Túrabeszámolók


Hadak Útja

timiTúra éve: 20082008.07.15 21:57:30
Hadak Útja 88

Amiért szó sem lehetett a túra kihagyásáról:
1. A Vértes a legkedvesebb táj számomra az országban.
2. A Kalandozók Klubja az elõzõ két rendezésével levett a lábamról.
3. Eljött az ideje, hogy hosszabb távon is kipróbáljam magam.

Péntek este

20:10 – Nevezés. Az útleírás és a térkép pontos, részletes, túratárs viszont feltûnõen kevés. Családi hangulat lesz. Elindulok, szem elõtt tartva két túrázót. Vajalnál kis kavarás, aztán gyönyörû bükkösben kapcsolom a lámpát. Kis tanakodás, tájékozódás, itt beérem a fiúkat, gyors bemutatkozás. A szalagozás nagyon elkényezteti az embert, nyugodtan beszélgethetünk útközben.
Néhány km után Balázs lámpája bedöglik, az enyém pislog, hogy ki fog merülni. Sebaj, hisz ezért hoztam a tartalék elemeket. Mert ugye elhoztam… Elhoztam?! Kipakolom az egész táskát, hosszú pillanatok ezek…Igen! Itt van! Húú…
Az erdõben rengeteg vad jár, õzek, vaddisznók rohangásznak körülöttünk. Az EP-ken folyamatos enni-innivaló. Mária-kút – víz, Gerencsérvár – müzli (egybõl kettõ, mivel ilyen kevesen vagyunk). Fogy a vizem, de a mindszentpusztai tekerõs kútból nem merünk húzni, tele van szeméttel. Csáki vár - mikor lesz már vége ennek az emelkedõnek? Valami fény elõttünk: Kõhányás, végre! Éjfél körül jár, a zsíros kenyér és a szörp most nagyon jól jön. Pihenünk, eszegetünk. 25 km mögöttünk, ez így rendben van.

A hajnal

Még mindig sok a beszédtéma, így feltûnõen gyorsan érünk át Vérteskozmára. Leadjuk az útközben talált fényképezõgépet (mint kiderül, az egyik pontõré). Felébred a pontõr, kunyerálok egy szelet dinnyét, ez most jól esik. Visszatérve az utcára 4 fõs baráti társaság érdeklõdik. Gyorsan felvázoljuk a helyzetet, mire a válasz: „Akkor nektek sem a lábatok fáj...” Innen már tényleg minden fát ismerek, ezért sokáig eszembe sem jut, hogy el kellene fáradnom. Néha még kapom a „biztos erre kell menni?” kérdéseket, de aztán rámhagyják. A hangulat óriási! Balázs magyar és orosz népdalokkal kápráztat el minket, néha én is belekornyikálok. Zánkai tábortûzhangulat a köbön.
Kitérõ a Szép Ilonka-forráshoz, hajnali mosakodás, lámpák elpakolása. Körtvélyesen Balázs egy sört kap a pontõrtõl, a hangulat ismét pazar! Vitányvárnál (45 km) zoknicsere, ám szinte semmit sem segít, mert a bakancs nagyon rossz választás volt erre a hosszú útra. Vajon meddig bírja még benne a lábam? Lassulunk, az idõ is melegszik, felébredtek a legyek, bogarak. Szép bükkös után szedres dzsindzsa, az ott már Várgesztes. Pontos infó a pontõrtõl: 55 km-en 11-en, 88 km-en 8-an indultak. A 8-ból 3 már feladta, a negyedik készül rá… Na jó, akkor a dobogós helyezés nem is olyan lehetetlen… A büfébõl kilépve újabb túratárs, bemutatkozás, legnagyobb döbbenetemre RushBoy az! Eddig csak olvasgattam róla és a nagy távolból tiszteltem õt. Szóval õ a negyedik. A beszélgetés miatt seperc alatt újra Kõhányáson vagyunk. Árpi apukája itt nekem is depózik, beszerzett valahonnan két kólát, ami a késõbbiekben életmentõnek bizonyul. Köszönöm szépen!!

Szahara-menet

Felhõ egy szál se, a K+ egyenesen halad dél felé, kevés az árnyék. Vége az útnak, elõttünk villanypásztor, szép nagy rét. A szalagok odaát. Átbújunk, hirtelen bizarr érzésem támad – a sárga virágoktól színes réten sárga szalag egy-két növénykén… Ez számomra annyira morbid, hogy egy percig csak nevetek. A templomtorony elõttünk, irányba vesszük, és a 88-as táv immár teljes mezõnye egyszerre ér be Gántra (64 km). Frissítés és tovább. Árpi sapkája most nagyon jól jön. Caplatunk a forró mezõn, Rush kilép, szerintem egy cseppet sem fáradt. Azt hiszem, napszúrást kapok, mert utólag csak arra emlékszem, hogy 20 percig egyfolytában beszélek. A fiúk is megborulnak kicsit. Géza pihenõ soha nem akar ideérni, elõtte az emelkedõ idegõrlõ. Fenn a pontnál meglepetésünkre Rush és behûtött (!) víz vár minket. A talpamon óriási vízhólyagok, de hát mit tegyek. Most már legalább a cél felé tartunk, de ez a kánikula! Ezt kell most igazán legyõznöm, nem pedig magam és az emelkedõket. A Pátrácoson át forró aszfalt, keresem a talpamon a hólyagmentes felületeket – egyre kevesebb. Leszakadozunk, Rush kilép. Csak vonszolom magam, a lábujjhegyen járástól érdekes helyeken feszülnek az izmok. Találgatok, hol fogom feladni.

Várvölgy

Gyötrelmes ereszkedés. Alig váltunk néhány szót. Balázsnak újabb két fájdalomcsillapító a térdére. Egy hatalmas bükkfa a szél miatt hirtelen irtózatos nyikorgó hangot ad. Megállok, felnézek és ösztönösen hagyja el torkomat a kiáltás: „Kérlek szépen, dõlj rám!” Nem akar… Én sem továbbmenni. Rush ekkor már a várból jön. Mondom, hogy nem megy, és legnagyobb meglepetésemre igen kedves bíztató szavakat kapok tõle. Váratlanul ér, hisz csak ma ismerkedtünk össze. A fiúk felviszik a papíromat a Csókakõi várba (80 km), hátha… Kinyúlok az úton és várom, hogy most akkor hõsi halált halok. Egy fa törzsén majd ott lesz az emléktáblám, a családom virágot hoz néha stb. Ezután megéhezem. Jó jel. Felülök, eszegetek. Maradt még két Aleve, kárt nem tehet, megeszem. A földet bámulva észreveszek egy kigurult Mydetont. Ha már lúd…
Bakancs le, ájulás közeli állapot a látványtól. A félbevágott gyógyszeres levél sarkával lyukasztgatni kezdek. Dõl a lé. :-) Jönnek a fiúk a hírekkel. Van pecsétem és izolöttyöm is. 8 km van hátra, de 18:00-ra be kellene érnünk. Összeszedem magam, indulhatunk.

Az utolsó két óra

Árpinak még egészen emberi vonásai vannak, így kinevezem hadvezérnek, õ megy elöl, diktálja a tempót. Balázzsal üveghangon lobogunk utána. Na, aki kitalálta a végére ezt a P∟ utat (Kedves Feri!)… Sziklás, szakadékos, ágas-bogas, csúszós-mászós, hajolgatós, hosszú szakasz. Elõször jön ki rajtam az álmosság. Egyre hosszabbakat pislogok, így 6 db fát extra lendülettel fejelek le, szinte egymás után. Félek, hogy valahol le fogok bucskázni a hegyoldalon.
Jéé, egy pontõr. „Sziasztok! Melyik távon vagytok? Milyen volt? Láttatok sok szépet?” Balázs arca a fájdalomtól eltorzulva, én megszédülök, dõlök hátra, de a két fiú visszahúz, Árpi pedig ideges a fáradtság és a szintidõ miatt, ezért csak annyit válaszol: „Azt hiszem, most nagyon rosszkor találkoztunk...”
Kacskaringa az erdõben, ereszkedés a köves, vízmosásos egyenesen. Hátam mögött koppanás, tudom, hogy a lyukas szatyorból esett ki egy üres flakon. Szégyellem magam, de meg sem állok. Akkor sem, amikor eszembe jut, hogy a telefon és a lámpa is ott van (volt?)…erre most már nincs energiám. Túl akarok lenni rajta, árnyékban akarok végre ülni, lepajszerolni a bakancsot és aludni! Amennyire csak tudok, kilépek. Balázs elõresiet (!) a papírokkal, mi csak 18:10-re érünk be. Mikor meglátom a többieket, csak mosolyogni tudok. Rush és Ibolya már benn pihengetnek, mesélgetünk a szervezõknek. Nagyon vidám a hangulat, most már semmi sem fáj… Gyönyörû kitûzõ és oklevél, meleg kézfogás a jutalmunk. Meleg pizzát majszolunk és felszabadultan nevetünk az élményeken. Igen, valahogy így képzeltem el tegnap…

Vakmerõ vállalkozás volt a részemrõl, ezt be kell látnom. Szép kerek számok jöttek ki a végére. 88 km, 22 óra alatt, ez 4 km/h-s átlag! Nem siettük el a dolgot, de tudom, hogy nem ment volna gyorsabban, ezért nem is bosszankodom miatta. Köszönöm Balázsnak a rengeteg kacagást, nevetést, Árpinak a kellemes társaságot, Rushnak a megfelelõ idõben, megfelelõ helyen adott biztatást. Köszönöm Tarnai Feriéknek a nívós szervezést és a frenetikus útvonalat. A pontõrök segítõkészsége, vidámsága sem volt mindennapi. Nagyon lelkesen próbálkoznak, de most sem sikerült eltántorítaniuk a túráiktól… Sõt!