Túrabeszámolók
|
|
Nyitott pincék 30km, Balaton
Reggel 8:55-kor indultam két batárommal (Ádi és Levi) Felsõörsrõl a Gelléri pincébõl. Az indulásnál lehetett kávét, vizet kérni, gyülekeztek az emberek. Az adminisztrációval végeztünk gyorsan, kaptunk térképeket, itiánert. Láttuk, hogy kb. 20 perce indulhattak az elsõ résztvevõk, mi a 16-18. sorszámot kaptuk. (8-10-ig volt indulás). Késõbb megtudtuk, hogy a 15 km-es távra 111, a 30 km-es távra 33 induló volt.
Neki is vágtunk, azt terveztük, hogy az elején próbálunk egy 6 km/órát fenntartani, jó tempós séta, aztán utána belassulás lesz, az nem baj, és a végére ismét tempósabban megyünk.
Bementünk Alsóörsre, ott a Levendula Pince volt az elsõ állomás 3 km-nél. Csodaszép kilátás, bortermelõ hely, szõlõtõkék mindenhol, földbe vájt pincék, hamisíthatatlan vidéki látvány. Kis torlódás kialakult, de az elsõ ellenõrzõpont után már ritkásabbá vált a mezõny. Pár fotó, mi nem vettünk bort (kínálták), mehetünk tovább.
Kék szalagok elég egyértelmûen ki voltak téve, az itiáner alapos volt, nem tévedtünk el a túra során egyszer sem. Az Alsóörsi Csendes Kemping-et volt nehezebb megtalálnunk, mivel az útról nézve ez is egy szokásos szõlõnek tûnt, feliratot nem láttunk, de a térkép alapján megleltük a pecsételõ hölgyet. Ezután Alsóörsön négy ellenõrzõpont is volt (Csendes Kemping, Gyuri Lángosos Büfé a strandon, Carpaccio Étterem, Lovas Csárda), 1-2 km-re követték egymást, a strandon egy lángosos is részt vett benne, hogy ne legyen unalmas.
A Balatont nagyon sok helyen láttuk, sok vitorlás rajta, ez garantálta a „tér-élményét”.
A Carpaccio étterem (7.5 km)-nél csatlakoztunk az elõl haladókhoz.
Alsóörsöt elhagyva, egy kis szántóföldes séta után a Lovas Csárdát látogattuk meg, majd utána beértünk Lovas faluba, aztán mentünk nyugat felé a kék sávot követve (nem a hivatalos Kéktúra), kertek alatt. Néhány szõlõszemet néha elemeltünk, pótolva a szénhidrátot.
Beértünk Paloznak-ra, egy szép Kálvária tetején a Papa Borozója (házilag sütött sajtos kifli), majd kicsivel arrébb a Homola Borterasz (szõlõt kaptunk) fogadott minket. Itt kicsit bonyolult volt a tájékozódás, mert egy 8-ast írt le a túra útvonala, és itt kereszteztük a visszafelé menõ utat.
A Homola után szõlõk és szõlõk között vezetett a Balaton felé az út, majd a Paloznaki út érintése utána Jásdi Borterasz jött, ott „Pecsételj magad” volt, egy szép lila pecséttel gazdagodtunk.
Itt már Csopakon voltunk, amit kb. még 8 km-ig nem is hagytunk el. Ezután jött a nagyon szép kilátást adó, magas színvonalú Szent Donát Borház (16km, 220m szint). Ehhez fel kellett mennünk a hegyre, no 15 km-nél már éreztük a lábunkat. Vidám srác fogadott, mondta, hogy az elsõk vagyunk, ennek megörültünk.
Ezután jött a még mindig csopaki Söptei Pincészet és Étterem (17 km), amely a 15 km-es túra végpontja volt. Itt találkoztunk a szervezõkkel, mondták, hogy 2014-ben nem egy túrázó „eltûnt” a pincészetek csábító rengetegében :). Megpihentünk, kis falatozás, wc, majd mentünk tovább, lefelé a Balaton irányában. A Söptei Pincészet nem kis cég lehet, lejjebb is találtunk Söptei házat.
Elértünk a vasúthoz, ott egy Nádas kútnál (18 km) volt kiakasztva a pecsételõ, egy csövön jött ki víz a falból, jó íze volt, remélem iható forrást kóstoltam meg.
Ádi és Levi is jól bírták (még), jókat szórakoztunk egymáson, kezdett oldódni a hangulat (azaz káromkodni és sikamlós témákat elõvenni), ez 20 km után egy jellegzetes tünet csapatunkban. Igaz, a múltkori budaörsi éjszakai túránkon ez inkább rémtörténetekben nyilvánult meg, mondjuk az éjszakai erdõhöz az jobban illet.
Érdekes módon nagyon sok helyen láttunk bordó, vöröses követ, néha a föld is ilyen színû volt, biztos van valami magyarázata. A szebb szõlõknél viszont nem vöröses volt a föld, inkább a satnyábbaknál, a völgyben.
Ezután már nem volt új pecsételõpont, visszamentünk a Papa Borozójáig, ott pedig egy másik útvonalon (piros jelzés), erdõben mentünk fel Felsõörsre. Mi tagadás, a lábamat már éreztem mindenhol, Ádinak a térde fájdogált, Levi meg tûrt, legfiatalabb lévén õ nem panaszkodott.
Paloznak után szép panorámák, majd csendes erdõk következtek, találtunk 2 db harkály tintagombát, jött a Felsõörs melletti Malomvölgy, ott egy kedves futó hölgy jött szembe, két nagy fehér kutyával. Több patak, kis vízesések, tanösvény, ezek dobták fel a fáradt kedvünket.
Itt egy kicsit keményebb tempót próbáltam diktálni, nehogy elaludjunk. Volt pár kaptató, felértünk a faluba. Ott felhívtuk a szervezõt, aki kérte ezt, hogy átjöjjön a Söpteibõl Csopakról.
Az utolsó 1-2 km-en én és Levi megléptünk, elkezdtem futni, és örömmel láttam, hogy jól bírom 28 km után is. Levi követett, majd a legvégén egy utolsó õrült 500 m-es futással beértünk elsõnek, Levi 2 m-el megelõzött. Végül 5:53 lett a 28.2 km. Ádi 5 perccel utánunk ért be. Kaptunk finom zsíros kenyeret, teát, vizet, nemsokára Zelinda (fõszervezõ) is beért, elbeszélgettünk vele a túráról, a munkáról, amelyet õk végeznek turisztikai egyesületként, nagyon jól éreztük magunkat. Mondta, hogy a túráikkal próbálják elterjeszteni azt az üzenetet, hogy a Balaton és környéke nem csak a fürdésrõl és nyárról szól, hanem egész évben megtalálhatók programok, rendezvények, látnivalók.
50 perc múlva indultunk vissza, egy srác akkor ért be.
https://www.flickr.com/photos/131880874@N05/sets/72157657119414053/ |
| | |
Gerecse | Túra éve: 2015 | 2015.10.02 20:54:07 |
|
Gerecse 30 beszámoló
Elindultunk 7:40-kor Tibivel és Zolival. Elõször a városban mentünk tömött sorokban, néha az utcasarkokon voltak polgárõrök. Zolinál volt egy régebbi, de profi GPS eszköz, amely nagyon jól mutatta a sebességünket és hogy hány km-nél járunk. Nagyon szervezettnek tûnt az egész túra, gondoltam ha végig így lesz, nehéz lesz eltévedni. Örültem, hogy az elsõ 10 km-t Tibiékkel megyek, jól esett a társaság, a támogatás. Persze utána fejesugrás lesz a kalandba, a nagy ismeretlenbe, de addig is örültem nekik. Pár km után elindultunk felfelé az erdõben. Ott is kettes sorokban mentünk felfelé, szép, nedves zöld erdõség volt. Nemsokára elérkeztünk az 5 km-es pecsételõhelyhez, szerencsére gyorsan megvoltunk, ittunk egy kis vizet, mentünk tovább. Itt vettem elõ a túrabotot, ami nagy segítség volt a hegyre felfelé menetelben. A Tibi mindig kicsit mögöttünk kullogott, de azért bírta. 7 km körül volt az elágazás, ahol a 10 és 20 km túrások különváltak, ott is volt pár kedves néni, és ki volt írva érthetõen minden.
Ezután is felfelé ment az út hosszú kilométereken keresztül. Ez inkább olyan fennsík-szerû szakasz volt, nyilván itt is tömött sorokban a túrázók, hiszen 11 km-ig egyben mentek a 30 és 50 km-esek. Valahol errefelé eltettem a botomat, rájöttem, ez csak a meredekebb részeken kell. Nagyon jó tempóban mentünk, csak a kemény futók elõztek meg bennünket. jókat lehetett beszélgetni Zolival is. Egy mélyebb fekvésû földúton mentünk, körülöttünk rétek, erdõk.
Egy túrázó meghallotta, hogy értekezünk a Kinizsi 100-ról, elmondta, hogy õ is akart nevezni, de csak 2 napig lehetett nevezni, lemaradt róla. Aztán õ is lemaradt rólunk, leelõztük.
