Túrabeszámolók


túra éve: 2018
Karancs-MedvesTúra éve: 20182018.04.29 14:34:37

 Karancs-Medves, ezúttal 20km


 

Azon kívül hogy a feleségemmel terveztem a túrát még egy dolog motivált abban hogy ezúttal a 35 km-es klasszikus táv helyett a 20-ason induljunk, mégpedig az hogy Boszorkánykőtől lefelé az egykori fogaskerekű kisvasút nyomvonalán halad a túra, érdekelt hogy mi látható még Magyarország első fogaskerekű kisvasútjának emlékeiből.

Az évszázados bükkösben, gyönyörű környezetben fekvő eresztvényi Salgó Hotelben ébredtünk reggel, nagyon bőséges, finom reggelivel együtt is annyit kértek egy szobáért mint egy közepes árfekvésű panzióban, mindenképpen ajánlott a hely, kiváló kiindulópontja a Medves-vidéki túráknak.

No, de mi ezúttal a Galcsik fogadónál kezdtük a napi menetet. A nevezés hamar megvolt, kedves, barátságos rendezők, igényes itiner, és már indulhattunk is.

Irány a Kálvária!

Az 1930-ban épült, történelmi hangulatot árasztó Magyar Kálvária évről évre egyre szépül. Az előző rendszerben csupán a gaz lepte be, a Nagy-Magyarországot formázó barlang el volt falazva, jóformán tiltott zóna volt, bezzeg a fölötte emelkedő egykori Partizán emlékmű...

Az idők változnak, a partizánok eltűntek, Nagy-Magyarország barlang ismét kibontva, és helyreállítva. Érdemes megtekinteni, akár csupán csak egy városnéző séta keretében is ezt a gyönyörű emlékművet.

Felfelé kapaszkodva jobbról, balról pihenőpadok, mindegyiken felirat, "kibékülős" "romantikázós", "kávézós", vagy éppen "szelfizős" pad, jókedvre derítő, vidám kis attrakciók, nem kerül sokba, mégis milyen ötletes!

A Kálvária tetején ellenőrzőpont fogad, itt eddig nem volt, de sokan levágnak egy picit mindjárt az elején, ezért indokolt lett. Pár száz méterrel utána, már a gerincúton haladva jöttek is szembe olyanok, akik későn értesültek a csalfa kis pont létezéséről.

A csodálatosan szép Czeberna-völgyig a sárga sáv jelzésen, a Bányász-körúton együtt haladunk a 35-ös és az 50-es mezőnnyel, ezt az utat jól ismerem, eddig mindig mikor eljöttem a 35 kilométeren indultam. 

A Czeberna-völgy ellenőrzőpontjánál három táv három felé indul, mi a 20-ason jobbra el, a rettegett Karancs-hegy aljában, a Gyopár-forrás völgyében, a Kercseg-laposa felé. Elmélázva nézek el balra, a 35-ös táblácskára, melyen indulva  a meseszép Czeberna-völgyben kapaszkodik a  sárga sáv fel a Karancsra. Annyira nem hiányzik, mert a Karancs-kaptató turista-tizedelő 45 fokos emelkedőjére nagyon élesen emlékszem, úgy kiveszi az ember zsírját hogy a Karancson, kb 9 kilométernél azt hiszi hogy Somoskőújfaluig nem bír lemenni, nemhogy a célig még több mint 25 kilométert!

A Gyopár-forrás mesebelien szép rétjét hétvégi, piknikezős turistáknak találták ki, pihenőpadok, szalonnasütők mindenfelé, ha felnézünk akkor a 727m magas Karancs egyre inkább visszaerdősülő, egykori kőbányája köszön vissza ránk.

A Kercseg-laposánál kinyílik a táj, nem bírunk betelni a zöldellő réten álló magányos fa, és a mögötte emelkedő Salgói vár csodás panorámájával!

