Túrabeszámolók


Mecsek éjszakai / Esti Mecsek

gabrielTúra éve: 20082008.09.28 17:58:38



Mostanáig még nem vettünk részt éjszakai túrán és a Mecseket sem igazán jól ismerjük. Így kissé félve, de izgalmakkal telve kerestem fel ötödmagammal szombat este a Teca Mama kisvendéglõjét. A csapatunk két tagja Ági és Balázs az Esti Mecseket választotta, mi viszont hárman Zoli, párom Judit és én a hosszabbik utat választottuk. A lámpák leellenõrzése után, a jókedvû társaságok között hagytuk el a vendéglõt. Elõször kicsit áttanulmányoztuk a kapott térképvázlatot, majd a tó mellett elhaladva tábortüzet gyújtó társaság mellé értünk. Innen nem messze kezdtük meg az elsõ emelkedõnket a zöld jelzésen még öten, mert a kistáv ezen szakasza még közös volt. Az elsõ EP. egy forrásnál volt, ahol pecsételés után egy meredek emelkedõn értük el a tetõt. A tetõn egy kilátót pillantottuk meg, de most az útvonal követésével voltunk elfoglalva, ami szerencsére a vázlat mellett az elõttünk lévõ túrázók miatt sem jelentett problémát és a jelzések is egyértelmûek voltak. Lassanként rátaláltunk a piros háromszög jelzésre, amelyen végtelennek tûnõ kurflikat tettünk meg. Végül a „tüzes” pontnál értük el a sziklákat, ami a Babás-szerkövek nevet viseli. Párom kicsit meglepõdött, hogy még csak 7 kilométer körül vagyunk, de megbeszéltük, már az elején, hogy nem foglalkozunk a távval csak megyünk, ahogy bírunk. Kis pihenõ után igazán kemény emelkedõ jött, de szerencsére nem volt túl hosszú, viszont a közepe felé, sziklákon kellett felmászni. Nagyon hangulatos volt ez rész. Megfogadtuk, hogy ezt a szakaszt nappal is fel fogjuk keresni. A tetõre felérve begyorsultunk és a lendületünk egészen a közös pont végéig tartott. Itt Balázséktól külön váltunk, akik a Vörös-hegy felé folytatták a kistávon. Mi viszont ismét lejtõn mehettünk tovább. Menetközben figyeltük, nehogy túlmegyünk az ellenõrzõpont bejáratán, de félelmünk alaptalan volt, mert a pontõr (köszönet érte) kirakott mécsesekkel jelezte, hol van a betérõ a forráshoz. Nagyjából 8 mécsest számoltunk össze, olyan volt az út a kanyargós forrásig a sötétben, mintha zarándokúton mennénk. Gyors számolás után megállapítottuk, hogy kissé be kell gyorsulnunk, ne legyen gond a végén, mert még a rajtban hallottunk túrázókat beszélgetni egy bizonyos Zsidó-völgyrõl. Amire késõbb még visszatérek.
A pont után néhány sáros szakasz következett, de azon túljutva nemsokára mûúton keltünk át. Szerencsére ismét nem volt gond a tájékozódással, mert ki volt szalagozva az út számos helyen. Orfûn keresztül haladtunk és eldöntöttük, hogy lassan megállunk falatozni. Szerencsére nem tettük meg, mert Orfû központjában a téren meleg teával és zsíros-vajas kenyérrel, savanyúsággal fogadtak a rendezõk minket. Nagyjából negyedórát töltöttünk itt, majd megköszönve a szíves látást elhagytuk a falut. Kis útvonal egyeztetés után megtaláltuk a helyes utat és mielõtt beértünk volna az erdõbe Balázsék már ették a virslit a célban.
Az erdõben sokat nem mentünk még, amikor egy fánál egy idõsebb urat pillantottunk meg, aki a pontõr volt. Most kivételesen sokat nem idõztünk mert nemrég ettünk az elõzõ pontnál. A következõ szakaszt lassan tettük meg, mert egy patak medrecskében haladt. Egy jó óra múlva pillantottunk meg fényeket, ami egy turistaház felõl jött. De jó megérkeztünk Lóri kh.-hoz. Tízperc után felkutattuk a Vágotpusztára vezetõ utat, ami néhol erõsen emelkedett és még sáros is volt, de erre számítottunk is. A lényeg, hogy nem esett. A falut elérve, hamar megtaláltuk a kivezetõ jelzést és kicsit felgyorsultunk a gerincúton. Kis idõ múlva patakhoz, hatalmas lapulevelekhez értünk, csodálatos ez a rész. Majd pár perccel késõbb ismét pontõröket találtunk a tûzrakó hely mellett. A srácok aztán tudnak élni volt itt minden, kis torokfertõtlenítõ is, amivel kínálgattak is minket. Kicsit beszélgettünk a pontõrökkel, majd megérdeklõdtük mi vár még ránk. Az a bizonyos Zsidó-völgy. Felkészültünk tehát a legrosszabbakra és elindultunk a szûk völgybe. Lassabban haladtunk a kidõlt fák miatt, de õszintén szólva kellemesen csalódtam, a várt megpróbáltatások jóval alul múlták elképzeléseimet és a többiekét is. Csakhamar kiértünk a szurdokból és kisebb sáros szakasz után újabb fényeket pillantottam meg. Újabb pont, ezúttal édesség járt nekünk. Viszont a folytatást kevésbé kívántam, mert elég nagy emelkedõt észleltem és elért egy kisebb holtpont, de csakhamar túljutottam rajta. Az örökkévalóságnak tûnt mire elértük a mûutat, ahol jobbra fordulva lassanként letudtuk az összes emelkedõt, ha az itinernek hinni lehet. Végül egy autós pihenõ után a kiszalagozott kapun át értük el a Sóshegyi-kilátót. Kár hogy sötét van, egyszer ezt is felkeressük nappal. Kedves, mosolygós pontõr fogad minket, kis pihenés, beszélgetés, töltekezés után, megújulva indulunk neki a végének. Kicsit trükkös az útvonalvezetés, szlalomozunk kicsit, majd elérünk egy rétet, még késõbb pedig valamilyen kisebb falut. A következõ ponton egy bóját találunk a forrás szomszédságában. A zsírkrétázás után pár szlalom ismét, majd egy mûút végül ismét újabb pont. Itt már kicsit kezdett elmenni az erõnk, de most már motivált minket a cél közelsége. Innen már csak egyenesen megyünk a célig. Mikor meglátjuk ismét a tavat megkönnyebbülünk és az utolsó métereket szárnyalva tesszük meg. Bent kedvesen üdvözölnek minket a rendezõk, rögtön közlik, hogy hozzák a virslit. Közben leadjuk a lapokat, fogadjuk a gratulációkat és egy csinos kitûzõvel gazdagodunk. 9:12 perc alatt teljesítettük a távot, amely az elõzetes várakozásainkat felülmúlta, tekintve hogy ez még csak a 9. a többieknek talán 5-6. teljesítménytúrája volt.

A túra nagyon elnyerte a tetszésünket, megfogadtuk, hogy világosban is megcsináljuk majd illetve jövõre ha éppen nem lesz más programunk. A rendezés nagyon jó volt, a pontõrök kedvesek voltak, az útvonalvázlatot és a jelzéseket kifogástalannak találtuk és 500ft-ért igazán sok mindent kaptunk.