Túrabeszámolók


BEAC Maxi / Turista Kékszalag

kekdroidTúra éve: 20072007.09.10 13:04:27
BEAC Maxi 110

Nem tudom, voltam-e valaha ennyire felkészületlen fejben egy teljesítménytúra elõtt. Az viszont biztos, hogy elõször péntek este gondolok igazán bele abba, hogy nem egy könnyed séta következik, hanem valami igazán fárasztó, nagy kihívást jelentõ esemény. A fejbéli felkészülés ilyen elhanyagolása mellett ráadásul fizikailag sem mondható, hogy nagyon friss vagyok. Ennek ellenére szombat reggel azon kapom magam, hogy ott állok egy vonatjeggyel a számomra szokatlanul zajos formáját mutató Nyugati pályaudvaron. Rövidesen megjelenik Kerek repkény és Vándorköszörûs, felszállunk a túrázókkal igencsak telített vonatra. Sok ismerõs - és még több ismeretlen - sporttárs tûnik fel, amíg elérjük egy átszállással és némi sétával a rajthelyet. Érezni némi bizonytalanságot, várakozást, esetleg egy kis feszültséget a levegõben, nálam fõleg a várható sár és a megjósolhatatlan idõjárás számít mumusnak, természetesen a megmászandó hegyek, emelkedõk után. A fõrendezõ tart némi beszédet, amelynek csak foszlányait hallom, de feltûnik, hogy megvárnak mindenkit, aki másnap délután kettõig beér. (Figyelem, ennek az információnak a késõbbiekben még lesz jelentõsége!)

Fél kilenc elõtt nem sokkal el is rajtolunk, a kissé zavaros nevezés miatt a mezõny vége környékén. Kerek repkénnyel nemsokára elõrébb sietünk, az "addig kell gyorsan menni, amíg tudunk" elvet követve. Sáros, eléggé vendégmarasztaló úton érjük el az Országos Kék jelzést, amelyet Dobogókõig kell követni, ezzel igencsak megkönnyítve a tájékozódást, hiszen a nemrég történt felújítás miatt szinte tévesztés nélkül követhetõ. Jelzésünk a Nagy-Kõ-hegyre vezet elõször fel, nem túl nehéz emelkedõn, a fákon túl szép kilátás vár. Most azonban pár fotó elkattintása után tovasietünk, lefelé szinte futunk, most még azért, mert jólesik. Kis árok feletti, majdan elkészülõ híd már meglévõ szerkezete okoz némi torlódást, itt ér utol valahol Petami, aki a késõbbiekben egy-két szakaszt leszámítva szintén útitársunk lesz. Nógrádra ugyancsak hirtelen jutunk el, tekintve, hogy az egész túra legsárosabb szakasza a tapadós, ragadós emelkedõ volt a vasút völgyébõl felfelé. A várat csak messzirõl csodáljuk most meg, visszanézve az elsõ ellenõrzõpont utáni rétrõl, nagyon megkapó látvány tárul elénk (mögénk).

Tovasietünk, elõzgetve, mások által megelõzve vegyesen, kellemes úton, néhol szintben, néhol emelkedõn érjük el az elsõ meglepetés-pontot, Saj-kút környékén valahol. Itt reggelivel várnak, zsíroskenyérrel, kávéval, ez utóbbiból Kerek repkény fémbögréjét felhasználva szép adagot iszunk. A pontot elhagyva kezdjük meg a kapaszkodást Csóványosra, eleinte Foltán-keresztig, majd onnan tovább, szerintem az elsõ szakasz a nehezebb. Kerékpáros teljesítõk küszködnek mellettünk részint az emelkedõvel, részint a nekik jóval nagyobb gondot okozó sáros utakkal, le a kalappal elõttük. Foltán-keresztnél megállunk, újságot adnak ajándékba, el is teszek egy napilapot és egy régi Magyar Turistát, legalább nem fog csörögni a porcelán étkészlet :). Kerek repkény érmet is kap, a hátoldalon lévõ írás szerint valamiféle síversenyrõl származik. A Börzsöny talán legszebb erdõs gerincútján haladunk tovább Csóványos felé, óriási fák között, tõlünk balra alig eltakart gyönyörû kilátással. Megunhatatlan látvány. Csóványos most jóval barátságosabb hegynek tûnik, mint az idei eddigi túráimon :). A hegytetõn Petami vállalja a táskáink õrzését, amíg mi a tájat fényképezzük a geodéziai torony tetejérõl, köszönet érte! Fent régen látott fantasztikus panoráma, a létrafokok viszont szép mintássá tették tenyereinket. Találkozunk a létrákat számoló Budai-H.G. sporttárssal is, váltjuk egymást a kilátó tetején.

