2008 április 19.
Kovács Béla emlék- és teljesítménytúra 44 km
Pécs TV-torony, Dombóvár
A legutóbbi Bakony 50 után teljesen kész lett a lábam. Sokáig gondolkodtam róla, hogy genetikailag nem bírom a hosszú távú túrákat, s abba kellene hagyni az egészet, vagy csak a szerencsétlen cipõ választás okozhatta a hetekig tartó fájdalmat a lábfejemben. Utána rövidebb 1-2 kilométeres utakon is éreztem, hogy valami nem OK, így vegyes érzésekkel készültem a túrára.
Ideális volt abban a tekintetben a mai nap, hogy ha nem bírom, 3 helyen is ki lehetett szállni: Sikondán 14 km után, Mecsekpölöskén 20-nál, Vásárosdombón 33 km-nél.
Ezért úgy döntöttem, nekivágok, de semmiképp sem az elõzõ cipõmben. Vásároltam tehát 12 órával a start elõtt egy túracipõt, ami meglehetõsen ellenjavallt viselkedési forma. Nevezetesen, hogy egy 40 km feletti túrának teljesen új, ismeretlen cipõben vágjunk neki. Arra azért ügyeltem, hogy a lábamnál 1 mérettel nagyobb számot vegyek, az ujjaim így legalább túlélik, ha más komplikáció adódik is. A cipõ nem töltött el amúgy azzal a leírhatatlan érzéssel, hogy igen, egész életemben erre vágytam, kicsit olyan nyúlósnak éreztem, a sarkam is mintha mozgott volna benne, akármilyen erõsen kötöttem is meg. Minegy, megvettem.
Vettem még hozzá egy réz szálas túrazoknit is, ha lúd hát legyen kövér alapon. Valamint egy lábszárvédõt, amit a Szuadó 40-en láttam sok emberen, s megirigyeltem, mert nekik nem lett koszos a nadrágjuk, zoknijuk, én meg az elsõ tócsa után úgy néztem ki mint egy disznó. Gondoltam, úgy nézek majd ki mint egy piperkõc majom csupa új cuccban, no de mindegy.
Másnapra esõt mondtak nagy eséllyel, így azt beszéltük meg nagynénémmel, aki Sikondáig velem tartott, hogy a reggeli benyomás alapján döntünk az elindulás ügyében.
Ha nem esik, elindulunk, zuhogó esõ kizáró ok. Annyira nem vagyunk fanatikusok. Reggel szép idõ volt, még a nap is sütött foltokban, így az indulás mellett döntöttünk.
Én Kaposvárról indultam Dombóvárra, ahol hatalmas embertömeget találtam. Ez volt az elsõ indulásom ezen a túrán, így nem tudtam mire számítsak, de a rengeteg busz tele emberrel sokkoló volt. 12-ig számoltam a buszokat ha jól emlékszem, s ebbõl következett az 1000 fõ feletti résztvevõ szám.
Gyors regisztráció után kerestem egy buszt, amire még felfértem. Mint a heringek szorongtunk Pécsig, mikor nagy sokára 8.00 után 1-2 perccel le tudtunk szállni róla a TV-toronynál. Itt találkoztam útitársammal.
Gyors elõkészületek, beöltözés után új nevezési lapot kaptam, mert Dombóváron nem teljesítménytúrásat adtak, hanem emléktúrásat. (Nem tudtam, hogy két féle létezik.)
A lapomon 8.20-as indulási idõponttal elindultunk lefelé a sípályán. A felszerelésünkhöz tartozott még 1-1 túrabot is, aminek nagy hasznát vettük rögtön itt az elején, mert igen meredek volt a lejtõ, nem szívesen jönnék ide síelni így 8-10 éves kihagyás után elsõre. Sokaknak szerintem itt elment a kedvük az egész túrázástól, begyûjtvén az elsõ eséseket. Az idõ is kezdett szomorkásabb lenni, mi azért jó hangulatban kezdtük meg utunkat.
A környék gyönyörû volt, nincs is szebb, mint a tavaszi, élettel teli természet. Nagynéném megemlítette, hogy jó lenne kipróbálnia, hogy a magával hozott kabát mennyire vízhatlan, mert nyáron vinné magával egy hosszabb túrára, és kiváncsi, mennyire megbízható. Kissé rosszallóan néztem rá, s reményemet fejezten ki, hogy ezt nem ma fogja tudni letesztelni. Lassan felvettük az üzemi túrahõfokot, s ez a kabátok levetését indukálta. Ez az állapot nem tartott sokáig, mert elkezdett csöpörögni. Kabát vissza, amolyan esõûzõ célzattal. Ez nem jött be, mert egyre jobban nekibuzdult, s egész naposnak kinézõ egybefüggõ felhõk borították az égboltot.
