Túrabeszámolók


túra éve: 2011
MezőföldTúra éve: 20112011.07.10 08:39:12

2011. 07.09.  Mezõföld 60 km-es távja 


 Nos...


Okulva az elõzõ beszámolókból, túra gps-el ( felesleges volt ), jókora adag önbizalommal és kalandvággyal indultunk neki a túrának, amely az elmúlt 80 év legmelegebb napjára esett  Úgy gondolom, az ilyen túrák után sütnek a túrázókra olyan bélyegeket, hogy "nem normális", esetleg "megszállott". A túra vége felé már magam is hajlottam rá, hogy igazat adjak nekik.


 A lehetõ legkorábban, 6 elõtt indultunk neki a túrának. Az induláskor már látszott, hogy ez nem egy tömegrendezvény lesz, tehát nem kellett attól tartanunk, hogy elfogy a térkép -nevezzük így, amit kaptunk-, vagy nem marad a végére a gulyásból -ami olyan finomra sikeredett, hogy kárpótolt az egész napi borzalomért !  


 A kedves útbaindító szavak útán Sárkeresztúr felé vettük az irányt, kissé vadregényes tájon - mitagadás, ezek tényleg nem a megszokott, jól bejáratott, kitaposottt, karbantartott túrautak, de nem is erre készültünk, no - meneteltünk, a harmatnak köszönhetõen gyorsan össze is sároztuk magunkat derékig.  A mezõföld tényleg nem egy dimbes-dombos táj, ettõl függetlenül megvan a maga szépsége,  rengeteg vadat látni, és a mûvelt területek is varázslatosak tudnak lenni olykor.


Az itiner által jelzett 6,5 km-re lévõ pont mintha kicsit távolabb lett volna - amúgy jellemzõ volt, hogy az ellenõrzõ pontokon áthaladva roppant kedves, ám meglehetõsen tájékozatlan segítõkbe botlottunk, lévén soha senki nem tudta, mekkora távot is hagytunk magunk mögött pontosan (jellemzõen a "kb 30 km-nél vagytok" -ez volt 40-nél, vagy  "még jó 5 km a következõ pontig" (legalább 7 km volt). Ám ez sem szegte kedvünk. 


Az 1. ellenõrzõ pontig eseménytelenült telt az utunk, Sárkeresztúrról kiérve azonban egyre több birkanyáj mellet vitt el az útvonal, ennek megfelelõen duplázódot, triplázodott a minket támadó legyek száma is. 


 Aztán szép lassan feljebb kúszott a nap, elmúltak a legyek, jött a kánikula. A 2. pontnál aszalt gyümölccsel és nápolyival vártak, de nem árulták el, mi vár ránk a következõkben, amirõl csak egyet mondhatok. A sárvíz környékét az ellenségeimnek, még tavasszal sem kívánnám, nem hogy nyakig érõ hõségben. A leírásban az szerepelt , hogy a töltésen kaszálatlan fû nehezítheti a gyaloglást. Nem tudom, hogy a kaszálatlan fû milyen lett volna, de azt tudom, hogy a lekaszált, nád és sástörekkel borított hepehupás, soha véget nem érõ szakaszról nem fogok jó szívvel megemlékezni az emlékkönyvemben. Ha nincs mellettünk végig a csatorna békanyálas -de a 40 foknál mindeképpen hidegebb -  vize, valószínûleg ott be is fejezzük a történetet. Felvettük hát a hosszú ujjas inget, hosszú nadrágot, fejre csavartuk a napellenzõt, és 20 percenként zokniig áztattuk magunkat a hûs nedûvel, néha-néha pedig egy bokor alá vackoltuk magunkat, amikor már a hõség kezdett felülkerekedni rajtunk. 


A 3.ellenõrzõ ponton roppant jól esett a zsíros és margarinos kenyér lilahagymával, majd nekivágtunk még egy kis töltésen való sétának és a biztonság kedvéért dél környékén az aszfaltot is megízleltük. Meglehetõsen furcsa emberek lakják a környéket, a legtöb autóban össze lehet kötve a duda a klímával, mert annak ellenére, hogy jó túrázókhoz mérten az út bal oldalán lehúzódva haladtunk, rengeteg autós úgy nyomta a dudát, mint süket a csengõt. Egészségükre váljék, remélem késõbb defektet kaptak, és legalább egy kérekcsere erejéig megnapoztatták a hátukat így dél környékén.


 Beérvén a 4.pontra a sárszentmiklósi Korcsmába, a kedves kocsmáros néni kiosztott pár gyors pecsétet és néhány pohár sört. Kérdésemre, hogy eleddg mennyien is voltak már itt, csak annyit válaszolt; - Hú, hát már nagyon sokan. Kicsit megrettenve néztünk össze társammal, és rákérdeztünk, mégis mennyi az az annyi.  - Hát itt volt az a 3 fiú, meg még legalább 5-en, vagy 6-an, kb 10-en már biztos itt voltak". Ekkor megnyugodtnuk, nincs vész, nem hagyott le minket egy láthatatlan légiónyi túrázó, nem vagyunk lemaradva nagyon. A vízkészlet feltöltése, pár perc üldögélés az eldugott hátsó szobában és újra várt minket a kánikula  2 utcával késõbb 2 gombóc vizes, jó alaposan kimért adag fagyi - ennél jobba lehúzni egy kanálról a fagyit szerintem fizikai képtelenség, nehogy véletlenül több kerüljön a tölcsérbe.


 Az 5. pont a nem messze lévõ Big Daddy (már nem mûködõ kocsma) mögött található - itt sem igazán tudták mennyi is van még hátra. Szõlõk, gyümölcsösök alatt indultunk tovább, majd kukoricások és szántóföldek között haladtunk tova. A nap egyetlen fénypontja - sötét foltja- a 15:00-tól 15:03-ig tartó átmeneti felhõs idõszak volt. Mindenesetre érdemes vetni egy pillantást az itinerre, amin ezt a kacskaringós, labirintusba illõ tájat egyetlen mondattal elintézi. "Árnyas, ligetes szakaszokon áthaladva elérünk Kislókig". - vagy valami hasonló, de tartalmilag és hosszúságilag ezzel egyezõ barokkos körmondat volt. Szerencsére itt már 5-en mentünk, így akadt közöttünk olyan, aki tizedjére volt itt, ám néha még õ is keresgélte az irányt. A szalagozások megvoltak, igaz soha nem a keresztezõdésekben, hanem gyakran egy egyenes szakasz kellõs közepén, így csupán megbizonyosodhattunk róla félóránként, hogy "pfû, oké, most derült ki, hogy jófele jövünk".  Kissé aggódtunk is néha, nem a három nappal ezelõtti tájfutó versenyrõl maradtak-e ott az olykor fûszálakra kötött neyloncsíkok.


 A 6.pontra ismét egy kellemes aszfaltos séta után  találtunk rá, ahol közölték, hogy még 13-15 km van hátra ( kb 10 volt, de inkább 9 ), valamint tudatták velünk, hogy eddig sokan feladták, és pár embert el kellett szállítani. Meleg volt no, ha még nem említettem volna. Itt volt jeges víz - utólag is köszönjük, életmentõ volt - majd dimbes-dombos tájon elértünk a 7.pontba Billerhez, ahol 2 jókedélyû hölgy és egy nem kevéssé jókedélyû szittya magyar, hagyományõrzõ férfiú várt ránk vízzel, pogácsával, láncinggel, karddal, puskával. Üdítõ kis beszélgetés és pihenés után nekivágtunk a végsõ szakasznak, ahol meg kellett kerülni egy "csöpp" birkatartó telepet, majd besétálni a célba.


A már említett fenomenális, kellemesen csípõs babgulyás elõtt megkaptuk az oklevelet, és egy pofás kis égetett agyagérmét.


Összességében elmondhatom, hogy a nagy meleg erõsen rányomta ítélõképességemre a bélyegét. 


Az itiner és a térkép minõsége ( egyazon 60-as táv kétféle térképrajzával is találkoztam... ) nem javult, de hát lassan ez lesz a túra védjegye. Különben is készülhettünk rá, olvastunk róla.  Ez amolyan 3-as fölé.


A szervezõk kedvessége nem ismert határokat, itt egy nagy csillagos 5-ös. 


Az emléklap kedves, és a kitûzõ helyett adott cserépkorong is szépre sikerült.


 


Egyszóval, ha nem júliusban lenne a túra, még azon is elgondolkodnék hogy jövõre ismét nekiállok. Így azonban kicsit még ódzkodok tõle.

 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár