Túrabeszámolók


Iszinik 100/ Iszi 50 / Nik 50/40 / Iszinik 40 / Csillaghegyi Csillagok 15

atomcatTúra éve: 20082008.11.24 13:48:02
Iszinik 100

Matyi (alias Mazo 1) túratársam pár hónappal korábban mesélte, hogy pár "hülye" megszervezi az év pont átellenes napján a Kinizsi 100-at, pont fordítva. Ez a pár "hülye" feltehetõleg abban bízott, hogy csak lesz pár "még nagyobb hülye", aki részt is vesz rajta. Hát, akadtak:)

Matyi beszámolója szerint túrázókkal zsúfolt vonattal érkezett Szárligetre. A rendezõk okosan már a vonaton szétosztották a nevezési lapokat, így sokkal gördülékenyebben ment a nevezés. Én a nevezést a modren technikának köszönhetõen Bajna környékérõl kocsiból, távoli eljáráshívással oldhattam meg (felhívtam Matyit, aztán jól bediktáltam a nevezési adataim).

Kb. hn 8-ra értünk Szárligetre. A falu sajátos elrendezését kiismerve lassan a vasútállomás is meglett, és megtaláltuk Fagyott Mátyás jégszobrát. Szerencsére sikerült még életet lehelni bele. A feleségemtõl vett gyors búcsú után neki is vágtunk az elõttünk álló 99.5 – más források szerint 102.5 km-nek. Az elsõ 1.5 km-en õszies tájon haladtunk, majd az M1 aluljárót elérve az õsz hirtelen hóviharral télbe váltott. Ipari hóesésben haladtunk, hol oldal-, hol szembeszélben. Matyi pechére a Postán épp behalt az informatikai rendszer, így számára az elsõ 10 km 3/4 része telefonos support tevékenységgel egészült ki, ami emelkedõn felfelé különösen élvezetes volt számára:) A Somlyó-várhoz vezetõ úton végre megcsodálhattuk a táj nappali arcát, ami festõi képet mutatott az alábbhagyott hóesésnek, és a mezõket borító lehelletvékony hótakarónak köszönhetõen, amin azért még át-átütött az õszi búza életvidám zöld színe. Matyit az egész a Fradira emlékeztette:) A táv gyorsan repült, és 1.5 óra alatt le is tudtuk az elsõ 10.4 km-t. Innen Tronyópusztára vezetett utunk, hogy megnézzük, télen is rohadt büdös-e a nyúlteleppel kombinált baromfitelep. Az volt.

A friss erõnek köszönhetõen daráltuk a kilométereket, és kb. 3 óra alatt oda is értünk Koldusszállásra (kb. 19 km). Itt ittunk-ettünk picit, hogy nehogy kiéhezzünk, és hajrá tovább. Közben az idõ elõnyére változott. Szép napsütésben gyalogolhattunk, de szerencsére az idõ nem lett annyira meleg, hogy a leesett havat elolvasztva az utat sártengerré változtassa. A Vértestolnai mûút felé haladva megcsodálhattuk a lehullott lomb miatt látható Pes-kõ sziklatömbjeit, majd egy-két kanyar, a jellegzetes fiatalos, és már ott is voltunk az EP-ben.

A mûutat hátrahagyva a Vértestolnai domb tetején mondtam Matiynak, hogy tök jó, hogy tartjuk a tervet, ha így haladunk, meglesz a féltáv még világosban. Matyi erre megnyugtatott, hogy neki reggel az volt a terv, hogy legalább az elsõ 20-at legyalogolja, mert konkrétan idén másfél órája gyalogolt legelõször 20 km-nél többet:) Szerencsére a skót táncon elraktározott energiát a táncenergia-transzformátor kellõ hatékonysággal alakította át Matyiban gyaloglási energiává, így pillanatok alatt ledaráltuk a létrákkal megspékelt Bánya-hegy elõtti szakaszt. A pontban kaptunk némi csokit+Magne B6-tal erõsítettünk.

Start tovább, Tour De Gerecse féltáv, majd leborítás a Jura-zsombolynál a Kis-Gerecse oldalában. Vízválasztó, és már ott is vagyunk egyik kedvenc helyemen, Pusztamaróton. Gyors pecsét az EP-ben, némi mászás, egy kb. 500 méternyi eltévedés, majd már nyomtuk is a lejtõt a Bika-völgy felé. A völgyben kaja, pia, aztán nekiláttunk felmászni a Péliföldszenkereszt feletti gerincre. Ekkor már láttuk, hogy nem lesz gond Mogyorósbányával, még világosban oda fogunk érni. Már a túra elõtti héten megbeszéltük, hogy a mogyorósbányai Kakukk vendéglõben be fogunk tolni egy adag gúlyáslevest, ami igencsak tanácsos volt, mivel a túra második 50 km-e tartalmazta a szint nagy részét. Sajnos a terv nem jött be: a Kakukk vendéglõben csak pia, meg virsli volt. Átmentünk egy pizzériába, ahol minden volt, csak pizza nem, cserébe az árak az eget verték. A kajálást át kellett tennünk a dorogi Határ Csárdába. Bevettük a buszmegállót, vizet vettünk, és beizzítottuk a lámpákat. Közben óriási hóvihar kerekedett. Kb. fél óra alatt 3 cm hó esett le. A buszmegálló egyedi tervezésének köszönhetõen az összes hó beesett az építmény oldalán vájt, de be nem üvegezett ablaknak köszönhetõen. Vízhatlanba öltöztünk, és usgyi, fel a Kõsziklához. A helyzet kezdett csúnyán festeni: a fák oldalát, a jelzésekkel együtt beborította a hó, és a nyomokat is eltüntette a durván ömlõ fehér "áldás". Szerencsére ez a rész még eléggé bennem volt a nyári Kinizsirõl. Azt hisztem, itt láttunk 4-5 embert, akiket a leesõ hó elrettentett a továbbmeneteltõl, és inkább visszamenekültek Mogyorósbányára. Racionalista állatok:)

Bennünk persze ez fel sem merült, és hamarosan a Tokodi pincék mellett koptattuk a friss havat. Némi mûút, majd kis keresgélés után fel a Hegyes-kõre. Felfelé kis elkavarás, de visszafordulás nékül meglett a jó út. Közben a magasság növekedésével a szél is egyre intenzívebb lett. A Hegyes-követ hátrahagyva megpillantottuk az kivilágított Esztergomi Bazilikát. A nyáron annyira eltéveszthetetlen Horgász-tóhoz vezetõ út most tökéletesen rejtette magát. Némi tévelygés, és a rendezõk felmenõinek emlegetése után azért valahogy csak meglett a tó, és jött várva-várt kedvencünk, a Nagy-Gete.

Ez a hegy errõl az oldalról a legkirályabb: 300 m szint 1.5 km-en. Az eleinte tûrhetõ emelkedõ egyre durvult, a terep is egyre kövesebbé vált, ami a friss hónak köszönhetõen "ideálisan" csúszott. A végtelennek tûnõ emelkedõn felfelé kapaszkodva a lépésrõl lépésre kitárulkozó panopráma jelezte, hogy bizony hamarosan fel kell érnünk! Végre enyhült a lejtszög, és hamarosan a pontba értem. Hirtelen kocsi hangjára lettünk figyelmesek. Egy párocska "valami oknál fogva" kocsival feljött a Getére, de pechükre nem várt éjszakai forgalommal szembesültek. Matyi táncenergia-generátora kicsit túlmelegedett, ezért felfelé fájt a háta, de pár perc után õ is az EP-be ért. Unalmas ereszkedés következett Dorogig a tök sötétben. Beértünk a városba. Felhívtuk egy helyi barátunkat, hogy itt járunk náluk, de ha nem haragszik meg, most nem sétálnuk át a város túlsó felére egy teára. Barátunk füllel hallhatólag nem tudta hova tenni a hívást, és amikor említettem neki, hogy másnap reggel 8 körül fogunk beérni, végképp hülyének tartott minket:)

A Getének és a kavarásoknak köszönhetõen romlott az átlagunk, de még bõven volt idõtartalékunk a 8:30-as elsõ 50 km-nek köszönhetõen. Az EP után betértünk a Határ Csárdába, és nagy lakomát rendeztünk, hogy legyen Kraft a hátralévõ 37.5 km-re. A csárdából kijövet tûnt fel, hogy totál beázott a cipõm a mázsa rákent bõrzsír ellenére. Ez nem sok jóval kecsegtetett. Tudtam, hogy pár óra, és a talpam szétáztatja a víz, ami kiváló táptalaj XXL-es méretû vízhólyagok számára. A Dorog-Kesztölc út a frissen feltöltött tartalékoknak köszönhetõen pillanatok alatt eltûnt. A Kétágú-hegy alatt banánnal, levessel, és teával megspékelt pont várt ránk, nomeg utána 500 m szint a Pilis tetejéig.

