Túrabeszámolók


túra éve: 2007
HajdúTúra éve: 20072007.05.02 12:40:06
Hajdú 50

Rossz elõjelekkel indultam neki ennek a túrának. Péntek, szombat és vasárnap vírusos torokgyulladás. Hétfõn hasmenés kínzott még este 11-kor is. Komolyan féltem, hogy nem tudom majd befejezni a túrát. Annál is inkább, mert futva terveztem a táv teljesítését a Kinizsi100 felkészülésének a keretében.

Kedden 4 órakor keltem és 5 órakor indultam Miskolcról egyik barátommal, akinek az volt a feladata, hogy az autót elvigye a célba.

7 óra 30 perckor indultam Debrecen-Pac (nem is tudom) városrészbõl, azaz a rajtból. Nem voltam még sosem ezen a túrán és meglepett a viszonylag kevés induló. Jobban szeretem, ha több induló van, mert úgy érzem, hogy kevesebb az eltévedés lehetõsége. Ugyanis mindig találkozik valakivel az ember, aki helyes úton megy.

Nagyon hûvös volt és kellemetlen szél fújt, ezért hosszúnadrágban indultam el. Az elsõ 5 km könnyû futás volt (6perc/km) 160 alatti pulzus. Persze ennél gyorsabban késõbb sem akartam futni csak az elején ez olyan jó átmozgatónak tûnt. El is értem az elsõ e.p-ét 5,3 km. A homok még nem volt olyan veszélyes és az útvonal is jól követhetõ volt. És innentõl szívattam meg magamat rendesen. A piroson kellett haladni a Mézes-hegyi tó mellett. Viszont az egyik helyen letért jobbra a piros én viszont nézelõdve és csodálva a tavat nem vettem észre és szépen elszaladtam mellette. Aztán késõbb gyanússá vált, hogy nincsenek jelzések és mire visszataláltam a helyes útra 35-40 percembe telt és 6-7 km pluszba. Innentõl kezdve önkéntelenül is gyorsabban futottam, bár a teljesítést max. 160 pulzussal terveztem, most viszont folyamatosan 170 felett volt. Hegyi terepen sem szokott nagyon 170 felé menni, de valószínû, hogy az elmúlt napok betegségei játszottak szerepet ebben. Kicsit féltem, hogy ilyen pulzusnál elsavasodok, amúgy is kezdtem érezni, hogy a homok másképpen terheli a térdszalagokat és a vádlit. Úgy éreztem, hogy nehezen jött el a második e.p. a Diószegi út (11,8km). Mindig arra gondoltam, hogy már hol járhatnék. Ittam egy pohár kólát és indultam tovább a kék-piros jelzésen. Nagy szembe szél, a fogaim között néha recsegett a homok. És valahogy a táj sem dobott fel. Én a Bükk lábánál lakok és nekem ez a homokos táj, ahogy a fagyökerek halomba voltak rakva és végig néztem a homokos tájon, olyan nyomasztó volt, olyan halottnak tûnt. Folyamatosan figyeltem a szervezetem jelzéseit és idõben próbáltam frissíteni. Teljesen egyedül futottam. Az itiner írta, hogy majd keletre kell fordulni. Egyik ilyen elágazásnál nem találtam a kék-piros jelzést csak a keresztezõdésben volt. Végignéztem a fasoron is ameddig elláttam semerre sem volt jelzés(pedig fa volt, akár 2 méterenként is lehetett volna festeni.) Lefordultam. Nem kellett volna. Ráadásul valami tanya volt ott a kutyák kiszaladtak, hirtelen egy faágat találtam. Az mentett meg. Aztán párszáz méter múlva visszafordultam. Helyesen. A faágat megint felvettem a kutyák ellen. Visszatértem a helyes útra és a keresztezõdéstõl legalább 500 méterre volt a kék-piros jel. Kicsit megnyugodtam. Megettem a banánt, amit a kezemben szorongattam a rajt óta. Szépen megérett. Leöblítettem egy kis izostárral, de kezdtem érezni, hogy nagyobb folyadék mennyiségre lenne szükségem. Ami nálam volt folyadék azok tömény magnézium és vízben oldott só volt, plusz az izotóniás ital. Lábaimon is kezdtem érezni a másfajta terhelést, ugyanis minden talajtól való elrugaszkodás olyan volt, mintha megcsúszna az ember. Szerencsére még idõben elértem a Halápi csárdát (24,1km) a harmadik e.p-t.Itt megittam egy Bombát meg majdnem egy liter ásványvizet. Innen egy debreceni túratárssal mentem tovább erõs gyalog tempóban. Vártam a frissítés hatását. Egy kicsit beszélgettünk, majd amikor éreztem, hogy kezdek rendben lenni (utolsó pillanatban sikerült a frissítés) elköszöntem tõle és tovább futottam. Pisilnem is kellett izadtam is úgyhogy helyre állt a rend a szervezetemben. Viszonylag közel volt a negyedik e.p. Martinka keleti része (29,6km). Itt biztos, ami biztos megittam közel 6dl ásványvizet. Itt az itiner azt írta, hogy egy legelõn futunk át. A legelõ meg volt, de ahol futottam az inkább olyan töltésnek felelt meg. Baromi hideg szembe szél volt. Elhagytam Martinkát és egy országúton mentem Hajdúsámson felé. Még örültem is, hogy végre szilárd burkolat van a lábam alatt. A távolban láttam a templomot, ahol majd el kell fordulni a vasútállomás felé. Ahogy elértem a Hajdúsámson táblát már nem láttam a templomot. Gondoltam eltûnt. Aztán kiderült, hogy H.Sámson másik végében van a templom és még távolabb a vasútállomás.

