Túrabeszámolók


Cserhát

marton4Túra éve: 20072007.10.29 07:04:47
Cserhát 40 2007.10.28


Cserhát! Cserhát! Ezt vártam egy hónapja. Bár közel esik a „vadászterületemhez”, jó félórányi autózással már el tudom érni, mégis egy-két családi kirándulást leszámítva, alig túráztam még itt.
A héten sokat gondolkodtam az induláson, elõtte munkanap, utána munkanap, hétfõn még a VIA DOLOROSA 75-t tapostam, azt megelõzõen két 60-ast, nekem ez egy kicsit sok volt. Mivel azonban életem elsõ túraévének „hivatalos évadzáró túrájának” ezt gondoltam ki, s az idõjárási kép is kedvezõnek látszott a keleti országrészben, elõzõ este kimentem sárvizitet tartani, s megállapítottam, hogy a sár csak talpig, nem bokáig ér, úgy döntöttem belevágok.

Alsótold, Toldi Miklós szülõhelye, hej, „Toldi Miklósok” „erõgépek” elõre!
6:20, kezemben a papír, s már szaladok a szalagon tova. Tûrhetõ a sár, jó még a sportcipõ.
A Bableves Csárdánál azért nem kell sokáig tanakodni, túraleírás nélkül is azonnal látszik az aszfalton hagyott nyomokból, merre kell fordulni; egy szimpatikus túratárssal a cipõm leverése közben „össze is kacsintunk”, bizony vendégmarasztaló ez, most mégsem maradok - pedig életem egyik legjobb vadételét, egy Mátyás király fatányérost itt fogyasztottam el – hanem szaladok tovább.
Egy nagyobb csapatot érek be. Próbálok egy-két emberkének félszegen köszöngetni, biccengetni, mégsem dukál, hogy csak úgy némán elfussak, de „fülhallgatós” fülekre találok, s már-már leszakadok, akkor jön végre hátulról a biztatás, ami jól esik, a Tepkéig meg sem állok, bár a pontõröket, akik éppen útban vannak a tetthelyre, majdnem „eltepkézem”, végül többszöri felszólításra végre hajlandó vagyok átadni az „irataimat”.
S fut a túrázó a kék sávon, a kék négyszögön is túl, s még azon is túl, az adótornyon is túl, ki tudja hol áll meg, s ki talál majd meg. Ha csak végre rá nem ébredek nagy magányomra, és elõ nem kapom az útvonalleírást, „olvasni csak pontosan és szépen, ahogy a csillag megy az égen” túraleírást csak úgy érdemes.Hé túrázó, melyik út vezet Garábra? Kilométerek vissza, repülök, mint a malomkõ, s csak Garábon állok meg. (Szóval több km-es keverés a kék sávon, bár a pontos távot a NOB még nem hitelesítette. Jelentem az õszi erdõ ott is nagyon kellemes, utólag már bánhatja, aki nem tartott velem.)
Lassan újra visszaelõzgetem már egyszer elmellõzött túratársaimat, akik igen csak csodálkozhatnak, honnan bújtam ismét elõ.
Közben Felsõtold után utolér egy irtózatos ütemben közlekedõ, ismerõs futó páros, akikre, bár sokkal jobbak nálam, túl az operencián tett nagy magányos utazásom után, futótársak reményében rátapadok, egészen Cserhátszentiván körzetéig, ahol végre sikerül lerázniuk.
Hóllókõ elõtt, a jelzés egyenesen egy tehéncsordán halad át, s míg el nem haladok, sok-sok szempár csendben, feszülten méreget, majd mögöttem felhangzik egy fenyegetõ bõgés, s „elképzelhetetlen sebességre” váltok.
Hollókõ köves utcáin szaladok, sehol egy turista. Vége a szezonnak, máskor vasárnap tömegek sétálnak az utcán.
A Hollókõi várat, egy csellel, nehogy az ellenség megneszeljen valamit, én a másik oldalról, egy jelzetlen ösvényen veszem be. Mégsem tudok ellenállni az ellenségnek, ami édesség képében jelenik meg, s fogadalmam ellenére, hogy a túra alatt nem eszek semmit, ugyanis a hétfõi túra kalóriadömpingje után 3kg-al lettem súlyosabb egyéniség, amit alig tudtam a héten lefaragni, rögtön megtör minden ellenállásom, s kiütéssel gyõz a Snickers.
Útközben kullancslegyekkel hadakozom, kicsiny repülõ vérszívók, amik kifejezetten rovarriasztó függõeknek bizonyulnak. Nagy riadalmat keltve, a melegítõm alatt megbújva, még hazára is viszek belõlük vagy ötöt, így hazaérkezésem után rövid idõn belül tömeggyilkos válik belõlem.
Valahol Cserhátszentiván határában egy karoló hadmûvelettel, a Gödöllõ 60, Less Nándor 60, VIA DOLOROSA 75 egyesített erõi, szörnyû támadást indítanak a lábam ellen, s rövid, de hõsies küzdelemben, Cserhátszentivánon elvérzek. Az erõgépnek vége, innen már csak „sétálgatok”, ez az igazi „fájdalmak útja”.
A kilátóban, a pontõr segítségével végre sikerül helyes irányba állítanom a térképemet, s tovább igyekszem a feleségemrõl elnevezett patak festõi völgyében. Máris érik a gondolataimban egy családi kirándulás képzete, ahol majd tüzetesebben megvizsgálom a mûemlék? malom-romot is.
Végül két nagyon kedves cserkútpusztai pontõrre bukkanok, akiknek zamatos embersége, nemessége új erõt önt belém. A tanyánál a „Woolmark reklám” mellett elhaladva, megmászom végül az utolsó dombot is, feltárul elõttem a csodálatos panoráma, s megkötöm végre a hurkot. A kilátó alá újra visszaérve látom, zajlik az élet, a különbözõ távok tömegei adják egymás kezébe a korlátot. Még egy kis lubickolás a patakban, s máris az alsótoldi országúton találom magam, ahol keményen menetelek a célterület elérésig.

Én kissé bánkódva, hogy vége, mert nagyon megszerettem ezt a vidéket, a lábaim azonban annál nagyobb örömmel fogadják az iskola megpillantását, amely körül meglepõen sok autót látok parkolni. 13:04-re érek be.
Kedves gratuláció, kitûzõ, oklevél, vajas kenyér, tea, arcok, sok-sok szép látvány,hangulat, emlék, ez kell a teljesítménytúrázónak, hogy egy székre lerogyva, ki tudja már hányadszor elkönyvelje, hogy megint megérte.

2007.10.28