Túrabeszámolók


Vasas Maraton

kekdroidTúra éve: 20072007.10.08 14:39:37
Vasas Maraton

“Akkor itt most a zöld csíkon megyünk.”

Pomáz, vasárnap hajnal. Vándorköszörûs vendégszeretetét élvezve mégsem kellett annyira korán felkelni, így rajtidõ eleje+negyed óra elteltével már indulhatunk is – Kerek repkény, Vándorköszörûs, RitaB, Kékdroid, valamivel utánunk rajtol Anita és Sétálós Bácsi is. A város szinte üres utcáit koptatjuk kellemesen gyors tempóban, mire elérjük a hétvégi telkeket, már egyáltalán nem zavar a hûvös idõ. Közben megtekintem, hogy a Szurdokon meddig jutottam el félkómásan a rossz irányban – pedig az utcanévtábla jól olvasható. Közben figyelmeztetnek, hogy inkább meredek, mint hosszú emelkedõn kell majd felkaptatni a Kõ-hegyre, de most nyomatékrásegítõkkel (túrabot) keltem útra, készülve a hegyekre. János-forrás elõtt Kerek repkény ismerõst vél felfedezni elõttünk, jobban megnézve valóban Petamit érjük utol, éppen a János-forrás vizét kóstolja meg. A forrástól komolyabb szinteket kell leküzdeni, szerencsére nem túl hosszan. A Petõfi-pihenõnél Vándorköszörûs mutatja, merre mi látható, szorgosan fényképezünk is. Nem kell sokat talpalni a Czibulka János-menedékházig, amely az elsõ ellenõrzõpontnak ad helyet, teát kapunk a pecséthez.

Innen kicsit belekocogunk, Kerek repénynek logisztikai természetû létszükséglete, hogy elérjük legkésõbb a három órakor induló buszt Dobogókõn, nem ácsorgunk sokáig sehol sem. A sárga barlang jelzés oda-vissza szakaszán mi az oda ágon haladva találkozunk a szembejövõ Krystával, Tzhval, Sancimanóval, valamint több ismerõs sporttárssal. A Vasas-szakadéknál sosem jártam még, lenyûgözõen szép képzõdmény, az itinerben található leírás is megemlékezik róla. (Melyik fénykép mozdult be a legjobban? Naná, hogy a szakadékos.) A pontõrökön túl, de a túra keretein innen Vagdalthús éppen dobozkát keres, rövidesen elköszönünk viszont tõle, sietnünk kell. Lajos-forrásig utolérjük a fent említett topikos társaságot, együtt érjük el a pontot, itt szõlõcukor jár, valamint belémhasít a felismerés, hogy a pezsgõtablettás dobozomat bizony kitettem a hét elején a táskámból. Innen Kerek repkénnyel ellépünk a többiektõl, sietõsre vesszük a tempót. Meredek lejtõkön kocogunk itt-ott az õszi erdõben, lassan kitisztul az égbolt és a nap bevilágít a fák tarka lombján át. Utolérjük Siményi Vilmos sporttársat, egészen Dömösig elõzgetjük ide-oda egymást, majdnem Kárpát-forrásig együtt is haladunk. Néhol kilátás nyílik a letörés tetején oldalazó útról a szemközti hegyoldalra és az alattunk elterülõ völgyre. Közben a Dömör-kapunál ellenõrzik áthaladásunkat, a pontõr hölgyek Hajrá Vasassal búcsúznak tõlünk :).

A Bükkös-patak völgyében sietünk tovább, rövidesen letérve a mûútról (végre:)), majd szerencsésen száraz lábbal átkelve magán a patakon. Az erdõ olyan szép itt, hogy az önmagában megér egy-egy gyors fotómegállást, nem tudom, mennyire adja vissza ugyan a hangulatot, de emléknek mindenképpen érdemes fényképezni. (Fõleg ha még értenék is hozzá.:)) Rácsatlakozunk az Országos Kék útra, suhanunk a fák között, néhol nem értem, miért nem találtam meg a világosban teljesen egyértelmû ösvényt pár hete a Beacon. A Lenkó-emlékmûnél Pygmea pecsétel és kis ajándékot is kapunk tõle, de nem idõzhetünk nála sem sokáig. Útitársamnak nem is rémlik a Sikárosi-vadászház, igaz, a múltkor éjszaka nem is láthattunk sokat belõle. A réten követjük a Kék szépen jelzett útját, Bükkipusztánál megint ep. vár minket. Innen rákészülhetünk kicsit a rövidesen megrendezendõ Piros tt-re, hiszen a piros sávon kell ballagnunk egészen Dömösig. Újra bemegyünk az erdõbe, irány a Király-kúti-nyereg, egészen emberi mértékû szintemelkedés van a túrának ezen felében. A pihenõhelyen Csanya és pontõr társa vár igazolással, most nem kérünk levest :), megállapítjuk, hogy Dömösig eléggé bele kell húzni még a mostanihoz képest is.

A Szõke-forrás völgye azonban nem engedi el csak úgy az embert, gyönyörû hely, szakítani kell kis idõt a körülnézésre is, aztán lehet megint zúzni. Egy ponton a jelzés vagy öt méterrel magasabban folytatódik, nyíl mutatja a letérõt (feltérõt :)), felmegyünk, hogy aztán lemehessünk. A szurdokszerû völgyben kidõlt fák, óriási kövek színesítik a tájat, az ösvény azonban jól járható, sõt, kocogható. Patakátkelés után hirtelen, lesbõl bekapcsolódik a zöld sáv jelzés is Rám-szakadék felõl, ez nagyobb mennyiségû kirándulót jelez elõre, kis megkönnyebbülésünkre nincs nagy tömeg, elfér mindenki a turistaúton. Kisgyerekes család jön szembe, elhaladva mellettük még hallom, hogy a fiúgyermek kéri édesanyjától a botját :). Kiérve a jelzésen a mûútra elénk tornyosul a Hegyes-tetõ tömbje, már a Duna túlsó partján, kár, hogy a távvezeték oszlopa pont belelóg a képbe. Dömösön végigsuhanunk egészen a szalagozott letérõn megközelíthetõ frissítõpontig, itt sütemény, zsíros kenyér, hagyma, különféle pezsgõtabletták és persze víz a kínálat a rendezõség részérõl, hibátlan minõségben. Éppen indulóban van az egy bottal túrázó sporttárs (amilyen hülye vagyok, elfelejtettem a nevét, pedig a Lemaradáson bemutatkozott) is, Vilmos is rövidesen útra kel, nem érjük utol késõbb.

Még várunk, pihenünk, majd Kerek repkény üzenetet hagy a pontõrnél Vándorköszörûsnek, hogy negyed 12-kor továbbindulunk, majd elõbb-utóbb utolér, tudjuk, hogy minket a Pilismaróton kezdõdõ emelkedõ eléggé le fog lassítani. Duna-parton talpalunk tova, jobbra a Börzsöny pereme, a folyón uszály tolja nem kis terhét felfelé, vonatot pont nem látunk, pedig teljes lenne az összkép :). Mi v=vmax sebességgel igyekszünk haladni Pilismarót felé, a szalagozás jókor van jó helyen, a kukoricás pedig sok sporttársnak kínálja magát technikai jellegû szünet beiktatására. A faluban a fõút járdáján elhullott kandelábert kerülünk ki kegyelettel, fogalmam sincs, mi teríthette le. Emlékmûvet látunk fentebb, a pontõrök itt adják a túrán a cél elõtti utolsó igazolást. Itt hangzik el továbbá a címsorban említett mondat is egy futóöltözetû sporttársnõtõl. Eleinte mûúton bandukolunk, majd a zöld sáv egy trükkös, de nem észrevehetetlen kanyarral nekivág a hegyeknek, mi pedig követjük. Napsütésben, szép erdõben, néhol kissé lelassulva haladunk felfelé, Pilismaróttól Dobogókõig jó sok emelkedés zsúfolódik össze, de szerintem a hegyi befutó teszi a túrát külön érdekessé.

A Szakó-hegyhez való közeledésünket a kirándulók, túrázók számának kissé megnövekedõ száma jelzi, föntrõl nem nyílik kilátás, viszont a fölvezetõ út az óriási fákkal és a meredek hegyoldallal elsõrangú vizuális élménynek számít. Szakó-nyeregbe még le kell gurulni, majd innen még Dobogókõre felmenni. Itt már (viszonylag) sok ember jön szembe, kirándulók, futók, túrázók vegyesen. A hegyre – fennsíkra – már sebesen feljutunk, nem állunk meg pihenni. A célban Cejas és rendezõtársa gratulál nekünk, találkozunk Moiwával, megismerem Nagyondinnyét, majd sorban érkeznek Vándorköszörûs, Anita, Sétálós Bácsi és még sokan mások. A buszra kalandos körülmények között sikerül felszállnunk, ülõhely még jut, a sofõr pedig Pomázra érve megkapja az Év Buszsofõrje kitüntetõ címet, sikerült ugyanis lejutni a hegyrõl többszörösen túltelített jármûvével :).

Nagyon örülök, hogy mégis megrendezésre került a Vasas túra, kár lett volna érte, szép – számomra - sok helyütt ismeretlen tájakon vezet, profi rendezéssel, remélem jövõre jöhetünk a második teljesítés díjazásáért is:). Köszönöm minden útitársamnak a közös utazást, Vándorköszörûsnek a szálláslehetõséget, kiemelten köszönöm Kerek repkénynek, hogy siettetett és nem hagyta, hogy andalogjak :).

-Kékdroid-