Túrabeszámolók


Zselic éjszakai 40/20

-balazs-Túra éve: 20042005.04.12 15:00:08
Zselic 40 _Éjszakai_

Valamikor tavaly jöttem rá arra, hogy nem csak, hogy nem ismerem ezt az országot, de vannak olyan tájak aminek még csak a nevét sem hallottam. Az egyik ilyen vidék a Zselic. Vettem egy térképet, böngésztem és elkezdtem tervezni. El kéne nézni arra és túrázni egy piszkosul nagyot.

A dolgot nem siettem el. De ez a szombati esti/éjszakai 40-es egy várva várt tökéletes alkalom volt. Szuper futókonzorciumot szerveztem és az sem zavart, hogy a konzorcium tagjai, egy kivétettel visszalépésre kényszerültek. Tapír maradt az egyetlen túratárst de ennél jobb társaságot elképzelni sem tudok. (Fõleg akkor amikor Tapír épp elmerül bokáig a sárban én meg nem.) :))

Tapír a Balaton felõl jött én Pestrõl. Úgy terveztük, hogy találkozunk Simonfán. Ehhez képest én pont akkor értem a 71-es-hez amikor Tapír feljött a pályára úgyhogy a nagy találkát 130 kilóméteres sebességnél tartottuk. (Tapír a 130-at a mellékutakon is tartotta aminek következtében Kaposvárig teljesen kiszáradtam a rémült sikoltozástól.)

Simonfán Amat mellett parkoltunk és ezzel összeállt a Futóbolond trio. Viszont volt egy apró gond. Öt pecem sem akadt, hogy az útvonalat tanulmányozzam. Így társaim segítségével legalább a térképet ki tudtam hajtogatni. A térképet majdnem fel is gyújtottam mert magas IQt sejtetve azt a forró motorháztetõn terítettem ki.

A nevezés után bemelegítettünk. Ez azt jelenti, hogy folyó ügyek intézése után leheveredtem a fûbe és egy kicsit nyirmogtam. Valamint megismerkedtem (budai-)H.G. topiktárssal, és ezzel kettõre emeltem az általam már ismert nem Futóbolond túrázók számát.

A rajt elõtt a szervezõk szerényen figyelmeztettek arra, hogy lesz egy kis sár. Megértem. Azt mégsem mondhatták, hogy ‘skacok, még az orrotokból is sár fog csöpögni mire ennek a napnak vége lesz.’

A terv az volt, hogy lazán de gyorsan futunk sötétedésig, utána meg lesz ami lesz. Lesz aminek lenni kell. Például olyasmi, hogy Tapír ezen a túrán is az árokban köt ki.

Nagyon laza óvatos tempóban kezdtünk. A jelzéseket eleinte csak nehézkesen találtam meg de idõvel ráállt a szemem. Gálosfáig igazából csak annyi történt, hogy egy csodálatos erdõben gyönyörködhettünk. Futottunk, csevegtünk, szívtuk a jó levegõt, rémisztgettük a vadvilágot. A pecsét után jött az egyetlen komoly emelkedõ. Itt azonban atomtámadás lehetett az elmúlt hetekben és elég nehezen lépkedtünk. De onnan megint zúztunk tovább. Talán Kisbõszénfa volt ahol a pecsétõr néni kétkedve kérdezte, hogy mindenhol voltunk e. A pöcsétek megvoltak, úgyhogy igen. Jó idõben, világosban persze könnyû hõsködni meg gyorsan futni.

Olyan féltávnál döntöttünk úgy, hogy jól megy a dolog és már nincs sok világosság, úgyhogy érdemes belegyorsítani. Na, ezt nem kellett volna. Szenttamáspuszta körül megtaláltuk a tökéletes anti-kispista módszert. Jobbra kerítés, balra kerítés, a kerítés túloldalán pedig vaddisznók és szarvasok. Odaszóltam nekik, hogy szevasz tavasz aztán húztunk tovább. (Valójában beszólogattunk a vaddisznóknak mert a kerítés túloldaláról könnyû nagyfiúnak lenni.)

A nap picit hamarabb ment le mint vártam. Fel is néztem, hogy mi a szösz van. Erre egy böhöm nagy szürke felhõ nézett vissza rám és mintha röhögve mondta volna, hogy jön értünk és lemos a hegyrõl. Az EP után volt még egy emelkedõ ami nem annyira tetszett de nem volt vészes. Itt már eléggé sötét volt és én rájöttem, hogy félek a sötét erdõben. Fõleg, hogy jobbra-balra sakálüvöltésszerû hangok töltötték be az erdõt.

Az ucsó EP után indult az igazi buli. Jött egy hosszú hosszú egyenes (amire ezek szerint az esõ miatt az utánunk jövõket már nem nagyon engedték rá.) Ide vajon hetekig hordták a sarat a mi kedvünkért vagy ez alapból volt ilyen? A célban néztem, hogy az összefüggõ sárbevonat kb. 20 centivel a bokám fölött ért véget. Lehet, hogy nem a vacsi új csukámban kellett volna jönnöm.

Idáig nagyon jól jöttünk. 30 kili és 2:45. De a sötétedéstõl vészesen lelassult a tempó. A sárban pedig minden lépés egy ajándék volt. Itt már a lámpák is elõkerültek és úrrá lett rajtunk a teljes bizonytalanság. Ugye volt egy letérés jobbra a sárgára. Ha ezt a sötétben nem látjuk, az életbe nem fogjuk tudni, hogy elkavartunk. Ha elmegyünk mellette, csak annyit látunk, hogy megyünk tovább a K+-on. Szóval kicsit rettegtem, hogy bent maradunk a dzsumbujban és elvisz a mumus. De szerencsénkre pont idõben elénk ugrott egy sárga jel ami megmentett minket a biztos haláltól.

Innentõl egy nagyon kacskaringós de tûrhetõen futható szakaszon mentünk át. A dzsindzsáson, ahol Larzen sem futna, Tapír végig futott. Amikor megpróbáltam rossz irányba téríteni, Tapír ösztönei túl erõsnek bizonyultak és visszarángatott. (The Force is strong with this one…) A kavicsoson az este 3. bokarándulását követõen az elsõ könnycseppel is meg kellett küzdenem de hipp-hopp kiértünk az aszfaltra és már bent is voltunk. 4:43 lett a vége. Ebbõl durván 2 óra volt az ucsó 12-13 kili.

Amint beértünk leszakadt az ég. Összeszorult a szivem amikor a többiekre gondoltam. Dézsából öntötték és a többségnek még nagyon sok volt vissza.

Összepakoltunk, zuhiztunk, üdvözöltük a célba értõ amat-ot és indultunk haza. Én h3-ra értem vissza és nagyon rossz állapotban estem be az ágyba. Reggel a gyökérkezelésre jobban vágytam mint a kelésre. Brr.

Fura állatfajta a futóbolond. Elmegy egy éjszakai túrára aztán végigvágtat az erdõn, hogy még világosban meg tudja csinálni. No de hiába, mi már csak ilyenek vagyunk. :)) Ezt a túrát jövõre is szeretném… :)