A résztvevõk különbözõképp voltak felvértezve az elemek csapásaival szemben: nagy részük sehogy, õk áztak. Néhányan esernyõt hoztak, ami eléggé bizarr látvány volt egy erdei túrán, viszont meglehetõsen hatékony. A többiek viszont készültek esõkabátokkal. Ahogy haladtunk, úgy esett egyre jobban, s hozta magával a sarat, ami az elkövetkezõ órák fõ témája és fõ élményforrása lett. Bakony 50 után úgy gondoltam, sok mindent megtudtam a sár és túrázás összefüggéseirõl, mert ott is volt bõven, de tévedtem. A cipõre ragadt mennyiség miatt háromszoros súlyt kellett cipelni, aminek a sárból való kirántása sem volt egyszerû. Sokakról levette a cipõt, rengetegen estek, egyre több lett a sáros fenekû-hátú-vállú ember. Mindennek köszönhetõen rettenetesen lelassult az átlagtempó, a Sikondáig való 3 órás szintidõ tarthatatlan lett. Már csak nevettünk az egészen, mikor megérkeztünk Vágotpusztára, ami a 3. számú EP volt 10.41-kor, 9,1 km a GPS alapján.
Eddigre ugyan elállt az esõ, a sár azonban megmaradt. Pecsételés és fotózkodás után indultunk tovább.
Rengeteg fiatal jött túrázásra teljesen alkalmatlan felszerelésben, õk egy életre megtanulták, hogy az öltözék helyes megválasztása mennyire fontos. Hozzájuk képest szinte sétagalopp volt túrabottal, esõálló kabáttal, lábszárvédõvel, túracipõben haladni. Így is néhányszor esés közeli állapotba kerültem, de valahogy mindig megúsztam.
Azt rögtön láttuk, hogy a sárhelyzet nem fog javulni, s így újraértelmeztem a Sikonda utáni elképzeléseimet, mert a 3,5-4 km/h-s átlag nagyon nem elég a szintidõn belüli teljesítéshez, ahhoz 4,62 km/órás átlag kell (44,3 km 9 óra 35 perc). Ezért csak reménykedhettem, hogy az útviszonyok javulnak.
Abban biztos voltam, hogy Sikondánál rengetegen kiszállnak, az adott körülmények miatt legalábbis, sokan azok közül is, akik tovább mentek volna eredeti szándékuk szerint. Bár hogy néhányukat felengedik-e a buszra, atekintetben nem voltam biztos. Remek fotókat csináltam tetõtöl-talpig sáros lányokról, akiket a saját édesanyjuk sem ismerne fel ebben az állapotban. Amúgy a hangulat remek volt, a rengeteg általános iskolás résztvevõ szemmel láthatólag élvezte a kissé extrémre sikeredett túra megpróbáltatásait.
Hamarosan kiértünk az erdõbõl és a mûutat keresztezve irányba vettük Sikondát. Itt néhányan a földút melletti füves dombra merészkedtek, ahonnan szép kilátás nyílt a környékre, amolyan spontán piknik hangulat alakult ki. Egészen addig, mígnem megérkezett a terület felbõszült tulajdonosa a quad-ján, azonnali megtorlást vízionálva, felügyelõ tanárok jelentkezését követelve. Azt nehezményezte, hogy letapossák a veteményest, lám már bele is mentek (rét volt, szerintem a veteményes az más, na mindegy.) Óhatatlanul is a Zabhegyezõ jutott eszembe, amiben a mezõõr hajtja és kergeti a gyerekeket.
Miután mindenki engedelmesen elhagyta a területet, folytattuk az utat a sikondai EP felé.
Itt elváltam nagynénémtõl, aki eddig tervezte az utat, innen a fürdõbe vezetett útja, ahol kiáztatta elfáradt tagjait. Volt bennem egy csipetnyi irigység, ugyanakkor hajtott a teljesítmény és az út utáni vágy, valamint a tudat, hogy ilyen késés után megcsinálni a túrát szintidõn belül igazi kihívás számomra.
A sikondai pontot 12.42-kor értem el, 4 óra 22 perc telt el az indulás óta, s nem egészen 15 km volt az út. Más szóval elment a szintidõ 45%-a, s csak az út 1/3-a van meg.
Az átlagsebesség 3,4 km/h-ra jött ki.
Elszomorító kilátások, és nem lehetett tudni, mekkora sár fogad a folytatásban.
A szervezõk csokoládéval kedveskedtek, majd azonnal indultam tovább immár egyedül, turbo üzemmódban.
