Túrabeszámolók


Vasas Maraton

nemethlaciTúra éve: 20082008.10.13 22:42:19
Vasas Maraton 25 km

Már 5 hónapja nem tudtam az új munkahelyem miatt túrázni menni. Ez meg is látszott a hangulatomon egy ideje, de 45 évesen új helyen kezdeni nem gyerekjáték, lefárasztott minden hétvégére. Ha meg mentem volna, hol egy vihar jött közbe, hol egy kis betegség valamelyik gyereknél, hol csak egyszerûen nem volt kedvem kimozdulni.
Most úgy döntöttem, szakitok rossz hozzáállásommal és nekiindulok.
Ervin kollegám elhatározta, velem tart, ezért kiugrottam érte kocsival Rákosborzasztóra és irány Pomáz.
6 10-re értünk oda, beneveztünk, beszélgettünk a rendezõkkel, majd az éjjel-nappaliban bevásároltunk reggelinek valót, és elindultunk.
6 30 lehetett majdnem, mikor észrevettük, hogy 6 óra öttel inditottak minket, ami azt jelentette, hogy lazán húsz perc minuszba keveredtünk egy könnyed, léha mozdulattal.
Nem, baj, ez még behozható, gondoltuk.
Irány Kõ-hegy, ezt a szakaszt bejártam párszor, emlékszem, mikor 3 éve elõször mentem erre, az az erõsebb emelkedõ több, mint húsz percig tartott...
Most gyakorlatilag megállás nélkül sikerült feljutni a túristaházhoz.
Ervin barátom hosszú lábaival, futó alkatával könnyedén sétálgatott 100 kilóm elõtt-mellett, még csak meg sem izzadt...
Kicsit izetlen, de a jószándéktól mégis izletes tea elfogyasztása után lendületbõl érkeztünk meg a Vasas-szakadékhoz, úgy, hogy sikerült eddigre kb. ledolgozni a hátrányunkat és volt esély szintidõn belül teljesiteni.
Aztán jött a hirhedt bakancsmarasztaló emelkedõ Lajosforrás felé, ez egy kicsit lelassitott engem és nagyon leamortizálta Ervin barátom felelõtlenül magára vett tornacipõjét.
Lajosforrásnál pecsét, majd le a Dömörkapu felé a lejtõn. Na, ez megfogott. Ervin a gólyalábaival könnyedén lépett át minden akadályt, de nekem egy átlépésnél meghúzódott a bal combom. Ez kitolt velem, mert mire leértünk a mûútra, addigra apró görcsök figyelmeztettek, hogy valami nem stimmel.
A mûúton igyekeztem kimélni a lábam, de ez csak arra volt jó, hogy a derekam fájduljon meg, hátizsákomból kiugrott a jó öreg lumbágó, és belekapaszkodott a derekamba.
Na, innen kinszenvedés volt minden méter...
Király-kúttól felfelé már csak vonszoltam magam, Ervin közben útkeresés cimen kisebb vágtákkal szórakoztatta magát. Nem mintha nem lett volna egyértelmû az útvonal, de õ azért lelkesen futkosott le-föl, szerintem csak azért, hogy õ is elmondhassa magáról, hû, de megizzadtam!
Azért felértünk Dobogókõre, még ha nem is teljesen szintidõre, de ez a túra volt az, ahol nagyon meg kellett küzdenem magammal és nem a túra nehézsége okozott gondot, mert a vonalvezetése, útvonala semmiképp sem nevezhetõ nehéznek, maximum erõsen közepesnek. Most jött ki a több hónapos kihagyás, a bemelegités hiánya, az infarktusokból visszamaradt kapacitáshiány.
Azért mégis csodálatos emlék marad ez nekem, már csak azért is, mert Ervin barátom barátnõje és családja is kedvet kapott a teljesitménytúrázáshoz, úgyhogy együtt megyünk egy hosszabb túrára.
Csak azt tudnám, mit mesélhetett nekik, hogy velem akarnak jönni...