Lemaradás 100
Nemrég óta túrázom, de nagyon megkedveltem a teljesítménytúrázást, és most már talán rendszeres természetjárónak merem nevezni magam. Majdnem pont 1 éve kezdtem, a Kinizsi 100-ra csalt el egy kollégám. Sikerült teljesíteni szintidõn belül, de 2 napig nem tudtam járni utána. Viszont ott és akkor elhatároztam, hogy mostantól rendszeresen túrázni fogok, és így is tettem. Mikor ráakadtam erre a túrára, és olvastam, hogy a kevés induló miatt bizonytalan a jövõje, elhatároztam, hogy amíg lehet, megcsinálom, és "természetesen" a leghosszabb távot, hogy ellenõrizzem, van-e eredménye a rendszerességnek, mennyire fog megviselni most ez a táv. Elöljáróban annyit, hogy pár vízhólyagtól eltekintve semmi következménye nem lett az egészségi állapotomra nézve. :) És ennek nagyon örülök....:)))
A Túra Pécelrõl indult, és ugyanoda érkezett is vissza. Már ezért is szimpatikus volt. :) Mivel Pécel nincs messze Kispesttõl, nem kellett túl korán kelnem, hogy a 6 óra körüli indulásra odaérjek. Ez végül is többé-kevésbé sikerült, fél 7 került az itinerbe indulási idõpontként. Ugyan Pécelen voltam már 6 óra után nem sokkal, azonban az iskola címe - ami a túrakiírásban is szerepelt - nem a bejáratot, hanem a hátoldalt jelölte. :( Ott kóvályogtunk már páran, mire kiderült, hogy a bejárat a szomszéd utcában van. Így megkerültük a fél utcát, mire bejutottunk a nevezési helyhez. A nevezés pillanatok alatt megtörtént, alig voltunk páran ilyen korán, bár úgy hallottam, a 100 km-es távra összesen csak 50 körüli létszám jött össze.
Elindultam tehát, és viszonylag hamar kivezettek minket a városból. (Az egész túrára jellemzõ volt egyébként, hogy minimális mértékben kellett aszfalton gyalogolnunk. Piros pont a szervezõknek!) Rögtön egy emelkedõvel kezdtünk, ami meredek volt ugyan, azonban nem volt túl hosszú. Remélem, kevés csiga esett áldozatul ezen a szakaszon, mert szép számmal rohangáltak a jelzett úton...
Nem sokkal utána át is estünk az elsõ ellenõrzésen. Már itt látszott, hogy nagyon családias hangulatú túra lesz, ugyanis már ekkor sem láttam embereket sem magam elõtt, sem mögöttem. (Ez egyébként kb. a táv 3/4 részében így volt.) Kb. félúton a következõ ellenõrzési ponthoz, találtam egy árva itinert a földön. Gondoltam, magamhoz veszem, ne búslakodjon ott egyedül. Egyébként is egy hölgyé volt, hacsak nem álnéven túrázott. Kis idõ múlva utol is értem egy kisebb társaságot, köztük egy fiatal hölggyel...természetesen az övé volt az itiner, és tõlem tudta meg, hogy elvesztette. :) Magukra hagytam õket, hagy örüljenek egymásnak, és kiléptem egy kicsit.
Utolértem egy túratársat, majd el is hagytam, és ismét egyedül találtam magam. Ekkor már valószínûleg tudat alatt eldöntöttem, hogy kevés nekem az a 100 km - sõt, a hivatalos kiírás szerint csak 97 egész valamennyi -, és elérkezettnek láttam az idõt az elsõ kitérõre (az eltévedés szó olyan ciki :) ). Bár így utólag talán egyértelmû annak az ominózus letérésnek az itiner szerinti leírása, akkor ott nem tûnt annak...vagy csak elnyomta a tudatalattim. A lényeg, hogy a két lehetséges út között kóvályogtam, végül természetesen a rosszat választottam. De legalább magammal rántottam az utoljára elhagyott társamat, aki idõközben persze utolért. Megkérdezte, merre tovább....én meg mondtam, hogy szerintem erre. (Többször nem kérdezte meg! :) ) Így aztán együtt tettük meg az eredeti útvonalhossznál kb. 2 km-el hosszabb távot a következõ ellenõrzési pontig. Gondolom, legközelebb kétszer is meggondolja, hogy hozzám csapódjon-e! :) Miután hátba támadtuk a pontõrt, bátortalanul megjegyezte, hogy ebbõl az irányból nem szoktak jönni, csak menni. De határozottan válaszoltuk, hogy mi nem szeretjük a megszokásokat.
