Túrabeszámolók


Tanuhegyek másnapi túra - UKK kisjubileumi/Haláp/Bauxit/Régi Templomok

nafeTúra éve: 20082008.12.02 21:20:52
Ukk 25
GPS-el mért távolság: 26,9 km.
Régen voltam túrázni, ráadásul meg is fáztam, így nem mûködött a készülõdés rutinja. Elszámoltam az ébresztõ idejét, így majdnem csak fele idõm maradt a készülõdésre. Ennek ellenére a tervezett idõben elindultam, viszont otthon felejtettem a jó kis Polar órámat, aminek következményeként nem tudtam összesített szintemelkedést mérni.
Felvettem Tamást, s irány Ukk. Könnyen odataláltunk. Kényelmesen készülõdtem, hiszen még nem nyitott ki a rajt. Közben megérkezett László is, akivel már régen nem túráztunk együtt. Gyermeke születése óta nagyon visszafogta magát. Nem is volt kérdés, hogy együtt megyünk, ráadásul, hogy egyenlõk legyenek az esélyek, õ is meg volt fázva. Hamar elintéztük e nevezést. Indulás.
Az aszfaltos szakaszt hamar letudtuk. Hol füves, hol kissé sáros földutak következtek. Rövid gyaloglás után, Gógánfa határában ráragaszthattuk az igazoló lapra az elsõ matricát. Újabb aszfaltozás következett. Hamarosan a vasúti sínek közt ballagtunk Sümeg felé, gyakran hátratekingetve, nem jön-e a vonat. Egy kanyar miatt csak rövid szakaszt láthattunk be. Sümeg irányába viszont jó hosszú egyenes szakasz található. Egészen megnyugodtunk, amikor fénypont tûnt fel a messziségben. Egy-két perc múlva biztos lett vonat jön. Ettõl kezdve nem kellett a hátunk mögül kanyarból kibukkanó vonattól tartani. A Zalagyömrõi megállónál megkaptuk az elsõ pecsétet, egy kis nápolyival. A falut érintve rátértünk egy furcsa piros jelzésre. Késõbb a Csúcsos-hegy meredek kaptatóján felérve megállapítottuk, valószínûleg azt a tüdõt szimbolizálja, amit a túrázó kiköp a hegyre menet.
Meglepetésünkre víz csordogált a Meleg-víz-patakban. Elõször láttam benne vizet a bauxit bányászat befejezése óta. Hol van már az-az idõ, amikor télen vadvízi evezés folyt a patakon, s nagyobb volt a vízhozama, mint a Marcalnak? Újabb „vasutas” szakasz után, kellemes erdei szakasz következett a Sümegre vezetõ aszfaltútig. Ezen a nem szeretem aszfalton értünk be Sümegre. Hangulatunkat emelendõ apró szemekkel rákezdett az esõ is, ami hol megerõsödve, hol elállva kísérõnk maradt egészen Csabrendekig. Sümegen jó meredek ösvényen értük el a várba vezetõ utat. Jó dolog a kockakõ burkolat, ha száraz. Most esõben viszont kegyetlenül csúszott. Ahol lehetett mellette mentünk. A vár pénztárában megkaptuk a következõ matricát. Az idõjárás nem kedvezett, így a várlátogatás elmaradt. Óvatosan leballagtunk a várból, majd a 84-es út keresztezése után megkezdtük az emelkedõt a Csúcsos-hegyre. Jó kis ösvény. Haladásunkat nehezítette, hogy a közelmúltban valamilyen vezetéket fektettek le itt, puhává, esõben ragadóssá téve az ösvényt.
Végre felértünk. Következett a túra legjobb terepe Csabrendekig. Hegyi-erdei ösvény! A fehér köveknél kaptunk egy újabb bélyegzõt és egy kis kalóriapótlást. A kilátás remek! Szép kényelmesen begyalogoltunk Csabrendekre, ahol egy pizzériában találtuk a következõ pontot. Nem ok nélkül. Kemencében sütött pizzaszelet és tea járt az ellenõrzõ bélyegzõ mellé. Nagyon jóleset. Fel is vettem pontként a GPS-embe, mint biciklizésnél felkeresendõ kalóriapótló helyet.
Már csak két hosszú egyenes szakasz volt hátra, egy ellenõrzõ ponttal. Helyenként elég sárosnak bizonyult az út, fõként ahol frissen túrták fel. Volt viszont kellemes fenyves szakasz is. Ismerõsök értek utol, akikkel egy darabig együtt mentünk, s beszélgettünk (többek közt a „paraszt wokban” történõ hús és halsütés mikéntjérõl). Meg is lepett, hogy alig gyorsabbak nálam, hiszen rendszerint csak egy kondenzcsíkot látok belõlük, amikor lehagynak.
A végén két-három kilométer hosszan aszfaltúton gyalogolva értünk be a célba, ahol megkaptuk az oklevelet és a kitûzõt. Egy kis beszélgetés után hazafelé vettük az irányt.
Az idõjárást leszámítva jól szervezett, kellemes túra volt. A túra ár/érték aránya igen jó. 600/500 Ft-ért térkép, kiváló útvonalleírás és szalagozás, egy helyen nápolyi, egy helyen Sport-, vagy Balaton szelet, Csabrendeken pizza és tea, célban oklevél és kitûzõ. A kapott térképvázlat „csak” szürkeárnyalatos, de sok túrával ellentétben, teljes mértékben alkalmas a tájékozódásra. Saját térképemet nem kellett elõvennem. Az útvonalleírás valóban segítségünkre volt Sümegen és Csabrendeken (másutt nem volt, rá szükség). Egy túrán, általában ezek a tájékozódás szempontjából legnehezebb szakaszok. De itt ezek is könnyûnek bizonyultak! Külön jónak tartom, hogy a térkép és az itiner az egyesület honlapján is hozzáférhetõ, így fel lehetett készüli.