Túrabeszámolók


Less Nándor emléktúra (Nomád terepfutás/No megállj csak!)

laslowTúra éve: 20072007.10.15 08:14:31
Bócika elsõ teljesítménytúrája!

Az idei Less Nándi túrámat elég sok tötyörgés elõzte meg. Menni vagy nem menni, és ha igen akkor milyen távon. Ezek a témák rendszerint nem vetõdnek fel, ha a környéken teljesítménytúra készül. A menés kérdése nem kérdés, és mivel „ha már lúd legyen kövér” alapon kombinálok a táv sem. De most a szokásostól eltérõ a helyzet, ugyanis egy szûk hét múlva csapatváltóval lefutjuk a Bécs-Budapest maratont. Ropi ügy mondhatják, akik a teljes távot gyûrik, de én ilyenkor már nem szeretem kihajtani magam, nem beszélve arról, hogy a 60-ason azért a sérülés sem kizárt, márpedig így egy húzódás vagy ficam a team többi tagjának a teljesítményét is rontja. Kisebb tõrdöfés volt az is számomra, hogy a hosszútávon versenyt is kitûznek. Mindezek után, amikor szponzori gondok miatt úgy tûnt ugrik a BB nem akartam a kardomba dõlni. Búfelejtésnek ott a hosszú táv. De a támogatás végül megoldódott, így kompromisszumként bevállaltam egy olyan távot, ami semmiképpen nem okozhat gondot. A 35 km mellett szólt az is, hogy így legalább magammal vihetem Bóci kutyámat is. Õ az utóbbi 6 évben állandó edzõpartnerem, egy-egy harmincast minden hétvégén lekocogunk, kisebb versenyeken volt már velem, de teljesítménytúrán még nem. Hát akkor gyerünk.
A hexasakkosok által rendezett túra a parkoló autók száma alapján csúcsot dönthetett az indulók illetõen. Fél hét tájban érkeztünk így, szerencsére nekünk még nem okozott gondot a parkolás. Barátaimmal Csabival és Csabival gyorsan megoldottuk a regisztrálást. Ez nem is volt nehéz mivel több számítógépes pultnál is dolgoztak ezen, és a letölthetõ nevezési lap is jó ötlet. Az iskola auláját kitöltötte a sürgölõdõ sokaság, mindennek a középpontjában pedig ott állt árgus tekintettel Sütõ Laci, mint Thor dimenziónkbéli kitüremkedése.
Dolgaink végeztével 6 óra 50-kor Csabi&Csabi, Bócika és jómagam nekivágtunk a Bükknek. A futórajt 7-kor kezdõdött, ezt már nem szerettem volna megvárni, minek fájdítsam a szívemet. Jó tempóban hagytuk el a települést, az alacsonyan álló felhõzet ugyan ígért némi csapadékot, de Csabi szerint a net erre rácáfolt, joggal voltunk optimisták. A falu szélén javasoltam Csabiéknak, hogy a zinzergõs hõmérsékletet kompenzálandó húzzunk bele, de nem támogatták az ötletet, így Bócikával leváltunk a Csaba-csapattól. Cserépváralján keresztül szimpatikus ösvényeken jutottunk az elsõ ponthoz.
Itt 7:14-kor megkaptam a pecsétemet, majd megmásztuk a kaptárköveket és visszamentünk a szekérútra. Ekkor bukkantak fel Csabiék, ami némi gondot okozott annak köszönhetõen, hogy Bócika kisebb istenként tiszteli Csabi P-t. A rajongásnak az az oka, hogy míg én gonosz módon képes vagyok a városban pórázon tartani, megszidni, ha fuj dolgokat eszik, addig Csabi jelenléte mindig egy jó kis rohangálással kecsegtet, ami egy vizsla számára mindennél többet jelent. Így nem is lepõdtem meg, amikor kiskutyám úgy döntött, hogy apát vált. A ragaszkodóbb én voltam ezért elõkerült a póráz és egy ideig így összeköttetve folytattuk utunkat. Ezen a szakaszon bukkant fel a futó mezõny is élén Atosszal. 10 perccel késõbb indultak, mint mi, kíváncsi voltam utol érnek-e az Ódorvárig. A Dobi-rétig tartó szakasz ez egyik kedvencem, fõleg a Kõ-völgy. Itt Bócika keresõ üzemmódban mûködött, vagyis elõre rohangált, majd megvárt, hogy utolérjem. A bedõlt fák alatti bujkálás különösen tetszett neki.
7:40-kor megkaptuk a Dobi-réti pecsétünket és a szalagokat követve mentünk az erdõbe. Az út nagyon precízen ki volt jelölve, sokszor szalagtól szalagig lehetett látni. Ennek azért is örültem, mert egy-két éve bicajjal próbáltuk bejárni ezt a szakaszt és úgy eltévedtünk, mint a nyúl a porcelánboltban. Most megnéztük a legelõ teheneket, a tehenészkutyák pedig jól megnézték Bócikát. Ilyen kis kutyacsaj ritkán rohangál arrafelé.
Következett a Hór-völgy, majd az Oszlai tájház. Itt 8:15-kor megkaptuk a pecsétünket, majd megszemléltük az ellátást. Ahogy megszokhattuk már ezen a túrán a választék ismét bõséges volt, lehetett enni-inni, de én csak egy kisebb zsíroskenyeret nyúltam le Bócika részére. A betermelés nem okozott gondot. Továbbhaladva a szalagokat követve a régi kék L jelen jutottunk el az Ódor mászásig, a domb alján két srác bizonytalankodott kommandós szerkóban, de sikerült õket elnavigálni. Ez a rész a túra legnehezebb szakasza, nemcsak az emelkedés, de a talajminõsége miatt is. A csapás néhol kicsit eltért a korábbiaktól gondolom, hogy kelljen annyit bravúroskodni a kidõlt fákon keresztül. Az ódorvári pontnál lenn hagytam a füzetemet és felkocogtunk megkuksizni a kilátást. A panoráma, mint mindig, megkapó. Alattunk a Hór-völgy, mint egy terepasztalon látszik az Oszlai tájház. Negyedórája még ott voltunk, az idõ 8:33.
Az égen sûrû, szürke fellegek gyülekeztek, a napfény csak épphogy, alaposan megszûrve préselõdött át rajtuk. Nem örültem volna, ha eláztam volna, de nem is lepõdtem volna meg. Visszaérve a bélyegzõponthoz felkaptam a füzetemet és egy csokit. Bócika farok csóválva körbeügette a csapatot, majd becéloztuk az Ódor oldalát. A 60-as távon futók nem értek utol, de korábban egy srác piros felsõben nagyon jó tempóban ment elõttünk, reméltem, hogy elkapom, de a beláthatóbb részeken rá kellett jönnöm, hogy a rövidebb távon mehetett. Indulók száma ide vagy oda az Ódor vártól a Kövesdi-kilátóig embert sem láttam, ott is „csak” a rendezõket.
9:15-kor értem ide a Török-úton haladva. Számomra ez ezerszer megjárt hazai pálya sok újdonságot nem tartogat, viszont nagyon jól futható, igaz a kilátó elõtti utolsó száz méter jól megszuszogtatja az embert. Az állomáson menta tea és mézes süti várja a túrázókat. A tea az enyém a puszedli Bócikáé, aki viszont nem értette, miért kell innen visszafordulni. Némi kérlelés után megint elõkerül a póráz, így jutottunk vissza a Vasbánya elágazóhoz. Sajnos itt megint azzal a jelenséggel kellett szembesülni, amibe gyakran belebotlok. A szép új útvonaljelzés alatt teli szemeteszsák, körülötte pedig épülõ kupac. Épületes látvány, azt hiszem hazánkon kívül ilyet máshol nem igazán látni. Nem értem, hogy ha valaki van olyan jó kondiban, hogy teli flakonokat felcipeljen az erdõbe, akkor az üresnek miért nem veselkedik neki. Az elágazótól becéloztuk a Novaji kunyhót. Bócika ismét póráz nélkül nyomul, élvezettel gázolt bele az úton lévõ tócsákba. Kissé már unhatta a mûsort, de szépen követett. A Novaji kunyhótól lassan kibukkantunk az erdõbõl, elõttünk Bükkzsérc a távolban a Nyomó-hegy, tetején az erõsítõvel. Bükkzsércen egy kútnál megálltunk megitatni Bócit, nekem pont a település szélén fogyott ki a kulacsom, de nem bántam. A településen viszonylag lassan haladtunk át a sárga jelzésen, Bócika egyre motiváció hiányosabbnak tûnt. A mûútra érve gyorsan rábukkantunk a sövényen lévõ átjáróra, majd a következõre is. Itt Bócika nagyon meglepett. Addig néha szinte húzni kellett, de itt a friss szántáson rohan, mint a nyúl. Gyorsan megtaláljuk a Nyomó hegyre vezetõ ösvényt. Ehhez a helyhez kedves emlékeim fûzõdnek. Tavaly a 100-as távon már sötétben értem ide és a kipurcant lámpám helyett a telefonon fényével tájékozódtam.
A csúcson 9:55-kor megkaptam a pecsétemet és kocogtunk lefelé. Mitagadás Bócika nem osztozott a buzgalmamban és komótosan nézelõdve kocorászott mögöttem. Néha megálltam, hogy felzárkózhasson, erre õ is lassított. Az utolsó 2,5 km megtétele 15 percbe került, ami a túra negatív csúcsa, majdnem lassabbak voltunk, mint az Oszla – Ódorvár szakaszon.
10 óra 10 perckor befutottunk a célba, ahol éppen teltház volt. Valamelyik rövidebb táv résztvevõivel tele volt a helység.
A túra nagy élmény, a változatos tájon öröm volt a kocogás, a kijelölés pedig király, az eltévedés lehetõségét kizárta. De persze mindenre van negatív példa is. Kisebb csapattal az öcsikém is neki vágott a 16 km-es távnak, kiválóan manõvereztek egészen az iskola kapujáig, ahol jobbra fordultak bal helyett, igaz találtak kaptár-követ csak épp nem azt, amelyiket kellett volna. Ilyen az élet, majd jövõre.