Tavaly ez volt az első TT, amin részt vettem és nagyon kellemes volt. Ez persze nem csoda, hiszen tavaly igazán kellemes enyhe időnk volt. Idén a rajt és a cél a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi karán volt. Megvallom nekem a tavalyi Gennaro iskola szimpatikusabb volt, de ennek leginkább a reggeli csúszkálás volt az oka. Idén ugyanis nulla fok körüli reggelre ébredtünk és a túrát tekintve nem éppen ideális körülmény, h reggelre eső/ónos eső esett. Már a lakást elhagyva a belváros járdáin is csúszkáltam. A túrabotot nem vittem magammal, mondván h ezt a cirka 500m-es szintemelkedést, ami a 20km-es távon rám vár, simán veszem a nélkül is. Elvégre már jártam ezen az úton, tudom nagyjából mi vár rám.
Szóval a 21es buszról az Ordas úti megállónál leszállva, elindultam a rajt felé. Nem segített sokat az 50m-es látótávolság sem (köd), de a legizgalmasabb a jégpáncél volt, ami az utat borította. A legnagyobb igyekezettel kerestem az út szélén az avaros részeket, de a Karthauzi-Agancs-Fülemile utak kereszteződésében kénytelen voltam az úttesten átvágni. Itt sajnos mindjárt vettem egy rossz kanyart és kissé eltévedtem. Kb. 150m után tudatosult mindez bennem és visszabotorkáltam a kereszteződésbe. Innen már relatív jól ment a rajt megtalálása, csak éppen elég hosszú idő alatt értem oda. Teljesen lefőttem mire a rajtba értem. István kb. 10 perccel utánam érkezett és rögtön feltettük a kérdést: akarjuk mi ezt? 10 perc elmélkedés után úgy döntöttünk, h nekivágunk és legfeljebb feladjuk a Szépjuhásznénál, ha annyira csúszkálunk.
A regisztráció gyorsan ment, 9:30ra kértük az indulási időt, így Istvánnak volt ideje felrakni a frissen vásárolt csúszásgátló szegecseket. Nekem tavaly volt egy vasam, de a Kitörés 35ös távján kb. félúton szétesett, így visszavittem és azóta nem vettem másikat. Szóval tesztnek is felfogható volt a szombat délelőtt.
A Csíz utca és a Hegyhát út erősen csúszott, de szerencsére mindig volt egy kis avar vagy hó, amin én elbotorkáltam. Az első EP-t megtalálni a Normafánál ugyanúgy kihívás volt, mint tavaly. Akkor szimplán csak elmentünk az autó mellett, most viszont a nagy köd miatt guvadt a szemünk, hogy meglássuk hová kell menni. Közvetlenül a Székelykapu előtt a parkolóban találtunk rá a kocsiban gubbasztó pontőrökre. Én értem h fázik szegény pontőr, de ez a Normafás EP naaaaaagy-nagy fekete pont tavaly is és idén is....
Viszont, felmerül bennem a kérdés, h miért hívják úgy a dolgokat ahogy. Itt van például a Normafa. Néhányszor jártam már ott, de h miért hívják Normafának azt eddig nem tudtam. A Zöldgömb Sport Klub, mint a TT szervezője, segített megvilágosodni, ugyanis adtak egy papírost, amin éppen ilyen információk voltak. "A Normafa, egy fa, ősöreg bükk után kapta a nevét. A környék régi sváb lakosai még Viharbükk néven emlegették, de e legenda úgy tartja, hogy a fa akkor sarjadt, amikor Mátyás király megszületett. ... Mai nevét akkor kapta, amikor 1840-ben a Nemzeti Színház társulata itt járt piknikezni és a kor kedvelt színésznője, Schodelné Klein Róza, fantáziáját megmozgatta a hatalmas, magányosan álló bükkfa, amely nagyon hasonlított a színházban Bellini Norma című operájának a díszletére. A kiránduláson a fa alatt elénekelte a Norma-áriát, ettől kezdve kezdték el Normafának nevezni a bükkfát..."
|