Túrabeszámolók


Vigyázó-Vladeasa 57/33/Kalotaszeg 50/Körösfő 27/Zsobok 25

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2011
PlecsTúra éve: 20112011.08.22 12:03:22
megnéz Plecs összes beszámolója
 

Vladeasa 44, Kalotaszeg 40, Zsobok 25

Mikor tavaly volt szerencsénk eljutni erre –az idei évre már trióvá bõvült- túraduóra, õszi idõ fogadott bennünket, köddel, szemerkélõ esõvel, néha alig ötven-száz méteres látótávolsággal, megáradt Kalota folyóval, sáros útakkal - de mégis, amit láttunk, már akkor is tetszett!

Idén aztán duplán volt kegyes hozzánk a sors, egyrészt, mert ismét ott lehettünk a rajtban, másrészt ragyogó napsütést és meseszép idõt kaptunk, s ennek köszönhetõen egy egészen más túrát láttunk, mintha tavaly! Mintha korábban soha nem is jártunk volna még itt, olyanokat láttunk, amirõl tavaly nem is gondoltuk, hogy ott vannak! De kár ezt ragoznom, mert leírhatatlan, a Vladeasa egész egyszerûen gyönyörû volt!  

A Kalotaszeg túrán tavaly -a már említett okok miatt- nem is vehettünk részt, mert tulajdonképpen elmaradt, idén szerencsére az idõjárás nem szólt közbe, s mit szépítsem: kánikula ide-oda, imádtuk minden kilométerét! Leírhatatlan érzés a tipikus erdélyi tájakon barangolni, útközben „szemezni” a legelõre tartó bivalyokkal, felmászni egy-egy több száz éves fatemplom tornyába vagy kemencében sült friss kenyérrel juhsajtot kóstolgatni! De egészen biztos, hogy a kalotabikali román bácsi házba invitálós, „cujkás” vendéglátása is örök élmény marad!  

A hétfõi Zsobok túráról ugyan elsõsorban a hatalmas kánikula és az azt fokozó árnyékhiány maradt meg bennünk leginkább :-), de azért nagyon jó volt eljutni a Varjúvárhoz és bebarangolni a környék eme talán kissé „félreesõ” településeit!   

Összességében zseniális túrák voltak ezek! Külön köszönet jár a rendezõnek, Vígh-Tarsonyi úrnak, aki gondoskodott arról, hogy minden útba esõ nevezetesség nyitva várjon bennünket, hogy soha ne maradjunk éhesek vagy szomjasak, aki kis híján még azt is elintézte, hogy a zárva tartó bolt kinyisson nekünk egy üveg hideg sörért, aki nélkül ezek a túrák egészen biztosan mások lennének! Köszi mindent, Laci!

Ugyan a Cabana Vladeasa-tól levezetõ kék jelzésen még második próbálkozásra sem sikerült végig lejönnünk Székelyjóig, de hát kell hagyni kihívásokat a következõ évre is, nem? :-)

Mert az úgye nem kétséges, hogy ha tehetjük, jövõre biztosan újra ott leszünk!

Ha van kedvetek körbenézni a Fehér-kövek környékén, virtuálisan velem együtt keresni a kék jelzést a Cabana Vladeasa alatt, bedugni a buksitokat valamelyik sok száz éves fatemplom tornyába, esetleg megismerkedni a Zsobok-Sárvásár „fõút” legjavával, a túrákon készült képeimet ezúttal is megtaláljátok a honlapomon: www.plecs.hu
 
 
 Túra éve: 2010
PlecsTúra éve: 20102010.06.30 13:20:27
megnéz Plecs összes beszámolója
Vladeasa 44

Ugyan tök más idõjárásra számítottunk még akkor, amikor a túrát megelõzõ nap útnak indultunk Magyarországról, mint amilyen aztán végül lett, de sebaj, mert a mostoha idõjárás a végén még kicsit kedvünket szegte volna – azért pedig igen-igen nagy kár lett volna!

Lehet mindenféle dolgokat mondani errõl a túráról, mert június ide vagy oda, a csúcson bizony késõ õszi volt a hõmérséklet és a látótávolság sem haladta meg a 20 métert, meg való igaz az is, hogy néhol -az elvileg jelzett turistautakon is- lasszóval kellett fogni a jelzéseket, mert olyan ritkák, meg lehetne mondani még sok mást is… De egyszerûen nem érdemes! Errõl a túráról csak egy dolgot érdemes elmondani, az pedig csak annyi, hogy ez egész egyszerûen gyönyörû!