Nagy-Hideg-hegyre igen hamar átérünk, az úton tartott sok fotómegállás ellenére is jó tempóban halad a társaság. Pedig van miért megállni fényképezni, kezdem bánni, hogy régebben nem volt nálam gép. Átérve a turistaházhoz, tartunk egy hosszabb töltekezõs szünetet, eszünk-iszunk és közben megérkezik pár TTB-s csapat is: Zsotyek és csapata, Vándorköszörûs, -Aleszka-, - akivel most mutatkoztunk be egymásnak, és még jópáran. Két pezsgõtablettányi idõ után továbbindulunk, innen nincsenek nagy emelkedõk, sõt, egészen Törökmezõig nagyon jó tempóban tudunk haladni. Az Inóci-vágás lejtõje sem bizonyul sártengernek, sõt, a kissé vizes talajon sokkal kényelmesebb a haladás. A hosszú lejtõn talán csak egy rövid fotómegállást tartunk. Kóspallagon ellenõrzõpont, rövid futómûigazítást kell tartanom, mielõtt feltörné valamelyik kis kavics a talpam. Még a faluban megállunk Kerek repkénnyel egy kólára, megint ketten gyaloglunk tovább. Ennek a szakasznak a legjobb jelzõje, hogy hangulatos. A környezõ hegyek vonulatai, az erdõk, a rétek a délutáni fényben. Elsõrangú látvány. Így sétálva jutunk Törökmezõre, ahol a gulyásban pont kissé keményebb a krumpli, de az összhatás kiváló, jóízûen megebédelhetünk. Budai-H.G. csatlakozik rövid idõre, via ferratás élményeket hallhatunk tõle a kényelmes szekérúton bandukolva.

Néhány meredek emelkedõ következik, visszanézve a kilátás szépségét nem is lehetne elmondani, a fénykép is csak részben adja vissza (fõleg, hogy még nem tudtam feltölteni). Hegyes-tetõ mindenesetre nem adja könnyen magát, Köves-mezõtõl az emelkedõn Zsotyekék vissza is elõznek. A hegyre felérve elõször dinnyével kínálnak, ezután még kapunk egy kis dinnyét is, külön öröm, hogy hibátlan szeleteket kapunk, nem esett össze a gyümölcs közepe. A kilátó pedig nem maradhat ki, számomra a bükki Tar-kõ után talán a leglenyûgözõbb körpanorámát jelenti, el is idõzünk itt egy kicsit a fotózással, késõbb úgysem nagyon lehet a sötétben. Leérve, a nagyon kedves pontõrtõl búcsúzóul kérünk még egy szeletke dinnyét, majd megcélozzuk a háromnegyed nyolcas kompot. Budai-H.G. a hegy nyergében ellép, Kerek repkény némi futómûigazítást tart, én pedig fényképezem a szép, precíz eligazító táblát. A kellemes meglepetésnek számító, oldalazó ösvényen odafigyelve haladunk, de a völgybe leérve már ugyancsak sietõs sebességre állunk át, fõleg, miután hallunk egy irdatlan reccsenést az erdõbõl. Így száguldunk át Nagymaroson is a révhez, ahol rengeteg sporttárs pihen, eszik, várja a kompot és pont elfogy a zsíroskenyér. A "Zala" nevû tolóhajó pedig rövidesen befut, mi az ellenõrzõ lap felmutatásával ingyen kelhetünk át a Dunán.

Átkelés közben éjszakásítom felszerelésem, közben nézelõdöm, amott a Fellegvár, a Visegrádi-hegység, mögöttünk a Börzsöny, lábunkban pedig már 50 kilométer. Kikötés után elbúcsúzunk Vándorköszörûséktõl, még kell egy kis pihenés, a túlparton csak egy pillanatra volt idõnk megállni. Petaminak úgyis meg kell keresnie a polár felsõjét, amit a depókocsi áthozott a túlpartra. A Fellegvár emelkedõjérõl, illetve annak meredekségérõl eléggé negatív emlékeim voltak, most sem bizonyult könnyû menetnek, de legalább nem volt olyan hosszú. A vár alatti parkolóban rövid szünetet tartunk, majd átsétálunk a Nagy-Villám alatti ellenõrzõponthoz, ahol egy autó motorháztetõjén kapjuk a pecsétet lapjainkra. Következik a hosszú emelkedõkkel tarkított szakasz, amelyen hol siettünk, hol nem az egyre erõsödõ szélben. Egy ideje már gyalogolunk, amikor egyszeriben felbukkan elõttünk néhány lámpa, Csanya házi készítésû ellenõrzõpontja, falevél alakú bélyegzõvel ("A becsületes játék az egyetlen út.", szabad fordításban). Ezen a helyen is köszönök mindent, fõleg a teát! Itt csatlakozik társaságunkhoz RitaB, akinek az igazolólapját két sporttárs felhozta utána. Immáron négyesben talpalunk tovább a még igencsak távoli cél felé, nappal nagyon szép erdei úton, most viszont nagyon szép éjszakai erdei úton, a különbség csak az, hogy ilyenkor az összes kilátás a falvak fényeit jelenti. Pap-rét után érünk utol két lámpás alakot, akiket még megkérdezünk, hogy õk-e az ellenõrzõpont, pedig ha elolvassuk az itinert, kiderül, hogy semmiféle pont nincs Pap-réten :). Kis jelzéskeresés után megleljük a Kék és piros sávval jelzett utat, amelyen szépen leereszkedünk Pilisszentlászlóra.

A falu központjában zajló élénk társasági élet (az úri közönség táncol) helyett a Kisrigóban kapott levesre szavazunk, bent még találkozva a 70-es távot teljesítõ Vándorköszörûssel. Bekanalazzuk a levest, valamint ki-ki ízlésének megfelelõ módon és mennyiségben fogyaszt koffein tartalmú italokat. Hajnali egy óra után pár perccel nekivágunk az éjszakának, a hátralevõ 40 kilométernek. Alig hagyjuk el a mûutat, feltûnik egy kialudt mécses az ösvényen. Vállat vonok. Alig száz méter múlva egy másik. Felvonom a szemöldököm, de nem erõltetem a dolgot. Amott elöl úgyis fényeket látok, biztos pihen néhány sporttárs - de itt, a Kisrigó után alig valamivel? Ekkor vesszük észre, hogy az utat mécsesek, töklámpások sora kíséri, fantasztikus hangulatot ad, ahogy ott vigyorog egy kifaragott sütõtök egy 110-es túrán az erdõ közepén :). Kis fahídon is végig mécsessor jelzi az utat, a híd alól pedig a frászt hozzák rám a rendezõk, amikor megkérdezik, hogy mi már a 20:45-ös komppal mentünk-e. Nem a kérdés ijesztett meg, hanem az, hogy egy vadidegen hang kiált ránk lentrõl :). A Kéket követjük továbbra is, egy helyen elvétem az utat, igyekszem gyorsan javítani, bekerül vagy 20 méter táv és 2 méter szint plusz a túrába. A Kárpát-forrásnál túramozgalmat reklámozok, miközben várjuk a két bögrében a pezsgõtabletták oldódását. A pihenõ után alig több, mint negyedórával már a Sikáros-réten bámulhatjuk az eget, még néhány csillag is felbukkan a felhõk között, csalóka reménnyel tölt el a gondolat, hogy Dobogókõrõl micsoda kilátásban lesz majd részünk.

A réten való hosszú átkelés után érjük el az elterelt - és így ide, a P sáv/P háromszög jelek mellé is felfestett Kéket, így a Piros teljesítménytúra útvonalával közös szakaszon haladhatunk Király-kútig. Itt megint rövid pihenõt tartunk, a Dobogókõre való meredek kapaszkodás elõtt. Eleinte nincs is semmi gond, szépen feljutunk a hegygerincre, kanyarogva, a jelet el nem vétve. Fent viszont leszáll a köd, már a mûúton vagyunk, tehát a közvilágítás miatt nem annyira zavaró tényezõ. A turistaháznál három sporttárs mondja, hogy éppen kicsúsztunk a pont nyitvatartásából, õk pedig kiszállnak, sérülés miatt :(. Mi ülünk egy kicsit a buszmegállóban, Kerek repkény vidáman, RitaB és Petami kissé fáradtan, de minden különösebb gond nélkül, én egy kicsit egykedvûen. Eszegetünk, nézzük a nagy semmit, amelyet az utcai lámpák fénye próbál több-kevesebb sikerrel elûzni. Aztán elindulunk, hogy a következõ pontot még elérjük Lajosforrásnál. Az elindulásból rögtön egy kis körséta lesz, hiszen lámpa nélkül semmit nem látni, lámpával pedig még annyit sem. Valahogy csak eljutunk a helyes, jól követhetõ útra, amelyen minden megtalált jelzésnek örülök, mint valami kisgyerek. Nagyjából egy órán át haladunk ebben a trutymóban, amikor kezd kitisztulni, a sárga trükkös betéréseit Tölgyikrek felé már gond nélkül vesszük. (A Szurdok tt. emlékei jól jönnek.) Tölgyikreknél pihenõ, majd nem sokkal ezután, továbbindulva Kerek repkénnyel megbeszéljük, hogy õ elõresiet, hogy szóljon a ponton. Petami saját tempóban követi, én bevárom RitaB-t, de öt-hét perc hátránnyal, jó tempóban megérkezünk az éppen csomagoló ep-re.

Itt Kerek repkénynek van egy kis holtpontja, Petami mp3-lejátszóval mûködve továbbmegy, hogy Csobánkán valahol tudjon kólát tankolni. Hárman indulunk tovább, a pontõr útmutatása szerint figyelve a jelzésváltásokra. Figyelni is kell, mert nem éppen fõjelzéseken haladunk, de valahogy mégsem tévesztünk, mindig megvan a helyes útvonal. RitaB úgy tûnik, túlvan a holtponton, elég vidáman bandukol, Gyopár-forrásnál Kerek repkénnyel megállunk egy idõre, próbálom biztatni, egyen-igyon, majd jobban lesz. Nekem érdekes módon nincs különösebb bajom, ha nem számítok ide egy éppen cseperedõ vízhólyagot. Éppen az indulást tervezzük be, amikor egy nagyobb csoporttal együtt haladva érkeznek Olahtamas-ék, teljesen meglepõdünk egymáson. Egészen felvidulva megyünk tovább Csikóváraljáig (9:00-kor, ha valakit érdekel), ott RitaB vár ránk, nagyon rendes tõle, pedig mondtuk, nyugodtan menjen, haladjon. A mûúton szerencsére hamar túljutunk, már nem fog meg annyira a táj, csak menni kell, ez a fõ gondolatom. Csobánkánál elkezdõdik az emelkedõ, Repkény nagyon siet felfelé, RitaB-nek mondjuk, hogy legkésõbb a Kevély-nyeregben megvárjuk. Valahol már a nyereg alatt érjük utol a bóbiskoló Petamit, majd nemsokára felérünk a tetõre, ezzel letudva az utolsó elõtti nagy emelkedõt. Itt már esélyünk sem volt az ep. elérésére, az OKT pecsétet használjuk bélyegzésre.

Lefelé köves, kényelmetlen úton baktatunk a cél felé, megbeszélve, hogy itt már nem lehet kiszállni. Erõs szél fúj, nyugat felé pedig alig tíz kilométerre esik az esõ is. Nem hiányzik, de szerencsére elkerül minket a felhõ, éppen a szélébõl kapunk egy kicsit. A Bécsi útra levezetõ lejtõ elõtt kis pihenõt tartunk még, majd lebotorkálunk. Kezd nálam is beütni valamiféle holtpont, de nem szabad hagyni eluralkodni, inkább csak úgy megyek, nem szólok semmit. Átkelünk az országúton, a patakon, késõbb a vasúton. Itt kezdõdik a Kék hosszú szerpentine a Csúcs-hegy nyergéig, itt néhány megállással felvágtatunk az úton, a lassabb haladás itt fárasztóbb lenne. Végül csak elérjük a 120 kV-os vezetéket tartó oszlopot, innen legalább egyenes az út a Virágos-nyeregbe. Petami megvár, majd RitaB-t is megvárjuk. A kirándulók némelyike csak néz ránk, nem tud hová tenni :). A sárgát követjük, majd a számtalan kis ösvény közül az erdõhöz legközelebbit a Határ-nyeregig, ahol megint benézem a jelzést, elnézést érte, végül megtaláljuk. Éppen mindenféle átköltésekkel, teljesen vidáman szórakoztatnak, amikor feltûnik Vándorköszörûs, innen bekísér a célba. Rövidesen oda is érünk, röpke 30 és fél órányi gyaloglás után. A rendezõségtõl nagyon kedves, hogy megvártak, pedig bõven az eltörölt szintidõn túli idõn értünk be. Megkapjuk a díjazást, valamint kenyeret és Vándorköszörûstõl egy-egy pohár levest. Vége van. Teljesen. Még eldöcögünk a villamoshoz, aztán ki-ki amerre lát...

Szeretném megköszönni minden útitársamnak a társaságot, nagyon jó volt együtt gyalogolni, a rendezõknek a türelmet a célban és a sok-sok szolgáltatást, Vándorköszörûsnek a levest és a bíztatást, Csanyának a bónusz ep-t. Jövõre... ááá... legfeljebb egy 70-es...

-Kékdroid-