BEAC MAXI 110
Mostanában inkább futóversenyek felé kacsingatok, ezért fejben nem igazán készültem a túrára. Egészen a túra elõtti péntekig tartott ez az állapot, amikor is teljesen "rázsongtam" a MAXI-ra. Felszerelést válogattam, próbáltam végre jól kitalálni a kajálást is. Mivel az idõjósok esõs, sáros idõt ígértek, ezért biztonsági üzemmódra váltottam : kamásli, túrabotok, vízálló , régi túracipõ (ami majd késõbb csúnyán megtréfál), még egy nehéz katonai esõkabátot is elõtúrtam. Teljesen elfogott a "nagy túra" fíling.
Reggel sok-sok ismerõs túrázó, futó a vonaton, Magyarkúton gigatömeg tart a rajtba. Hihetetlenül hangulatos ez a túrázó,-futó kavalkád, ráadásul az idõjárás is a kellemesebb oldalát mutatja. Nevezés helyett egy kis ünnepi szónoklatot kapunk a Fõrendezõ Úrtól: felhívják figyelmünket a várható meglepetésekre, és a Csanya-becsületpont kapcsán elõkerül az útvonalkövetés témája is. Nagyjából kikerekedik, hogy az elõre megadott pecsételõpontok érintése a lényeg, nincs kötelezõ útvonal. A papíron kapott táblázat tehát csak egy ajánlott útvonalra vonatkozik. Ez talán áldatlan vitákra is pontot tehet végre, így mindenféle "csalózás" is érvényét veszti. Elhatározom, hogy Nagy-Hideg-hegyet érinteni fogom, Pilisszentlászlóra is a kéken megyek, viszont Dobogókõ felé majd az aktuális helyzet alapján döntök. Depóra leadom a lámpát, és kajákat. Elhatározom, hogy a 17.45-ös komppal fogok átmenni, ehhez egy viszonylag gyors Börzsöny 50 kell.
Rajt kb. 8.30 körül. A legelsõ kis sáros emelkedõn hatalmasat esek, ezt jó ómennek veszem :-) Azonnal melegem lesz, az esõkabát után a pulcsit is a derekamra kötöm. Szépen nézünk ki majd, ha mégis meleg lesz napközben. Ezen a részen van csak komolyabb sár, szegény bicósok szenvednek is rendesen. Megy egy kis kedves odamondogatás is nekik, de ez szerintem a MAXI szerves része. Egy ismerõs túratárs segítségével átbénázom magam az épülõ hídon, és a Nógrádi-várhegy panorámáját csodálva máris az elsõ ep.-n vagyok (9 óra 58 perc).
Gyors pecsételés után irány a Csóvi. Kihasználom az egyenlõre síkabb terepet, és elõhalászom a deréktáskából a töltött piskótákat. Egyetlen "hagyományos " túraszendvicset sem pakoltam, próbáltam olyasmiket választani amiket szeretek, és meg is eszek. A túra végéig táskában aszalt szendók nem sok hasznot hajtanak. Szép lassan elindul az emelkedõ, tikkadt kerékpárosok gyûjtik itt-ott az erõt. Belebotlok egy nagy seregletbe váratlanul, ez az egyik "meglepi-pont" reggelivel. Mivel jó elõre kitaláltam, hogy pontosan hol és miket fogok enni, ezért itt bizony meg sem álltam, az imitt-amott "elszórt" 5-10 percek megbosszulhatják magukat. Jönnek végre a kedvenc vízmosásaim a Foltán-kereszt elõtt. Itt jól haladok, jó pár túrázót elõzök ezen a nem túl könnyû részen. Foltán-keresztnél újságot osztanak. Helyem és kedvem sincs ezek cipeléséhez tehát gyorsan tovább. 12.10-kor érek a betontoronyhoz, ahol a pecsételés után megjutalmazom magam egy csokis-tejberizzsel, amit a magammal hozott mûanyag kanállal fogyasztok el. Itt visszakerül rám természetesen a pulcsi.
