Túrabeszámolók


Zöld túrák (Budai-hg)

kekdroidTúra éve: 20082008.02.25 15:33:14
Zöld 45

"Ebbõl bizony nem lesz rajtidõ elõtti érkezés" - gondolkodom hangosan, miközben szépen serceg a tojásrántotta a serpenyõben, hajnali valahány órakor. Viszont tisztességes reggelit eszünk, Kerek repkény prezentálásában. Némi városon belüli tömegközlekedés (jó is az) után a rajtnál nyomoroghatunk, kérek két nevezési lapot a 45-ös távra. Kapok is kettõt, a 30-asra, mert elõttem a hölgy is ilyet kapott, és a rendezõ úr enyhe idegességében kártyapakliként cserélgette a két csomag papírt, így összekeverhette, hogy éppen melyikbõl ad. Pedig szépen, hangosan mondtam a 45-öt. Valószínû mások is így jártak (aki 45-re megy, biztosan nem kér 30-as lapot), kapunk egy meglehetõsen mogorva le......t. Betudom a nagyszámú nevezõ okozta sokkhatásnak, bár, a tömegre ne mondja senki, hogy nem lehetett volna legalább fejben felkészülni, a körülmények figyelembe vételével. (Összesen kettõ tt. volt szombatra meghirdetve.) Ennyivel abba is hagyom a negatívumok felsorolását, hiszen nem is volt több. Volt viszont szép útvonal, kedves pontõrök, jól elosztott szolgáltatás.

Az itiner (bõséges leírás, szintmetszet, táblázat a lényeges adatokról) birtokában nem várunk egy pillanatot sem az indulással, felbukkan Berzso és Zilaci, akik majd valahol az út során szépen el is futnak mellettünk. Alig haladunk valamennyit a házak között, máris indulhatunk az Ördög-orom felé, zsebre vágom az itinereket, mert úgyis sûrûn szükség lesz rájuk, sok ep. van az elején. Hirtelen kell sokat menni felfelé, meglepõdöm, sosem jártam még ezen a kis szakaszán az útvonalnak. Most pótoljuk a hiányt, nagyon tetszik ez a kis hegyi jellegû ösvény, a tetejérõl párás kilátás nyílik Dél-Budára és a Tétényi-fennsíkra. Valamint gyorsan megkapjuk az elsõ bélyegzést. Húzunk tovább, még egy ideig kicsit fel, aztán többet le, erdei úton, gyalogösvényen érjük el a kis kápolnát, ami már ismerõs kellene, hogy legyen a Gyermekvasút túráról. Régen voltam, na. Találkozunk egy nagyszámú ELTÉs csapattal - Joeyline, Petami az ismerõsök, utóbbi "Hajrá, TTB!"-t is kiált. :) Aztán, pont, amikor kiérünk az adótorony melletti tisztásra, kivillan pár kósza napsugár a felhõk közül, szép látvány. A kisvasút felvételi épületének ajtajánál kapunk gyorsan pecsétet megint, irány Normafa, kár, hogy még nincs ilyen korán vonatközlekedés (a gyerekvasutasok nagy örömére :)).

A következõ pont környékén egy apuka böngészi az itinert a Budai-hegység egy részletét ábrázoló makett mellett, mi a kilátást lessük észak felé, meg a zöld papírokat, amelyek innét irányítják a ponthoz a mezõnyt. Bélyegzés, indulás. Innen megint van néhány ismerõs részlet, emlékfoszlányok, megyünk lefelé, át a Libegõ alatt, el a Tündér-szikla mellett. Tetszik. Kerek repkény is így van vele, gyakrabban is kattog a fényképezõgépe, mint az enyém. :) Lezúzunk valami forgalmas úthoz, átküzdjük magunkat rajta, könnyû dolgunk van, mert épp nem jön sehonnan semmi. Aztán megint kényelmes utakon sétálunk, elérjük a Ferenc-halom alját, itt kérés nélkül ír idõt a pontõr. Ügyes. Fent meg kerítés és lakópark, mi más is lehetne. Kicsit felfelé megyünk, aztán kicsit többet lefelé, Fekete István emlékautó ep., jól besûrûsödtek a pontok itt. Alig száz méterrel odébb, a szalagozást éppen egy néni próbálja leapplikálni a kerítésrõl, igyekszünk nagyon tapintatosan szólni, hogy ez egy ilyen kirándulós rendezvény fontos kelléke, a végén majd jön egy ember, aki ezt leszedi és hazaviszi. Kicsit zsörtölõdik, hogy sok a szemét, de látszik, hogy elfogadja a dolgot, még meg is kérdezi, hová lesz a séta. :)