Csinálhat ezen a túrán az ember sok száz képet, némelyik így utólag megnézve is nagyon szépnek tûnik, de a valóságot nem adja vissza semmi. Ott állni a rekiceli vízesés tövében, a fák mögül kiérve megpillantani a Fehér köveknek nevezett sziklákat, nekiindulni a Vladeasa valószínûtlenül meredek emelkedõjének, felérni a párától szinte láthatatlan csúcsra (és arra gondolni, hogy június ide vagy oda, azért talán bizony kesztyût is kellett volna dobni a hátizsákba :-)), meglátni Havasrogoz szétszórt házait a hegy oldalából vagy megállni a Székelyjó utáni domboldalban és egyetlen pillantással végignézni  az egész kalotaszegi medencét…hát ezek képen reprodukálhatatlanok!

Ez a túra meseszép! Nincs az a fénykép, ami az itteni valóságot visszaadná, de azért én persze próbálkoztam… Ha megnéznétek ennek a lenyûgözõ tájnak a fényképen történõ reprodukálásra tett halovány kísérleteimet vagy egyszerûen csak körbenéznétek Kalotaszentkirályon, itt megtehetitek:


 
 
 
Tinca tincaTúra éve: 20102010.06.29 21:23:09
megnéz Tinca tinca összes beszámolója



Mondjuk, az elég vacak volt, amikor a gerincen a hideg esõhöz még szél is társult, a vékony nadrágot hozzátapasztva az átfagyott izmokhoz. Rossz volt az is, amikor az agyagos úton hirtelen egyik lábamat sem találtam magam alatt, csak azt láttam, hogy a fotóstáska gurul-gurul a sáros-tócsás úton. És nehéz volt kilépni a Vigyázó menedékházból csurom vizesen újra az esõbe.

De azért mégiscsak megvolt a varázsa annak, ahogy szamócázva haladtunk a Fehér-kövek felé. És amikor letértünk a dózerútról a jelzésen, százféle színes virág között sétálhattunk. Vagy ahogy a sziklás csúcsok bújócskáztak a felhõkben..., az is nagyon szép volt. Meg amikor megindultunk a meredeken fölfelé, és rövid idõ után visszanézve a felhõlyukon az ellenõrzõpontig, mint a hangyák, jöttek a többiek sorban. Meg másodszor, amikor szinte egyedül voltunk, a hideg felhõben csak ketten küzdve a heggyel. Amikor körülvettek a hegyoldalon legelõ lovak. Ahogy a mohapárnán sétáltunk, és a meredek falu patakvölgyben átküzdöttük magunkat a kidõlt fákon. Amikor Havasrogoznál kicsit kisütött a nap, feljebb szálltak a felhõk, és kinyílt a völgy nekünk. Ahogy a Székelyjó feletti domboldalról beláttuk a Kalotaszegi falvakat, amiket a harsányzöld domboldalak vesznek körül, az is gyönyörû volt...

Aztán ahogy négyen baktattunk a felhõbe bújt tájékon, néha sejtve magunk alatt a meredek hegyoldalakat és felettünk a tetõket. Érdekes volt Kalotabikalban a román vendéglátás, ahol pálinkával, telemeával, hagymával, szalonnával kínáltak. Persze a patakátkelések is kalandosak voltak, javarészt közel térdig érõ, erõs sodrású vízben, ott, ahol máskor csak át kell lépni a csordogáló vízfolyást. És megtalálni az utat, magasra nõtt növényzetben, tocsogós réteken, birkák taposta csúszós szekérutakon, vízfolyássá alakult ösvényeken...

De elfeledtük, mert a szépet kerestük, és a nehézségek miatt csak könnyebb lett azt megtalálni. Szép volt hát nekünk, amikor megláttuk Kõrösfõ templomának tornyát. Amikor Nyáraszó felé elõször sütötte a domboldalakat a nap, a távolban pedig csillogtak Bánffyhunyad háztetõi. Ahogy a völgybõl elõbukkant a falu, mi pedig fentrõl, a domboldalról, mintha repülõn ülve látnánk. Közelrõl pedig a gazdagon díszített félköríves faragott oromzatok kápráztattak el mindig. És a Dámosi zsindelytetõs református templom, amit alacsony, de erõs kõfal vesz körül. Szép volt, ahogy a füves domboldalakon kanyargó utunkat láthatjuk a Negyed-hegyrõl. Hogy végigsétálhattunk a kalotaszegi falvakon, ahol a házak elõtti padokon üldögélõ öregek kérdezgettek és köszöngettek.

Ez volt 2010-ben a Vigyázó és a Kalotaszeg teljesítménytúra, nekem. Szép volt...

 
 
 Túra éve: 2007
wainnalahulahafizunTúra éve: 20072007.08.17 06:03:08
megnéz wainnalahulahafizun összes beszámolója
Vigyázó 57

A túra ez évben Meregyó község határától indult, ahonnét 10 km-et kellett aszfaltúton megtenni. Senki sem értette, miért. Jobb lett volna beiktatni helyette egy extra hegyet. A Pádis irányából rajtoltatni, vagy egyszerûen az erdõ szélétõl egy rövidebb távon rajtoltatni a nevezõket. Csodálkoztam is egyébként, hogy az aszfaltcsík végére én kerültem az elejére.

Szép és kényelmes szekérút visz Havasrekettye községtõl a térség legszebb vízeséséhez, a rekicelihez. A faluban kirí a modern panzió, a falutól 4 km-re ízléses, alpesi jellegû üdülõtelep, közben népmûvészeti alkotások vásárolhatóak. A vízesésnél meredekebbé lesz az út, s egy törpebarlangnál betér a sûrû erdõbe. Onnan kiérve nagy a tanácstalanság. S az egyetlen lehetõség az, hogy toronyiránt megcélozza a Fehér köveket, ahol a második pont található.

Inen egy lankás szekérút helyett a pontõrök a reménytelenül meredek hegyoldalra mutattak, mint kiút mondván, a jelzett út elázott. Aki áfonyázni akart, annak kiváló volt.

Felérve már csak az volt kérdéses, hogy melyik megtévesztõ keresztösvényt válasszuk. Azért elég hamar felér az ember a Vigyázó kettõs csúcsára. A fõ csúcson meteorológiai állomás és adótornyocska díszeleg. Innét kezdõdik a túra legkritikusabb szakasza. Durva nagyköves út a terepjárók számára. Embert-, térdet és bokát próbáló átkozott egy út, amit a végén azzal tud az ember "racionalizálni" hogy levágja a kanyarokat. Az út aljában ott a túristaház, ahol minden van. Egy éjszaka 12 lej (kb. 1000 forint).

A túristaháztól ki merre lát lefelé. Utánam például kurjongattak, de így csakhamar ráakadtam a kék jelzésre, aztán pedig egy kispistázó apára a fiával, akiket követve leértem a havasrogozi ponthoz, ami a jellegtelen falu, egy jellegtelen sarkán volt "berendezve". A falutól kb. 6 km dózerút és 3 km aszfalt visz Székelyjóba, ahonnét a jó székelyek már vagy kétszáz éve elköltöztek átadva helyüket a mócoknak. A pont egy jelzetlen kocsmában van, ahol a jelzett, ám részben létezõ kalotai fõút kezdõdik.

Székelyjóból újfent hegymenetvezet ki. Útközben megcsodálhatjuk a világ egyik legrendezettenbb putritelepét. A hegytetõn, ahol már újfent kb. 1000 méteren járunk, belépünk Kalotaszegre. Magyarókerekétõl aszfalt következik. Na meg esõ is. Az utolsó tíz km erõsen esõs volt.

Én kelemesen elfáradtam, így másnap csak a közeli Bánffyhunyadon néztem körül.

A térképek kriminálisak, a jelzések is. Havasrekettyétõl a a vízesésig pl. a térképen kék háromszög vezet, a valóságban piros kör.
 
