Túrabeszámolók


túra éve: 2010
Vizek nyomában Forrástúra a Kőszegi-hegységbenTúra éve: 20102010.07.08 11:20:52

Már a tavaszi túrán eldöntöttük, hogy megszerezzük õsszel a Kõszegi Hegység Túrázója címet így nem is foglalkoztunk elõzõ este az idõjárásjelentéssel. Jól is tettük. Az esõ elmaradt, nem volt nagy meleg, szóval igazi túrázóidõ volt.


A 27 km-es túrán indultunk, szokás szerint a várból, ismerõs útvonalon. Sajnos rögtön az út elején, a Szénsavas kút el volt zárva. Az alján találtunk ugyan egy csapot, de nem kockáztattuk a megnyitását. Felderengett, hogy valamikor egy szépen megmunkált réz sárkányfejen keresztül folyt a víz, ezt gondolom vagy egy elvetemült fantsayrajongó, vagy egy fémgyûjtõ szerelte le.


Most a pogányoki felsõ úton haladtunk, gondolkodtunk, hol lehet a tavaszi pince, ahol megvendégeltek minket. Persze nem találtuk meg, és a felsõ soron még nem volt kint egy gazda sem, akinek megesett volna a szíve rajtunk.  Javaslom, a Pogányokat mindig visszafelé tervezzék be a szervezõk! Kiértünk az aszfaltútra, de párszáz méter után, az Enikõ forrást elhagyva belevetettük magunkat az erdõbe. A tavaszi túra útvonalára értünk, csak most szembe mentünk akkori önmagunkkal. Elhaladtunk a fél vaddisznó mellett is, igaz most már csak a csontvázát láttuk. Megkerestük az Elektromos forrást, majd a Cseke forrást és elértünk a Borha forrásig, ahol az ellenõrzõ pontnál zsíros kenyeret és üdítõt kaptunk. A 17 km-es túra itt vált el tõlünk, mi megkezdtük hosszú felfelé vezetõ útunkat a Hörmann forrásig, mely a túra legmagasabb pontja volt. Egy ideig erdõben haladtunk, majd kiértünk az aszfaltútra. Bár, nem igazán hívhatjuk annak, mert a tavalyi árvíz után most hozzák rendbe, így kavicson, aszfaltporon vagy min mentünk jórészt. Sajnos egy teherautó pont elõttünk haladt, ittuk a port rendesen. Öeültünk, amikor végre ismét beértünk az erdõbe, és ezzel kezdetét vette szerintem a legszebb szakasza az útnak. Fenyvesben haladtunk, amit megült a pára. Igaz, kissé meredek volt, de a lábunk ezt még nem érezte. Megérkeztünk a Hörmann forrásig, újabb ellenõrzõ pont, itt házi bodzaszörpöt kaptunk, majd hamar tovább is indultunka Stájer házakhoz. Nem kellett sokat mennünk, másfél kilóméter a távolság, ráadásul végig ereszkedtünk. Itt újabb ellenõrzõ pont, lekváros kenyérrel és üdítõvel. Tiszteletünket tettük a Ciklámen forrásnál, majd egy általam régen bejárt útra léptünk, a Szikla forrás felé. Szép erdei úton haladtunk, hol emelkedett, hol süllyedt. Majd egy olyan szakaszhoz értünk, ami még a teljesítmánytúrák hajnalát idézte számomra. A fákon ugyan szerepelt a túrajelzés, viszont az út nem látszott, hanem hatalmas páfrányok között haladtunk. Egyikünk szerint az Endor bolygóra értünk:)


A Sziklaforrás szép mint mindig, viszont egy nagy esõ alaposan átalakította a környéket, jó nagy vízmosásokkal. A forrás után emelkedni kezdett az út, ez volt nálam a holtpont, fõleg a Tábor hegyig vezetõ utolsó kaptató. Itt fújtunk egyet, elbeszélgettünk egy fát szedõ családdal, akik tájékoztattak minket hogy hányadikak vagyunk, majd ismét a tavaszi túra nyomán jutottunk el a hétforrásih, ahol újabb ellenõrzõ pont volt. Pecsételés, kulacstöltés és már mentünk is tovább. A most következõ szakasz érdekelt, mert erre még nem jártam. Közvetlenül a határ mentén ereszkedtünk le, a régi rendszerúton, ami elég bokatörõ volt. Ráadásul, néhán helyen a fák úgy rádõltek, hogy volt ahol szó szerint négykézláb tudtunk átjutni. Egy nagy kanyarral az Andalgóhoz jutottunk, ami a háború elõtt a kõszegiek kedvenc kirándulóhelye volt, meg tudom érteni, miért. Alattunk a Gyöngyös patak folyt, az erdõ vadregényes, viszont sok-sok szúnyog. Ezen az úton jutottunk be a városba, a Kálvária hegy és a Csónakázó tó között, majd a külvároson átvágtunk a várig, ahol a kitûzõn és az oklevelen kívül a szervezõk által készített házi süteményeket kaptunk. A túránkat szokás szerint a Pancikterben fejeztük be.


