Túrabeszámolók


Ki a legjobb? - Tájékozódási-, ügyességi-, csapatépítő teljesítménytúra és verseny

BefebelTúra éve: 20082008.01.23 22:43:21
Tisztelt ttt közösség, hadd osszam meg veletek elsõ élménybeszámolómat.

Érdekesnek ígérkezett számunkra ez a túra, verseny, mert csapatunk azért nagyobb részt inkább airsoft játékokon vesz részt, mint ilyen túrákon. Konkrétan inkább menetgyakorlatokat szervezünk magunknak ha „menetelni” van kedvünk: -), vagy néhányunk már megjárta a Kinizsi 100-ast mondjuk. Gondoltuk, hogy minél elõbb indulunk, annál több esélyünk van még sötétedés elõtt befejezni. Fõleg, hogy volt egy jó adag bizonytalanság bennünk, hogy birkózunk meg a tájékozódási feladatokkal? (Amik végül azért nem bizonyultak nagyon nehéznek.) Még így sem sikerült elsõként rajtolnunk, mert úgy tûnik, akik ilyen túrákra járnak inkább elõbb indulnak mintsem utóbb: -) Már 8.20-kor vagy húszan ácsorogtunk a Fekete Holló étterem elõtt. Szerencsére a rendezõk is idõben befutottak és a regisztrációt sem bonyolították túl. Így második csapatként (4 oroszlán +2fõ : -)) a vágtunk neki az ismeretlen távnak. Kaptunk egy rövid kis leírást ami alapján viszonylag könnyedén rátaláltunk a megadott jelzésre. Elég korrekt emelkedõn caplattunk fölfelé ahonnan igen szép volt a kilátás a Dunára is meg a hegyekre is. Késõbb kiderült, hogy ez végig jellemzõ erre a versenyre (vagy általában egy ilyen túrán, nem tudom?). Elsõ tájolási feladatunk könnyen ment, fõleg, hogy végül a jelzésen kellett tovább menni még ha kicsit cseleskedtek is a szervezõk. Sajnos túl sokat nem idõzhettünk a várnál, mert úgy tûnt, hogy ott nem szántak nekünk semmilyen feladatot, így követve az utasítást mentünk tovább, csak már lefele. Vicces volt rájönni, hogy láthatóan fölöslegesen másztunk fel, mert a Salamon toronyhoz vezetett volna rövidebb út is. Nem sok idõnk volt ezen kamillázni, mert az ódon falak között egyrészt elsõ ellenõrzõ pontunkra érkeztünk, másrészt láthatóan komoly kihívással szembesültünk. A csapatot két részre osztották, az egyiknek íjász tudását, a másiknak ún. csatacsillag dobási tudományát kellett bemutatnia. Azért igazán „rendesek” voltak, mert még próba lehetõséget is adtak. Mi, akik inkább a modern fegyverekhez vagyunk szokva meglepõdtünk, hogy ezeknek az ósdi és egyszerû fegyvereknek sem olyan könnyû a „kezelése”. Bár nem túl fényes eredménnyel de abszolváltuk a feladatot. Újabb útleírással kezünkben meneteltünk tovább Mogyoró-hegy irányába. Bár jelzés nem volt, de táblák segítettek igaz, hamar kiderült, hogy túl egyszerû lett volna egybõl átsétálni. Így szép fokozatosan vesztettük el az összes eddig megmászott szintünket. Miután lent találtuk magunkat a Duna parton kezdett gyanús lenni a dolog. Régebben jártam már erre és az a balsejtelmem támadt, hogy innen megint erõs kaptató következik. Közben csendes szitáló esõzés kezdõdött, ami egész kitartónak bizonyult végül. A függõhídért megérte felkapaszkodni. Aztán következett még pár bátortalan becsapós „útbaigazítás” de miután nem hagytuk ezektõl befolyásolni magunkat rendületlenül baktattuk fölfelé. Lehet, hogy jó lett volna megtalálni a jelzést, de ha már nem sikerült mi torony irányt egyenest mentünk fel a kilátóhoz. Épp, hogy ki nem köptük a tüdõnket mire megérkeztünk a 2. ponthoz, erre a barátságos pontõrök azt találták ki, hogy igazolandó fittségünket, ugyan csináljunk már annyi fekvõtámaszt, amennyit csak bírunk egy percen át . Gondolom abból indultak ki, hogy eddig csak a lábunkat kellett használnunk. Azért legalább inni adtak: -))) Mindez nem volt elég, mert egy gyenge 4 oldalas egészségügyi kérdéssorral is megfejelték a dolgot. Szerették volna ha katona a fejét is használja kicsit? Bár többségünknek ebbõl KRESZ tanfolyamon is illet vizsgáznia, azért egy darabig jót röhögtünk, hogy szerencsétlen savat nyelttel vajon miért kell még parafinolajt és szappanos vizet is itatni.: -))) Miközben az esõ továbbra is bánatosan szemerkélt neki vágtunk a következõ etapnak. Itt nem