Túrabeszámolók


Margita

janneszTúra éve: 20082008.02.26 21:02:15
Margita 20 (2008.02.09)

Reggel majdnem 8 óra volt, mire sikerült otthonról elrajtolnunk, így 8:30 körül értünk a rajtba, ahol megdöbbentõ tömeg fogadott. Hosszú sorok álltak, ráadásul mikor befizettük a nevezési díjat, akkor derült ki, hogy még egy, az elõzõnél is hosszabb sort is végig kell állnunk, hogy regisztráljanak és megkapjuk az útvonalleírást. Mikor sorra kerültünk volna, akkor fogyott el a 20-as táv útvonalleírása. Így további 15 perces várakozás következett. Végül majdnem egy órás nevezési procedúra után, 9:20-kor sikerült elindulnunk.

Az útvonal végigvezetett Gödöllõn, mégpedig a 3-as fõközlekedési út mellett, így a túra ezen része inkább a kipufogógázról, a közlekedés zajáról, a hosszú, monoton menetrõl, illetve néhány érdekes lakó(?)épületrõl marad emlékezetes. Máriabesnyõre érve, a templomtól kezdve kezdett változni elõnyére a táj, innen már a P jelzésen gyalogoltunk. Elõbb elhaladtunk egy félkésznek látszó lakópark mellett, majd bejutottunk az erdõbe. Itt egybõl jött a túra egyik legnehezebb szakasza, egy hosszú, egyenes emelkedõ fel a Gödöllõ és az M3-as autópálya közötti dombra. Felérve jobbra fordultunk, majd meredeken leereszkedtünk a Pap Miska kúthoz, ahol a leírással ellentétben az 1. ellenörzõ pont volt.

Itt a pecsételés után ittunk egy kicsit, aztán az autópálya alatt, a tavak mellett mentünk tovább Babatpuszta felé. Az Istállós-kastélynál rengeteg embert láttunk, akik látszólag szembe jöttek, õk voltak azok, akik korán keltek, és már visszafelé jöttek a túrán (a túra útvonala nagy vonalakban egy 8-ast ír le, aminek itt volt a "nyaka").

Itt néhány tanya mellett mentünk el, majd hirtelen megszaporodott a gyalogosk száma, itt volt a babatvölgyi "riding center". Lovaglópályák, fedett és nyitott, villanypásztorok, lovak volt itt minden mennyiségben. Ezután jött a 2. ellenõrzõ pont a babati templomromnál, ahol én a templomromot ugyan nem láttam, de a pontõr közölte, hogy a következõ E.P.-nél tea és nápolyi várja az érkezõket. Az E.P. után következett a második emelkedõs szakasz. Itt tértünk le az eddig követett piros jelzésrõl egy jelzetlen szakaszra. A jelzetlen szakasz a Meteor túrákhoz hasonlóan egy fehér alapon piros M betûvel volt jelezve. Felértünk egy gerincútra, ahol a S+ jelzésen jobbra kellett tovább menni.

A gerincúton haladtunk tovább néhány száz métert, azután balra fordulva ismét lejtett az út, immár Domonyvölgybe. Ez a szakasz megint a már ismert piros M jelzéssel volt jelölve. Domonyvölgybe érve csatlakozott utunkhoz a 40-esek, illetve a futók távja, hogy a következõ, a harmadik ellenõrzõ pontig közösen haladjunk tovább, most a S jelzésen. Az E.P.-nél valóban teával és nápolyival fogadtak, illetve itt sokan gondolhatták úgy, hogy pihennek, mivel nagy volt a tömeg.

Az E.p.-t elhagyva most már a S+ jelzésen, jött a 3. emelkedõ, miközben tõlünk jobbra lovak, és szürkemarhák legelésztek békésen. Ahogy felértünk az emelkedõ tetejére, gyönyörû volt a kilátás, keletre a Mátra tömbjét is lehetett látni. A domb másik oldalán szintén szép kilátás fogadott nyugati irányban, és láttuk a völgyben a túránk során korábban már érintett istállós-kastélyi szakaszt, ahová nemsokára ismét megérkeztünk.

Itt a reggel látott túrázókhoz hasonlóan most mi is ellenkezõ irányban haladtunk a P jelzésen, majd arról jobbra letérve jelzetlen úton mentünk Gödöllõ felé. Ez volt a túra 4., egyben utolsó emelkedõje, amelynek végén egy, talán vadaknak készült, felüljárón kereszteztük az M3 autópályát. Ilyen szögbõl is ritkán szoktam autópályát látni, így ez is érdekességként marad emlékezetes számomra.

Néhány száz méter múlva a domb másik oldalán leereszkedtünk és beértünk Gödöllõre. Itt a rjathoz hasonlóan ismét hosszú, "aszfaltos" menetelés kezdõdött, de ez legalább kevésbé volt unalmas. Kb. 45 perc alatt beértünk a célba, az összidõnk 4:30 lett. A célban teát, zsíros és lekváros kenyeret lehetett enni, csalamádéval és hagymával, valamint kétféle kitûzõ közül választhattunk, az egyiken egy éles kép volt sok emberrel, a másikon életlenebb kép kevés emberrel, mi végül az éleset választottuk.

Képek és beszámoló