Még kb. 1,5 ellenõrzési pontig együtt haladtam az útitársammal, aki úgy látszik, nem orrolt meg rám, aztán megjegyezte, hogyha gondolom, nyugodtan menjek elõre, mert õ csak 5 km/órás sebességre van hitelesítve. Ezek szerint gyorsabban mentünk? Mindenesetre elõre mentem, mondván, majd késõbb találkozunk. Persze többé nem láttam....
És innentõl kezdve végig egyedül haladtam egészen a Margitáig. Nagyon szép tájakon jártam, de köze sem volt az itinerhez. :) Viszont több pontõrt sikerült meglepnem, akik ugyan néha megjegyezték, hogy szokatlan irányból jöttem, de egyre nagyobb rutinnal válaszolgattam nekik. :)
Persze megvolt az elõnye a kitérõknek is. Láttam például õzikét, miközben éppen valamelyik szántóföldet szeltem át. (Szerintem a világon nincsenek ekkora szántóföldek, mint errefelé! :) ) Ott ugrott meg tõlem kb. 10 méterre....én meg ott helyben egy baromi nagyot! :) De azt már nem várta meg a genya, hogy lefényképezzem. :( Aztán további nagy elõny volt, hogy ott, annyiszor és annyit p*silhettem, ahol és amikor és amennyit csak akartam. Mert ugye elõttem sem volt senki, és utánam sem jöttek. Bár, amilyen helyeken jártam, én sem mentem volna magam után....
Egy ilyen aktus közben majdnem nagydolog is lett....Éppen a kicsit végeztem, amikor kb. 1 m 10 cm-rel mellettem felberregett egy fácán, a szokásos rikácsolásával.....Nem akarom részletezni, hogy éltem meg ezt a galád merényletet....de az õzike elbújhatott mellette....
Jellemzõ egyébként a hivatalos útvonalra, hogy éppen egy ilyen szántóföldi közelharc után, miután kiértem belõle, számomra is meglepõ módon szembetaláltam magam a kijelölt útvonal szalagozásával....és folytattam - immár hivatalosan - a szántóföld szélén való haladást.
Természetesen a Margitára is az ellenkezõ irányból érkeztem, és üdvözölve néhány szembejövõ útitársat, az idõközben hozzámszegõdött drótszõrû vizslával megérkeztem az ellenõrzõ ponthoz. Innen azonnal indultam vissza a részben már jól ismert úton, és hamarosan csatlakoztam 4 túratárshoz, akikkel igen jó tempót menve hamarosan beértünk Gödöllõre, ahol a 75 km-es táv vége volt kijelölve - többek csak eddig jöttek.
Itt meleg étel várt bennünket, nagyon finom és bõséges gulyásleves. És akár többször is kérhettél! És odahozták az asztalhoz!!! Egyébként jellemzõ a szervezésre, hogy rendkívül bõséges ellátásban volt részünk. Szinte minden ellenõrzõ ponton volt ásványvíz, több helyen kaptunk csokit, nápolyit, ropit, és 2 helyen volt az elmaradhatatlan zsíroskenyér hagymával. :) Le a kalappal!