volt túl bonyolítva a dolog, mert rövid tájolás (inkább keresgélés a térképen: -) után egyértelmûvé vált, hová is kell menni. Azt meg már magunk dönthettük el hogyan. A tavasziasan enyhe, bár szeles és borongós idõben egy jó másfél órás egyenletes menetelés következett, nem kockáztatva az eltévedést inkább nagyrészt jelzett úton. Azért itt is voltak szép kaptatók amik a sárban kimondottan nehéznek bizonyultak. Fõleg, hogy hátizsákjaink is egyre nehezebbek lettek. Kis keresgélés után megtaláltuk a volt katonai bázison a pontõröket, meg az elõttünk érkezett csapatot is. Itt már elsõ ránézésre ígéretes feladatok vártak ránk, hisz lõlapok, lég és airsoft fegyverek sejtették, hogy végre eljött a mi idõnk. Azért, hogy annyira ne élvezzük mégsem a dolgot, egybõl megkaptuk az elsõ próbatételt, mely szerint egy doboz gyufával meg amit az erdõben találunk max. 10 perc alatt gyújtsunk tüzet (ha tudunk). Ez olyanoknak akik nem ismerik ennek feladatnak a titkát, kimondottan nehéz feladat. Mi szerencsére már túlélésileg jól kiképzettek lévén, ezt viszonylag könnyedén megoldottuk.: -))) Végre ránk került a sor a túszszabadítós feladatnál. Kimondottan inspiráló ha úgy indul egy feladat, hogy be kell vágni egy hanggránátot egy sötét pincébe, majd behatolni az ismeretlenbe, ahol 3 túszejtõt kell likvidálni (miután megtaláltad hol rejtõznek a gaz terroristák: -)). Az airsoft céllövészet is jó mókának ígérkezett, bár a VSR-10-esek annyira voltak belõve mint a vurstliban a céllövöldésnél. : -))) Azért a meleg tea is jól esett már ekkor. Így folytathattunk utunkat a 4. ponthoz ami szintén nem volt rettenetesen túlspilázva tájékozódásilag, csak egy jó 3 km-es menetnek ígérkezett. Közben egyre inkább nézegettük az óráinkat, mert könnyû belefeledkezni az ilyen katonásdi játékokba, miközben az útvonal legtávolabbi pontja még elõttünk állt. Mivel nem sok esélyt adtak a szervezõk az eltévedésre csak csúcsra való mászás volt a feladat. És mivel véleményem szerint az összes szint bõven 1000 fölött van a túrán így már nem annyira kívántunk mi már ilyen ki plusz emelkedõket. A 4. ponton szerencsére senki nem akart tõlünk sem fejenállást sem tigrisbukfencet teljes menetfelszerelésben (kár itt a tippeket adni: -)), csak le kellett olvasnunk a kódot és beírnunk. Kicsit tovább tartott az utolsó pont megkeresése a térképen mert igazából semmi nem volt hozzá megadva, „csak” a neve.Az sem volt egyértelmû, hogy a legrövidebb út lesz-e a leggyorsabb. Fõleg, hogy ekkor már csak alig több mint két óránk volt a szintidõnkbõl. A hosszabb de biztosabbnak tûnõ aszfalt utat választottuk végül és az erõltetett menetet. Érdekes, hogy az úton már mennyi kirándulóval, biciklistával találkoztunk, fõleg az alsó szakaszán. Hiába a jó idõ ígérete sokakat kicsalt a szabadba. Még ha nem is az ilyen keményebb formáját választották a mozgásnak mint mi. A végig elõttünk járó csapat úgy tûnt, hogy a rövidebb turista utat választotta mert a Kaán-forrás fölött sikerült õket lehagynunk. Innen már 15 perc sem kellet az utolsó pont eléréséhez. Itt kellemes meglepetésként ért bennünket, hogy a szolgáltatásban beígért meleg étel, gulyásleves formájában már itt szervírozták. Miközben jót ettünk az utolsó feladattal, egy idõjárási kérdéssorral küzdöttünk. Ez egyáltalán nem volt annyira könnyû. Kíváncsian is várom az eredményét, sikerült-e egyáltalán bármit is eltalálnunk. Igazából az utolsó szakaszt már annyira nem kívánta az ember, így kellemesen eltelve. De miután a buszhoz másképp nem juthattunk el így erõt vettünk magunkon. : -))) A célba végül elsõként értünk, igaz ez itt nem sokat számít. Kíváncsian várom az eredménylistát. Azt hiszem egy igazán kellemes nap volt, mert bár nem túl nehéz feladatokkal fárasztottak minket a szervezõk. De messze több volt így is, mint ha csak egy szimpla túrán lettünk volna. A gyakorlatokat ötletesen válogatták össze, így valószínûleg mindenkinek volt sikerélménye. Ha már önmagában az nem siker, hogy teljesítette valaki!?: -))) Befebel