Túrabeszámolók


túra éve: 2013
Tortúra 65 téli napforduló/Ómassa/BükkszentkeresztTúra éve: 20132014.01.03 13:17:21

Túrabeszámoló a 2013-as Tortúra 65-rõl

Az írás más oldalon jelent meg, ez az oka, hogy sok magyarázó-jellegû dolog van benne.


A Bükkben megrendezett Tortúra teljesítménytúrák az év utolsó nagyszabású eseményei (legalábbis itt), amik általában a téli napfordulóhoz legközelebb esõ hétvégén, szombaton kerülnek megrendezésre. A teljesítménytúrázók körében töretlen népszerûségnek örvendenek a Tortúra 12 km-es, 30-as, és 65-ös távjai, különösen ez utóbbi. Idén is képviseltettem magam a 65-ösön, és ezzel együtt az MNA Észak-Magyarország Túraszakosztályát.



Valami oknál fogva aznap szinte pontosan éjfélkor felébredtem, és nem is tudtam visszaaludni. Indulásig volt még idõ, úgyhogy leellenõriztem a felszerelésemet. Mivel tavaly lekéstem az utolsó buszomat (amire számítottam is) most is arra készültem, hogy Egerben, a célban fogok aludni. Mivel nincs megfelelõ (vállalható) sporttáskám, így a 60+10 literes hátizsákomat választottam, amiben elfért a hálózsákom, a felfújható matracom, papucsom, váltás ruhám, tisztasági felszerelésem, plusz magára a túrára szánt osztrák hegyivadász hátizsákom. Ruházatom a következõ volt: túrabakancs, elvileg szellõzõ civil kamásli (én a régi angol egyszínû zöld gore-tex kamáslikat ajánlom, még nem sikerült beleizzadnom és olcsóak, ám a talprögzítõ szíját, ami amúgy is túl volt bonyolítva, könnyedén elszakítottam) jégeralsó, lencsemintás nadrág, fekete szellõzõ túrapóló, polár pulóver, kabátbélés, g-tex BW párka minden eshetõségre készülve, plusz zöld polár sapka, és a flecktarn sildes sapka. Eljött az idõ, be a kocsiba, majd ki, fel a buszra majd le, és újra fel a buszra, majd újra le. Miskolc-Tapolcán voltam két túratársammal, a rajtnál, ahol a nagy hátizsákomat elküldettem Egerbe, a célba, mert hogy erre is van lehetõség, a hegyivadász hátizsákot pedig a hátamra kaptam. A kabátbéléstõl és a polár sapkától meg is szabadultam, hiszen ezek csak a várakozásra kellettek, így máris elkezdte betölteni a hátizsákom a neki szánt funkcióját. Szinte üresen hoztam magammal, csak fejlámpa, meg a pénztárcám, plusz a kötelezõ dolgok voltak benne (enni és innivalót nem hoztam, tapasztalataim szerint ilyenkor bõven elég az itteni ellátás) így csak arra szántam, hogy segítsen az idõjáráshoz való megfelelõ öltözködésben. Ha meleg van, megszabadulok ettõl-attól, ha fázok, felveszek ezt-azt. Jó tanács kezdõ túrázóknak hogy hátizsákba tegyenek megfelelõ méretû szemetes-zsákot, hiszen ha abba csomagoljuk a felszerelésünket, az jobban védve van a nedvességtõl. Harmadik túratársammal való félreértés miatt (miszerint mindenki 6-kor rajtol, õ meg szó szerint vette és elindult nélkülünk, mert kicsit késtünk) a Tortúra 65 csak 6:25-kor vette kezdetét számunkra a 65 km-es távjával 1990 méteres szintemelkedésével, és legfeljebb 18 óra szintidejével. A témában járatlanabbaknak írom, hogy a szintemelkedõ az összes felfelé mászást jelenti, nem azt, hogy mekkora hegyre megyünk fel. Ekkora nincs is az országban. Sok közepes hegyre, dombra való felmászással, majd ereszkedéssel ez a magasság kijön. A szintidõ pedig azt jelenti, hogy mennyi idõ alatt kell teljesíteni a távot. Két túratársammal vágtam hát neki ennek a csodálatos túrának. Nagyon szép volt a reggel, a fákra fagyott dér, és a távoli ködös részek fehérré varázsolták az amúgy hóval csak csekély mértékben borított Bükköt. A táv elsõ szakasza hamarosan masszív emelkedõbe kezdett, minek végén egy kis fel-le után megérkeztünk Bükkszentkeresztre, az elsõ ellenõrzõponthoz, ahol meleg tea várt ránk. Itt megszabadultam a polár pulóveremtõl, így felül végig a gore-tex párka maradt rajtam egyedül, természetesen a pólót nem számítva. Az is bõven elég volt, igazából a jégeralsó sem kellett volna ebben a 0 fok körüli idõben. Ennél a pontnál megelõztem egy maroknyi katonát, akik nálam hamarabb rajtoltak, majd kicsivel utána még néhány más túrázót. A túratársaim elvileg 5 perccel késõbb hagyták el az ep.-t, õk a továbbiakban már nem is értek utol. Kényelmesen haladhattak nagyon, mert egyébként jó túrázók. Az egyik már nem egy 100 km-es túrán vett részt, a másik meg rendszeresen jár a „Csehszlovák” 100-asokra, amik néha 140-ek is. Mentem a saját tempómban a következõ ellenõrzõponthoz, Bánkútra.



A túra kiírásban fel volt tüntetve, hogy ajánlott a térkép, meg a tájoló, de nekem elégnek bizonyultak az emlékek, majd késõbb az itinerben szereplõ leírás. Kicsit visszább vettem a tempóból, bízva abban, hogy a túratársaim beérnek. Ez elég volt néhány olyan túrázónak, akiket korábban megelõztem több perces elõnyük ellenére, és most õk jöttek. Ezt viszont én nem hagyhattam, úgyhogy a bánkúti Vörös Meteor Síházban lévõ ep. után, ahol is zsíros kenyérrel és teával vártak minket, neki iramodtam. Nagymezõnél csatlakozott hozzám egy fiú, aki a továbbiakban szinte végig velem maradt. Következett egy közeli szúróbélyegzõ, amire gondolom azért lehetett szükség, hogy a pajkosabb kedvû esetleges túrázók ne rövidíthessenek Tar-kõig, már ha a túraútvonalak ezt lehetõvé teszik. Most említettem, de le is írom már. Ez lett a következõ ellenõrzõpont, szúróbélyegzõvel, és ez volt az utolsó erõsebb emelkedõ. Innentõl már csak nagyobb dombok, és kisebb hegyek vártak minket folyamatos fel-le mászással. A Tar-kõ a Bükk egyik gyöngyszeme. Nagyon elvetemül túrázónak kell lennie valakinek ahhoz, hogy itt ne álljon meg néhány percre. Minden kincset megér innen a kilátás, amit az is fokozott, hogy a tavalyival ellentétben most sokkal tisztább idõnk volt, és nagyon szépen be lehetett látni a környéket. Itt találkoztam egy úriemberrel, aki ugyanolyan lencsemintás gyakorlóban volt, mint én, ugyanolyan hátizsákkal. A kölcsönös diszkréció jegyében nem kérdeztünk egymástól semmit, de úgy gondolom, hogy talán MNA-s lehetett. Ezúttal is üdvözlöm, és köszönöm, hogy néhány képet készített itt rólam! Õ innen hamarabb elindult mint én, mert még megvártam újdonsült túratársamat, majd folytattuk utunkat a Tamás-kúti következõ ep.-hez, ahol szintén teával és zsíros kenyérrel fogadtak minket a mentõs pontõrök. Nagyon kedvelem õket így látásból is, jó fejeknek tûnnek. Flecktarn gyakorlót viselõ túratársunkat itt elõztük meg, a késõbbiekben már nem is találkoztunk vele. Az ellenõrzõpont elhagyása után következett egy jó kis mászás a hegyoldalban. Egy nagyobb vihar korábban több fát döntött ki itt, rá a kijelölt túraútvonalra, így átjárhatatlanná téve azt. Mindenki ott került ahogy tudott, közben értetlenségemet fejeztem ki, hogy ugyanott volt fakitermelés, még akkor is amikor másztunk felfelé, akkor hát miért nem lehetett ezen fák némelyikére csörlõt kötni, és ha nem is ki, de elhúzni onnan azokat? Most következett a számomra talán legkevésbé kedvelt szakasz a következõ ellenõrzõpontig, amely nagyon hosszú, vagy csak úgy érezni, és alig van kilátás, szóval csak megy-megy az ember a nagy rengetegben, és egyedül, vagy csöndes túratárssal teljesen beszûkül magába. Körülbelül félúton a Tamás-kúti és a következõ ep. közt, csatlakozott hozzánk egy honvédségi egyenruhát viselõ, rendkívül jó túrázónak tûnõ „kolléga”, aki végig szóval tartott minket. Szóba került minden elképzelhetõ e hosszú úton,  így ez az út máris nem tûnt olyan vészesnek. A Várkúti utolsó ellenõrzõpontnál sötétedett be, ahol hasonlóan az elõbbiekhez, zsíros kenyér és tea fogadott minket. Mivel idáig rendkívül jó idõt mentünk, felcsillant a remény, hogy elérhetem az ez évben 25 perccel hamarabb induló buszomat, ezért valamivel hamarabb elindultam, mint a két új túratársam. Nem is értek utol a túra idõtartama alatt. Az épületbõl kilépve már fejlámpával, és újra a polár sapkával folytattam az utamat hol futva, hol csak simán erõltetett menetben, amit megnehezített a hamarosan leszálló sûrû köd. E ködben gyakorlatilag használhatatlanná vált a fejlámpám, hiszen a köd csúnyán megtörte a fényét a szemem elõtt. Ilyenkor érdemes azt kézbe venni, és úgy folytatni. A Nagy-Egedrõl való ereszkedés közben értem utol a régi túratársamat, aki 25 perccel hamarabb indult, mint mi. Vele is fejeztem be a túrát 18:05 perckor. A célban szintén meleg tea, ennivaló várt a sok, már beérkezett túrázóval. Mivel idõben voltam, átvettem a nagy hátizsákomat, és az után, hogy elbúcsúztam, célba vettem az autóbusz állomást. A buszon volt wifi, így pihenésképpen megnéztem az egyik közösségi portálon lévõ profilomat, ahol néhány névnapi köszöntõ várt. Nem tudtam, hogy ezen a napon az volt, nem igazán foglalkozom ilyenekkel, de azért elmosolyodtam.


A tavalyitól eltérõen, amikor is szinte naponta futottam 8 km-t edzésként erre a túrára, most jó, ha egy héten egyszer összejött a rövidebb szakaszom. Ennek ellenére sokkal jobb szintidõt mentem, ugyanis akkor 13:15 perc alatt teljesítettem a távot (ténylegesen késõbb indultam el), most meg elég volt 11:40. Mi a tanulság? Hiába az erõ, ha nincs motiváció, ugyanez igaz fordítva. Viszont ha erõbõl kevesebb van, motivációból viszont legalább ugyanennyivel több, nagyon jó eredményeket lehet elérni. Nagyon szép napunk volt, az ellátás is megfelelõ volt, nagyon jól éreztem magam. Ez a nap így hát tényleg az én napom volt! Remélem, lesz még alkalmam arra, hogy újra belevágjak a Tortúra 65-be!



P. Tamás-MNA Észak-Magyarország Túraszakosztály

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár