Túrabeszámolók


Bakony 50/25/10

kekdroidTúra éve: 20082008.03.30 20:52:27
Bakony 50

Kora reggel van, süt már a nap és Kerek repkénnyel a 4-es buszon zötykölõdünk Veszprém központtól távoli vasútállomása felé. A túra rajtját egy oldalsó váróteremben leljük meg, itt gyorsan kitöltjük a nevezési lapunkat, fizetünk. Még leadom a kettõnk váltóruháit és mindenféle cuccait tartalmazó utazózsákomat, kérünk rajtidõt és nekivágunk a távnak. Kiérve a forgalmas Házgyári útra Repkénynek hirtelen telefonhiánya támad, a táskájában nincs, a zsebében nincs, nálam nincs a készülék, tehát visszarohanunk a rajtba, hátha ottmaradt. A rendezõk megértõen néznek, de telefon, az sehol nincs, következtetésünk eredményeképp a buszon eshetett ki társam zsebébõl. (Az eset jelenleg szerencsésen alakul, hála a becsületes megtalálónak és Galadh Ereb sporttársnak. :)) Lesz, ami lesz alapon, új rajtidõvel megint kilépünk a vasútállomásról. Beszédtémánk egyelõre a telefon, aztán sikerül megnyugtatni a kedélyeket, közben érdekes kõfal mellett haladunk, tetején üvegcserép védelem. A Séd mellett sétálunk, elérjük a Szerelem-szigetet, majd a Margit-romokat, a vár impozáns dolomittömbje mellett. Szép város ez a Veszprém. A viadukton túl, de még az állatkerten innen megkapjuk az elsõ pecsétet.

Meredek emelkedõn talpalunk fel a Gulya-dombra, mellettünk két darab kétpúpú teve rója köreit a karámban, kiérünk a kilátóhoz, de nem megyünk fel, pedig szép látvány tárulna elénk. Késõbb egy - régebbrõl is ismerõs :) - kilátóponton pótoljuk a nézelõdést, itt veszem valahol le a kabátomat, felkerül a táskámra. A forrásnál Kerek repkényt továbbindítom, én iszom egy fél fémbögrényi vizet, egy bögrényivel pedig utánaszaladok. Alig lötyög ki valamennyi. :) Kicsit ingerszegény szakaszon megyünk, átkelünk a 8-as úton, pocsolyákat kerülgetünk, reménykedem, hogy nem lesz sok belõlük, meg sárból sem, mert a cipõm egy az egyben beenged mindennemû vizet. Az Ördögrágta-kõ érdekes sziklaalakzatát megnézem magamnak, nem mászunk fel rá, sietünk (itt még úgy érezzük, van esély a korábbi vonatra). Egy nagyobb rétre kiérve sok túrázót látunk mindenfelé menni, a jelzés valóban ritkás, kevés helyre lehet festeni, mégis megtaláljuk. Elsétálunk a magasfeszültségû hálózat alatt, nemsokára messzirõl meglátjuk a következõ ep-t, gyorsan pecsételnek, aztán lépünk tovább. Felfelé valahogy a szokásosnál nehezebb menni, nehéz, fojtogató a levegõ. A kápolnánál meg is állunk egy kis pihenõre, visszanézünk Veszprém felé, ott süt a nap, felettünk viszont egyre borúsabb az ég.

A Séd mellé érkezünk a Csatár-hegyrõl, kellemes, kanyargós erdei úton gyaloglunk. Fahídnál kapjuk a következõ igazolást, az út mellett komoly méretû, tujákkal szegélyezett kertû létesítmény. Ezután majdnem benézzük a jelzést, de még idõben kapcsolunk, sokan elmennek egy egyértelmûbbnek tûnõ úton, emellett a domboldalon csorda legel. Én eleinte, messzirõl nézve kecskéknek mondanám a legelészõket, Repkény más véleményen van, szerinte birkák, igaza is van. Észreveszek két szamarat is, útitársam leint, hogy szamarat nem is lát, aztán irtózatos hangerõvel megszólal az egyik, mégis igazam van ebben. :) Némi fatörmeléket felhasználva átkelünk a patakon, elkanyarodunk a tiszafák felé, a hegyoldalban nõnek, és a fantáziadús Szentgáli Tiszafás nevet viselik. A feléjük vezetõ piros háromszög jelzés vélhetõen megszûnt, erre a két méter magas, kapu nélküli kerítésbõl és a rendkívül sûrû aljnövényzetbõl következtetek. Innen már látszanak Bánd házai - igen takaros falu ez a Bánd - és az Esseg-vár tornya. Herend vasútállomásáig két esemény válik megemlítendõvé: az egyik, hogy elered az esõ, megfelezzük a kabátomat, így megyünk tovább; a másik, hogy utolér b_feri, együtt érkezünk a pontra.

Herend vasútállomásán megállunk szusszanni, itt döntjük el, hogy az egy órával késõbbi vonat is jó lesz, hiába kell hozzá kimenni a távolabb esõ Városlõd-Kislõd állomásra. Eszünk pár szem kekszet, Repkénnyel kalciumos pezsgõtablettát itatok, aztán továbbállunk, ekkor érkezik az állomásra Sétálós Bácsi. Párszáz méter után találunk egy nyomóskutat, 1:1 arányban hígítjuk a hátizsákomban lévõ gyömbérlöttyöt, amely már úgysem szénsavas. Furcsa íze van így, de megteszi. :) Amint elnyeli a hátizsákom a palackot, elered az esõ megint, most egy kicsit hosszabban, mint az imént. A sárga sáv egy helyen hirtelen felindulásból átkel a vasúton, az elõttünk masírozó párfõs társaság után hiába kiabálok, nem figyelnek. Követjük a jelzést, még egy birkanyáj mellett megyünk el, majd egész frissen beszántott utat vizsgálhatunk meg közelebbrõl. Az elkövetõ száz méterre sincs, ott pöfög békésen. :) Nemsokára önkiszolgáló ellenõrzõpont, két kihelyezett szúróbélyegzõvel, igazolunk, megyünk, itt nem sietünk. Két kanyarral odébb utolér Vándorköszörûs és Berzso, egy darabig megfelezik sebességüket, hogy tudják velünk tartani a lépést :), beszélgetünk. A sárga sáv emelkedõjén lépnek el, ott, ahol mi nekiállunk medvehagymát szedni (krémleves lett belõle :)).

A sûrû levegõben itt talán még nehezebb az emelkedõ, fáradunk, álmosodunk. Aztán, éppen azért, hogy elterelje a gondolatainkat, elered az esõ, pont, amikor megérkezünk a frissítõpont sátrához. Teázunk, aztán elkezdjük a sárdagasztós szakaszt, a lejtõn aktívan használva a túrabotokat. Érdekes látvány tárul elénk, valaki éppen ápolja túratársa térdét, ez messzirõl egészen félreérthetõ jelenetnek látszódott. Utolérjük a 25-ös táv mezõnyének egy jelentõs hányadát, elõzünk, ahol tudunk, és ahol biztonságos. A sár egyre nagyobb méreteket ölt, a hóolvadásban kell keresni az okát, ennyi esõtõl nem lehetne ekkora. Egy nagyobb hófoltot le is fényképezek, aztán folytatjuk a tocsogást, egészen Bartinás hangulat kezd úrrá lenni rajtam. :) Annyira azért nem veszélyes a helyzet, csak néhány helyen merülünk bokáig a sárba, majd szerencsére kiérünk egy mezõre, ahol sokan mennek mindenfelé, megint. Elmegyünk a piros sáv derékszögû kanyarához, nagyon szépen látszanak a hegyek, eláll az esõ, de a levegõ páratartalma csak lassan kerül közelebb az optimálishoz. A következõ komolyabb emelkedõn alig bírok felmenni, minden lépésnél visszacsúszok vagy tíz centit, a tetõn a pontõr viccelõdésére így kevésbé vagyok fogékony, inkább megadóan tûröm.

A következõ szakaszon, meredek árkok mellett talpalva érezhetõvé válik, hogy a hosszútávon kevesebb induló van, sokkal kényelmesebben járható az út, még a sáros részeken is. Kis patakon kelünk át vagy háromszor, egyik alkalommal nem tudok rendesen kapaszkodni, majdnem hanyattesem a patakba, Repkény ment meg, õ másik utat választott. :) A következõ ponthoz, Pápavár aljához még fel kell érni, sûrû, sötét fenyvesben haladva. Nagyon szép, és az OKT vonalának nem tudunk eléggé örülni, a szilárd burkolatú út most nagyon jólesik. Ezen jutunk el a pontra, itt nézünk rá az órára, gyors fejszámolás eredményeképp újra kitûzzük célnak a 16:12-es vonatot. Még van néhány emelkedõ, ezeket legyûrjük, aztán Jáger-rétre valahogy eljutunk. Kicsit odébb Kerek repkény úgy dönt, hogy éhes és ezt orvoslandó leülünk az árokparton, egy hangulatos kis láp nézegetése közben eszünk kekszet. Közben megelõz Tibet és VadMalac, jó utat kívánnak, õk is igyekeznek a vonathoz. Még üldögélünk, erõt gyûjtünk egy ideig, aztán mi is nekivágunk. Sietõs és szenvedõs szakaszok váltják egymást, én a sár miatt vagyok mogorva (hol van ilyenkor a bakancsom?), Repkény az emelkedõk miatt. Valahogy mégis egyenletes tempót tartunk, néhol muszáj megállnunk fényképezni is, a valaha volt kisvasút töltése csodaszép erdõn halad keresztül. A felhõk is oszlanak az égrõl, a túra végét jellegezetes kora tavaszi napsütötte délutánban éljük meg. :)

Az utolsó ponton utolér megint Sétálós Bácsi és útitársa, nagyon sietnek. Még ülünk pár percet a ponton, a vonat elérésének 50% esélyt adva. Aztán Repkény megtáltosodik és kilépünk, még egy patakátkelés és még egy meredekebb (egész rövid) emelkedõt kell leküzdeni. Utána szántóföld szélén haladva, Városlõd és a környezõ erdõk, hegyek látképével a szemünk elõtt gyalogolunk egy ideig. A képet valami motorhang rontja kissé el, nem gyõzünk hátrafelé tekintgetni, hol lehet a zaj forrása. Szerencsére nem kerül elõ, mi pedig egyre jobban eltávolodunk tõle. Kiérünk a csehbányai országútra, átkelünk a 20-as vasútvonal felett, nem futunk, de nagyon sietünk a célhoz, a vonat elérésének egyre biztosabb reményében. A 8-as fõutat most aluljáróval keresztezzük, amint kiérünk, tehervonat elõz jobbról. A sportpályához érve már nagyon vidámak vagyunk, átvesszük a díjazást: kisméretû, de takaros kitûzõ és egy összedobott oklevél. Valamint átvesszük a csomagként feladott táskát és kisétálunk a vasútállomásra, ahol a vonat egy kényelmes 12 perces késéssel fékez le mellettünk. :)

Minden résztvevõnek gratulálok a túrához, köszönöm Repkénynek a társaságot és a bíztatást! Valamint köszönöm a rendezõknek a túrát, az útvonal találó és jól követhetõ, a tea finom volt.

- Kékdroid -