III. HAMAHAMA TÚLÉLÕTÚRA - ZEMPLÉN - 2008
A Dream Team megvalósítja álmait
2008/04/11-13
Elõkészületek, utazás, bázis bevétele
Mintegy egy hónapja Simon Peti keresett meg, hogy nincs-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy Zemplénben rendezendõ túlélõtúra alkalmából, ugyanis korábbi társai közül voltak, akiknek nem volt jó az idõpont. Az otthoni sikeres engedélyeztetési procedúra lezártával bátran mondtam igent az elõttem még teljesen új feladatra, ugyanis sosem voltam még túlélõtúrán. A nevezést Dream Team néven ejtettük meg, ami ekkor még számomra nem jelentett többet, mint egy kitalált, és egyszer már helytállt (TTTTT – 4. hely) csapatnév. A csapatba négyen neveztünk, de végül csak hárman utaztunk le Sátoraljaújhelyre, a bázisra, Györgyi, Peti és jómagam.
Péntek délután Petivel a városban találkoztunk, majd elindultunk Egerbe, hogy Györgyit is felkapjuk, és immár hárman vegyük célba Sátoraljaújhelyet. Megérkezvén az iskolához, a tornaterem már igen zsúfolt volt, de az udvarra kivezetõ kijárat elõtt (ami zárva volt) találtunk magunknak egy nyugodt helyet, ahova matracainkat és hálózsákjainkat lecuccolhattuk. A regisztrálás elõtt kimentünk a városba, hogy valami vacsora után nézzünk. Egy étterembe/sörözõbe ültünk be, ahol hamar ki is választottuk, hogy mit fogunk fogyasztani. A három adag levesbõl egyet nem sikerült a pincérnek eltalálnia, hogy mit is kértünk, a fõétel esetén pedig a megrendelt milánói borda helyett sajttal, sonkával és gombával töltött húst kaptunk sültkrumplival. Majdnem nyert, de szerencsére jó volt a kaja, és nem akartunk újra rendelni, annyi idõnk azért nem volt. Desszert helyett még jöhetett egy kávé, ami kicsit felébresztett minket.
Visszatérve a bázisra regisztráltuk ottlétünket, majd vártuk, hogy lassan meginduljanak a történések. Közben Gethéék is megérkeztek hárman helyszínlelni, még szorítottunk nekik helyet az odúban.
Közös eligazítás, menetterv kialakítása, rajt
Átöltöztünk menetfelszerelésbe (csapatpólóban feszítettünk, hisz plusz pontok jártak érte), majd bementünk az ebédlõbe, ahol a közös eligazítás zajlott (eredetileg az udvaron lett volna, de elmosta az esõ). Megtudtuk, hogy mik a kötelezõen érintendõ pontok, melyeket lehet csak nappal érinteni, és hogy összesen 53 pont lesz begyûjthetõ. A pontokat tartalmazó lapok átvétele után térképet ragadtunk, és kettõn is bejelöltük azokat, majd lassan összeállt a menetterv, ami alapján mind az öt kötelezõ, és az optimális útvonal közelében begyûjthetõ fakultatív pontokat tartalmazta. A rajtintervallum fél 11 és 12 között volt, de az esõ nem akart megszûnni. Konstatáltuk a met.hu segítségével, hogy sehol máshol nem esik Magyarországon, csak ezen a környéken, ahol vagyunk. Végülis úgy nézett ki, hogy elállt az esõ, így háromnegyed 12 körül elindultunk, magunk mögött hagyva a biztonságot nyújtó bázist.
Sátoraljaújhely, Bázis – Fogarasi-rét, Kereszt
A bázisról elindulva a Kálváriát vettük célba, hogy elsõ fakultatív pontjainkat begyûjtsük. Alig indultunk el, egy rendõrautó állt meg mellettünk, érdeklõdve arról, hogy mi és sok más mellényes fazon mit keres a városban. Pár percig elbeszélgettünk, és végül az alábbi rendõri jótanáccsal indultunk további utunkra: „Használják a kék jelzést, az majdnem mindenhova elvisz!”. Amint elmentek a rendõrök, bõdületes röhögésbe kezdtünk. Folytatva utunkat, elkezdtünk felfelé mászni, és a diszkózóna után végre a természetbe értünk. Egybõl jó kis mászás a Kálváriára, ami nagyon tetszett (ilyen szép kálváriát még nem láttam). Válaszokat gyûjtögettünk, ha jól emlékszem, egybõl hármat is megcsíptünk.
