem a füves részekre, már ahol volt.
Cuha-völgy felé kanyarodva elõször egy széles murvás úton megyünk, jó alkalom lett volna kicsit felpörgetni magam, de nem igazán ment. A lejtõn lefelé aztán elkezdõdött az igazi sárdagasztás.

A ponton figyelmeztettek, hogy fakitermelés miatt jól szétjárták az utat. Én naivan azt gondoltam, hogy az elmúlt évekhez képest biztos nem jobban. Hát tévedtem. Az úton permanens bokáig érõ trutyi volt, és a bokrok miatt egyik oldalra sem lehetett kimenekülni. Miután áttarzanoztam néhány farakáson, úgy döntöttem, hogy menjen itt akinek hat annya van, és azzal a lendülettel kikecmeregtem a töltésre. Maxi respect azoknak, akik kitartottak végig, én csak Kardosrét határában tértem vissza, onnan már az út mellett a fûben is lehetett futni. A szennyvíztelepnél rátérve az aszfaltra volt még 4 percem az 5:20-as idõhöz. Nyomtam neki, ahogy akkor kitellett, végül két perccel kicsúsztam. A célban aztán jól kipihentem magam, átöltöztem és ismerõsökkel beszélgetve vártam a többieket. Sikerült nekik a busz indulása elõtt, nettó 28 másodperccel kiérni a buszmegállóba.
Mindegyikünk rettentõen élvezte a túrát, köszönet érte a szervezõknek, és az idõjárás felelõsnek!