Túrabeszámolók
|
|
Schelcz Albert emléktúra 61km
Kellemesen hûvös a reggel, az égen vékonyka esõfelhõk látszanak, amikor a rajtnyitás után kevéssel leparkolok a vár alatti pihenõhelyen. Hosszú volt az út (távolságban és idõben egyaránt), így reggelizés közben átmozgatom elgémberedett végtagjaimat. Aztán nincs miért húzni tovább az idõt, nevezek és útnak indulok a KL mentén lefelé.
A vasúti átjárót keresztezve jobbra fordulok a K-en, a Csurgó-kútnál friss vizet vételezek, átkelek a kiszáradt Fekete-patak gázlóján és közben átnézem a kapott igényes itinert, próbálva elõre megjegyezni az útvonalat és a jelzésváltásokat. A Béla-rétnél a lapra bélyegzõ, a hátizsákba croissant, a derekamra meg a polár kerül, hisz innen felfelé visz az út, így fázni biztosan nem fogok. Csendes az erdõ, madárhangot is alig hallok, csak a lábam alatt cuppog idõnként az enyhén saras út. A Cseresnyés-patak vékonyan csörgedez, a szederbokrok gyümölcstõl roskadoznak (érett szemet még nem találok), a Saj-kút is megvan még, a hangyák a szokott helyen szorgosan szaladgálnak, a feladatát vesztett magányos létra még áll, én viszont szépen haladok felfelé.
Kevéssel a Foltán-kereszt elõtt beérem Halimát, kivel az idõközben eleredõ esõben együtt érünk fel a pihenõhöz. Itt a pontõr egy vödörnyi ribizlivel és vízzel kínál. A magam részérõl mindkettõbõl fogyasztok. Az esõ nem akar alább hagyni, így felveszem a dzsekit, elköszönök Halimától (õ a 40-es távot nézte ki magának mára) és a K négyzeten gyalogolok tovább. A kényelmesen széles erdei utat a jelzés elhagyja egy kis szakaszon (meredek, keskeny ösvény rövidít), hogy a Musli-forrás melletti vadászháznál megint visszatérjen rá. Még esik, de a fák lombja között már átszûrõdik némi napfény is. Hárombarát-nyereg, Dobó-bérc és már hallom a Rakottyás-patakot – megérkeztem Királyházára.
Az aszfalton, a Kemence-patakot követve kutyagolok le a Király-kútig, ahol terülj-terülj asztalka, akarom mondani csomagtartó vár. Kisüt a Nap, lekerül a dzseki, közben megkóstolom a házi málnaszörpöt, körtét eszegetek, miközben lekvár fõzésrõl csevegek a nagyon kedves pontõr hölggyel. Szalagok segítenek feljutni a Knégyzetig, amin a Királyházára való visszajutás igen kalandos. Vezet az út bokrok között, féllábszárig érõ fûben, vastag avarral fedett hegyoldalban, szinte láthatatlan ösvény mentén (sokat segítenek a sûrûn felfestett jelzések és a szalagok), majd át a hegyen és becsatlakozva a P jelzésbe.
Szeretem ezt a részt is, a hangulatos hidakat a patak felett, a Tûzköves-forrásnál kialakított pihenõhelyet (itt most is ég a tûz és kellemes illatok áradnak felém), a nehezen járható, ám annál vadregényesebb ösvényt a kövekkel, szép hegyoldalakkal. A Phszög jól kiszalagozott leágazásától aztán kezdõdik a túra legnehezebb szakasza, a Pogányvárra vivõ meredek és hosszú emelkedõ. Lent a pataknál ugyan egy szalamandrát sem láttam, itt viszont két helyen is legális pihenõt engedélyez számomra egy-egy szép példány. A csúcson feljegyzem a kódot és kényelmesen megebédelek. Esés nélkül lejutok a csúszós lejtõn, majd gyors léptekkel gyalogolok tovább a Csóványoson keresztül egészen le, a Foltán-keresztig. Közben hihetetlen színû vadvirágok garmadájával találkozom, és újból megígérem magamnak, hogy egyszer tényleg a kis növényhatározóval felszerelkezve jövök el ide kirándulni.
A reggeli ribizlibõl még van egy kevés (segítek is az eltûntetésében) és a finom, hûs víz is jól jön most. Pár rövidtávos túrázó nyomában indulok tovább a K négyzet másik ágán, hogy aztán idõnként bele-bele kocogva ereszkedjek le egészen a Spartacus kh-ig. Innen rövid, de annál combosabb kis kaptató, egy feltételes EP, majd a Suta-berki nyiladékon egészen Királyrétig jutok. Ákosnál eszem-iszom (a túra szolgáltatása a virsi és mellé a választható folyadék) és újra borongóssá váló idõben indulok el a Kisinóci th felé.
