Túrabeszámolók


Gyermekvasút nyomában

janneszTúra éve: 20082008.08.22 07:50:59
A Gyermekvasút Nyomában (2008. augusztus 19-20.) - Fényképes beszámoló a túráról

Tavaly szerencsére nem sikerült elindulnunk ezen a túrán (meglepetés zivatar az éjszaka közepén), idén viszont már nagyon készültünk rá. Túra elõtt, az ünnepi hangulatot emelendõ, a házunk környékén gyakorlatoztak a másnapi programra készülõ Breitling Jet Team L-39 Albatrosz gépei (ha jól tudom).

Villamos hiányában (az 56-os vonalát éppen felújították), a piros 56-os busszal indultunk MacGyverrel a Moszkva térrõl, ahol meglepve láttam, hogy a szakállas, csirkeféléket árusító, amerikai bácsi már oda is beköltözött. Mivel buszunk villamospótlóként is szolgált, ennek megfelelõ járatsûrûséggel, nem kellett sokat várnunk az indulásra. Ami ezután meglepett, hogy a Szépilonától szinte végig lépésben tudott csak haladni a busz, mivel akkora dugó volt. Azért ez augusztus 19-én este 8 óra után kicsit túlzás, még ha éppen csatornacseréket folytatnak is a Hûvösvölgyi úton. Azért végül sikerült eljutni a végállomásra, de a 8 órára tervezett indulásunk már jelentõsen késett.

A rajthelyre érve kellemesen csalódtam, mert nem a korábban olvasott beszámolókban szereplõ (meg a tavaszi Gyermekvasút túrákon jellemzõ) iszonyatos tömeg fogadott, hanem egy viszonylag szerény sor, rajtoltatás 4 asztalnál. Úgyhogy 10 percen belül végeztünk, és elindulhattunk az utunkra. Mivel tudtommal a túra ugyanaz, mint a tavaszi, csak fordított irányban, ezért a leírást ki se nyitottam. Az elsõ pont simán ment, közel volt, sorba se kellett állni. Utána viszont, a sötétnek, meg a csordaszellemnek köszönhetõen sikeresen el is vétettük az elsõ leágazást a Fazekas-hegy felé, követtük birka módra az elõttünk haladókat. Észrevettük a hibát és egy ösvényen keresztül vissza tudtunk térni a megadott útra.

Megérkeztünk a Fazekas-hegyhez, ahol ijesztõ tömeg fogadott. A pecsételés a szûk ösvénynek köszönhetõen is nagyon lassan haladt, így legalább negyed órát kellett töltenünk a ponton. Ezután mentünk tovább a Nagyrét felé, miközben többen jöttek szembe a tavaszi túra irányának megfelelõen. A Nagyrétre érve szokatlan helyen találtuk az ellenörzõ pontot, de a tömeg segített. Érdekes módon itt is rengetegen érkeztek a Hûvösvölgy irányából. Amúgy ez az egész túrára jellemzõ volt, szinte mindenhol, mindenki jött mindenfelõl, meg mindenki ment mindenfelé.

A Nagyrét után kezdõdött az elsõ nagyobb emelkedõ, ahol a Hárs-hegy állomás, majd a Kis-Hárs-hegy érintése után felkapaszkodtunk a Nagy-Hárs-hegyre. Ezt a terepet már jól ismerem, úgyhogy nem tévedtünk el. A meredek úton leereszkedtünk a Szépjuhászné állomásához. Valamelyik ponton mondták, hogy itt fogunk frissítõt kapni, ami sajnos nem következett be, viszont az állomás falán lévõ kútból tudtuk frissíteni ivóvíz készleteinket.

Innen ismét emelkedõ jött, mégpedig a János-hegyre, az Erzsébet-kilátóhoz. Itt már kezdtünk belelendülni, nem tûnt nagyon nehéznek az emelkedõ. A kilátó gyönyörûen ki volt világítva, jól esett mellette megállni, pihenni keveset.

Lefelé a sötét miatt az aszfaltos utat választottuk, majd a Libegõnél, a kút után sikeresen elindultunk a sárga + jelzésen. Szerencse, hogy az elsõ elágazás néhány méter múlva következett, mert ekkor rájöttem, hogy nem jó az irány. Meg azok is rájöttek, akik követtek minket. Gyorsan visszamentünk a piros jelzésre és lesétáltunk a János-hegy állomáshoz. Az állomás után folytattuk tovább utunkat Makkosmáriára, továbbra is a piros jelzésen. Itt megritkultak a túrázók, volt, hogy sokáig kettesben mentünk a sötét erdõben. Makkosmárián megleltük a pontõröket, majd jöhetett az újabb emelkedõ, most a zöld + jelzésen mentünk tovább, majd nem sokkal a virágvölgyi állomás ellenõrzõ pontja elõtt áttértünk a sárga +-re.

Következett Disznófõ, ahova a sárga +-en kellett volna megérkeznünk, de az utak rengetegében valahogy áttértünk a zöld jelzésre, és végül azon értük el a pontot. A pont kissé távolabb volt, mint Disznófõ, már kezdtük azt hinni, hogy nincs is ott.

Visszamentünk a gerincre, ahol Normafa környékén csodás kilátópontok voltak a kivilágított városra.

Normafától a székelykapun át lementünk a régi zöld + jelzésen a gyermekvasútig, majd ott balra fordultunk a csillebérci állomás irányába. Érdekes, hogy itt az erdõben végig egyedül jöttünk, a legtöbben az aszfaltos utat választották a Normafától, illetve a síneken jobbról is jöttek néhányan. Csillebércen gyorsan pecsételtünk, majd még Normafa megálló szembejött velünk az 1:20-as vonat.

A pont után lefelé indultunk a Farkas-völgybe, a balra vezetõ ösvényt alig lehetett felismerni az ember nagyságú gaztól, de a mély vízmosás késõbb megerõsített minket. Hosszan mentünk lefelé, idõnként gitárszó hallatszott a hegyoldalból, mint késõbb kiderül, a pontõrök zenéltek az Úti Madonna kápolnájában, ahol szintén vagy 5 percet kellett sorban állnunk. Innen még egy jó darabig felfelé kellett menni, majd a Széchenyi-hegyi adótorony mellett egy tisztásra érkeztünk. Itt is volt olyan, aki szembejött, de mi sem a jó úton jártunk. Azért itt már könnyen meg lehetett találni a helyes irányt, így nem kavartunk tovább.

Még pecsételtünk egyet a Széchenyi-emléknél, aztán elõvettem a leírást, és megnéztem, hogy most merre kell bemennünk a célba, és mivel a Rege utat ajánlotta alapból, ezért azt választva, a rövidebb úton, 6:14-ös idõvel értünk be a Széchenyi-hegyi állomásra, a célba. Ott megkaptuk a kitûzõt és az oklevelet, majd ehettünk virslit mustárral, ketchuppel és kenyérrel. Hazafele meg az éjszakai, 921-es járattal visszamentünk a Moszkva térre.

Összességében azt mondhatjuk, hogy élvezetes volt a túra, a végén az aszfaltozás kicsit fárasztó, de jól esett. A szolgáltatásként kapott virsli egész jó ízûnek bizonyult, de hiányoltuk a naptárban is szereplõ italt. Szalagozás, útvonaljelölés nem volt, nem csodálkoztunk rajta, hogy mindenki mindenfelé mászkált, keresve a pontokat.