Összefoglalva, a szokásos profi szervezés, ellátás, és ismét az eddigiektõl eltérõ túraútvonal. Szóval, õsszel folytatjuk.


 


 


 


 


 


 

 
 
Út az ismeretlenbe - A Kőszegi-hegység rejtettebb értékeiTúra éve: 20102010.05.10 14:17:19
Már többször túráztam a Kõszegi-hegységben, de az mindig õsszel az Írottkõ 70-en volt, errõl a túráról is ott hallottam tavaly. Összeszedtem pár ismerõst és hajrá.

Elsõ meglepetés a várban ért minket, pár középkori ruhába öltözött hölgyemény személyében. Sajna nem minket tisztelt meg a szerevezõ velük, Fanta reklámot forgattak. Regisztráltunk, újabb meglepi, egy Sport szelet járt mellé. A nevezési díj nem vészes, a kapott ellátás bõven fedezte. Színes, részletes itiner, a hátoldalán ismertetõvel a látottakról. Ahogy az elõbb olvastam, tavaly is ilyen lehetett. Nekigyürkõztünk, ki a városból, az Ördögárok nagyon tetszett, bár tudnék mit kezdeni a körülötte levõ telkek tulajdonosaival, az általuk ide ledobott hulladék miatt. Végeztünk egy kis önkéntes munkát, amit a Király völgyben raktunk le egy konténernél, majd egy már általam is ismert úton felcaplattunk az elsõ ellenõrzési pontig. Pecsételés, a bunkert nem néztük meg, indultunk tovább a Tábor hegyre, ami nekem idáig kimaradt. Nagyon szép bükkös, majd egy Ausztria felé szép kilátást biztosító irtás után rugaszkodtunk neki a Tábor hegynek. Itt csalódtam, valamiért többet vártam. Lehet, ha ki lenne normálisan pucolva a csúcs, más lenne a véleményem. Az ezt követõ út a Vöröskeresztig nagyon tetszett, balra az erdõ, jobbra a hegység alattunk húzódó  „kupolái”. A Kendigeknél még nem jártam, ugye az itt látható betonoszlopok a vasfüggöny maradványai? Majd  ismerõs, de mindig megunhatatlan táj Velemig, egyetlen érdekesebb esemény kedves barátunk, aki egy gyökérben megbotolva kettõnket is magával rántott. Laposüveg hozott megnyugvást, majd folytattuk az utunkat Velembe a cédrusig, amirõl megint csak nem tudtuk, hogy itt is található egy.  Tovább a piros jelzésen, elkerülve pár fáradó sorstársunkat elhaladtunk egy fél döglött vaddisznó mellett, majd vissza, mert nem láttuk sehol sem a jelzést. Megtaláltuk, közvetlenül a disznó elõtt kellett volna jobbra fordulni. A jelzés majd kiszúrta a szemünket, csak hát mindenki azon tanakodott, mi történt szerencsétlen állat hátsó felével. Végül az orvvadászat elmélet gyõzött. Kijutottunk a Kõszeget Velemmel összekötõ mûútra csak azért, hogy pár száz méter után beforduljunk az erdõbe és egy szép kis patak meder felett ereszkedtünk le egy jó kis szikla mellett egy jellegzetes kõszegi völgybe. Átkelve a patakon bejutottunk a Pogány völgybe, bár a helyiek csak Pogánynak hívják, mint a meglepetésnél megtudtuk. Hogy mi volt a meglepetés? Egy túratársunk - a fehér kutyás - pincéjénél volt az utolsó ellenõrzési pont. Itt nem csak pogácsát kaptunk, hanem a pecsételés alatt eldönthettük, vörösbort, fehérbort, szódát (nem ásványvíz!), esetleg üdítõt kérünk-e. Természetesen a bort választottuk, persze mindkét fajtát, így aztán betartva a szabályokat, elõször fehér, majd vörösbor került a pohárba. Kivéve a sofõrt, de õ pofátlan módon a fél literes mûanyagflakonjába kérte a bort, hosszúfröccs formájában, amit szó nélkül töltött a tulaj.  Nem ültünk le, mert akkor biztos hogy nem megyünk tovább, így viszont feltöltõdve folytattuk az utunkat, ahol a Pogányok elejénél becsatlakozott a sárga jelzés. Most már újra ismerõs úton jutottunk el a várig.(Más túra is végig mehetne a völgyön, ha ilyen meglepik lesznek, felejtsük el a sárga jelézést) Itt még zajlott a forgatás, így nem tudtunk a két vár között felmenni az elõvárba, meg kellett kerülnünk. Köszönet az oklevélért és a kitûzõért, amin a cédrus látható. Nem is maradtunk sokat, hanem egyik kedves kõszegi helyünkre, a Poncihterbe ültünk be zsíroskenyerezni. Itt is ittunk bort, bár az az igazság, a Pogányokban jobbat kaptunk.

Összefoglalva, jó a szervezés, nagyon jó a túra, változatos a táj, júniusban folytatjuk a források felderítésével. Remélhetõleg az egyikbõl megint bor fog folyni.

Jah, és köszönet az ellenõrzõ pontokon az ellátásért és a lelkesítésért és az idõjárásért. 
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár