Túrabeszámolók


I. Béla, Kaán Károly, Károly Róbert emléktúrák

OttorinoTúra éve: 20082008.11.21 09:32:13
I. Béla Emlékére 30 2008.11.08.

Visegrád és Esztergom irányába most már az Újpest, Városkapu metróállomás tõszomszédságából indulnak a buszok. Nem örülök neki mert nekem ez plusz metrózást jelent. Már hatkor ott vagyok a buszállásnál, mert nem mindegy, hogy a hosszú utazás alatt állunk e, és már fáradtan érkezünk a rajthoz, vagy ülünk és csak álmosak leszünk. Öt perccel indulás elõtt érkezik túratársam, akinek (mérges pillantások kereszttüzében) állhatatosan foglalom az ülõhelyet. 6:35-kor, tele busszal indulunk el, így a Fóti úton felszállók már le se tudnak ülni. Találkozásunk óta történt eseményeket meséljük. Szentendrénél sokan leszállnak, így az idáig ácsorgók le tudnak ülni. Megreggelizek, hogy ne a rajtnál kelljen idõt vesztegetni. Hosszas busztúra után, túratársam sûrû elõrebólintásai közepette 8-kor érkezünk meg a Dömös, posta megállóhoz. Letódulunk a jármûrõl; szürke idõ és barátságtalan, hideg dunai szél fogad. Én rögtön magamhoz térek, de Tom bemegy a templom mögötti Kis Büdösbe egy kávéra. Én is bemegyek vele, de egy gyors hátraarc után ismét az utcán vagyok és kint várom, hogy végezzen. Zsolttal (egy fóti túratárs) harmadmagunkkal megyünk a rajthoz:

Dömös, Szõke forrás étterem.

A lépcsõn is állnak a nevezni vágyók. Lassan elérjük a nyitott bejárati ajtót. A baloldali asztalsornál kell megvásárolni a nevezési lapot, majd áttörve a sorban állók oszlopát a jobboldali asztalsorhoz menve a nevlap ellenében kitöltik az itinert. Kiderül, hogy a meghirdetett 35 km 30-ra olvadt, a Szurdokot ma nem fogjuk látni. Fél óra alatt csak sikerült benevezni, és a hátizsákokból kiálló botok között kipréseljük magunkat azon az ajtón, ahol bejöttünk. Elindulunk a piros sávon, nemsokára letérünk a flaszterról. Végre mozgunk már nyílnak a cipzárak, kigombolódnak a gombok. Az ösvény a Szentfa kápolnához vezet. Itt lemegyünk a padokhoz és a baromi emelkedõhöz öltözünk (vetkõzünk). Kölcsönös fényképezkedés után Zsolt tovább megy a piros sávon, õ egy rövidebb távra nevezett. Tommal nekiveselkedünk a piros háromszögnek. Létramászó sebességgel vánszorgunk a Vadálló-kövek felé. Attól kezdve, hogy elérjük az elsõt, gyakran ciripel a fényképezõgép. Mire egy szintre kerülünk az utolsóval kezd ráfagyni a veríték a hátamra. Mire odaérünk az

1. ep.-hoz a Prédikálószékhez (4,2 km) megint fújni kezd a metszõ szél.

Gyors pecsétgyûjtés és csippentés a mandulás tálból. A Duna hajtûkanyarát a Hegyestetõvel a közepén kötelezõ megcsodálni a magasból, még ha oly szürke és párás is az idõ, mint most. Fotók megint, de most már húzzunk bele, mert idefagyok. Kellemes lejtõn megyünk tovább a piros háromszögön. Útközben ki kibukkan a Duna láttatja velünk, hogy milyen szédületes magasságokba emelkedtünk. A ritkás-hiányos jelzést szalagozás egészíti ki. Balról kerítés kísér le a Varga-lószig, ahol áttérünk a piros pluszra. Jó darabig kellemesen lejtõzünk, amikor rátérünk egy keskeny ösvényre, ami röviden emelkedik a Tüskés-hegy felé. Leereszkedünk a dombról és balra becsatlakozunk a balra tartó szélesebb útba, amirõl már tudom (ÖTVÖS 50-es tapasztalat), hogy elvezet a

2. ep.-ig Pilisszentlászlóra, a Kis Rigó Vendéglõ elõtti parkolóba (10,8 km).

Csokis zselé szeletet eszünk, én iszok kétszer két deci falmellékit, majd tovább lejtünk az OKT-n. Az Öreg-nyílás völgyben utolér egy sporttárs, aki úszóeseményeken is fel szokott bukkanni, és aki futva teljesít. Néhány mondat erejéig lelassít a mi sebességünkre, majd tovairamodik. Elfelé mentében megállapítom, hogy tipikus hosszútávfutó alkata van. Nemsokára itt a jól ismert dömörkapui mûút, jó néhányszor bringáztam már rajta, de gyalog is koptattam már. Gyorsan lemegyünk a Bükkös-patak völgyébe és ellenõrizzük, hogy az itiner útmutatása szerint a folyással ellenkezõleg haladunk e. Igen, lassan a Kárpát-forrást is elhagyjuk, nemsokára itt a Sikárosi Vadászház. Tovább megyünk a kék sávon, de a csúnya tarvágást és a Szilágyi Bernát forrást nem látjuk sehol. Egy hosszú réten átvágunk ugyan, de a balról beígért piros sáv nem akar jönni, ezzel szemben kikeveredünk a mûútra és elhaladunk rámpás fatelep mellett (ez is volt már jó néhány túra ellenõrzõpontja). Megint letérünk a mûútról, de piros még sehol. Bosszantó, hogy egy hete jártam a Sikárosi-réten a PIROS 50 okán és most ilyen bizonytalan vagyok. Jön mögöttünk két srác, õk is a túrán vannak és jó ideje "követnek". Bevárjuk õket, egyikük vállán GPS. Megnyugtatnak, hogy jó az irány és tovább mennek. A nagy ijedtségre eszünk pár falatot, iszunk pár kortyot és tovább megyünk. Végre megjön a várva várt piros és most már nyugodtan megyünk tovább a kettõs jelzésen.

A 3. ep. (18,3 km) a Király-kút mellett,

egy erdei pad-asztal kombinációnál székel. Gyerekek ereszkednek visongva abból az irányból, amerre nekünk kell majd felhágni. Az itiner a második "Nagy Halál"-nak titulálja a kék sáv és a piros háromszög által jelzett meredek emelkedõt, és ebben semmi túlzás nincs. Amikor a nagyon meredek részt leküzdöttük, még mindig felfelé megyünk egy alattomos, gumi úton. Egy helyütt az út közepén telepedett le egy általános iskolás osztály, a gyerekek átszellemült arccal falatoznak. Átlépdeljük õket, remélem nem hullok arcra. Még egy kis erõfeszítés és elérjük a sífelvonót, aminek a felsõ vége egy kis vendéglõ szerû kocsma, vagy fordítva. Benyomunk 2-2 deci forralt bort és harapunk néhány falatot. Mikor kijövünk érezzük, hogy az emelkedõn kiizzadt veríték hûl rá a hátunkra. Szaporázzuk a

4. ep.-ig. Dobogókõ, Turista múzeum (21,3 km).

Itt autóból pecsételnek. Fázom. Pulóvert húzok a dzsekim alá. Tom még megnézi, hogy van e még a messze földön híres almás pitébõl a múzeum melletti kocsmában. Lógó orral közli, hogy az utolsó darabokat a szeme láttára zabálták föl. Néhány fotó a kilátóból és irány lefelé a piros-sárgán. Jól elnyújtott lejtõ. Nem kell fékezésre energiát pazarolni, hanem jól ki lehet engedni a gyeplõt. Hamar kimelegszem és a dzsekit a derekamra kötöm, amíg Tom kattintgat néhányat. Nemsokára leválik a sárga sáv a Rám-szakadék felé és a járda-turisták is ritkulnak, majd teljesen eltûnnek. Mi megyünk tovább a piroson, a Téry úton. Múlt héten itt szembõl jöttünk (PIROS 50), akkor "kicsit" lassabban haladtunk. Na itt a Tost-szikla, leereszkedünk a garádicson és néhány szökelléssel elérjük a Szakó-nyerget. Innen már fékezõs, óvatos lépésekkel megyünk tovább. Keresztezünk egy mûutat, megint fékezgetünk és itt van megint egy mûút, amit keresztezve egy erdész kopjafáját mellõzzük jobb kéz felöl. Innen egy jó darabig viszonylag szintben megyünk tovább. Kiérünk az erdõbõl egy szekérútra. Jön egy IFA rönkfával megbuggyantva, szerényen félreállunk, jó távolra, ha borulna... Egy magaslessel "díszített" rét mellett megyünk el, szemben a fákon négy piros jelzés is van. Bemegyünk az erdõbe, majd egy avarral takart, gurulóköves úton bukdácsolunk lefelé. Hatalmas völgy, hatalmas, szürke fákkal, de nem nagyon tudjuk nézni, inkább a lábunk élé nézünk, nem sok eredménnyel, mert az avar alá nem látunk. Kibukkanunk az erdõbõl és már látom a temetõbe átvezetõ létrát és attól balra a

Prépostság kifoltozott romjait. 5. ep. (28,7 km)

Nem látjuk, hogy kapu is van és egy letaposott kerítésen tiporunk át, hogy bejussunk. Szívélyesen fogadnak terülj-terülj asztalkával. Van tea, zsíros kenyér, kétféle lekváros kenyér, szõlõcuki. Egy óra múlva indul a busz hazafelé, van idõnk,
ráérõsen falatozunk. Végül mégis búcsúzunk és kifelé már a kapun megyünk. Nem megyünk a temetõ létrájához, hanem a Prépostság mellett jobbra vezetõ sikátoron megyünk lefelé. Olasz, neorealista filmre emlékeztet a látvány: a szennyvizet
nemes egyszerûséggel az utca közepén csurgatják le. Hamar kiérünk a fõútra és innen már csak percek kérdése, hogy befussunk a célba:

Dömös, Szõke forrás étterem (29,8 km)

Kiülünk a teraszra, Tom eszik, iszik, úgy látszik meghozta az étvágyát a prépostsági kaja. Pillogok az órámra, már mennék a buszmegállóba, mert eléggé fáj a nyár végén sérült térdem és nem szeretnék másfél órát állni, Újpestig. Jól van, már megyünk és elég jó pozíciót foglalunk el. 17 perc múlva esedékes a busz. Két perc késéssel meg is jelenik a kanyarban. Fizetés után felszállunk, én az utolsó helyek egyikét csípem el, Tom a csuklóban, a harmonikán foglal helyet. A nap leghosszabb útjának a hazafelé vezetõ buszút tûnik...

Ottorino