Túrabeszámolók


Kanizsa 50/30/20/10

kekdroidTúra éve: 20072007.10.01 13:26:42
Kanizsa 50

(Éjszaka. Vörös kijárati jelzõk minden irányban, alszik a vasúti határállomás, amely nem is abban a faluban van, amelynek a nevét viseli. Meglepetésemre nem egyedüli utasként szállok le az alig tíz percet késõ személyvonatról, ismeretlen utastársam hazafelé veszi az irányt. Tiszta, holdsütötte éjszaka áll elõttem, valamint néhány kilométer gyaloglás a mai teljesítménytúra rajtjába. Kutyák ugatnak, fák lombja zúg az alkalmanként felerõsödõ szélben. Néha elhúz egy-egy autó, a szembejövõk példásan félrehúzódnak, általában még a reflektort is lekapcsolják. Élvezem az éji menetet, hiába a térdnek, bokának eléggé kellemetlen aszfalt, az óriási fák az útszélen, a holdsütötte dombvidék magával ragad. Zákány, Zákányfalu, Surd, Miklósfa. Végül hosszú, nem túl barátságos érkezés Nagykanizsára, átkelek a vasútállomás aluljárója alatt, innen ismerõs a környék. A buszmegállóban bóbiskolás, pihengetés, végül egy kávé...)

...amelyet elkortyolva és a poharat visszatéve éppen felbukkan Kerek repkény, õ sincs alulöltözve, eléggé hûvös a hajnal. Megint a Dr. Mezõ Ferenc Gimnázium ad helyet a rajtnak, sõt, ezúttal rendezõ intézményként is jeleskedik. Alig néhányan állunk sorba nevezési lapjainkkal, elõttünk ismerõs sporttársak, rendezõségi fényképezõgép kattog sûrûn, majd felírják nevünket a menetlapra. Ennek hátulján térképvázlatot, az elõlapon pedig távadatokat találunk, valamint a pontok nyitvatartási idejét.

Aránylag kései indulás, irányunk kifelé vezet a városból, megcsodálhatunk egy érdekes, henger alakú építményt - talán víztorony. Rövidesen pedig a Csónakázó-tó vizében nézhetjük a felhõket az égen, tisztán tükrözõdik alakjuk a vízen. Az elsõ ponton kapott pecsét a szemközti dombon álló kilátót ábrázolja, itt leveszem a kabátot, de már nem fér be a táskámba, kézben kell hordoznom. Átkelünk a forgalmas 61-es fõúton, amely ott éri el Nagykanizsát, ahol mi éppen elhagyni készüljük. A nap elsõ komolyabb emelkedõjén jellegzetes zalai szõlõhegy gerincére jutunk, kicsit visszanézve tisztán látszik a szinte alattunk elterülõ város. Bagolán útkeresztezõdésben kapunk újabb pecsétet lapunkra, immár a P+ jelzést kell követnünk. Hosszan sétálunk a dombos tájon, többnyire erdõs, ligetes úton, az út néhol nincs feljavítva, itt eléggé komoly sárfoltokat kell kerülgetnünk.

Szigecskei-réten kapunk egy cukorkát, repeta azonban nem jár belõle. Kérdezik a jelzések láthatóságát, követhetõségét, nincs panasz rájuk. Indulás után átkelünk egy kissé rozoga hídon, majd észrevesszük szemben a jelzést. El is indulunk a csapáson felé, látva, hogy az erdõsávot elérve majd balra kell tartanunk. Azonban komoly akadályba ütközünk, ugyanis a lápossá vált úton nem tudunk tovahaladni. Kerüljük meg jobbról, arra tisztábbnak látszik - nem nyert. Balról kerülve az ingoványt még rosszabb a helyzet, a jel pedig ott van, arra kell tehát menni. Kerek repkény javaslatára lekapunk cipõt, zoknit és elkezdünk átgázolni a pocsolyarengetegen. A Gyûrûk ura Holt-lápja jár a fejünkben, miközben néhol térdig/lábszárközépig merülünk a hideg vízben :). A vicces viszont az, hogy 50 méterre tökéletesen járható földúton mehettünk volna párhuzamosan a jelekkel :D. Ezen nevetünk majdnem végig Liszóig, viszont az idõveszteséget behozandó, társam pattogósan gyors tempót diktál. A faluban megdicsérjük az igényes bélyegzõket, mint kiderül a pontõr hölgy tervezésének gyümölcsét. A kocsmában pedig szénsavas cukros vizet veszünk, ismertebb nevén kólát.