Gyorsan átrobogok Nagy-Hideg-hegyre, a kék jelzéses kapaszkodó elõtt izomlazítós-"frissítõpont". Hmmm. Nem tudom hányan kentek itt magukra bármit is. A turistaházban csak pecsételek egyet az ellenõrzõlap hátuljára, és a többi túrázót is erre bíztatom. Majd lesietek Kisinócra, közben újabb csemegéket majszolok: fûszeres kockasajtokat. Nem szeretem ezt a köves hosszú lejtõt, elkezdem "kimatekozni" a kompot is ereszkedés közben. Tolni kell nagyon a síkabb részeket, nincs mese. Kisinóci pecsét után robogok a betonon (ez persze csak gyors gyaloglást jelent, ilyen hosszú túrán inkább nem futok még egy métert sem. Kóspallagon feltöltöm a 2l-es CamelBak-et a biztosan mûködõ kútnál. Megy bele az epres Bolero is szépen, de viszi a szél mindenfele, olyan a kezem, minta öltem volna :-) Jó a tempó, elérem majd a kompot is már látszik, és a Békás-réten jön az újabb "csodakaja" a dobozos-fóliás májkrém. Ehhez is jól jön a mûanyag kanál. Ezzel el is fogyott a Börzsönyre szánt kaja. Törökmezõtõl két és fél órát számolok az átkelésig, pont így is érek ide, de hopp, meglepi-bogrács rotyog a sportpálya mellett! Jól kiszámított kajálás ide vagy oda, bizony kéne ez a kalória is nagyon! Szaporán forgatom, fújom, tunkolom a finom paprikás krumplit, és gyorsan végzek vele. Finom volt, köszönet érte! Közben az egyik látásból ismerõs, ezúttal kerékpáros túrázóval beszélgetek, aki izületi problémák miatt kényszerült ezúttal a nyeregbe :-( Ez is megerõsít abban, hogy belevágjak egy komolyabb porcerõsítõ szer szedõ kúrába (a beszámoló írásakor ez már folyamatban van). Jobbulást neki, és mindenki nagyon vigyázzon magára, mert szép hobbi ez, de.........
Nos e kitérõ után, robogok tovább Hegyes-tetõ felé, az idõ kicsit jobban szorít. De van szufla szerencsére bõven, hamar a kemény emelkedõ alá érek. Mély levegõ, botokat szorít, irány a szint! Megállás nélkül, szerintem rekord idõ alatt fent vagyok a Julianus-toronynál, bár a levegõm egy kicsit elfogyott :-) Többen jönnek persze szembõl. A kedves ismerõs pontõrök dinnye hegyekkel kínálnak, és hála a gyors mászásnak, idõvel is jól állok (16 óra 35 perc). Nagyon jól esik a dinnye, szeretem is, itt ragadok jó pár percre falatozni. Majd nekivágok a kék jelzésnek, abban a reményben, hogy nem lesz nagyon sáros. Egy túratárs készségesen mutatja a rét utáni ösvényt, majd taktikusan téblábolni kezd, mintha nem tudnám, hogy innen is van rövidítõ Nagymarosra :-) Tökmindegy, itt a panoráma-úton most nagyon jól lehet haladni, nem is poros, nem is túl nedves a sár: ideális. Mezei kirándulók is tartanak itt felfelé, készséggel elengednek a szûk gerincen. Hamar leérek, és máris a révnél vagyok (17 óra 30 perc). Tehát jut idõ nyugodtan depózni. Nagy nehezen meglesz a szatyrom: a teherautón nem kicsi a káosz. Gyorsan elrakom a kajákat(közte a dobogókõi csúcsrizssel) és a lámpát, bekapok egy ide szánt banánt, veszek egy kólát. Nagyjából ekkor befut a komp , és már megyünk is át a Dunán a csodás Visegrádi-várhoz.
A Pilis keményen köszön be ezen a túrán: irány a meredek köveken a vár! Nagy-Villámnál sokan visszafordulnak a betonon, de egy nagyobb csapattal irány a Csanya-pont. Ezt még pont világosban elérjük, a kemény szint kicsit megfog a pihenõig, jól esik egy kis leves. Itt idõzünk egy keveset, én egy kicsit többet, de a sötétedésre való tekintettel Csanya már zavar is tovább (hiába mindig is tudtam, hogy nem szeret :-) ). Átkelek a forgóajtókon, majd a cseles letérõnél komótosan üzembe helyezem a fejlámpát. Ehhez a szakaszhoz sok emlék fûz, rengeteget jártam erre szinte minden párommal. Átkelek a kedves, de már töksötét szalonnázó réten, és elsétálok Pap-rétig, aholis kicsit bóklászom, és szégyen szemre egy sátorból kiszóló kedves hang állít jó irányba. Lebandukolok Pilisszentlászlóra, a nemszeretem kutyás kék jelzésen. Itt bénázok egy nagyot, szépen tovalibbenek a régi kéken, majdnem kisétálok a faluból, amikor azért feltûnik a bibi. Tetézve a bajt egy agresszív, kistermetû kutya pattan ki az egyik kerítésen és jön is szépen rám. A kis kavarás amúgy is felbosszantott, tehát suhan a túrabot és szikrákat hány az aszfalton, kiskutya vinnyogva el. Átkelek a pilisi éjszakai életen és végre a Rigóban vagyok (21 óra 35 perc), ahol éppen a fõ ünnepségbe csöppenek :-) Van torta, ünnepi beszéd, régi sportérem osztogatás is. Van taps is , szép dolog a 20 rendezés hiába, az MJ szónoklat egy-két elemét pedig borítsa szerintem a feledés jótékony homálya.
Száll az idõ, és mivel nem szeretnék egyedül a számomra legutálatosabb szakaszon egyedül menni, ezért az éppen induló törzsgárdához csatlakozom. Átkelünk a hídon, és megcsodáljuk a fantasztikus látványt produkáló tökfejeket. Le a kalappal a megvalósításért! És hát igen, rátérünk sokáig a betonra, meg a jelzésre is egyszer. A kékre. Summa-summárum Dobogókõ 0 óra 15 perc. A múzeum padlóján hever szinte mindenki, a pontõr szokás szerint a múzeumõr. kellemes a meleg idebent. Megejtem az elemcserét, majd bekebelezem a csúcstejberizst.
A csapat gyorsan elindul, én már lassabban, és felveszem a nehéz kabátot is, bazi hideg van már kint. Egyedül bandukolok, a köd is nagyon erõs itt fent. Fagyoskatona után az emelkedõ elõtt egyszercsak pikk, és ott állok a töksötétben. Biztos lecsúszott az érintkezõ a laposelemrõl. Tehát szépen kitapogatom az elemet, de az érintkezõk jól vannak rajta. Ajjaj, akkor az égõ lesz a bûnös, ebbõl szerencsére van egy halogén tarcsim. Búra le, izzó megpiszkál, és csodák csodája újra fényárban úszik az erdõ. Hopsz, tehát ez érintkezett rosszul! Pedig milyen jó is lett volna a sötétben ráhozni a szívbajt valamelyik utánam jövõ túrázóra , egyszercsak felbukkanva a sötétbõl :-) Haladok szépen tovább a sárgán, és egyszercsak azon veszem észre magam, hogy elbóbiskoltam. Ez innentõl kezdve folyamatos, tehát 50-100 méter haladás után egyszercsak arra ébredek, hogy megálltam, vagy nekimentem egy bokornak. Meglehetõsen érdekes, bár nem túl gyors módja ez a túrázásnak. Az utat jól ismerem, tehát gond nincs, beállok mindig jó irányba. Aztán egy rétnél meglátom, hogy jönnek mögöttem. Filmszakadás megint. Egyszercsak mellettem vannak az érkezõk, és kérdik, hogy mit keresek jócskán az út mellett :-) MB-kerülõs csapat ez, elhatározom, hogy megrázom magam, és próbálok utánuk menni, különben megágyazhatok valamelyik vadászlesen. Jó tempót mennek, tudom is tartani, sikerül egy kis éberséget összeszedni. Viszont a sarkaimnál, a cipõ kezdi egyre jobban lezúzni a lábamat, de ennek még örülök, ez a fájdalom is ébrentart. Visszagondolva is furcsállom a nagy álmosságot, ilyen erõsen nem szokott elõfordulni hosszú túrákon sem velem. A héten sokat pihentem a túrára való tekintettel, inkább a hirtelen hét közbeni idõváltozásra fogom a dolgot. Újabb túrázók csatlakoznak, és így érünk Lajosforráshoz (3 óra 10 perc), ahol a kedves pontõrök teával várnak bennünket. Jól esik ülni kicsit a tûznél.
Aztán nekiindulunk, a következõ ep.-ig próbálom tartani a tempót a sok jelzésváltásos szakaszon. Sikerül is, közben keményen feltámad a szél. 4 óra 15-kor vagyunk a Csikóváraljai turistaháznál, sokan idõznek még itt, mi vagyunk a váltás, kis pihenõ, veszek egy kólát. Induláskor elkezd esni, ami kitart egészen a csobánkai aszfaltos részen. Rátérünk a pirosra, itt a meredek részen szépen leszakadok, itt érem el valahol fizikai határaimat. Innentõl már "fejjáték". Nagyon kemény kapaszkodás következik hajnali szürkületben a Kevélyre, de türelmes, lassú botozással végre fent vagyok a nyeregben. 6 óra kereken, pont kivilágosodik. Iszonyatosan szomjas vagyok, azt hittem elég lesz a kóla, és nem töltöttem fel az ivózsákot, ez is hiba. A pontõr nagyon kedves, de vize nincs, csak egy kis egri bikavért tud felajánlani. iszom pár kortyot, a több végzetes lenne, még van hátra 13 km.
Lebotorkálok Pilisborosjenõre, a lábam már nagyon fáj, érzem, hogy véres sebek vannak mindkét sarkamnál a cipõben, most már kihúzom valahogy a célig, bármi legyen is. Bizony hozni kellett volna pár sebtapaszt, sõt a pontõröket is megkérdezhettem volna, de a fáradtságomra jellemzõ, hogy ez eszembe sem jutott :-( A faluban sehol egy árva lélek, biztos valahogy megneszelték, hogy éjjel óta folyamatosan zombitámadás alatt áll a település :-) Átcsoszogok a hosszú utcán, ezt is el-elbóbiskolós stílusban teszem, nem semmi lenne ezt a szakaszt visszanézni utólag! Kövesbércre már összekapom magam, és kissé élénkebb stílusban lezúzok a 10-es úthoz. Nagyon már a meredek lejtõ sem esett jól. A téglagyár felé a földúton kutyás néni néz gyanakvóan, majd megalkotok egy ellenõrzõkérdést a túrához. Milyen színû óvszert használnak leginkább a környéken dolgozó "lányok"? A válasz tucatszám hever a földúton. És jön a feketeleves: a soha véget nem érõ kapaszkodó a Virágos-nyereg felé. Szomjas vagyok nagyon, a sarkaim már súlyosan fájnak. Nem is bírom tovább. Lerogyok, és papírzsepiket próbálok a cipõ és a lábam közé gyömöszölni, hátha tompul egy kicsit a kín. Nem sok sikerrel. Néhányan lehagynak, márcsak vérszegényen köszönünk egymásnak, már mindenki a határainál, vagy annál is tovább jár. Sokat segít most, hogy tavaly is sikerült, a feladás egy pillanatra sem merül fel. Viszont legyen már vége. Végtelen kilométereket kapaszkodom a kéken, mire itt a nyereg. Lassan vánszorgok át a mezõn, és vízért könyörgöm (9 óra 15 perc) Kapok isteni hideg, szénsavas ásványvizet, pont amilyenrõl már órák óta álmodozom :-)
Innen már csak lesétálunk a célba, gyõzködöm magam. A fejem tiszta, valahogy átengedem magamon a fájdalmat továbbra is, kellemes a délelõtt. Átvágunk a hangároknál, túratársnak gratulálok menet közben. Lecsorgok a célba lassan, száguldozó terepfutók, vasárnapi túrázók néznek furcsán rám. Nagyon jó statiszta lennék most valami katasztrófa filmben, kitámolyogva éppen valami szörnyû csapás romjai közül :-) Még a lépcsõk és itt a cél. Megkapom a díjazás, gratulációt, eszek isteni zsíros kenyeret, van ásványvíz.
Jesszus, milyen kemény ez a túra mindig! Heverek egy jó órát az vastag esõkabátomon ülve a földön, már a rendezõk is néha kérdezik, hogy ugye minden okés :-) Ismerõsök jönnek-mennek, félkómában beszélgetek is néha talán. Nagyon sokat kivett a túra, a sarkaimon a húsig ledörzsölõdött három helyen. A MAXI megkérte az árát. Természetesen jövõre is ott leszek a rajtban, és köszönet még egyszer a szervezõknek, rendezõknek, a szép jubileumi BEAC MAXI-ért!
|