Az elsõ megmérettetés a Kétágú-hegy volt. Utána unalmas enyhén emelkedõ, néha lejtõ terep, majd végre a várva-várt Pilis-nyergi ellenõrzõpont. Itt a tüzet kihasználva szárítgattam a lábam, és a zoknim. Utóbbit annyira jól sikerült megszárítani, hogy az egyik lángra is kapott, de azért szerencsére még használható maradt. Matyi kicsit korábban elstartolt a pontból, mint én, mert egy jó darab emelkedõ következett, amit õ már ekkor nem szeretett annyira. A pontõr néni közben elkezdett gyõzködni, hogy a piliszszentkereszti mûútnál feladhatom a túrát, mert az milyen jó. Mondtam neki, hogy azért amikor az embernek 9 órája van 25 km-re az még "talán" nem veszett ügy, aztán inkább tovább indultam.

A nyereg emelkedõjének tetején találkoztunk össze újra Matyival, majd végtelennek tûnõ várakozással telei gyaloglás következett a Pilis-tetõ tisztásáig. Végül csak odaértünk. Matyi talpa ekkor kezdett nagyon megfájdulni a bakancsban, de minden erejét összeszedve haladt tovább a cél felé. A Piliszaszenkereszti mûútnál némi pihenõ, két betûs kitérõk hada, egy pillantás az órára, számolás, és indulás tovább: minél több idõtartalékot kell hátrahagynunk a túra legrohadékabb részére, az utolsó 11 km-en elterülõ Kevélyre. Sok szint felfelé, és brutális, bokatörõ lemenet lefelé. Matyi felszívta magát, és ledaráltuk a Hosszú-hegyet, amit nyugodtan átnevezhetnének Ipari-Hasszú-hegyre is. Hosszas lementel a Csobánkai mûútig. Itt egy rögtönzött pontban forró tea. Közben a Dorog óta fejlõdõ ázott talp szindrómának köszönhetõen már midnen lépés önkínzás: mintha csak öszetört üvegcserepeken lépkednék. Hirtelen gondolat: már csak kb. 15.000 lépés! Úr Isten! Csak? Az még baromi sok!!! Itt inkább nem gondolkodom tovább. Várok a pontban. A hegygerincen kósza fénypont kóricál az utolsó, lassan 10 km-hez közeledve. Szerencsére elég jellegzetes a Myo XP fénye, biztosra veszem, hogy Matyi az. Közben gondolkodom. A lábam helyzete elég súlyos, Matyi innen már egyedül is betalál, mert annyira eltéveszthetetlen az út. A pontban megbeszéljük, hogy a következõ találka a célban lesz. Talán még jó utat sem kívánunk egymásnak, és indulunk tovább. A Myo kéve egyre inkább hátramarad, majd beleveszem az éjszaka magányába. A kõfejtõre vezetõ emelkedõ, ami a Kinizsin egy igencsak felejthetõ, pillanatok alatt ledarált lejtõs szakasz most bizony sohasem akar véget érni. Végre eljön a hullámvasút, aminek a végkifejlete a Kevély-mászás. Éles jobb kanyar, és már gyúrom is a szintet. Ekkor döbbenek rá, hogy mennyivel többet kivett a táv, mint egy nyári Beac Maxi 110. Bizony vigyázva lépdelek, nehogy agyonhajszoljam magam itt a "véghajrában". Néha felnézek, de felesleges. Egy újabb kis kanyar, utána emelkedik tovább. Ez az ismétlõdõ kép tárul állandóan elém. Végül azért ez a hegy is megadja magát! Füst "illatát" érzem, és már tudom, hogy közel az EP. A pontban az egyik srác csokit nyom a kezembe, édes-meleg teával bocsátanak utamra. A Kevélyre menet egy hívás a keresztlányom apjától: épp a kocsit melegíti, indul munkába, de mindent bele! Jól esik az 5 perces baráti beszélgetés, talán addig nem is érzem a talpam alatt az üvegszilánkokat...

A gerincre felérve a nyeregben volt szél idõsebb bátyja ostromolja a túrázót: az ifjú titán jó erõben van, vigyázni kell, le ne fújjon a hegyrõl! Végre feltûnik az összeeszkábált fa négyláb a tetõn, a 321-es ellenõrzõszámot megjegyzem, és minél hamarabb eltünök errõl a szélszerette helyrõl. A magasság lassan csökken, a szél mitsem veszít erejébõl. Egy Iszinik 40-es csoportot érek utól, két elfáradt nõvel. Megelõzöm õket, de gyorsan odavetem, hogy még lehet, hogy utolérnek:) Valahol az Ezüst-hegy környékén járok, mardosó éhség támad. Leerõltetek fél szendót, és indulok tovább. Közben a keleti égbolt hajnalpírje egyre inkább kiteljesedik, és a hideg, szeles hajnalba lelket melengetõ panoráma lopódzik. Sokszor támaszkodom a botra, és úgy szusszanok picit, mert akkor legalább pár pillanatig nem fáj a talp. Lassan utolér a kipurcant 40-es csoport. Elmennek. Utánuk megyek, és eldönötm, hogy velük, vagy elõttük érek be. Végre megjön a dózerút. Olyan undorító rajta lefelé gyalogolni, mint ahogy elképzeltem. Az út végén sorompó. Kicsit megpihenek. 2 perc Nirvana, aztán gyerünk tovább. Az Ürömi mûút. Innen már csak 3 km. "Csak". Relatív, de azért valahol bíztató. Ha már 96 megvan, 3 csak belefér!:) Utolérem a 40-eseket. Némi trécselés, hogy pontosan hol lesz a cél, aztán lehagyom õket. Az utolsó domb, bozót-rally (a sebességhatárokat szigorúan betartva:)), majd az utolsó lejtõ. Végre az utolsó balkanyar a túristaúton, és innentõl már bitumen a célig. Egy helyi erõ épp jön ki havat lapátolni, nem tudja hova tenni a csoszogó hadirokkantat:) Végre az Ürömi út. Innentõl már végképp nem sok. Az utolsó útkeresztezõdés, és már látom is a kocsikra felvésett betûket: ISZINIK CÉL. Fáradtan lépek be a kocsmába. Rámszólnak, hogy miért nem töröltem lábat. Bocs, ilyenkor néha már kicsit figyelmetlen vagyok. Röhögnek, aláírnak, kezet fognak, gratulálnak, virsli+tea jegyet adnak, eszem.

Hívom Matyit. Épp elaludt a botján, de a Kevélyt már elhagyta. Pont a dózerút tetején van. Mint késõbb mondta, a hívásra ébredt:) Közben a hazafuvar már úton van. A kocsmában beszélgetek a rendezõkkel. Mi volt jó, mi nem volt jó. Az egyik futó 13 óra alatt beért - droid... Végül a feleségem is megjön a kocsival. Matyi elé indulunk, viszünk neki egy Powerade-et, hátha megdobja az ucssó 1 km-t. A Hegymászó utca tükörjegén várunk. Nem akarom felhívni, hogy ne bosszantsam a telefonnal, aztán mégis. Kiderül, hogy az "Ismerd meg a III. kerületet" túrát is teljesíti az Iszinik végén. Sajnos valahogy rosszul jött le a hegyrõl, és mindenféle egzotikus helyeket vett célba a cél elõtt. Azért nagynehezem csak odatalált, és õ is átvehette a megérdemelt oklevelet és jelvényt. Becsomagoltuk magunkat a kocsiba, és a túra élményeirõl beszélgetve elindultunk haza.

Köszönjük szépen a rendezõk munkáját, és hogy Nekik köszönhetõen kipróbálhattuk a Kinizsi 100 fordított irányát, igencsak emberpróbáló körülmények között!