Amikor rátérünk a sárga sávra, néhány, az elágazásban pihenõ sporttárs somolyog magában, nem értjük, de nem is érdekel. Mûúton, késõbb köves, hamar száradó erdészeti úton túrázunk az erdõben, egy-egy irtott domboldalon szép kilátás nyílik a környékre. Rengetegen jönnek ki gombászni, másutt éppen favágás zajlik, reméljük, legálisan. Már megyünk egy ideje, Kerek repkény közben palacsintával kínál tízóraira, pillanat alatt eltüntetem :). Egy helyen a zöld sáv érdekes trükkel letér az addigi irányról, de nem hagyjuk átverni magunkat, valahol itt húz el két futó mellettünk. Nemespátró házai közé érve nemsokára feltûnik a következõ kocsma... vagyis az ellenõrzõ pont helye. Azért csak a helye, mert vagy hat perccel pontnyitás elõtt érkezünk, pedig nem vittük túlzásba a száguldást, sõt. Ami még érdekes, az a Liszóban somolygó sporttársak jelenléte, akiknél hamarabb indultunk és nem elõztek meg sehol. Sebaj. Az ep. pontosan nyit ki, éppen akkor, amikor elfogy az újabb kóla, tehát indulhatunk. Surdra fõleg szántóföldek között kell átballagni, néhol erdõsávok között. Éppen a falu felett azonban valóságos szelídgesztenye-óriás áll õrt az úton, legalább három ember kellene, hogy átérjék a törzsét. Útitársam gyûjt némi gesztenyét is, egészen konkrét utalásokkal egy serpenyõre :).

Surdon a Süsü névre hallgató mûintézmény teraszán vár a pontõr, akit még nyitás elõtt érünk a helyén. Pedig ide még talán kényelmesebben sétáltunk át. A kocsmában kérdezgetik, kik a pontõrök, tanít-e még X és Y, tanácstalanul tárom szét karjaimat :). Innen kényelmesen, vidáman lépkedünk tova, jó sokáig egy faiskola kerítése mellett, odabent szép rendben sorakoznak tuják, gyümölcsfák. Megint beérjük a somolygó sporttársakat egy kis erdei tónál, ideális horgászhelynek tûnik, de ez még nem a Halastó nevû ellenõrzõhely, mint kiderül. Szép erdei utakon haladunk elõre, meg-megállva, fényképezgetve. A ponton észrevesszük, hogy a kitûzött vonat elérése kissé veszélybe került, tehát erõsen kilépünk a mûúton, de a következõ, tökéletesen nyílt szakaszon megcsappan a lelkesedés, hiszen voltaképpen ráérünk :). Fõleg, hogy ez az útszakasz a "nem túl jellegzetes 3 kilométer" címmel büszkélkedhet. Jobbra-balra szántóföld, kicsit bentebb erdõ, nem értjük, miért nem arra visz a túra. Mellesleg sár is van néhol. Odébb azonban kis tó nyújt felüdítõ látványt, majd fenyvesbe érünk. Itt leesik az állam, ennyi légyölõ galócát még biztos nem láttam egyszerre, az egész erdõalj gombákkal van tarkítva, mindez sejtelmes fenyvesben, a délutáni nap átszûrõdõ fényében.

Innen kiérve pillantjuk meg a parkerdõ szélén álló pontot, itt üdítõvel és ropival kínálnak, kicsit megállunk, kérdezõsködünk az indulók létszáma felõl. Miklósfán ismerõst említünk meg ;), de csak a település szélén húzunk át. Innen szõlõk, hétvégi telkek között vezet utunk egészen Nagykanizsa széléig, Romlottvárnál begyûjtve az utolsó bélyegzõt. A városban pedig egészen hangulatos utcákon érünk vissza az iskolába, ahol nagyon kedves rendezõk gratulálnak, kapunk cukorkát (korlátlanul :)), sõt, Kerek repkény strandlabdát nyer, én pedig láthatósági karkötõt :). Még pihenünk egy kicsit, majd elköszönünk és irány a pályaudvar.

Nagyon pozitív benyomást tett rám a túra, jó rendezés, jól követhetõ, ráadásul szép útvonal - kivéve a szántóföldes szakaszt. Köszönöm a társaságot :) és a rendezést, gratulálok minden teljesítõnek!

-Kékdroid-