Voltak mellettünk fakitermelésék, meghallgathattuk Tibit, szerinte minden fáért kár, stb.
Nos, eddig semmivel sem volt gond, felszerelés oké, fizikailag is jól voltunk. Néhány fényképet tudtunk csinálni útközben.
9-10 km körül ismét hegység, de inkább lefelé, kanyargósabb lett az út, mélyebb erdõbe kerültünk be. 10 km-t megmértük, egy nagy kanyar volt ott. Itt már vártuk a 11 km-es csomópontot. Pár km után meg is jött, jó sokan voltak itt, egy nagyobb tisztáson, farönkök, asztalok, itt volt valami 700 éves körtemplom maradványai, amely falán ettünk. Néhány képet is készítettem, otthon az egyik képen felfedeztem késõbbi túra társamat, Katalint. Beszéltünk egy jót, ettünk, stb. Megettem a 2. szendvicsemet, almát, vizet. Kicsi félve láttam, hogy már csak 1 szendvicsem maradt, fél liter víz, banán, almák. Úgy látszik, nem eszek sokat az ilyen túrán, a többsége megmaradt a végéig.
Eljött a búcsú órája. Tibi és Zoli elmentek jobbra, még 39 km-ük hátra van, nem irigyeltem õket. Remélem még hallok felõlük. Elmentem 100m-t egy rossz ösvényen, aztán visszafordultam, és más túrázókkal megbeszéltük, merre is kell menni, majd õket hátrahagyva nekiindultam a sárga pöttyös jelzéseken. A legfõbb különbség itt az volt, hogy kutya sem járt erre, elõttem senki, mögöttem is csak jó távolról követhettek – egy jó ideig csak reméltem, hogy a jó úton járok. Erdõk, völgyek, Krisztus-emlékek az út mellett, néhány magasles, és nagyon szép fás vidék. Baj község felé igyekeztem. Pisilnem is kellett már, de megvártam a 4-5 km-re levõ községet. Itt a 15 km körül szép völgyes, patakos részen kicsit futottam is, ami nem volt veszélytelen a patakmeder mellett.
Sajnos itt vettem észre a legnagyobb hibámat, nem raktam memóriakártyát a fényképezõgépbe, ezért innentõl a mobil képei maradtak csak.
Nemsokára utolértem egy aranyos idõsebb párt, akik Ságváriak voltak, és ajánlották a ságvári teljesítménytúrákat. Mondták, hogy már 5-ször megcsinálták a Gerecse 50-et, de testi problémák miatt most már nem vállalták ezt. Beértünk Baj község Szõlõhegy nevû részére, ahol nyaralós részen át, utcákon vezetett az útvonal. Itt el is búcsúztam a házaspártól, kicsit futottam is. Jött egy nagyon szép zöld mezõ, amelyen át beértem Baj-ra. Kicsit korábban két futó srác elõzött le, õket a mezõ túloldalán még láttam, 1 km-re tõlem. A mezõn volt egy kis szél, de szép napos idõ volt.
Erikáék, akik lemondták elõzõ nap, nagyon sajnálhatják, hogy nem jöttek el. A községbe beérve kb 2 km-t tettem meg, mire rátaláltam a Jóbarátok vendéglõre, ahol volt egy pecsételõhely is. Itt megmondták, hogy a 26. vagyok, aki eddig átment ott. Jó átlag ez, hiszen összesen félidõnél indultam és végül 50. lettem az idõmet tekintve. A vendéglõben pisiltem egyet, aztán ismét nekiindultam. Éppen elhagyva a vendéglõt, beért az idõsebb házaspár is, még integettem nekik. Innentõl már igazi síkság volt, eltévedhetetlen, egyeses útvonalakkal. Persze a 20 km környékén már éreztem egy kis fáradtságot, de feldobott az a tudat, hogy közeledik a vége. Leelõztem két nagydarab túrázót, és mentem keményen tovább Tata felé. Tatai edzõtábort elhagyva láttam meg a távolban egy túrázót, akit egy darabig figyeltem és aztán úgy döntöttem, megpróbálok utolérni. Végre elértem a tatai Öreg tó partjára, itt is lehagyott pár futó srác, majd beszédbe elegyedtem Katalinnal. Kedves, beszédes hölgy volt, pedagógus, budapesti, szeretett fotózni. Az utolsó 12 km-t együtt mentünk. A tó partján vezetett az utunk, itt voltak gyalogosok és kajakosok is.
