BUÉK 20
2008. 01. 05
Hamarabb ébredek, mint az ébresztõm, kihasználva az idõt, átgondolom az elõttem álló napot és éjszakát. Nem lesz könnyû, de felejthetetlen. qvic jön értem, hogy zsinórban harmadszor teljesítsük ezt a túrát, ami nem éppen a kedvencem, de évnyitó túrának kiváló, és nem utolsósorban edzésnek sem rossz a nagy szintek miatt.
Nyolc körül érünk Hüvösvölgybe, nagy a tömeg, ennek ellenére villámgyorsan megy a nevezés, öt perc múlva már úton is vagyok, qvic szokás szerint késõbb indul. Nagy léptékkel taposom a havat felfele a Hármashatár-hegyre. Annak tudatában, hogy egész éjjel menni fogok, igyekszem visszafogni magam, délelõtt nem szabad elfáradnom. A lábaim nem így gondolják, õk mennének, mint a gyorsvonat, és bennem is egy hang azt súgja: zúzd már le az egészet, oszt jó van! Nem, nem, nem! Maximum lefele kocogok. Ennyi.
Éppen az utolsó emelkedõnek mennék neki, amikor dobok egy hátast, ha már lent fekszem a hóban, akkor angyalkázom egyet, majd felpattanok, és megyek tovább. Negyven perc alatt érek a toronyhoz, kapom a pecsétet, meg a pofámba a szelet, hé arról nem volt szó, hogy jeges szélviharok kísérnek majd a túrán! Iszonyú hideg van itt fent, gyorsan odébbállok. Elég gyorsra sikerül. Lefele a kéken utolérek egy futót. Elõzékenyen elenged. Na ez már a vég kezdete! Ennyit a lassú haladásról. A lankás lejtõn nagyon élvezem a futást, közben csodálkozom azokon, aki a puha hó helyett inkább az aszfalton masíroznak.
Fenyõgyöngyénél nagyot csalódom: nincs tea. Pedig már készültem rá. Közben az aszfalton majdnem zakózom egy óriásit, többen nevetnek a kalimpáló mozdulataimon, puszilom õket. :) Tea helyett elszopogatom azt a narancslevet, amit még a rajtban gyömöszöltem be az övtáskába. Emelkedik az út, végre gyalogolhatok. De ez sem megy valami lassan, sorra hagyom le az embereket. Egy futó konvoj száguld el mellettem, nincs mit tenni, követem õket. Fél szemmel érzékelem, hogy az a futó srác is rám tapadt, akit a HHH után elõztem le. Árpád-kilátó után már ketten viharzunk lefele, néhol egészen csúszós és veszélyes a talaj. Mindketten óvatosak vagyunk.
Apáthy-sziklánál kis sor a pöcsétért, nézem az órám, nyugtázom, hogy búcsúzhatok a hatos átlagtól, reménykedem, hogy nyolcas azért nem lesz. Jönnek az aszfaltos részek, közben telefon apámtól: kiszedte a Trabiból a motort (nem is tudtam, hogy van benne motor), annyira elmélyedek a beszélgetésben, hogy hirtelen eltûnnek mellõlem az emberek. Pedig jó úton megyek, ezerszer jártam már erre. Aztán a futó srác kiabál utánam, hogy a zöld útvonalat megváltoztatták. Remek. Megkerüljük Ferenc-halmot, aha, szóval ezért kisebb a szint és a táv.
Felkapaszkodunk a János-hegy oldalába, lefutunk Szépjuhásznéig, ahol végre valahára utolér qvic és Laki. Együtt kúszunk fel Nagy-hársra, aztán õk elhúznak. Innen a sráccal futok végig, bár a nagykovácsi úton való átkelés két percet vesz igénybe, akkora a forgalom. Azért hogy kerek legyen a dolog, az utolsó métereken még lenyomok egy futó srácot, aki még az elején hagyott le. Benyitok a célba, idõm 2:40. Oklevél, jelvény, virsli, tea, gratulációk fogadása. Kaja közben már az éjszakán jár az agyam. Most sokkal gyorsabb voltam, mint terveztem, de azért reménykedem, hogy nem leszek fáradt. Van bõ öt órám, hogy kipihenjem magam. BUÉK!
Fotók: http://picasaweb.google.com/piedcat/2008BuK20
|