A társaságunkból itt ketten kiszálltak, és hárman nekivágtunk az utolsó 25 km-nek. Ha jól emlékszem, éppen 22 órakor indultunk, tehát igen jó idõben voltunk. Úgy számoltam, kb. 5 óra még, azaz hajnali 3-ra beérünk a célba. Ehhez képest majdnem 5 órára érkeztünk be. :(
Nagyon lelassultunk, mert nagyon nehezen volt követhetõ az útvonal. Végre nem csak én voltam elégedetlen az itinerrel! Több helyen perceket kellett eltölteni a helyes irány megtalálásával. És hiába volt nálam PDA Russa programmal és a megfelelõ térképpel felszerelve, ez az országrész meglepõen feldolgozatlan turistaútvonalak szempontjából. A legtöbb jelzetlen útvonalat, amin haladnunk kellett, nem ismerte a program - viszont ismert olyat, ami nincs....de errõl majd késõbb.
Egy ilyen elágazásnál - amikor még szerintem is egyértelmû volt az itiner útmutatása, és a PDA is egyezõ irányt mutatott - leléptem alkalmi partnereimtõl (akik számomra érthetetlen okból az ellenkezõ irányban keresgéltek, és nem hagyták meggyõzni magukat), mert komolyan aggódtam, hogy így be fogok-e érni 24 órán belül. Gondoltam, majd úgyis utolérnek, ami így is történt, sõt, a célba is elõbb érkeztek. :) Éppen jött egy másik 2 fõs társaság, akik szerint is az általam javasolt út volt a helyes, így azokkal folytattam tovább a cél elõtti utolsó ellenõrzési pontig.
Innen már elvileg csak 3,3 km volt hátra, ebbõl sikerült csinálni kb. 5-öt...:(
Elindultunk, és a leírást követve haladtunk, amikor egy elágazásnál elbizonytalanodtunk. Az itiner szerint - legalábbis úgy véltük, és késõbb kiderült, még a megfontolt túratársaim is bedõltek neki - le kellett menni egy meredek lejtõn, de nagyon gyanús volt. Vesztünkre a PDA is erre tervezett, ráadásul a leírás szerintihez nagyon hasonló távot adva meg a végcélig. Ez döntött, lementünk....
Egy idõ után bizonyossá vált, hogy nem ez a helyes irány, de akkor már nem fordultunk vissza - jó 1 km-t ereszkedtünk lefelé, nem lett volna energiánk visszamenni -, hanem úgy döntöttünk, megyünk, amerre a PDA mondja. Az pedig egyszer csak azt mondta, hogy forduljunk balra. Pár percnyi keresgélés után megállapítottuk, hogy valamikor itt valóban lehetett út, de most már reménytelen lenne azon menni..... Hát mit mondjak, egyáltalán nem tartottam viccesnek! De nyeltem egy nagyot, és úgy döntöttem, alszom még rá egyet, mielõtt a földbe taposom a tréfás kedvû szörnyszülöttet. Mivel visszafordulni már végképp nem akartunk, mentünk tovább a megkezdett úton, mondván, majdcsak kijutunk valahová. Aztán elõre haladva érzékelte a dög, hogy nem az általa javasolt útvonalon haladunk, nagy kegyesen tervezett egy másik útirányt - mint utólag kiderült, most már valóban létezõ útvonalakkal -, és jobb híján ráhagyatkozva végül is beértünk nem sokkal 5 óra elõtt a célba.
Itt kellemesen elfáradva lerogytunk az elsõ ülõalkalmatosságra, a felénk rohanó szanitéceknek elmutogattuk, hogy teljesen jól vagyunk, nincs szükségünk rájuk, megettünk még egy pár zsíroskenyeret, ittunk ásványvizet, aztán mindenki ment a dolgára.
Hát, néhány szóban összefoglalva így zajlott le a második 100 km-es túrám. :)
Végezetül nagyon kellemes kis túra volt, köszönet érte a rendezõknek. Nem is értem, miért indulnak ilyen kevesen rajta...:( Talán most a négynapos ünnep magyarázat lehet rá, biztosan sokan elutaztak telekre vagy akárhová...
Pedig a legkülönbözõbb távok között mindenki megtalálhatja a neki megfelelõt, a terep sem vészes - én inkább alattomosnak nevezném :) -, kiváló felkészítõ lehet például a Kinizsi 100-ra. Mindenkinek csak ajánlani tudom.... |