Megláttuk a sátrakat, az egyik pecsételõhely volt, a 20. km-es. Itt kaptunk vizet, müzliszeletet, banánt, nagyon jól bántak velünk. Majd beértünk egy nagyon szép részre, egy kerékpárút vezetett át egy fenyõerdõn. Itt már rendesen éreztük a lábunkat, ment is a téma, kinek mi fáj. Volt két hölgy, akik szívósan követtek bennünket 1-200 m távolságból, kedvenc szólásom volt, hogy igyekezzünk, nehogy utolérjenek. Az utolsó 8-9 km kemény volt. Látszódtak a tatabányai hegyek, a turulmadár, de az, mint egy délibáb, csak nem akart közelebb kerülni, akárhogyan is mentünk.
Tavak, nádasok, birkák, patakok követték egymást, mentünk a Tata és Tatabánya közötti völgyben. Néha fotózott a társak birkát, hidakat. Szívósan mentünk elõre, nagyon nehezen teltek a km-ek.
Nem egyszer képzeltük, hogy mindjárt itt a körforgalom, az utolsó pecsételõhely, de mindig hamisnak bizonyult a kép. Aztán végül is megjött a körforgalom, pecsételtünk, majd már Tatabányán mentünk tovább. Szerencsére nem volt semmilyen vízhólyagom, csak a lábam volt nagyon fáradt. Az utunk utolsó pár km-ére csatlakoztak hozzánk gyanúsan kipihent túrázók, aztán rájöttünk, hogy ezek a voltak a 10-20 km-esek. Beértünk, piszok jó érzés volt, alig hittem el. 5:30 perc alatt! Felhívtam Tibit, õk még szenvedtek, 10 óra volt a teljes útjuk, én már régen otthon voltam, mire õk is beértek. Megkaptuk a túró rudinkat, fotózkodás, oklevél, kis pihenés. Utána elég nehéz volt felállni, ott nagyon fájt már a combom belsõ része. Aztán Pestre vissza vonattal. |
| | |
|
|
Éjszakai túrákra készülvén választottam ezt, ráadásul közel volt, tûrhetõnek tûnõ távval.
Aki a tájat és a természet szépségeit szeretné látni, annak az éjszakai túrázás nem a megfelelõ választás, mivel a lámpa fénykörénél kijjebb kevés dolog látható. De bõségesen kárpótolhatja az embert a csodaszép éjszakai panorámák, a város fényei felülrõl, amiben sokszor volt részünk, mivel Budaörs hegyeit látogattuk meg.
Az éjjel kirándulás izgalmát is megtaláltuk, kiváló tréning volt a tájékozódásra is.
Viszont az aránylag rövid táv ellenére az egyik legkeményebb túrám volt ez évben, a következõk miatt:
- 870 m szintkülönbség: a 20 km-re már eleve gyanús volt ez a szint, reméltem ez valami elírás, de sajnos nem az volt: Budaörs hegyeire mentünk fel és le, fel és le, stb és stb.
- sziklás és nehéz terep: leginkább a hegyeken volt ez, és a túra háromnegyedénél is egy keményebb részen átvitt a jelzés. Érdemes erõsebb túracipõben menni.
- néha eleredõ esõ: a túra második részében volt ez, de nem volt nagyon gáz ez a körülmény,
- éjszakai tájékozódás nehézségei: a budaörsi utcák tengerében is el-eltévedtünk 1-2 utcát, és a hegyeken is volt pár kisebb eltévedésünk. A lámpák fényében a sárga jelzés nem volt tisztán látható, és sajnos párszor hiányoztak is a jelzések. De azért alapvetõen a szervezõk nagyon jól bejelölték az utat, remélem a jövõ évben ez még teljesebb lesz. A tájékozódás nehézsége és az eltévedésink "jól" hatottak az idegrendszerünkre is. :) Pedig lámpával jól el voltunk látva, térképekkel is, de a sötét miatt még ügyesebbnek kell lennünk.
Az ellátásra nem lehet sok panaszunk, a 15. km-nél volt terülj-terülj asztalkám, nagyon sok kajával, itallal, ezt nagyon köszönjük!
Kellemes hangulata volt az éjjeli neszezõ erdõnek, az egymás ijesztgetésére kitalált horroros megjegyzések kellemesen vitték elõre a túrát.
Négyen mentünk. Ami tanulság volt: éjjel csak csapatban szabad. Lámpája mindenkinek legyen. Navigáció, térképek átnézésére több figyelmet kell fordítanunk. Kb. 52 résztvevõ volt a 20 km-es távon, és kb. 130 a 10 km-es távon. Az ellenõrzõ pontok kedvesek és segítõkészek voltak. Kaptunk emléklapot, kitûzõt.
Nagyon köszönjük a kellemes éjszakát! :) |
| | |
|