Szerencsére egy rövid szakaszt leszámítva, ahol még meg kellett küzdeni a sárral, a természet kegyes volt a résztvevõkkel: esõ nem esett, az út száraz és jól járható volt egészen Dombóvárig. Ezt akkor még nem lehetett tudni, hogy végig ilyen marad, de bizakodtam. Gyors fejszámolás után beállítottam a tempót, 6-6,5 km/h átlag kell a szintidõhöz, ehhez a sík terepeken kell a 7 km/h, hogy a nehéz emelkedõs részekkel kombinálva kijöjjön egy 6 feletti átlag. Mindezt 30 km-en keresztül. Nem gyenge, de hozható ha nem pihenek, nem állok meg, nem görcsöl be a lábam, stb.
A 2. kiszállási pont Mecsekpölöske, ami 6 km, azaz 1 óra. Sikonda óta valóban megfogyatkozott a tömeg, s kezdett "rendes" túra kinézete lenni a dolognak, kezelhetõ embermennyiséggel. Elég gyorsan léptem, a sár nagy része eddigre lehullott az új cipõmrõl, ami méltó beavatási szertartásban részesült, de ezidáig jól viselte a lábam, s a szokásos fájdalmak sem jelentkeztek. Még sok volt vissza, nem akartam elkiabálni. Néhányan összesúgtak a hátam mögött, mikor elkerültem õket, hogy "Na vele sem fogunk ma többet találkozni." Igazuk lett.
Mecsekpölöskét 13.39-kor értem el, 57 perccel Sikonda után, ahogyan az tervben volt. Itt kaptam egy pogácsát, feltöltöttem a kulacsomat és indultam tovább.
A következõ kiszállási pont Vásárosdombó 33 km-nél, ez ugye 13 km, azaz bõ két óra elõzetes terveim szerint. Meglátjuk, sikerül-e.
A Jószerencsét vadászháznál érdeklõdtem volna a szintidõ után, mert akkor pontosan nem emlékeztem, hogy mennyi, csak hogy a szokásosnál kissé szigorúbb a követelmény, ami rendszerint 4 km/h szokott lenni, azaz 11 óra egy ilyen távra. Tudtam, hogy 9 és fél óra körül, de kellett volna tudnom pontosabban, mert a kezdeti csúszás miatt nagyon ki volt centizve az idõm. De sajnos nem tudták megmondani. Mindegy, megyek amennyivel csak bírok.
Útközben volt egy néhány száz méteres eltévedésem, egy keresztezõdésnél rossz fele fordultam, de hamar korrigáltam, s az erdõn keresztül visszataláltam a helyes útra. Csak néhány percet veszítettem, de ilyenkor nem esik jól az embernek.
15.50-kor értem Vásárosdombóra 100. beérkezõként (2.11 kellett a 13 km-hez, elfogadható), ez volt az elsõ pont, ahol ilyen adattal szolgáltak, mert eddigre elfogyott a nagy tömeg, addig nem is lehetett volna ilyet nyilván tartani.
Gyors vízpótlás, pecsét, a teljes szintidõt itt sem tudták megmondani, csak hogy a részidõ nincs meg. Modtam tudom, az elején elcsúsztunk, most hajrázok.
Innentõl az út elég ingerszegény szakaszon folytatódott, viszont továbbra is lehetett tempózni, s tartottam az átlagomat. Ha nem lesz izomgörcs vagy egyéb elõre nem látható esemény, akkor meglesz, itt már sejtettem.
Volt még ezután 3 db ellenõrzõ pont, csaknem mindenhol adtak frissítõt, zsíros kenyeret, le a kalappal a szervezõk elõtt, ilyen kiszolgálással kevés helyen találkoztam.
Beérve Dombóvárra már azért kezdtem elfáradni rendesen, nem tagadom, hiába a folyamatos vízpótlás, a tempó, a meleg, az erõs szél sokat kivett belõlem, enni meg nem tudtam a hajtás miatt, ezért a végére kezdtem kissé elalélni. Az utolsó 1 km-t beszélgetve tettem meg egy sporttársal, kicsit a tempóból is visszavettünk, ekkor már biztosnak látszott a sikeres befejezés.
A célban már nyoma sem volt a reggeli õrületnek, egy asztal, s két rendezõ fogadott. Csokoládé, botra szegelhetõ emlék és egy gratuáció lett a jutalom, s a tudat, hogy komoly hajrával, 59. beérkezõként 9.13-as idõvel meglett a szintidõ. Ez 6,13 km/h átlagot jelent a Sikonda utáni részre. A megtett út 44,8 km lett a kis kitérõvel.
Jó hangulatú túra volt az esõ ellenére, vagy éppen azért, remek szervezéssel és jó kiszolgálással. Jövõre szívesen eljönnék egy esõ és sár nélküli kivitelre.
A lábam és a cipõ is remekül vizsgázott, a szokásos enyhe izomlázon kívül más bajom nem lett. |