A Kálvária után lefelé igen meredek út vezetett, ami nagyon csúszós volt, egybõl gyökkettõre csökkent a tempónk, és csak reménykedni tudtunk, hogy taknyolás nélkül megússzuk a csúszdát. Innen a Gejzírkúpot vettük célba, és mire odaértünk, rákezdett az esõ. Azonnal az esõkabát után nyúltunk, de a nadrágunk már menthetetlen volt, finoman szólva pillanatok alatt átáztam.
Következett volna a Szent-Antal-kút, de hosszas keresés után sem találtuk meg, és vagy 15-en jöttek mások is, akik szintén bukták a keresést. Nem akartunk több idõt fecsérelni, ezért továbbálltunk, hogy az esõben a Bányi-nyereg érintése után Kácsárdon keresztül a Fogarasi-réten álló Kereszthez jussunk. Itt feladat jött, ahol csapattársaim kiváló növénytani ismereteinek köszönhetõen maximális pontot gyûjtöttünk be. Az elsõ õrzött pontot kipipálhattuk!
Fogarasi-rét, Kereszt – Gyökér-kút
A rét után Károlyfalvára vetett utunk, ahol szintén gyûjtögettünk, majd ettünk egy kis hazait, és egy rövid pihenõ után elindultunk tovább Pusztadélõ felé. Bizony ez a szakaszon volt az egész túránk legkatasztrofálisabb terepviszonya: gyakorlatilag sok helyen majdhogynem térdig érõ sár. Haladni szinte lehetetlen volt, a cipõink többször csak nagy imádkozás árán maradtak lábunkon.
Pusztadélõ válasza után lezúgtunk a Gyökér-kúthoz, ahol újabb õrzött pont, és egy gémes-kút várt minket. Itt pénzérméket válogattunk, és egész jó idõvel végeztünk. Pontszámot itt nem mondtak, de reméltük, hogy a maximális közelében leszünk itt, a második feladatos állomáson is.
Gyökér-kút – Makkoshotyka
Innen továbbindulva egy újabb kutat vettünk célba, és elég keményen meg is küzdöttünk érte a terepviszonyokkal. A Nyúl-kút elfogyasztása után visszamásztunk Pusztadélõre, ahol már pirkadt, és lassan el is oltottuk lámpáinkat. Innentõl egy „baj” volt a mászásokkal, hogy már jó elõre látszottak mindig azok az emelkedõk, amiket a továbbiakban meg kellett másznunk. Sötétben nem stresszeltek a mászások, mert sosem láttuk, hogy mi fog következni.
A Rókás-kút után a Cirkálótanyánál jól eljátszottam egy blökivel, igaz kicsit félénk volt, nem mert nagyon közel jönni, inkább két lépés távolságról szemeztünk csak. A Kovács-patak utáni tisztáson fergeteges sár fogadott ismét minket, amit nehezen viseltünk, de mire nagyon meguntuk volna, meg is érkeztünk Makkoshotykára, ahol jött a Sírbolt, a Kastély, majd a Templom és a harmadik õrzött pont. Itt irodalomból nem álltunk túl jól, de azért gyûjtögettünk pár pontocskát. Vigasztalásul megtudtuk, hogy másoknak sem vágott úgy az irodalmi vénájuk, így nem kerülhettünk nagy hátrányba másokkal szemben.
Makkoshotyka – Eszkála, Erdészház
Az õrzött pontot elhagyva a buszmegállóban megreggeliztünk, majd a Kúria válaszát is beszedtük. Míg társaim bementek egy boltba vásárolni, egy helyi tag megkérdezte, hogy mi járatban vagyunk errefelé. Mikor elmondtam, csak ennyit kérdezett: „Maguknak ezért fizetnek?”. A Kereszthez nem tettünk kitérõt, messze lett volna, és 10 pontért nem akartunk egy órát eljátszani, hiszen hosszú út állt még elõttünk.
Közel 24 km-nél jártunk, mikor célba vettük a legtávolabbi õrzött pontot, az Eszkálát. Szép kis mászásokban volt részünk, miközben megfogtuk a Cifra-kút, valamint a Zsidó-rét válaszát. A kettõ között viszont még megpróbálkoztunk a Fekete-kút levadászásával, amire mintegy 45 percünk telt el eredménytelenül. Utólag kiderült, hogy bizony a térkép alapján hiába kerestük, mert rossz helyre van jelezve a kút, és tovább kellett volna még mennünk egy-két száz métert. Miután itt jelentõs idõt buktunk, így eldöntetett, hogy a fakultatív pontokat innentõl csak akkor gyûjtjük, ha közvetlen útba esnek, hiszen még vissza kell érnünk a Bázisra is idõben.
Az Eszkála felé menet már igen jó idõben volt részünk, szépen melegedett, a nadrágok szépen megszáradtak rajtunk. Nagyon szép környéken jártunk, gyorsan teltek a méterek. Az „õrzött” erdészháznál legóztunk egyet, majd megoldottuk az eddig kapott transzferfeladatokat (vasútállomások felismerése, dalírás, találós kérdések).
Megtudtuk, hogy ötödik csapatként értünk úgy ide, hogy minden pontot beszedtünk eddig, és már csak a Fekete-hegy van hátra. Egész jó kedvünk lett, jól álltunk!
Eszkála, Erdészház – Fekete-hegy, Kilátó
Elindulva nemsokára többen jöttek szembe, akik ellenkezõ irányból tervezték a pályát teljesíteni. Hát bizony, bele kellett húzniuk, hiszen még csak a második õrzött pontjuk felé tartottak. Lefelé megbeszéltük, hogy bizony jó irányt választottunk, ugyanis itt jönni felfelé Nagyhuta felõl nagyon kemény menet lett volna. Gyönyörû szakaszon mentünk Nagyhutára, és útközben nehéz, de a csapatra nézve jó döntést hozott Peti. Eldöntötte, hogy a Fekete-hegyet õ nem fogja megmászni, így éltünk a csapatonként egy ember kiszállhat lehetõséggel, és feljegyeztük, hogy Nagyhután elváltak útjaink. Peti a mi útvonalunkon ment a Bázis felé, csak kihagyta a nagyhutai kitérõt a címer miatt, valamint a Fekete-hegy megmászását.
Mi Györgyivel vizet töltöttünk, majd elrobogtunk Nagyhuta túlsó végére a címer miatt, és közben láttuk, hogy a falut az éjszakai vihar miatti károkból takarítják a lakosok.
Nagyhuta után Margit-kútnál még utolértük Petit, majd Vágáshután is együtt kerestünk igazolásokat, de itt végleg elváltunk. Úgy gondoltam, hogy innen egy lazább szakasz jön a Fekete-hegy elõtti mászás elõtt, de bizony már a piros sáv elérése elõtt is meg lettünk izzasztva. A keresztezõdésben leültünk egy kicsit összeszedni a maradék energiánkat, és pár perc pihenõ után nekiláttunk a mászásnak. Kemény menet volt, több hullámvasutazással, folyamatos emelkedéssel. Többen jöttek szembe, de nem sokaknak volt ezzel meg minden pontjuk. Mindenki bíztatott, hogy már nem sok a vége, de nehezen akart eljönni. A lábaink már lassan magunkra hagytak, kezdett fogyni az erõnk. Nem tudtuk, hogy hány kilométernél járunk, de tudtuk, erõsen 50 km felett leszünk a végére.
Fekete-rét bezsebelése után már csak egy rövid, de velõs kaptató jött, és jöhetett az ötödik õrzés megoldása, egy-két jól irányzott darts-nyíllal a kilátóból ledobva a céltáblára. Györgyi elemében volt, betalált oda, ahova kellett.
Az itt kapott transzferfeladat egy Sudoku lett volna, de erre nem vállalkoztunk, bekockáztattuk, hogy ez nulla pontos lesz, így üresen eltettem a papírt, és összeszedtük magunkat a továbbindulásra.
Fekete-hegy, Kilátó – Sátoraljaújhely, Bázis
Miután túltettük magunkat a csúcstámadás okozta sokkon, valamint megbirkóztunk Györgyi által a dartsozás kemény feladatával, célba vettük a Bázist. Nem volt könnyû feladat a maradék mintegy 13,9 km legyûrése. Elõször is a lefelé szakaszok még rosszabbul mentek, mint ahogy a felfelé mászások, ugyanis sokkal jobban fájt így a talpam. Nem kellett sok, mikor rájöttem, hogy a kocogás mozdulatai alatt nem érzek annyi fájdalmat, vagyis inkább máshol érzem, mint eddig. Nem volt más választás, igen lassú kocogásra váltottam a tempómat, amit Györgyi hol kocogva, hol gyalogolva szintén tartani tudott.
Visszaérkezve az elágazásba, ahol megpihentünk, mielõtt a csúcstámadásra elindultunk volna, vettünk egy nagy balost, hogy innentõl a kéken lezúgjunk a kék négyzet jelzésig. Fokozatosan hagytuk magunk mögött a Zemplén magaslati levegõjét, utunk egyenletesen ereszkedett lefelé. Éreztük, hogy meg fogjuk csinálni, ugyanakkor éreztük az is, hogy nem lesz azért sétagalopp ez a záró szakasz sem. Egyre jobban fáradtunk, jöttek a görcsök, tûntek el arcunkról a vidámság büszke vonásai, és egyre több jele mutatkozott a meggyötörtségünknek. Már vagy 36 órája talpon voltunk, péntek meló, utazás, majd péntek estétõl túlélésre játszottunk.
Itt már nem sok mindenre emlékszem, arra viszont igen, hogy beértünk két srácot, akik gps-szel keresték az utat, végül jöttek utánunk. A kék négyzet jelzést már nagyon vártuk, aztán majdnem elmentünk mellette. A keresztezõdésben nem látszott a jel, de szerencsére véletlenül visszafordultam, és megláttam így visszafelé tekintve egy fán az eldugott jelzést. Gyors hátraarc, és indultunk tovább. Már hallatszottak az autók zúgásai, közel voltunk Rudabányácskához. Tudtunk volna itt is még fakultatív pontokat gyûjteni, de nem volt rá affinitásunk, úgy voltunk vele, hogy csak akkor, ha az utunkba kerül egy ilyen lehetõség. Végül a falun áthaladva nem volt pont, és mikor megtaláltuk a Sátoraljaújhelyre vezetõ utat, már csak a cél lebegett a szemünk elõtt. Egy anyuka épp a lányát hintáztatta a faluban, akitõl útbaigazítást kértünk, hogy merre tudunk visszajutni a Sátoraljaújhelyre, mire õ egyszerûen azt mondta, hogy a legrövidebb a hegyen keresztül. Ezt tudtuk mi is, de nem volt kedvünk még egy mászásra, inkább választottuk a hosszabb, de lazább menetet az aszfalton.
A térképen sokkal rövidebbnek tûnt ez a szakasz, bár lehet, hogy csak rövidebbnek szerettük volna látni. Kanyarogtunk a hegy körül, hullámvasutaztunk az úton, és Györgyi szorgalmasan topogott a nyomomban, kihasználva a szélárnyékom adta lehetõséget. Gyakorlatilag végig kocogtunk, több túlélõt is leelõztünk, akik nagy megrökönyödéssel nézték, hogy képesek vagyunk a futva közlekedni (vagy valami hasonlót mûvelni). Nagy nehezen elértük a várostáblát, majd nemsokára Petit is beértük, aki miután meglátta, hogy futva közelítünk, csak egy laza „B+, ezek futnak!” reakciót dobott a lábunk elé.
Utolsó utcák, utolsó kanyarok, de itt majdnem eltévedtünk, mert akárkit megkérdeztünk, mindig másfelé irányítottak minket. Végül befordultunk a célegyenesbe, megláttuk az iskola kapuját, amin átrongyoltunk, és beregisztráltuk magunkat, leadtuk papírjainkat és szemetünket. Megvan, megcsináltuk, beértünk! Nagy öröm, majdnem könnyek, kemény menet volt! Cipõt és gatyát az elõtérben hagytam egy adag sárral együtt, és mezítláb bevonszoltam magam a „szobánkba”, ahol hanyatt dõltem, és pihentetni kezdtem szivacsosra felázott talpamat.
Szombat esti matiné
Beérkezés után gyors helyzetjelentés ment haza, hogy még élünk, majd elmentünk fürödni. A fürdés gyorsra sikeredett a jéghideg víz miatt. Fürdés után megvacsoráztunk, nagyon jó volt a babgulyás. Desszertnek elõkerültek a csokik és egyéb édességek, valamint egy-két üveg bor, egy kis házipálinka és vodka. Míg mások a helyi könyvtárakat látogatták, mi az otthonról hozott sajtót olvastuk ki tövirõl hegyire. Nemsokára megdõltünk, és reggelig aludtunk nagy horkolások közepette, ami viszont nem zavart senkit, fáradtabbak voltunk annál, mintsem hol halk neszek felzavarjanak.
Vasárnap reggeli, eredményhirdetés
Korán ébredtem, a többiek még aludtak a „szobában”, de a szervezõk már javában kenték a reggeli zsíros- és lekváros-kenyereket, szelték a hagymát, fõzték a teát. Miután magunkhoz tértünk teljesen, megreggeliztünk, összecsomagoltunk, majd beültünk az ebédlõbe, ahol ment a vetítés az érintendõ pontok fotóival. Legalább jól megnézhettük, hogy miket nem találtunk meg, merre nem jártunk.
Eljött hát az eredményhirdetés ideje. Abból ítélve, hogy információk alapján 6 csapat volt, akik 5 õrzött pontot szedtek be, sejtettük, vagyis inkább reméltük, hogy valahol az elején fogunk végezni. Elõször jöttek a különdíj átadások, majd hátulról elõre haladva elkezdõdtek a csapatok felsorolásai. Úgy tippeltük, hogy 700 pont környékén kell majd jobban izgulnunk, annyit biztosan el kellett érnünk.
Az adrenalinunk valahol a 20. hely környékén kezdett emelkedni, mikor már az 500 pontot átlépte a mezõny. A 10. hely környékén jött a 600-as határ, de mi még mindig nem voltuk szólítva. Haladtunk elõre, és még mindig nem mi jöttünk. Eljött a bûvös TOP5, amikor felállították a hátramaradt öt csapatot. Ekkor közölték a rendezõk, hogy a négy legjobb csapat kupát kap. Gondoltuk, hogy tök jó lenne az ötödik hely is, de reménykedtünk, hogy a negyedik csak összejön, hogy kikupálhassuk magunkat.
Az ötödik helyezett… az E=m*c2. Húha! Megvan a kupa! Most már nekünk kell jönni!
A negyedik helyezett… a Kutyaszomorítók. ÁÁÁÁ! Dobogón??? Azannyát! Na jó, mostmár tényleg mi, hiszen a Szupercsapat biztos nyertes Ádámékkal
A harmadik helyezett… és itt már indultunk volna szinte… a Globál Patrióták. Na neeee! Õket is megelõztük volna?
A második helyezett… a DREAM TEAM, azaz Rácz-Szabó Györgyi, Simon Péter és Lengyel Róbert! IGEEEEEEEN! Gratulációk, kézfogások, puszik, kitûzõk, oklevelek, kupák, újságok, Magyar Turista elõfizetés, zempléni szállás 5 fõre 1 éjszakára… Fotózkodás. 16 ponttal elõztük meg a Globál Patriótákat. Férfias küzdelem, kemény csata volt!
A gyõztes pedig, a korábbi címvédõ, a Szupercsapat lett! Nagy gratuláció a címvédéshez! 163 ponttal gyûjtöttek többet, igazi tájfutó teljesítmény! A dobogós helyezettekkel kézfogó, kölcsönös gratulációk következtek.
Lassan szedtük sátorfánkat, és hazafelé vettük utunkat, de elõtt még lekenyereztük a rendezõgárdát egy üveg borral, megköszönve fáradozásukat egy szuper rendezvény összehozásáért.
Összegzés
Álomként neveztük, és egy megvalósított álommal zártuk le a hétvégét. 40 km-t terveztünk elõzetesen túrázni, ezt bõven túlszárnyaltuk. Utólagos mérésem alapján Peti 57,9 km-t tett meg 1470 m szintemelkedéssel, Györgyivel ketten pedig 65 km-t mentünk 1750 m szinttel fûszerezve. Györgyi és Peti hatalmas egyéni csúcsot tettek meg távban, ezért külön gratulációt érdemelnek meg. A Dream Team kimondhatjuk, nagyon jól muzsikált, jó kis formációt hoztunk össze. Lesz még folytatás! Már nincs is messze az õszi „túlélési kényszer” a Bükkben! Találkozzunk ott!
Hikerworm és Társai |
