Szóval Gyermekvasút negyedszerre is, és könnyen lehet, hogy a nappalin utoljára (az éjszakai még elég mókás).
Mondjuk márc. 15-én az apolitikus 'természet' hívószó teljesen érthetõen vált ki ilyen reakciót a pestiekbõl. Mindenesetre reggel h9 körül kígyózó sor a Széchenyi-hegyi végállomás elõtt,néhány autós empatikusan áthajt a tömegen.
Ismerõsökkel is összefutunk a sorban, ami egyébként elég gyorsan halad, úgyhogy 9.25-kor (az itiner szerint 20-kor)már indulhatunk is.
Az 1. pontig, a Széchenyi-kilátóig még hömpölygõ emberáradat, de utána meglepõen gyorsan széthúzódik a mezõny. Csak azon csodálkozunk, hova lett az a rengeteg ember, aki elõttünk állt a sorban?!
Mindenesetre a kápolna pontig néha egyedül kocogunk, szerencsére, mivel azt az egy-két embert az egyszemélyes úton még így is nehéz megelõzni. Minden ponton min. 2, de inkább 3-4 lelkes pontõr, viszont frissítés csak Virágvölgynél elõször. Mintha itt valaha alma is lett volna, most a szokásos teával várnak, ami pont megfelelõ meleg ahhoz, hogy leönthessük a torkunkon, és kocoghassunk tovább Makkosmáriára.
Két kedves futótárs lehagy még Normafa ep-nél, aztán Disznófõnél újra szembejönnek, majd legközelebb János-hegy állomás felé elõznek újra - úgy látszik, körülnéztek a réteses felé. Legalábbis máshol nehéz elkeveredni. János-hegynél a túlkoros, dohányzó pontõr rosszallóan megjegyzi, rajtszámunkat meglátva: - Most lapoznom kell! És akko' most be is kell ikszelnem?!
Szépjuhásznén lángos mögé rejtõzõ pontõrök, egy túratárs kicsit le is harapja a fejüket, tényleg nem túl feltûnõek, mi is csak az épphogy-csoportosulás alapján leplezzük le õket.
A Kaán Károly-kilátónal és a Kis-Hárs-hegyen is szerintük hiányos öltözékemre célozgatnak (- Ha ránézek, legszívesebben odaadnám neki a pulcsimat.), felajánlom nekik, fussanak fel kétszer-háromszor az emelkedõn, egybõl jobb idõ lesz.
A Nagyréten egy fél iskola játszik, jó nézni, hogy idehozták õket ezen a gyönyörû, napsütéses napon, a pontõreink pedig keksszel kínálnak, sõt, mivel meghallják, hogy nem reggeliztem, még a repetázásra is rábírnak, igazán kedves két kisfiú volt:)
Fazekas-hegynél majdnem elmegyünk a pont mellett, akik fenn székelnek a sziklákon, egy futótársat is jobb belátásra térítünk, így egyikünk sem hagyja ki a pecsétet. Innen már csak legurulunk a célba (12.25 - még nincs annyi), ahol a kutyát szokás szerint nem túl kedvesen kiparancsolják, én vele tartok, úgyhogy gratulációt sajnos nem kapok az emléklap és kitûzõ mellé.
A gulyás (az volt?) finom, de mivel a kenyeremet és a húst is a kutya kapja, kicsit éhes maradok, azt hittem, túra közben egy helyen legalább adnak kaját, hát nem.
Még vissza is vonatozunk, a gyermekvasutas kalauzoknál nem lehet kedvesebbet találni. A túra méltó befejezése a túrós rétes a Normafánál, ami után elégedetten távozunk haza. |