A villamos aluljárója után indul a mókás része a túrának, Vajonmerre elõz meg valahol itt, felsuhan a lépcsõkön és kikerül a látóterünkbõl. Kerek repkény éneklõs kedve nem törik le az emelkedõn sem, kicsit sûrûbben szedi ugyan a levegõt, mint általában. Apáthy-szikla elõtt kinézünk egy oromra, háromfõs társaságot fényképezünk le, megadnak egy címet, hogy hová kérik a fotókat, cserébe rólunk is készül közös kép. A kilátás pedig elsõrangú, egyre tisztább az ég. Az erdõbe visszatérve hamarosan utolér Tibet is minket, majd VadMalac hagy le egy emelkedõn. Kaptatunk felfelé, megbeszéljük, hogy egyrészt régen jártunk már teljesítménytúrán, másrészt pedig, hogy milyen jól tettük, hogy nem öltöztünk túl, mert ugyancsak melegünk kezd lenni az emelkedõkön. Árpád-kilátónál csokit kapunk és engedélyezünk egy rövid fotómegállást, ekkor ér utol DJ_Rushboy. Kicsit odébb találunk egy kutat, gyorsan palackot töltünk, innen hamar feljutunk a Hármashatárhegyet keletrõl kerülõ szakaszra, rengeteg a futó. Jobbra nézve pedig tetszetõs a kilátás a faágak sûrûjén átnézve. Mivel végigbeszéljük a túrát, fel sem tûnik, hogy Virágos-nyeregben vagyunk, a Boróka büfében levõ ellenõrzõhely viszont igen, most nem iszunk semmit, megyünk. Elsétálunk a Csúcs-hegy eddig számomra ismeretlen oldalán, megcélozzuk Solymárt. Amint leérünk a lejtõn, utolér egy népes TTB-s gyorsvonat, a 45-ös táv egyik menetvonalán haladva. Vándorköszörûs egy idõre lelassít a mi tempónkra, aztán a többiek után siet.

Sétálunk tovább, kényelmesen, saját tempónkban. Kezdem érezni a jobb térdemet, amire két hete roppant ügyesen ráestem. Kiérünk az erdõbõl, jobbról motorosok zaja hallatszik, idegesítõ, de legalább a saját kis pályájukat csapják szét és nem az erdõben randalíroznak. Elõttünk pedig Solymár és a Szarkavár terül el, a vár most kimarad, lesz még alkalom meglátogatni. Solymáron egyetlen forgalmas út van, naná, hogy át kell kelni rajta, utána megérdemelt zsíroskenyerezést tartunk. Siményi Viliékkel itt találkozunk elõször, innen hosszas elõzgetésbe fogunk velük. :) Még fene sokáig kell a faluban talpalni, emelkedõn. Viszont annál jobban sietünk, az erdõbe visszaérni élményszámba megy, pedig nem emlékszem többre, mint arra, hogy megyünk, szép az út, emelkedik és folyamatosan beszélgetünk. Aztán Kerek repkény pihenõt kér a Zsíros-hegyi romoknál, eszünk megint, saját készletbõl. Talán még többet ülünk itt, mint az elõzõ frissítõponton. :) Nagykovácsi utcáin megtesszük az értelmetlen kerülõt, aztán teázunk a ponton, saját bögrébõl, öt kilométeren harmadszor pihenünk és még így is bõven idõben vagyunk.

A község határában megcsodáljuk a Szabad Nagykovácsi Kavicsozó címû intézményt, értetlenül állok a tábla elõtt. Aztán lefényképezem. Haladunk tovább, utolérjük Xuhanát, majd hosszú, elvadult földek közötti földúton bizonytalanodunk el egy pillanatra, a térkép segítségét kell igénybevenni. (Sokan mennek mindenfelé.) Magabiztosabbá válva jutunk el az erdõszélig, ahol elhagyjuk a névadó sáv jelzést egy ugyanolyan színû háromszög kedvéért. A túra utolsó igazi emelkedõjét könnyen vesszük, nagyon szép erdõben, lankásan emelkedõ úton túrázunk. A Nagy-Kopaszra mintha a múltkor máshonnan kellett volna felmenni, eléggé újnak tûnik a jelzés. A ponton kedvesen csokival kínálnak, annyival, amennyi jólesik, biztatnak, hogy van náluk elég. Ily módon feltankolva vizsgáljuk be a kilátót, gyorsan körbefényképezzük a tájat, aztán húzunk le, akkora a szél. A látvány viszont nagyon tetszetõs, kár, hogy eléggé elmosódott már a láthatár. Továbbtalpalunk, fenyvesben visz az út a Tarnai-pihenõhöz, megörökítjük azt a helyet, ahol a Meteoron döglöttünk szeptemberben, most viszont nem pihenünk le.

Lentebb érdekes fenyõre hívom fel Repkény figyelmét, nem is fenyõ, hanem adótorony, kiszúrja hamar a trükköt. Átkelünk egy országúton, sietõsre vesszük a tempót, aztán annyira belefeledkezünk a beszélgetésbe, hogy simán elhúzunk a jól szalagozott letérõ mellett. Egy réten eszmélünk rá, hogy valahol errefelé kell új irányt venni és szépen visszamegyünk (késõbb mindenki, aki az elágazás elõtt mögöttünk volt, mondta, hogy kiabáltak utánunk :)). Kerek repkény még meg is jegyzi, hogy látta a szalagokat, el is raktározta az információt, hogy szép zöldek és lobognak a szélben, aztán jött velem tovább. :D Innen már nem bízzuk a véletlenre, újra utolérjük Vilit és útitársát, majdnem végig együtt megyünk a célba. Ami közelebb van, mint gondolnánk, még igazoljuk az áthaladásunkat a kõbányánál, aztán szemtanúi lehetünk két termetes kutya kerítésen való átjuttatásának. Szegényeknek nincs ínyükre a repülés, de jobb, mint bent maradni.

Végül átmegyünk még egy távvezeték randán kitakarított nyiladéka alatt, aztán bezúzunk Budakeszire. A célban gyorsan kiosztják a díjazást, nekem tetszik, összességében jó benyomást tett rám a túra, nem volt agyonszervezve, az útvonal pedig ötletes, változatos (vö. egy újszülöttnek minden vicc új :)). Nem is maradunk sokáig a Fülcsi sörözõ padjain, elhúzunk a 22-es buszhoz. Gratula mindenkinek minden távon, vidám túra volt, köszönöm Repkénynek és mindenkinek, akivel csak találkoztunk, a társaságot!

-Kékdroid-