Somoskőújfalu határában egy gyönyörű bernáthegyi kutya fogad, majd a virágba borult utcákon kényelmes tempóban haladunk a Határ-büfé felé, amely újabb ellenőrzőpontot jelent.

Útközben egyszer csak vékonyka kis hang szólít meg minket balról... "tetszenek kérni limonádét?"

Egy ház kapujában három kisgyermek ül, (nem, egyáltalán nem kisebbségiek) hevenyészett kis asztal, rajta poharak, limonádé, pár csoki, egy keksz, focis kártyák... megindító volt látni hogy a kis gyerekek szinte mindenüket kihozták ide egy kis pénz reményében.

Annyit iszok a 25 forintért árult limonádéból amennyit csak bírok, egyébként nagyon finom volt, veszünk csokit, és még egy Tottis focis kártyára is szert tettem. (őt legalább láttam élőben is gólt rúgni, még 2005-ben) Egy kis fagyiravalót is hagytunk nekik, az egyik kis gyerek már szaladt is befelé... "anya, anya!"

Ilyenkor el lehet gondolkozni azon ki mit nevez szegénységnek, és picit visszarendeződik az ember értékrendje a normális kerékvágásba.

Az évről évre egyre pukkantabb Határ büfé után az egykori kőszállító kisvasút szépen kiegyenlített töltésén, szinte szintben haladtunk Eresztvény felé, majd a nagyon szép állapotban megmaradt, ma is autók, traktorok járta kisvasúti alagút után enyhén emelkedve, de továbbra is a töltésen haladva értünk fel Eresztvénybe.

Eresztvény mára turistaközponttá avanzsált. Az egykori Napsugár étterem a Novohrad-Nógrád Geopark fogadóépülete lett, a mellette lévő játszótér, gyermekeim régi kedvence szépen karbantartva, megújulva a 'Tarjániak kedvelt pihenőhelye.

A lelkes ZUTÉs pontőrök csurgatós-zsíros kenyeres, szalonnasütős majálissá varázsolták az ellenőrzőpontot, nagyon hangulatos volt, jól sikerült a vendéglátás nekik ezúttal is.

Kellett is az energia, mert a Salgóvár 625 méter magas csúcsa várt ránk. Gyönyörű bükkös öregerdőben kapaszkodtunk egyre felfelé, jól ismert úton, meg megállva, szusszanva, gyakori pihenőkkel, de a vártnál lényegesen jobban haladva.

A vár és annak panorámája megunhatatlan, kötelező jelleggel fotóztam párat, beszélgettem picit az ismerős pontőrökkel, majd irány a Boszorkánykő.

A Boszorkánykő ereszkedője (emelkedője) a brutális, a már-már szinte járhatatlan kategóriába tartozik, fától fáig, egymásba kapaszkodva ereszkedtünk lefelé, majd a piros sáv jelzést elérve az egykori kőszállító kisvasút régi töltésén immár széles, enyhén ereszkedő szintútra fordultunk.

A piros jelzésen Ponyipusztánál pontőrök, majd nagy sajnálatomra elhagyja az ösvény a kisvasút egykori vonalát, és egy erdei, nem túl látványos ösvényen halad a Gedőc-tető csillagvizsgálója felé.

A régi csillagvizsgáló épülete megvan, itt tanultam meg egykoron amit a csillagokról tudok (jó keveset, de azt mind) a pontőrök azt nem tudják megmondani hogy üzemel-e, de szerintem már nem.

Már csak az ereszkedés maradt vissza Salgótarján központjáig, amely egy kevésbé látványos úton, gazos erdőben vezet, majd városhatárt érve hamarosan visszaértünk a Galcsik-fogadóba, a rajt és cél helyszínére.

Pár kedves szó, szép kitűző (35-ön jelvény szok' lenni!)  és egy szép túranap után jóleső fáradtsággal a lábakban elégedetten indultunk haza.

 

fotóalbum


 

K-M 35 2016:

 
 
túra éve: 2017
TelekiTúra éve: 20172017.04.02 20:29:15

Teleki Pál emléktúrák


Kisinóc-Zebegény 20km

 

Ugyan a 30-as távra készültem lélekben, de szégyen, nem szégyen simán elaludtam, így aztán mivel mindenképpen jönni akartam így maradt a 11 órától indított 20 km-es táv Kisinóctól Zebegényig.

Az autót a "Kisinóczi" Turistaház parkolójában hagytam, gondoltam a logisztika ráér majd este is, úgyis picit macerás...

Gyors nevezés, indulás, pár lépés az aszfalton, majd a felismerés, amit tudtam bár, de észben nem tartottam: 

Aktív kéktúrázó korszakom óta az útvonalat megváltoztatták, nem az aszfalton, hanem egy patakvölgyet átszelve a Kóspallagi Kálvária felé megy a kék jelzés Törökmező felé. Hát akkor menjünk arra...

A kálváriánál, azaz mindjárt az első ponton, három autentikusan felöltözött, "Hazajáró" feliratú -egyébként mutatós!- pólóban feszítő pontőrbe futottam bele, akik nagyon készségesek és vidámak voltak. Bélyegzés után váltottunk pár mondatot, sőt még egy közös, beállított fotóra is összeálltak hárman az egyen-pólóikban, kérésemre. :-)

Kóspallag főutcáján elnézelődtam, a tavaszi színekben pompázó növényzet szépen feldíszítette ezt a kis települést is. 

A falu után ezúttal nem a kék jelzésen kellett menni, hanem a piros és sárga sávon, a Kis-Hanta patak medrében  a széles völgytalpon futó szekérúton. Gondolná bárki is hogy bizony ez is volt valaha kéktúra útvonal? Pedig volt, még az '50-es években, a Vasutasok itt festették fel eredetileg a kék jelzéseket. Pár évig létezett csupán ez a kék ösvény. Régi kék jelzést természetesen már lehetetlen találni ennyi idő után, viszont a piros jelzés évtizedekkel ezelőtti felfestésének azért akadt pár fába benőtt tanúja.

A gyakran járt úton jól lehetett haladni, és bár én a virágszagolgatós-lepkekergetős-fényképezgetős fajta turista vagyok, ezúttal szedtem is a lábaimat, mert terveztem két kisebb kitérőt is a túrába.

 Az egyiket a Pusztatorony (Bibervár) romjához, a másikat pedig a Toronyaljai Pálos romokhoz, ezeket a helyeket még eddig nem ismertem.

A Toronyaljai horgásztó után a piros jelzésből kiágazó rom jelzésen pár tucat lépést meredeken felfelé haladva láthatóvá vált maga a torony... már ami megmaradt belőle, az a pár falcsonk. No, de ezek sem fognak már sokáig meredezni, ilyen valószínűtlenül kiromlott falmaradványt talán még sosem láttam, bármelyik pillanatban leomolhat!

Miután leszánkáztam a meredek hegyoldalon, majd átkeltem az aszfalton már ott is volt az egykori pálos kolostor (zárda) romjait rejtő domb. Ezen felkapaszkodva némi csalódás ért, a helyiségek falmaradványai jól kirajzolódtak ugyan a fűcsomók alatt, de a felszín felett semmi, csupán egy helyreállított, kőkeretes kút, amelyről mint később megtudtam, valamiért egyedülálló Közép-Európában...

A bámészkodások után tovább indulva a piros jelzést követve párszor bokáig merültem a patakban  -ilyesmi nem szokott zavarni különösebben-  majd a Szent Gál-földet elérve már a Törökmező felé haladó aszfalton haladhattam a turistaház irányába.

A Törökmező turistaháznál Kenyeres Oszkár széles mosolya fogadta az érkezőket, mindenkihez volt egy-egy barátságos szava, szimpatikus volt és közvetlen.

A házi szörp, bubis ásványvízzel pedig verhetetlen. :-)

A turistaház után kint maradtam egy picit az aszfalton, mert le akartam fotózni egy-két kilométerkövet, ugyanis nemrég eszmecserébe bonyolódtam az ügyben hogy ez lehetett-e valaha, még a háború előtt  a 2-es számú főút?

A kilométerkövek szerint lehetett is akár, de ez sem perdöntő, később is idekerülhettek, állítólag...

A völgybe ereszkedés után a kéktúra nyomvonala ismét változott, a Felső-Körtvélyes erdejéből a széles szekérúton egyből a szép, hagyásfás tisztásra érkezik fel, azonban mint a jelzésekből kiderült számomra ez sem új útvonal, errefelé is járt már a kéktúra korábban is.

A Hegyes-tető környékén hemzsegtek a turisták, kirándulók. A kilátóba felkapaszkodás cseppet sem lett könnyebb az évek során, de ezúttal is nagyon megérte, szép tavaszi időben csak úgy ragyogott a Dunakanyar! Itt ért utol az első 50 km-es teljesítő, hát mit mondjak... le a kalappal, ha jól számoltam a célban akkor 9 óra körüli idővel teljesítette az 50km-t, és a 2000 feletti szintet. :-O

Ereszkedés közben egy régi Republic dalt dúdolgattam jókedvemben, majd a sárga jelzést elérve a Remetekereszt-bércen át fél óra alatt leértem a célba a Zebegényi kálváriához, ahol ismét Kenyeres úr fogadta a részvevőket. Az első 20-as teljesítő voltam, de pár 50-es megelőzött, iszonyat amit ezek a srácok tudnak...

Az oklevél és a kitűző nagyon szépre sikeredett, a túra ezen 20 kilométeres szakasza pedig bárkinek nyugodtan ajánlható aki egy tartalmas, szép napot szeretne eltölteni a Börzsönyben. 

 

Fotók a túráról:

 


 

Ugyanez picit bővebben az Index Teljesítménytúra fórumban:

 


 

 
 
 
túra éve: 2016
Cserháti TótúraTúra éve: 20162016.10.02 20:52:09

 Cserháti-tótúrák, Naszály-kör


21km, jó sok szinttel :-)

(Fel a Naszályra reloaded)

 

Hirtelen jött ötlet volt, belenéztem a túranaptárba és mit látnak szemeim! Naszály-mászás, szervezett keretek közt, szuper! Rajt Nőtincs, cél Nőtincs, körtúra, még szuperebb, ott a helyem!

Vasárnap reggel 9 órára már túl is voltam a parkolóhely-keresésen, egy gyors kávén és a nevezésen a Nőtincs központjában lévő Közösségi Házban, mindezek után neki is vágtam az itiner szerinti 21 km-es távnak. Nőtincs kedves kis cserháti falu, szeretek nézelődni ilyen kis falvakban, de most a számomra megszokottnál picit gyorsabban kellett szedni a lábacskákat...

Tudtam mire számíthatok, otthon alaposan átnéztem a szervezők által a ttt-n megosztott gps tracket, két bucka, egy 250, majd egy 350 m magas  -szalagozott utakon- a Gyadai-rét előtt, aztán jöhet a rettegett Naszály a nehezebb, keleti oldaláról!

Az első emelkedőkkel nem volt gond, fotózgattam a szép kilátásokat és a távolodó túratársakat, egészen a Gyadai-rétig, az első ellenörző pontig.

Egy gyors bélyegzés, aztán usgyi tovább a piros jelzésen, amely nem sokkal később beletorkollik az Országos Kéktúrába, melynek kék sáv jelzései remekül, ámde könyörtelenül vezetnek felfelé a Naszály meredek keleti oldalán a 652 méter magas csúcs felé.

Úgy voltam vele hogy a Naszály előtt, meg a Naszály után ami a csövön kifér, de a mászáshoz nekem bizony idő kell, nem kevés, mert a felfelé kapaszkodós átlagom az valami félelmetesen tragikus tud lenni, különösen ilyen terepen! 

