HEGEDÛS RÓBERT EMLÉKTÚRA 26,96 km 2007.11.17.
Rajt, cél: Szépjuhászné Gyermekvasút állomás
A 22-es buszon ülve két hölgyre lettem figyelmes, akik túrabotokkal, hátizsákkal voltak felszerelve, így nem is csodálkoztam, amikor arról érdeklõdtek a buszvezetõnél, hogy hol kell leszállni a Szépjuhásznéhoz. A megállóban felfagyott járda, a közeli büfé elõtt tengernyi pocsolya fogadott. Hirtelen nem tudtam eldönteni, hogy korcsolyát vagy csónakot kellett volna hozni. A fák karácsonyi képeslaphoz illõen fehérbe voltak öltözve. Az állomás nyitott elõterében a felállított kempingasztalok mögött már ott serénykedtek a rendezõség tagjai. A háttérben a tavaly tragikus balesetben elhunyt Hegedûs Róbert fényképe elõtt egy mécses lángja pislákolt. Idõközben befutott a túratársnõm és túlestünk a papírmunkán, az itinerrel még egy kitûzõt is kaptunk. Volt még néhány perc 7:00-ig, ezért ettünk néhány falatot és ittunk egy pár kortyot reggeli gyanánt. Egy réteg öltözet, kesztyû, sál be a hátizsákba és már ütött is az óra, elindultunk a sínek mellett, át a zúzalékkõ halmon a vágányon. Alig sóhajtottunk kettõt, máris elértük a
Hárs-hegyi körutat 1. ep.
Elindultunk élesen balra a piros sávon, hogy köveken és gyökereken szökdeljünk lefelé egészen a Szépjuhászné útig. Ha erre kell jönni mindig próbálok a legrövidebb idõ alatt elhúzni innen, mert semmi padka nincs és az autósok úgy mennek bele a kanyarba, mintha az belátható lenne. Végre betérhettünk az erdõbe és egy padnál ismét könnyítettünk a ruházatunkon, mert fel kellett csûrni magunkat (továbbra is a piroson) a
Fekete-fej búbjára 2. ep.
Bélyegeztetés és csoki szelet után a másik oldalon leereszkedtünk Adyligetre és a házak között tekeregve tettünk meg egy jókora utat. A fagy még nem engedett föl, legalább is a talajszinten, mert emelkedõknél óvatosan kellett lépkedni a csúszós aszfalt miatt. A házak közül kiérve elértük az erdõ és a telkek határát, ahol jobbra végre kilátás nyílt a természetre. Innen egy lejtmenettel értük el a Remete-szurdokot. A szurdokban haladtunk a kék sávon, amikor elértünk egy meredek ösvényhez amin egyre nagyobb szögben másztunk felfelé. Lekoptatott tetejû mészkövek következtek, amiket lépcsõfokokként használtunk. Felérve behavazott cserjék mellett mentünk el és a hófehér díszletben kirívó, sötét ruhás figuraként megláttuk a
Remete-hegy 3.ep. pontõrét.
Némi erdei séta után leereszkedtünk Budaligetre ahol megint a Szép Házak magazinba való témákat szemlélhettük meg a hozzájuk dukáló terepjárókkal egyetembe. A városnézés után egy kerítés mellett mentünk le az erdõ felé. Elõször kerülgettük a dagonyát, aztán kénytelenek voltunk belegázolni. Nemsokára kiértünk a Hidegkúti útra és egy kis sárrázás után, a benzinkútnál átkeltünk az úton és a sárga sávon bevettük magunkat az Alsó Jegenye-völgybe. A Paprikás patakon többször átkeltünk jó minõségû fahidakon, majd elmentünk Rózsika (dombormûve) mellett, aki maga produkálta a róla elnevezett forrást. Kiértünk egy rétre, aminek a közepén egy nagy pózna van (feltehetõleg zászlórúd) a rétet balkéz felõl mellõztük és most már a laza, dumálós kanyargás után megkezdtük a kaptatást tovább a sárga sávon. Mikor felértünk egy sorompóig, bal kanyarral tovább mentünk egy távvezetékig, ahol szalagozás vette át az útjelzést egy alig két lábnyomnyi keskeny ösvényen. (Itt jegyezném meg, hogy a szalagozás a túra teljes távján megfelelõen dús és informatív volt.) Ismerve a helyet tudtuk, hogy még mindig felfelé kell menni és elég magasra, ezért ütemes légzés mellett megpróbáltunk egyenletes tempóban emelkedni. Fehér háttérben tarka gyülekezet jelezte, hogy megérkeztünk a
Kálvária-hegy tetejére a 4. ep.-hoz.
Innen nagyon szép panoráma tárult volna elénk, ha hagyta volna a mindent beborító köd. Muníciót is kaptunk csoki formájában, de azért elõvettünk egy kis kaját is a hátizsákból, amirõl alig lehetett levakarni a kedves sporttársak fokozottan érdeklõdõ ebeit. Elhagyván a három ókori kivégzõeszközt a Kálvária stációit fordított sorrendben szemlélhettük elmentünkben. Egyszemélyes ösvényen folytattuk a gerincen haladva, tovább a szalagok mentén. Kellett a lazább gyaloglás, mert nemsokára elértük a Virágos-nyerget, ahol egy réten átvágva a szalagok segítségével megtaláltuk a kék sávot és nekivágtunk egy emelkedõnek amin a Vihar-hegyre másztunk fel. A csúcsán a fáradozásunk egy része kárba veszett, mert rögtön lefelé kellett ereszkedi a nyeregbe. Innen már nem volt túl messze a Hármashatár-hegy. Felérve láttuk, hogy jönnek visszafelé a parkolóból a sporttársak elégedett arckifejezéssel. Mi is leereszkedtünk a csúszós úton a
Hármashatár-hegyen levõ étterem parkolójába 5. ep.
Itt bõséges meleg teát és két banánt kaptunk. Nagyon jól esett, mert ilyen zegernye idõben nem éppen üdítõ a jéghideg üdítõ. Vissza mentünk a tetõre és itt a réten megint a szalagozás vezetett rá a kék sáv- majd a kék kukac jelzésre, amin meredeken lefelé kellett ereszkedni egy parkolóban végzõdõ mûútig, ahonnan jobbra a sárga sávon még meredekebb, fától-fáig lejtõ következett amíg el nem értük a Határ-nyerget. Innen a kék sávon haladunk a hegy oldalába vágott karéjon. Megint lehet levegõt kapni a beszélgetéshez és emiatt úgy érezzük, hogy secperc alatt értünk el az
Árpád kilátóhoz 6. ep.
A kilátó kõépülete és íves kõkapuja bõséges fotótémául szolgált, majd a zöld sávon indultunk lefelé egy kellemesen lejtõs sétaúton. Egy mûúton átmenve rátértünk egy erdei útra, ami az Apáthy-szikla körül vezet. Tiszta idõben szép panoráma tárult volna elénk, most éppen hogy csak ki lehetett venni a ködbõl szemben az Erzsébet kilátót a János-hegyen. Tovább a zöldön lépcsõkön és utcákon mentünk lefelé. Áthidaltuk az Ördög-árkot, átmentünk az 56-os villamos hídja alatt és nekivágtunk túránk utolsó, a célig tartó emelkedõjének. A zöld felvitt egészen a Széher útig, amin jobbra fordulva végig mentünk. Meghosszabbított vonala már az erdõben vezet tovább és (most tudtam meg) Mária útnak hívják. Innen már zsigerbõl mentünk tovább fölfelé, majd jobbra a reggel elhagyott állomásépület megpillantva felmentünk a lépcsõjén. A rendezõség már behúzódott a mini váróterembe. Mi is bementünk és átvettünk egy kék alapon arany színû jelvényt Hegedûs Róbert dombornyomásos képével. A büfében nem tudtunk ellenállni egy bõven befokhagymázott lángosnak. A 22-esen jól esett ülni a Moszkváig.
Ottorino.
|