Túrabeszámolók


Hegedűs Róbert emléktúra (Online túra)

antinaviTúra éve: 20082008.11.15 19:38:46
Én most vettem részt elõször ezen a túrán és kivételesen egyedül mentem,lányom és mások egyéb elfoglaltsága miatt.(Úgyis vágytam már egy kis tartós magányra)
Úgy 3/4 8 körül értem oda -alig volt parkoló- és 190.(!) voltam a sorban.A szép idõ rettentõen megmozgatta a természetkedvelõket.

A regisztráció után egy jó vastag csomagot kaptam,amit próbáltam átfutni az átöltözés alatt de nem sikerült,gondoltam majd útközben.Többek között megkaptuk a túra névadójának is a (sajnos) rövid életrajzát.Ahogy utánaolvastam az esetnek szörnyû és értelmetlen baleset lehetett.Nem lehetett egyszerû ezt megélni a barátoknak,rokonoknak és még nehezebb holtig cipelni ezt az emléket.

Hát megmondom becsületesen,ilyen alaposan megszerkesztett és minden részletre kiterjedõ leírást én még nem láttam.Gyakorlatilag minden szerepelt rajta,szinte minden "sávváltás" pontos helye,magassága,a céltól való távolsága és mi egyebek, már csak a GPS koordináták hiányoztak róla.Nem kis munka fekszik benne,az biztos.Köszönet érte a szervezõknek.Szeretem a szalagozott pályákat mert itt biztos hogy volt bejárás a túra elõtti napon és nem érhetnek meglepetések mint volt rá példa nem egyszer.

Az is meglepett hogy ilyen rövid túrán 6 ell.pontot biztosítottak a szervezõk,ahol még meleg tea is volt.
Szóval én az elején kicsit kiléptem mert 5 óra alatt be szerettem volna érni.Kicsit a Bakonyi Mikulásra is készültem,gondoltam itt döntöm el menjek-e az 50-esre,mert nem szeretnék télen lámpázni sokat.Nem kellett sokat foglalkozni a tájékozódással,hiszen eltévedni elég nehéz lehetett.
Több idõt töltöttem az Ady-ligeti villák figyelésével mint magával az útvonallal.Hihetetlen hogy milyen körülmények között is lehet(ne) lakni.
Nem sokkal ezután a Remete-hegy felé menet éppen ruhát szárított egy barlanglakó család vagy egyén az úttól jobbra fent, a patakon túl.
Ahogy folynak az építkezések gyanítom 10 év múlva a szurdok is be lesz építve villákkal meg hasonlókkal.
Solymár után a patakot követve kihasználtam a lehetõséget hogy a Rózsika-Forrásnál utántöltsem a vízkészleteimet,miután ittam egy jót akkor láttam hogy "Nem Ivóvíz" van kiírva,de kisértettem a sorsot. Amúgy meg tök jó íze volt és most is tök jól vagyok, igaz csak 6decit ittam.
A virágos nyereg felé a lájtosabb részen vitt az út,így frissen tudtam a Hármashatár-hegyi emelkedõnek nekimenni.
Ott várt a kánaán, banán és tea formájában, és ott tettem fel a térdszorítómat ,mert mostanában 15-20 km környékén vacakol a jobb térdemben a porc.
Nos ezek után lefelé menet volt kis bizonytalanság a kkör felfedezéséhez.Szerencsére nem esett sem esõ sem hó,úgyhogy viszonylag simán járható volt az út de latyakos idõben elég gázos lehet (köbö mint a Prédi-Szentfa Kápolna csak ez sokkal rövidebb).
Aztán már a város zaja mellett értük el az Árpád kilátót.Onnan viszonylag sok lépcsõn jutottunk le a városba,ahol nem kis betonon történõ tekergõzés után végre ismét föld lett a talpunk alatt.A végére maradt egy kis kaptató,de azt jó 6os tempóban tekertem végig egy túratárssal.Sajna 5ó25lett a vége,pedig siettem,jól haladtam, igaz nem futottam.Szerintem gyalog nem lehet 6-6.5 felettit menni,kiszámoltam itthon,5 lett az átlagom,úgyhogy agyalhatok tovább mi legyen a Mikulással.

1 szó mint 100..bánhatja aki kihagyta ezt a sétát.Most olvastam itthon a csomag maradékát,hogy pl. van "összetett" is, úgyhogy jövõre igyekszem mind a 6 túrán részt venni.
Köszönöm a profi szervezést és további sok jó túrát kivánok a szervezõknek.