 
 Túra éve: 2006
BirdyTúra éve: 20062006.09.06 23:38:06
megnéz Birdy összes beszámolója
Vigyázó 57
Nos hát, ahogy tavaly megígértük megint itt vagyunk. Csütörtök este esõben érkeztünk Kalotaszentkirályra, ahol a háziak már ismerõsként üdvözöltek.
Pénteken délelõtt még mindig esett. Bejelentkeztünk a Fõrendezõnél, egyeztettük óráinkat :-). Délután elállt az esõ, bicikliztünk egy keveset (majdnem fel Béles-ig) bemelegítésképpen. Szombat reggel gyülekezõ, majd busszal el Meregyóig. Fél 7 körül nekivágtunk az ismerõs útnak. Szerencsénkre derült volt az ég, az idõ kellemesnek ígérkezett. Szép tájon, de aszfaltúton gyalogoltunk Szkrind-en át Rechitel-ig. Itt mielõtt jobbra betértünk volna az erdõbe, elõször betértünk balra a kocsmába, némi frissítõt (kávét, üdítõt, sört, csokit, cujkát, ki mit kívánt) vettünk magunkhoz. (Tavaly ezt kihagytuk.) Innen már erdei úton haladtunk tovább. Az út helyenként kissé sáros volt, látszott, hogy elõzõ nap esett. Sok kis vízfolyás csörgedezett lefelé a hegy oldalában. A patak mellett felgyalogoltunk a vízesésig. Itt megálltunk, gyönyörködtünk a vízesésben, készítettünk néhány fényképet, majd miután nem találtunk pontõrt, elindultunk tovább felfelé. Következõ pont a Fehér kövek voltak, addig azonban volt még néhány km, és némi emelkedõ. Útközben találkoztunk a pontõrökkel, akik elmondták, hogy õk a vízesésnél levõ pont (csak kicsit elkéstek), lepecsételték a lapunkat, majd indultunk tovább felfelé. Az idõ nagyon kellemes volt, napsütéses és nem túl meleg. A Fehér köveken levõ ellenõrzõponttól ezúttal nem a tavalyi úton indultunk el, hanem az erdõ mellett nekivágtunk a hegyoldalnak, ami meglehetõsen meredek volt, viszont óriási elõnye, hogy nem lehetett eltévedni a ritka jelzések miatt, mert teljesen nyílt volt a terep. Némi kapaszkodás és lihegés után fent voltunk a gerincen. Innen már csak laza séta volt a csúcs. Szerencsénkre a jó idõ kitartott és nagyon szép látványban volt részünk (ismét). Rövid pihenõ (és a "kötelezõ" csúcsfénykép elkészítése) után elköszöntünk a pontõröktõl és elindultunk lefelé. Itt már éreztem, hogy nem lesz gond sem a szintidõvel, sem a lábammal (sajnos a zempléni 56-os túrán megsérültem ezért volt bennem némi aggodalom, hogy végig bírja-e a lábam). A következõ szakasz a cabanáig (menedékházig) nem hosszú, de lefele kell menni egy kellemetlen köves úton. Ekkor megijesztett az idõjárás minket, mert komoly felhõk tûntek fel az égen, sõt egyenesen keresztül kellett menni rajtuk, hogy leérjünk. A menedékháznál aztán némi pihenõre megálltunk, itt összefutott a menet közben szétszóródott túrázó csapat. A tavalyi hagyományt követve ismét legyûrtünk néhány Medvét (Ursus nevû sört), majd továbbindultunk Rogojel felé. Most hamar rátaláltunk a kék jelzésre. (Tavaly keresgettük egy kicsit az esztenák között.) A lefele út kellemes volt, a faluba beérve (ez nem egymás mellé épült házakból álló település, hanem egymástól lazán, nagyobb távolságra elhelyezkedõ házak összessége) a szalagozáson folytatva utunkat (gyakorlatilag körbejárva Rogojel-t) megérkeztünk az ellenõrzõpontig, ahol ennivalóval vártak minket a pontõrök. Jólesett néhány zsíros/májkrémes kenyeret elfogyasztani. Székelyjó felé egy patak mellett vezetett a kellemes, erdei út, amíg ki nem ért egy aszfaltútra. Innen már hamar a faluban voltunk. A pontõr lányok az egyik helyi vendéglátóipari egységben vártak minket. Innen rövid pihenõ (és zokni csere) után némileg emelkedõ szekérúton haladtunk tovább. Az idõjárás nem romlott el a fent látott felhõk ellenére sem. Az emelkedõt leküzdve már csak lefele kellett mennünk. Ismét elhaladtunk Magyarókereke mellett, éppen csak a szélsõ házakat érintve, majd az országúton begyalogoltunk Kalotaszentkirályra az iskolánál lévõ célba. Itt kézfogás, kitûzõ, emléklap várt ránk, majd az ebédlõben a jól megérdemelt vacsoránk. Nem egészen 12 óra alatt teljesítettük a távot, minden különösebb probléma nélkül, nem fáradtunk el "halálosan", csak jólesõ fáradtságot éreztünk és az idõjárás is a kegyeibe fogadott minket. Gyönyörû tájakon, hegyeken, völgyeken, erdõben, réten, patak mellett haladtunk a nap folyamán. Kell ennél több egy jól sikerült naphoz? Azt hiszem nem, ezért, ha lesz lehetõségünk jövünk jövõre is, és ajánlom minden túrázónak, hogy jöjjön el !
 
 
 Túra éve: 2005
BirdyTúra éve: 20052006.09.06 23:36:10
megnéz Birdy összes beszámolója
Körösfõ 27
Az elõzõ napi Vigyázó 57 után másnap reggel nem volt kedvünk korán kelni, ezért az 50 km-es táv második felét a Körösfõ 25 túrát gyalogoltuk végig. Kalotaszentkirályról busz vitt minket Körösfõre. (Az elõzõ napi tapasztalat alapján többször egyeztettünk a Fõrendezõvel, hogy melyik idõ (román vagy magyar) szerint indulunk.
Körösfõn a templom megtekintése („kötelezõ” program annak, aki még nem látta) után a templom mellõl, a Vasvári kopjafától (pontosabban a nem messze lévõ BUFET-ból) indult a tegnapinál lényegesen kisebb, de lelkes csapat. A falu végén, a mezõn szalagozás (amit hajnalban rakott ki a Fõrendezõ) jelezte az utat. A mezõn kellemes séta után egy patak keresztezte az utunkat, amin nem volt híd, de egy pásztor tanácsát megfogadva száraz lábbal átkeltünk rajta. Erdõs, mezõs terepen haladtunk, elgyalogoltunk Deréte mellett, éppen csak a szélsõ házakat érintve. Utána néhány kisebb domb következett, de nem volt jelentõs emelkedõ. Beértünk Bikal nevû faluba, ahol egy idõs román házaspár (illetve az õ házuk) volt az "ellenõrzõpont". A bácsi aláírta a lapunkat, megkínált egy kis jóféle cujkával (magyarul: pálinkával), amit Õ maga fõzött - meg is mutatta, hogy a házzal szemben van a fõzdéje - majd jó utat kívánt. A faluból kiérve emelkedõn gyalogoltunk érdekes, szép tájon keresztül. A következõ település Magyargyerõmonostor volt. Itt a távhoz 1-2 km-t hozzátéve begyalogoltunk a központba a nagyhírû erõdtemplomot megnézni. Sajnos csak kívülrõl tudtuk körbe járni, de ez is megérte a plusz gyaloglást. Utána az enyhén hullámzó országúton, dombok között gyalogoltunk a következõ faluba Magyarvalkóra. Itt a templomnál volt az ellenõrzõpont. Megnéztük belülrõl is a templomot (nagyon szép a festett kazettás mennyezet), majd továbbindultunk Nagykalota felé. A falun átgyalogolva kiértünk a Bánffyhunyad felé vezetõ útra. Az eddigiekkel szemben ez az út már nagy forgalmú, nem igazán szerencsés az út szélén gyalogolni, szerencsére csak kb. 2 km-t kellett megtenni rajta és elértük Kalotaszentkirály határát. Itt lefordulva az országútról begyalogoltunk a faluba és hamarosan célba értünk.
Összefoglalva: nagyon kellemes túra volt szép tájon, érdemes volt végiggyalogolni a sok látnivaló miatt és nagyon jó levezetés volt az elõzõ napi 57 km után.
 
 
BirdyTúra éve: 20052006.09.06 23:34:38
megnéz Birdy összes beszámolója
Vigyázó 57
A túranaptárt böngészve még a tavasszal ráleltem a túrakiírásra. Szeretünk túrázni, szeretjük Erdélyt: ez a túra nekünk van kitalálva. Sikerült még két barátunkat rábeszélni, hogy jöjjenek velünk, egyiküknek ez volt élete elsõ teljesítménytúrája. A távolság miatt több napos Erdélyi tartózkodást terveztünk, szerveztünk. A Fõrendezõvel a túra elõtt egyeztettem, hogy mikor és hol lesz az indulás (Kalotaszentkirály, iskola elõtt, reggel 5-kor!), ugyanis Kalotaszentkirályról (itt volt a cél és túra fõhadiszállása) reggel busz visz minket a rajthelyre. Egyénileg foglaltunk szállást, ez némi bonyodalmakat okozott, mert ez a szép kis falu nagyon felkapott hely lett, célszerû idõben gondoskodni a szállásról. (Persze van lehetõség az iskolában is megszállni - mi nem ezt választottuk.) A túra napján hajnali fél öt után megjelentünk az iskolánál. Sehol senki! Végül a hálótermekben alvó emberek közül sikerült felkelteni a Fõrendezõt, aki közölte, hogy az indulás idõpontja magyar idõ szerint értendõ! No nem baj, csak egy órácskával kevesebbet aludtunk.
Rövid buszozás után Meregyó falu végérõl elindult a csapat meghódítani a Vigyázót (románul: Vlegyásza). Az út lassan emelkedett, gyönyörû szép tájak között jártunk, csak az zavart, hogy az elsõ jó néhány kilométert aszfaltúton kellett megtenni Scrinden keresztül Havasrekettyéig. Itt van bolt és kocsma lehet vizet, frissítõt vásárolni, utána már csak forrásvízzel lehet megtölteni a kifogyott palackokat, egészen a menedékházig. Innen erdei úton haladtunk tovább. Folyamatosan, lassan emelkedõ úton gyönyörû tájon érkeztünk el az elsõ ponthoz a Rekicelli vízeséshez. Csodálatos látványban volt részünk, el is idõztünk egy kicsit. Aztán indultunk tovább felfelé a Fehér sziklákhoz. Az út továbbra is kellemesen emelkedett nem volt meredek kapaszkodó. Útközben nagyon sok érdekességet megtudtunk a tájról és a környéken élõk szokásairól Molnár Gábor túratársunktól, aki nagyon sokat tud a környékrõl, Erdélyrõl, és mindezt nagyon érdekesen, színesen osztotta meg velünk.
A Fehér sziklák már messzirõl integettek felénk, szép kilátást ígérve. Az út kiért ez erdõbõl és füves hegyoldalon haladt tovább. Jelzések nem nagyon voltak, de a terep nyíltsága miatt nem lehetett nagyon rossz felé menni. Felérve a sziklák tetejére valóban nagyon szép látvány tárult elénk. Szerencsénkre kellemes napsütéses idõ volt, jó lehetett látni mindenfelé. Tovább indultunk a csúcs felé. Útközben megtöltöttük palackjainkat egy erdei forrás tiszta, hûs vizével. Utána ismét erdõben vezetett az út, a jelek csak itt-ott voltak felfestve a fákra, az elõttünk haladó (a túra útvonalát már ismerõ) túratársak nyomában haladtunk, amíg le nem maradtunk néhány fénykép elkészítése miatt. Sajnos a jelzéseket sem találtuk, ezért tájoló és a tapasztalat segítségével haladtunk tovább az erdõ sûrûjében. Egyszer csak egy kõtenger szélén találtuk magunkat, amin bukdácsolva, mászva átjutottunk, és hamarosan kiértünk az erdõbõl. Itt láttuk, hogy nagyon nem vétettük el az irányt, nem voltunk messze a helyes úttól. Innen már nyílt terepen haladtunk felfele a csúcsig. Aztán egyszer csak fent voltunk a Vigyázón, 1836 méter magasan. Sajnos a napot néhány felhõ épp eltakarta, ezért kissé hûvös is volt, de a látvány csodálatos volt. Némi pihenõ után elkezdtünk leereszkedni a menedékházhoz. Itt megpihentünk, megbirkóztunk a medvékkel (értsd: Ursus=Medve nevû sörrel pótoltuk a folyadékveszteségünket). Utána - többnyire elhagyott - esztenák között haladtunk tovább lefelé (a jelzéseket itt sem volt könnyû észrevenni – már ahol voltak egyáltalán) Havasrogozig. Itt a kocsmában volt a pont, ahol zsíroskenyérrel vártak minket. Evés-ivás után most már majdnem sík terepen haladtunk tovább Székelyjó nevû településig. A falun átgyalogoltunk (az ellenõrzõpont középen volt a buszmegállónál) majd ezután következett egy kis emelkedõ, ami szinte már jólesett a sok lefelé gyaloglás után. Kiértünk egy aszfaltútra, elhaladtunk Magyarókereke mellett. Érdemes lenne egy pontot ebbe a faluba is tenni, mert szép hely. (Mi már megnéztük az elõzõ napi felderítõ gyaloglásunk alkalmával.) Innen végig az országúton haladtunk Kalotaszentkirályig. A célba beérve a Fõrendezõ gratulációja, a kitûzõ és az emléklap átvétele után az iskola ebédlõjében elfogyasztottuk megérdemelt vacsoránkat.
Nagyon szép túra volt, kellemes útvonallal, szerencsénkre jó idõvel. Nagyon sok szép élményt gyûjtöttünk össze – elhatároztuk, hogy jövõre is jövünk!