Hirtelen elhatározás vezetett a részvételhez ehhez a túrán. Éppen arra jártam és akadt egy szabad délelõttöm, gondoltam megjáratom kicsit magam.
A galyatetõi hátsó parkolóból lefelé indulunk az enyhe sárban, nedves köveken szikrázó napsütésben. Kezemben a nevezési laphoz kapott fénymásolt térképet böngészem, amin megrökönyödve veszem észre, hogy egy olyan térképrõl van fekete-fehéren fénymásolva, ahol a jelzések nem betûjellel hanem színessel voltak jelölve. Rossz ötlet volt tehát a rajtban hagyni a saját térképemet. Sebaj, van jól használható útvonalleírás. Gyorsan haladok lefelé a sárgán át a Nyesettváron rákanyarodva egy betonútra.
Itt tanácstalan túrázókkal együtt kanyarodunk be balra egy jelzés nélküli szélesebb ösvényre, amelyrõl párszáz méter után kiderül hogy jó választás volt. Megkerülnek a keresett sárga jelzések. Az Üvöltõ-bércen szép a kilátás, de én inkább a S+ leágazást sasolom. Meg is van, lezúgok a Téli Mátráról is ismerõs Szalajkaházhoz, ahol az elsõ ellenõrzõ ponttal -fél óra futás után- vége van a masszív ereszkedésnek és kezdõdik a masszív emelkedés.
Nekihasalok az emelkedõnek és közben elfogyasztok egy müzlit. A Bagolyirtás elõtti mûútig szinte egyfolytában emelkedünk. Csak ritkán tudom magam kocogásra kapacitálni. A mûút után a Zöld leágazásnál elbizonytalanodom, de végülis rendben beérek a faluba és lekanyarodom balra a nyomós kútnál, ahogy az itiner írja. Ezután negyedórás bóklászás következik, mert sehogyam sem találom az ellenõrzõ pontot, aminek ott kellene lennie 200 méteres körzetben. Együtt tanakodok más túrázókkal, míg végül inkább visszafutok a kúthoz. Rossz volt a leírás, egyenesen kellett volna továbbmenni. Megvan az e.p, kapok két csokit, de 15 perc elveszett. 1 óra alatt lett meg ez a 4.4km-es szakasz.
Ezután nem egészen 1km-es aszfaltozott ereszkedés után gyanakvóan fordulok be az erdõbe. Kocogás közben megállok néha tájékozódni, kölcsönösen segítjük egymást az útbaesõ túratársakkal. A lejtõ ismét emelkedõbe fordul és közben egyre szebb és nagyobb õzláb- és rókagombákkal találkozom a lucfenyvesben. Azért galóca is akad. A Tót hegyesi pontõrök javasolják hogy szánjak rá pár percet és menjek fel a tetõre, ahonnan szép a kilátás, de én inkább tovább indulok. A Z+ jelzést elég nehéz követni az ösvény nélküli vibráló erdõben, ezért hunyorogva fejforgatva ügetek. Aztán végre kiérek egy kocsiútra ahol újra bele lehet húzni. A Péterke hegy után a Sárga leágazásnál van a Hideg-kút, ami emlékeim szerint igen bõvizû és használható, de most jól el vagyok látva vízzel, ezért gyorsan tovább is futok egy kocsiúton magabiztosnak látszó emberek után, akik aztán megkérdezik, hogy mikor láttam utoljára jelzést... Mondom, hogy szerintem ez a szekérút is megtenné, de inkább visszamegyünk 1-2 száz métert és rátalálunk az elhagottt ösvényre, ami levisz minket egyenesen Mátrakeresztesre. Keresztesre beérve látszólag megint elveszik a jelzés, illetve véget ér egy magánterületnél, de egy helyismerettel rendelkezõ futó útbaigazít és a hamarosan odaérünk a fõút mellé a következõ e.p-hez. Fél literes iceteát kapunk.
Innen emelkedõ következik elõször az aszfaltúton, majd a S+ -on, ahol egy helyi bácsika is útbaigazít, de az itiner is írja, hogy nem a kocsiúton kell menni, hanem fenn a hegyoldalban. Kicsit elhagy az erõm és csak lassan mászok felfelé a susnyásban. Majdnem 400 méter emelkedõ van erre a nem egészen 4km távra. Ismét elérjük az országutat, ahol megint futásba kapcsolok Fallóskútig, de már annyira nem esik jól. Lassan odaérek a kápolnához ahol éppen misérõl kijövõ társasággal találkozom. Csak kicsit vagyok büdös és saras. Pecsételés, megörökítenek a pontõrök fotóra is, aztán tovább indulok a kék japán zászló jelzésen.
Szentimréig visz az út elõször egy kellemes lejtõn, kellemes emelkedõn és kissé kellemetlen saras részen keresztül. Szentimrén az utcán jobbra, ivás a nyomóskútból, mert a teától már összeragadt a szám, majd az utca végén balra, de a K+ jelzés csak késõbb érkezik. Ez egy kis bizonytalakodást okoz. Végül a P+ jelzést is megtalálom, miután végigmentem a szimpatikus utcán a vulkáni kõvel borított házak között, ahonnan a kilátás az Ágasvárra néz. Az Ágasvár csúcsa kb. egy magasságban van az utcával. A P+-n tovább indulva megvan az utolsó e.p. is.
Innen a Téli Mátráról ismerõs nem kicsi emelkedõn kell felmenni a Piszkés tetõi "villagcsiglálóhoz", majd a túrafõútvonalon a Galyatetõhöz, egyenesen a célba a parkolóhoz. Ez az utolsó szakasz már elég jól futható, úgyhogy ki is használom az alkalmat. A célban "érvényesülök", 5:06 lett az idõ, aminél lehetett volna jobb is, de az a lényeg hogy túráztam egy jót. Egyébként is hiánypótló túra volt, mert a Mátrában eddig még nem teljesítménytúráztam õsszel.
Érdekes egy ilyen túra, ami hegycsúcsról indul, mert a túra végén nem a jól megszokott lazító lejtõ, hanem még egy utolsó megmérettetés várja a vállalkozó szellemûeket. Gratula a szervezéshez, legközelebb jöhet hosszabb táv is ezen a túrán, ha van rá szervezõi kapacitás! |
