Túrabeszámolók


Hol a következő?

emiTúra éve: 20082008.06.18 20:29:37
Hol a következõ (forrás) ?
2008.06.14. Visegrádi hegység

Jubileumi túrának is nevezhetnénk ezt a túrát, ugyanis ez volt az elsõ olyan túránk, amin másodszor is részt vettünk. Kicsit nyakatekert ez a megfogalmazás, de sehol sincs az EMDT által rendezett túrákon fellelhetõ rejtvényekhez.

Ezek a talányok igen szellemesen fogalmazva nem segédpontok szerzésére, hanem a következõ e.p. helyének meghatározására szolgálnak. A pontok túristautak mellett találhatóak, a rejtvény és a tájolási feladat minden pontnál más jellegû. Aki esetleg nem bír a feladattal, vagy csak elfogy a türelme, annak segítenek a pontõrök. Az így „kitalált” e.p. megközelítése fakultatív, igénybe lehet venni a jelzett túristautakat is, néha célszerûbb egy jelzetlen utat keresni, de mindenképp érdemes a térképet alaposan megnézni. Ezen a túrán viszont „kispistázni” egyáltalán nem lehet, mivel nincs megadott útvonal, amit le lehetne rövidíteni.

Mindenesetre ez nem az a túra, ahol jól jelzett (szalagozott, festett) úton kell menni miközben rá se kell nézni a térképre és a tájolóra. Ugyan nem tudok semmilyen statisztikai adatot, de biztos vagyok benne, hogy az „elkeverések” száma ennek ellenére alatta marad a „jól jelzett” túrákénál.
Nem tévedés, kevésbé „kever” el az a túrázó, aki nem bízik vakon a jelzésekben, szalagokban (és az elõtte haladó túratársakban), hanem gyakran pillant a tájolójára és a térképére.
Éppen ezért tudom ajánlani ezt a túrát nemcsak azoknak, akik (velem együtt) szeretnek rejtvényt fejteni és térképet böngészni, hanem azoknak is, akik azt gondolják magukról, hogy nem a tájékozódás az erõs oldaluk. Ki fog derülni, hogy csak egy kis odafigyelés és némi térképismeret (no meg a tájoló használata) kell az egészhez.

Kedvcsinálónak (vagy épp ellenkezõleg ?)

az elsõ e.p.-hez tartozó infó:

- a képen látható fát kell megtalálni, mert mellette van az e.p. –

ennyi volt az egyébként igen humoros szövegbõl kinyerhetõ információ, és egy fa volt a fekete-fehér képen, amin egymás alatt két jelzés, egy kereszt és egy kör volt látható.
Annyit tudni kell, hogy a Csikóváraljai th. buszmegállóban volt a rajt, és a pont légvonalban nem lehet messzebb, mint 5 km. Ijesztõnek látszó feladat, de némi térképböngészés után már nem az (megfejtés lejjebb)!

a második e.p. "megtalálásához" a tájolót szögmérõként kellett használni, de az igazi feladat itt az útvonal megválasztása volt. Aki itt a térkép alapos tanulmányozása nélkül "légvonalban" próbált közlekedni(mint mi is), az könnyen egy mély árok fenekén találhatta magát, ahonnan tovább tartott kimászni, mintha párszáz méteres kerülõvel próbálkozott volna.

A többi feladat is hasonlóan érdekes és szellemes meghatározásokkal tûzdelt volt, ezenkívül az ellenõrzõpontokon négyzet alakú, furcsa mintázatú lapocskákat is osztogattak a pontõrök, „erre még szükség lesz” megjegyzések kiséretében.
Az utólsó elõtti e.p.-on az addigra már erõs gyanúnk beigazolódott, nem kaptunk újabb „papírt” az utólsó e.p. helyére vonatkozó infóval, hanem az addig kapott lapokból kellett egy képet kirakni (nehezített puzzle játék). Ezzel eljátszottunk egy darabig, aztán amikor összeállt a kép, akkor meg néztük egy darabig. Szerencsére már egy „titkos” segítségünk is volt, mivel eddig az egész túra egyik forrástól a másikig vezetett, az utolsó pontnál is egy forrást kezdtünk keresni.

A túra útvonala végül is az alábbi volt:
Csikóváraljai bekötõ út - Gyopár forrás – János forrás – Csepel forrás – Lajos forrás – Kárpát forrás – Salabasina forrás – Csikóváraljai bekötõ út
Kellemes idõben, szép tájakon, lábunkat és agyunkat kicsit megmozgatva, nagyon jó kis túrán vettünk részt, köszönjük a rendezõknek !