Ekkor már a jobb vádlim nagyon el kezdett fájni és mindkét combhajlítómat is éreztem, aztán a bal vádlim. Tudtam, hogy egy rossz lépés és vége lehet a túrának. Óvatosságból sétára váltottam. Tudtam, hogy nem ásványi-anyag hiánya okozza, hanem a túlterhelés, amit a laza talaj okozott. A vasútállomás volt az ötödik e.p(35km). Itt egy 15 perces technikai szünetet tartottam. Vastagon bekentem a vádlimat melegítõ kenõccsel és kicsit lazítottam. A kulacsomat megtöltöttem, ittam is majd indultam tovább. A kenõcs jót tett a vádlimnak viszont kezdtem érezni a bal térdemet, ott ahol a négyfejû combfeszítõ összefut a térizület fölött. Minden talajfogásnál kezdtem érezni, hogy belehasít. Felvettem egy térdgumit, de természetesen már ez nem sokat segített. Ösztönösen átvette a terhelést a jobb lábam, pedig ott a vádlim nem volt tökéletes. Természetesen a tervezett 6 óra körüli idõ álom maradt. A célom már csak a cél volt, azaz beérni. A hatodik e.p-nél (40,1km) a Parlagi templomromnál ittam és indultam tovább. Még tudtam valami futásnak nevezhetõ mozgást produkálni. Az egyik tanyánál kijött egy kutya. A kertben két férfi kapirgált, de eszük ágában sem volt visszahívni a kutyát. A kutya egyre vadabbul jött és féltem, hogy megkapja a vádlimat. Odakiabáltam, hogy hívják vissza a kutyát, de semmi hajlandóságot nem mutattak. Ekkor felvettem egy nagy követ és felé dobtam, éppen nem találtam el, de valamit beszóltak. Azért intéztem hozzájuk egy pár keresetlen szót, amit itt most nem részleteznék.

Nagyon hosszú volt ez a nyolc km-es út, ami a következõ e.p-ig hátra volt. Gyümölcsös kerítések mellett haladtam folyamatosan. A szél továbbra is kellemetlenül fújt. Egyetlen érdekesség volt egy nagyon szép róka. Mikor észre vett elkezdett szaladni a homoktengerben. Sokáig lehetett látni. Egyre többet belegyalogoltam, annyira fájt már a térdem és lassan már csak gyalogoltam. Kb. az utolsó 6km úgy tettem meg, hogy 500m futás után hosszabb gyaloglás következett. A hetedik e.p Sillye kapitány emlékhely(jó lenne tudni ki volt) (48,8).A lényeg, hogy 7 óra 30 perces idõvel vánszorogtam be a hajdúhadházi vasútállomásra (51,8km).Természetesen ez az idõeredmény rosszabb, mint amit terveztem. A frissítéseket jól oldottam meg, ebbõl adódó gondok nem voltak. A lábaim a szokatlan terhelés miatt adták meg magukat.
Végül,a másnap megszépít mindent. Igaz, hogy nem olyan rangos túra, mint a Mátrabérc vagy netán a Kinizsi100, de örültem, hogy itt voltam.
 
 
vissza az túrákhoz
<<== túranaptár