A Királyréti mezõn áthaladva egy szarvascsapatra leszek figyelmes, jó pár percig szemlélem mozdulatlanságba dermedve a gyönyörû állatokat. Közben az esõ újra rákezd és hatalmas dörgés is hallatszik, de mire lejutok a mûútig, mindkettõ abbamarad. Kóspallagon gyors bélyegzés a kocsmában, majd rövid megálló a nyomóskútnál és máris a K+-en a Tar Péter-hegyre tartok. Hosszú lefelé jön innen egészen Szokolyáig, de most egészen elviselhetõvé teszi a lentrõl hallatszó zeneszó, ami a kisvasút felõl szól.
Lent újabb kocsma és újabb bélyegzõ, majd egy helybéli hölggyel együtt indulok ki a vasútállomás felé. Útitársam nem nagyon akarja hinni, hogy Nógrádra megyek, de nem a hamarosan érkezõ vonattal, hanem gyalog. A híd után elválnak útjaink, én a P+ mentén haladok tovább.
Megint változatos az útvonal, hol fent, hol lent, sínek mellett, hegyoldalban, igazán csúszós, sáros részeken, mély árkokon le- és feljutva visz a túra. Közben mindkét irányba hallom és látom elhaladni a vasúti szerelvényeket. A Róka-hegyre lépcsõvel kezdõdik a feljutás, majd keskeny, egyszemélyes ösvény jön, ami egy idõ után kiszélesedik és a meredeksége is enyhül. Az utolsó kód is felkerül az itinerre, már csak a célba való bejutás marad feladatul. Gyorsan letudom a hátralévõ pár kilométert és már vége is a mai túrának.
Kellemes nap volt ez, szép helyeken vezetõ útvonallal, kedves szervezõkkel, nagyon jó ellátással – így ha csak lehet, jövõre is itt leszek! |
| | |
Bartina | Túra éve: 2012 | 2012.02.05 18:24:21 |
|
Bartina Maraton
A túra elõtti pénteken esik az esõ, nem kicsit. A fórumon látott fotó alapján úgy tûnik, az idén sem ússzuk meg sár nélkül. Azért motivációként elõveszem a tavaly megszerzett szép jelvényt és nézegetem egy darabig.
Szombaton háromnegyed 6-ra érünk Szekszárdra, még úgy is, hogy lassan vezetek, mert több helyen csúszik az út. Míg a rajtra várunk, ismerõsök futnak be, így beszélgetéssel ütjük agyon az idõt. Na, de mégiscsak túrázni jöttünk, így fél 8-kor útnak is indulunk.
Az elsõ EP-ig hármasban gyalogolunk, Fekete Laci és az újonnan megismert Novák Edit társaságában. A talaj keményre fagyott, sárnak nyoma sincs, még…
Aztán a Bükkös-erdõ után csapatunk kétfelé válik, Laci a K-en, míg mi lányok a P-on folytatjuk utunkat. Végiglépkedünk a Felsõ-erdõn, elhaladunk a vadászház, majd a halastó mellett, hogy aztán beérjünk Szálkára. Szép kis település ez, többségében rendben tartott házakat, kerteket látunk, a központban még mindig figyelemfelkeltõ a Trófea Sörözõ elõtti téren a Szarvas-szobor. A 2. EP-n almát kapunk és finom forró teát, citromkarikával. Hát igen, a szokásos bartinás vendégszeretet megint megmutatja magát!
Grábócig szõlõk majd szántóföldek között gyalogolunk, ismerkedõ beszélgetést folytatunk és gyönyörködünk a tájban. A 3. EP csokijának zsebre vágása és az újabb bélyegzés után egy major mellett indulunk tovább, közben lábunk alatt a fagyott talaj szép lassan felenged, hisz tiszta az ég felettünk és süt a Nap. A Gyurkó-völgy szép látványt nyújt, aztán beérünk az erdõbe és nem vesszük észre a K balra leágazó ösvényét, így kis kerülõvel, a rövidtávosok útvonalán közelítjük meg az erdészlakot.
Hirtelen sokan lettünk, jó, hogy ennyien eljöttek ma túrázni, de felfelé nehézkes az elõzgetés. Jobbról elmarad mellettünk a vadászház és hipp-hopp, máris a 4. EP-n találjuk magunkat. Távoli még a hazaindulás, így engedélyezek magamnak egy pohárnyi finom, gyümölcsös forraltbort a kínált alma mellé. Kiveszem a hátizsákból a túrabotokat, mert jól emlékszem még az ezután következõ szakaszra tavalyról, igaz, akkor fordított irányban kellett azt végigjárni. De feleslegesnek tûnik az aggodalmam, most semennyi sár nincs az úton.
A Fekete-kút után nagyon hangulatos ösvényen bandukolunk, egy-egy illatos hunyor is zöldell már az avar felett, majd az erdészháznál balra tartva felkapaszkodunk az Öreg-hegyre. Itt már megmutatja magát az igazi szekszárdi sár, ami a Kakasdra leereszkedõ úton jó kis dagonyára vált.
Az 5. EP csokijának elfogyasztása után elõször fel, majd le vezet utunk tovább, egészen a Sötét-völgyi horgásztóig, ahol önkiszolgáló bélyegzõpont mûködik. A Gyermektáborig mûúton kopik cipõnk talpa, közben szembõl vakítóan tûz a Nap, így szinte jólesik belépni újra a fák nyújtotta árnyékba. A 7. EP teája legalább olyan finom, mint a Szálkai volt, sõt! Itt narancskarikákat is kapok a citrom mellé!
A tábort elhagyva rövid ideig széles erdei úton lépkedünk, majd kényelmetlenül keskeny árokban, saras, csúszós meredek ösvényen kapaszkodunk fel a szõlõhegyig. A Szarvas-szurdik hozza szokásos formáját, a Bati-kereszt még áll, a Kerék-hegy is a helyén van, állapítom meg magamban, miközben egyre közelebb kerülünk a városhoz.
A szõlõk között széles, kavicsos úton gyalogolunk, majd jön pár kellemetlen betonos lejtmenet, hogy újra a lakótelep épületei között kanyarogjunk. Közben Fekete túratárs érdeklõdik, ugyan hol vagyunk már, s miközben felvilágosítom jelenlegi helyzetünkrõl, már az iskola ajtaját nyitjuk, hogy aztán pár perccel késõbb, túlesve a kötelezõ papírmunkán, megkaphassuk az idei jelvényt.
Hiába na, megszerettem ezt a túrát, a szervezõket, a tájat (a minden évben más, de igényességében mégis állandó jelvényrõl nem is beszélve), így ha rajtam múlik, biztosan itt leszek jövõre is! |
| | |
|
|
2011 – A nagy tervek, személyes sikerek, megpróbáltatások éve
Az én éves összesítésem kevésbé a számokról, mint inkább a megtapasztalt élményekrõl szól.
Voltam pár túrán, köztük egészen rövideken és hosszabbakon is. Volt, amit nagyon akartam és nem jutottam el rá és volt, amit nem terveztem, de mégis teljesítettem.
Kipróbáltam magam a hegyekben és síkvidéken; nappali és éjszakai üzemmódban; tavasszal, nyáron, õsszel és télen; száraz idõben, esõben, hóban, szélben; egyedül, kettesben és nagyobb csapattal egyaránt. Volt, amit élveztem, volt, amit kevésbé; volt, ahol erõsen feszegettem teljesítõképességem határait; volt, ahol nagyon elfáradtam, volt, ahol nem nagyon és volt, ahol nagyon nem. Volt, ahol elõször jártam és volt, ahol sokadjára.
Megismertem a mozgalmi túrázás különbözõ válfajait; volt, amit teljesítettem és van, ami áthúzódik erre az évre.
Van egy érmem, két kupám, sok szép jelvényem és sok-sok kitûzõm, meg persze a melléjük kapott oklevelek és emléklapok.
Volt, hogy számított, mennyi idõ alatt teljesítek egy túrát és volt, hogy egyáltalán nem. Volt, hogy hallgattam a tapasztaltabbakra, de volt, hogy konok módon mentem a magam feje után.
Sok új ismerõssel, ismerettel gazdagodtam: tanultam növényekrõl, állatokról, a hegyekrõl, erdõkrõl, mezõkrõl, az idõjárásról, a túrázás technikai tudnivalóiról és nagyon sokat magamról.
A természetjárás számomra még mindig az élményszerzésrõl szól, és arról, hogy jól érezzem magam. Megvigasztal, ha bánat ül a szívemen, erõsíti érzékeny lelkem, kiûzi belõlem a hétköznapok okozta stresszt. Megdolgoztat fizikailag és szellemileg egyaránt. Megtanít felismerni a korlátaim és segít azok túllépésén is. Barátságoknak ad táptalajt, de segít elfogadni a magányosság érzését is.
Emlékezetes marad ez az év sok szempontból:
- sikeres teljesítés a rettegett Téli Mátrán,
- tavaszi virágok hada a Szuadón,
- „belefér az ebéd és a sörözés is a szintidõbe” tapasztalat az Aranyszarvason,
- küzdelem a Havassal a Nagy-Hársas 50-en,
- a Mátrai Csillagok utánozhatatlan hangulata,
- a leghosszabb 400 méter a Rockenbauer 70-en,
- szülinap a NHH-en az éjszakai Gyermekvasúton,
-„Jaj, úgy élvezem én a strandot…” Városerdõnél a Mályvád 55-ön,
- a legfinomabb szarvaspörkölt Magyarkúton a Lokomotív 424 után,
- kegyetlen sár a Hideg-völgyben, aztán szakadó esõ az Öreg-séd felé, majd sötétedés utáni grófi sírkert látogatás a Bakonyi B. 70-en,
- geoládázás a Fehér-Vár-Palota 25B alatt,
- a Nagykarácsony 33 zseniális tábortüze és persze folytathatnám még a sort.
Összességében hálát adok a sorsnak, hogy ennyi helyen járhattam, hogy sokatokat megismerhettem és hogy végérvényesen beleszerettem a túrázásba. Köszönöm! |
| | |
|