Rászántam magamban egy órát a kapaszkodós 2 km-re a csúcsig, de nem is ment olyan rosszul, nem nagyon maradoztam el a fiatalabb csoportoktól, ezen magam is meglepődtem.

 Azért gyakran meg-megálltam, még akkor is ha nem volt feltétlenül szükséges, így sikerült lefotóznom a kéktúrához köthető másik szenvedélyem két képviselőjét, két szép régi kék jelzést az öregebb fákon.

450 méter körül az erdő cserjeszintre váltott, kezdett kinyílni a táj, egyre többször adódott szép panoráma. Bár az idő párás volt, azért a Szandáig, Felsőpetényig Börzsönyig el lehetett látni, Ősagárd pedig szintén szépen látszott a lábunk előtt, szinte karnyújtásnyira.

Az egyik kilátópontnál egy komplett általános iskolás osztály pihengetett, (ők szemből jöttek), azért jó volt látni hogy ennyien választották ezen a vasárnapon a Cserhát lankáit a kikapcsolódáshoz!

Még egy utolsó nekirugaszkodás és fent voltam a 652méter magas csúcson, ahol a geodéziai torony a szerencsének (vagy a szervezőknek?) köszönhetően tárva-nyitva állt, így aztán lendületből másztam fel a meredek fém létrákon a tetejére a körpanorámáért.

Voltak már fent ketten, megállapítottuk hogy a kilátás szép-szép, de holnap, a hidegfront után biztosan sokkal szebb lesz a páramentes, hideg időben.

Az ellenőrző pontot a szervezők nem a Naszály csúcsára tették, hanem egy remek ötlettel a közelben lévő Látó-kőhöz, ahonnan sokkal szebb kilátás nyílt a környékre mint a csúcsról! 

Ez a kilátóhely mindössze 350 méter kitérő a kéktúra útvonalától, eddig én sem ismertem, de szerintem sokan mások sem, mindenképpen ajánlott kitérő kékezőknek! 

A kék jelzésre visszatérve a Bik-kútig ismerős útvonal következett, folyamatos ereszkedés a Naszály előbb meredek, sziklás, majd a későbbiekben egyre lankásabbá váló északi ösvényein. Errefelé kapaszkodni szoktunk, így elég fura volt hogy lefelé milyen rövidnek tűnik a máskor oly gyötrelmesen hosszú út.

A Bik-kúttól az Óriások-pihenőjéig szalagozás és váci utcai feelingre hajazó tömegek, elképesztő mennyiségű kiránduló-futó-túrázó jött szembe, erre semmiképpen nem számítottam ezen a meteorológia által előzetesen lehúzott napon.

Az Óriások-pihenőjét már ismertem, innen ismét szalagozás, 5km még a célig, a kapaszkodó 350-re ismét immár nem esik túl jól így a Naszály után, de menni kell.

Egy zacskó gumicukit újítok be az arcomba, jól jött nagyon, a friss cukor bevitel után tapadok a jó tempót diktáló előttem haladókra, akikkel végül a nagyüzemet lebonyolító nőtincsi focipálya mellett (meccs van) együtt érjük el a falu szélét.

Még pár utcácska, ismét elnézelődök, közben azon agyalok magamban hogy mit ennék a legszívesebben, talán valami savanyút...

Cél, jelvény, oklevél, asztalok, padok, főtt kaja, és vajon mi? Mintha megrendeltem volna: székelykáposzta-szerű étel, krumplival, kolbásszal, szódával, ÁGI szörppel, nagyon jól esett!

Még egy kis poénkodás két fiatal túrista-lánnyal, majd ezután a nagyon jól sikerült túranap után kellemesen elfáradva ültem be a kocsimba és indultam haza.

Köszönöm a túrát a szervezőknek, nagyon jól éreztem magam!

 

Fotók a túráról:


 
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár