Túrabeszámolók


Kemenes 60 / Berzsenyi 30 / VULCANhUSz / Hevenesi G. emléktúra

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2012
stalkerTúra éve: 20122012.04.20 18:52:07
megnéz stalker összes beszámolója

Berzsenyi 35


 


2012.04.14.


 


 


Két éve voltam utoljára Berzsenyi túrán, az idén úgy hozta a sors, hogy Ildikóval állhattam a rajtvonalra. 2010 óta a túra átesett egy-két fazonigazításon és ezek kifejezetten elõnyére váltak. Az elsõ – számomra új változtatás – a túra útvonalán történt, mely által a szervezõk csökkentették az aszfaltos szakaszok hosszát. A Berzsenyi-pincéhez nem a Kemenessömjént átszelõ országúton, ill. járdán jutottunk el, hanem a falu feletti hegyi birtokok között, füves-homokos szekér-és gyalogutakon. A második újdonsággal a Ság-hegyen találkoztam, ahol szerintem az S jelzés nem ott futott, ahol eddig (legalábbis a hegyre felvezetõ S jelen én még nem jártam). Az ep. közvetlenül a Ság-hegyi turistaház mellé volt telepítve, ez szintén az újdonság erejével hatott rám. A célban számomra új, Berzsenyit ábrázoló kitûzõt kaptam, így a régi, ugyanolyan fekete-fehérek mellett most már rendelkezem színessel is. A túrák szolgáltatási részével nem igazán szoktam foglalkozni, de meg kell említenem, hogy az ellátásunk a nevezési díjhoz képest kimagasló volt: minden ellenõrzõ ponton kaptunk valami finomságot, úgy, mint almát, cukrot, Milka csokit, a célban vajas, zsíros kenyeret hagymával, medvehagyma krémmel, kétféle szörppel. A szervezõk nagyon lelkesek voltak, bár egy kicsit csalódottak is, mivel kevesen indultak és ez a túra azért ennél többet érdemel. A változtatással jelentõsen csökkent az aszfalt mennyisége, ami maradt, az meg az útvonalból adódó kényszerhelyzet. Itt kell megemlítenem, hogy amikor Sitkére értünk, azt tapasztaltuk, hogy pár túratárs, mielõtt elérte volna az elsõ sitkei házakat, jobbra fordult a szántóföldek felé és ezáltal nem sokkal Nagysimonyi elõtt értek ki a fõútra. Ezzel a kitérõvel minimálisan csökkentették az útvonal hosszát, de lényegesen csökkentették a Sitke és Nagysimonyi közti, aránylag nagy forgalmú fõúton történõ aszfalton való közlekedést. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Sitke után egy darabig lehet a fõút mellett, a szántóföld szélén haladni). A szervezõknek utána kellene járni, hogy el lehetne-e ebbe az irányba vinni az útvonalat, mert ha igen, akkor még mindig lehetne visszavenni az aszfalt mennyiségébõl. Köszönjük a szervezést!


 

 
 
 Túra éve: 2011
ÓraTúra éve: 20112011.04.10 15:11:00
megnéz Óra összes beszámolója

2011. 04. 10.


 


Üdv Mindenkinek!


Régóta vágytam egy, a Ság-hegyet és környékét felölelõ túrára, és lõn! 


Fejér megyei lévén,a túra elõtt megaludtam Szombathelyen,hogy fitten-frissen érkezzek reggel 7-re Nagysimonyiba.Másnaposan sikerült...Sportszerû nehezítés...


Már induláskor összebarátkoztam egy kedves túratárssal, akivel végig beszélgetve tettük meg az utat. Köszönöm neki a jó társaságot, remélem, még összefutunk!


A Kemeneshát gyönyörû így tavasszal, a Nagysimonyi feletti szõlõs-gyümölcsös a japán cseresznyevirágzás-ünnep hangulatát árasztotta. Az öreg présházak hangulatosak, a terep könnyû. Aztán eltévedtünk. Az arany-hegyi bányánál nem figyeltük a jelzést, de visszamentünk és meglett. Igazi vaddisznó-paradicsom ez a rész, amit a jÄgerek is tudnak, volt vagy tíz vadles. A földalatti gázvezetéknél az itiner pontosabb volt, mint a térkép, betudható ez az 1:60000-ers léptéknek is. 


Kemenesmihályfára érve két gyönyörû, továbbá jó állapotban lévõ kastélynál vezetett el utunk, a Vidos-kastély és az Ó-Vidos kúria mellett. Maguk a települések rendezettek és tiszták, hangulatosak.


Kemenessömjén: a kocsmánál egy kenelben két elnyûtt kutya, egy kuvasz és egy nénetjuhász-keverék "üdvözölt" minket, majd egy kicsit továbbmentünk, de a majornál visszakevertünk a Berzsenyi-présházhoz. Sajnos, nem volt nyitva, de a bejáratnál személyesen Berzsenyi úr várt minket:-) Aztán kiderült, õ a szervezõ, és Milka-csokival kedveskedett. Mesélte, már Thirring Gusztávnak is nézték. "Szólíthatom Gusztinak?"


Másnaposságomra tekintettel nem látogattuk meg a söntést, inkább átgyalogoltunk a Sárgán Cellbe. Itt inkább a Ság-hegy látványa az érdekes, eléggé monoton a tehénút. Cellben megtekintettük a Pálos romokat, aztán a betonút szélén irány a Ság.


Itt éreztem, hogy kellemes vízhólyag képzõdik a jobb talpamon, a betonon gyaloglás miatt. Meg a szél is rendesen dobált minket. A Krisztina-csárda, és tulajdonosának kedvessége aztán kárpótolt mindenért:-) Bõ fél órát idõzünk ott, de kellett.


A Ság-hegyrõl csak nimbuszokban lehet beszélni. Elég annyi, hogy egy nap se elég rá. Az ep-nál kaptunk almát, öreg, ráncos és édes volt, mint egy nagymama. Aztán le, irány nyugat, a Belsõ-hegy! Visszatekintve a Ság csúcsa olyan, mint egy zöld mini-vulkán, még sosem láttam errõl az oldalról. A hegy uralja a környezõ tájat, és egyike azon emberek által átformált tereptárgyaknak, ami mégis jól sikerült. Minden arca más, körbe kell járni!


Mesteri: kedves kis falu, bár épp a Monta Rosá-ról beszélgettünk áthaladás közben. A földút közepén hevert egy döglött kandúr, feltehetõen nem természetes halállal halt.


Újra földút, aztán a kápolnánál egy kedves szervezõ várt, finom hûsítõ nedûvel és cukorkával. A Belsõ-hegy szintén vulkáni eredetû, észak felé nyitott kaldera, középen szántófölddel és gémeskút-rommal. Tehán anno legelõ volt a közepén, most meg ehetjük az ír marhahúst. Nagyon hangulatos hegykoszorú, egy száraz Tihanyi-félsziget. Körben kis pincék, harsogó zöld vetés, és egy rózsaszín présház, hatalmas cseresznyefával, a háttérben rózasaszínen virágzó barackfával. Számomra ez volt a nap fénypontja.


A túra vége sajnos monoton, Sitkén nem találtuk meg a csapot, egy kedves helybéli viszont megtalált minket falatozás közben, de ittasságához mérten igen kedves és kultúrált volt. Ez amúgy jellemzõ mindenkire ezen a vidéken!


Nagyjából Sitkén ébredtem rá, hogy rakétával kilõve sincs meg a vonatelérés részemrõl, úgyhogy inkább csak a vége-beton leküzdése miatt szaporáztuk lépteinket. Nagysimonyiban aztán hatalmas ivászat következett -az utcai kék csapból! Hideg, friss víz, ennél jobb nincs!


A célban a kedves szervezõk málnaszörppel és zsírosdeszkával kedveskedtek, emléknapot és jelvényt is kaptunk. Végül is 3-ikként értünk be holtversenyben:-).


Még a hazautan is kalandos volt: az erõs szélben leszakadt a vezeték a GySEV-vonalon, ezért kerülõ útirányon, Cell felé jött az ícé,tehát egy nap alatt háromszor voltam Nagysimonyiban, és gyönyörködtem a Ság-hegy és a környezete látványában. Megérte! Viszlát jövõre!


u.i.:a szervezõk csalódottak voltak a kevés induló miatt, mindössze 24-en neveztek a 35-ös távra. Pedig érdekes túra, ne hagyjátok ki legközelebb!


D.Á.

 
 
 Túra éve: 2010
stalkerTúra éve: 20102010.04.12 22:44:22
megnéz stalker összes beszámolója

Berzsenyi 30 (itineren 33,5 km)


2010.04.10.


 


Tavaly e túra távját többnek éreztük, mint amennyinek hirdették, ezért kíváncsian vártuk az idén a GPS-el mért megtett távolságot. A túra végére, az általunk, GPS-el mért távolság 37,2 km lett, ezért szeretném javasolni a rendezõknek, hogy a túrát ne Berzsenyi 30-nak, hanem Berzsenyi 35-nek hirdessék. E véleményemet mindenféle rossz szándék nélkül írom le, annak ellenére, hogy a túra 33,5 kilométernek van hirdetve hivatalosan, de még így is majdnem négy kilométerrel több a valóságban. E változtatást azért is szeretném javasolni, mert az út nagy részén egy szombathelyi túratárssal gyalogoltunk, és szegény a délután négy órakor induló vonatot csak az utolsó pillanatban érte el, mert nem számított arra, hogy  majdnem egy órával többet kell teljesítenie.


A túra az idén is jól szervezett volt, az ellátásra és a pontõrökre nem lehetett panaszkodni. Az õrök tavalyi kedvessége megmaradt, a túra alapjában véve jó hangulatban telt el. Az idõjárásra sem lehetett panaszunk, bár nem volt olyan szép idõ mint tavaly, dél körül már kifejezetten erõs és hideg szél fújt, idõnként szemerkélt az esõ. Az aszfalt mennyisége nem lett kevesebb, erre már elõre felkészûltünk lelkileg, ezért az idén könyebben viseltük a megpróbáltatásokat. A vidéknek számomra van egy jellegzetes hangulata, ami már tavaly is megfogott, ezért nekem a Kemeneshát és a Ság-hegy, nem tudom miért, de tetszik. Az emléklap különbözött a tavalyitól, a jelvény az idén is ugyanolyan volt. A kapott térkép más volt mint tavaly - szerintem jobb volt az egy évvel ezelõttinél - a túloldali útvonalleírással együtt használva szerintem eltévedni nem lehetett. A térképen az idén már az ellenõrzõpontokig megtett kilométerek is fel voltak tüntetve. Köszönjük a szervezést, jól éreztük magunkat!


 

 
 
 Túra éve: 2009
mz/xTúra éve: 20092009.04.13 01:56:53
megnéz mz/x összes beszámolója
Berzsenyi 30
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 33,5 km / 260 m)

Miután ez a hétvége nem bõvelkedett teljesítménytúrákban, s amúgy is régóta szerepelt a tervek között egy túra ezen a vidéken valamikor úgy "alkalomadtán", nem volt nehéz eldöntenünk, hogy ezen a szombaton Nagysimonyi felé vesszük az irányt. A legnagyobb táv 33,5 kilométernek volt meghirdetve, úgyhogy nem lehetett kérdés, hogy ezt választjuk, bár kicsit "irritált", hogy a meghirdetett 33,5 km ellenére "csak" Berzsenyi 30-nak nevezték a szervezõk a kiírásban ezt a túrát, mert -mint utólag is kiderült- a Berzsenyi 35 sokkal igazságosabb lett volna... :-)

A rajt Nagysimonyi község mûvelõdési házában volt, ami egyesek szerint Ady Endre út (meghirdetve itt a honlapon így volt), mások szerint Rákóczi Ferenc (az utcanévtáblán ezt láttam), a lényeg, hogy egy bácsi azt mondta, hogy "Itt nassimonyiba csak egy kulturház van", úgyhogy ha utcanév szerint nem is tudtak odanavigálni, azért ily módon mégis csak sikerült.

Bõven idõben érkeztünk, a rajt is gyorsan és zökkenõmentesen ment. Az út a mûvházhoz nagyon közeli piros jelzésen indult, s hamar kivezetett a faluból, de elõbb át kellett kelni egy vasúti sínpár alatt, de olyan hosszú és olyan sötét aluljárón, hogy azt már-már a Kelenföldi pályaudvaron lévõ aluljáróhoz tudnám hasonlítani, persze ez kicsit azért rövidebb és keskenyebb volt, de egyértelmûen sötétebb is... :-) Inkább egy amolyan jó hosszú és méretes csõ...
Az aluljáróból kiérve aztán felváltva hol hangulatos erdei utakon, hol csupa virág gyümölcsfák vagy tarka tavaszi rétek között kanyarogtunk, de folyamatos volt a madárcsicsergés és az a leírhatatlan hangulat, amit a felkelõ nap korai sugarai garantálnak. Ez amúgy is egy meseszép környék, de így korán reggel, madárcsicsergéssel, felkelõ nappal, friss levegõvel... TÖKÉLETES!

Imádtam ezt a részt! Ugyan voltak olyan kisebb zavaró tényezõk, hogy a GPS szerinti piros jelzés és a ténylegesen felfestett egyes szakaszokon nem igazán bírt még csak hasonlítani sem, de miután a jelzések kifejezetten jól követhetõek voltak, még ez sem volt igazán gond, fõleg úgy, hogy a végén mindkét út ugyanott kötött ki: a Kemenesmihályfa felé vezetõ fõútig. De addig még több kilométeren át élvezhettük a tájat, mert itt aztán tényleg volt miben gyönyörködni: mindenütt virágzó fák és bokrok, gyönyörû idõ, madárének...
Aki eddig nem túrázott még tavasszal, az sürgõsen pótolja!!!!

Kemenesmihályfa elõtt az itiner azt javasolta, hogy a mûúton baktassunk végig a falun, de miután a fõutakat érthetõ okokból nem nagyon szeretjük, s miután volt nálunk GPS, mi inkább a régi piros jelzésen, a falu "háta mögött" mentünk el Kemenessömjén irányába, s csak ott csatlakoztunk rá a betonra, ahol sajnos már muszáj volt. Nem tudom, hogy ez hosszabb volt-e így vagy rövidebb, de szerintem jól döntöttünk, mert a régi piros sokkal nyugodtabb út, s ugyanolyan szép, mint az elõzõ szakasz, nem pedig egy unalmas betonút! A GPS által mért és a kiírás szerinti táv közötti különbségbõl pedig itt maximum pár száz méter jöhetett össze...szóval bõven megérte! Szerintem jobb lenne eleve erre vezetni a túrát!

Kemenessömjénbe érve már nem úsztuk meg a betont, mert át kellett gyalogolni az egész falun, hogy elérjünk a Berzsenyi présházig, ahol az elsõ ellenõrzõpont volt. Tudom, hogy nem mindenkinek tetszett, de szerintem jó ötlet volt az ellenõrzõpontot pont ide tenni, mert ha nem itt lett volna, senki nem vállalta volna ezt a kb. 3 km-es kitérõt, pedig egyrészt megérte, másrészt meg ha már Kemenessömjénben jár az ember, akkor igenis keresse már fel a település nevezetes helyét! Így legalább muszáj volt és be kell vallanom, hogy szerintem én is kihagytam volna, ha nem itt lett volna az ellenõrzõpont, de így utólag azt mondom, hogy igenis megérte elmenni a Berzsenyi présházig - és nem csak a pecsét miatt!

A présháztól tehát vissza kellett gyalogolni ismét majdnem a falu elejére, aztán egy nyílegyenes úton Celldömölk felé vettük az irányt. Felesleges szépíteni, ez bizony egy elég unalmas szakasz volt, igazán érdekes látnivalók nélkül. A távolban ugyan szépen látszódott az akkor még nagyon messzinek tûnõ Ság-hegy, de ez azért nem kötötte le a figyelmünket a majdnem 4 kilométeres egyenes teljes hosszán. Körülbelül háromnegyed óra után értünk el Celldömölköt, ahol követtük az itiner kalauzolását és a jelrõl letérve egy másik úton indultunk a Ság-hegy felé. Celldömölk és Alsóság határán elhaladtunk egy bájos kis tó mellett, aztán átrobogtunk a nem túl sok izgalmat rejtõ Alsóságon, hogy eljussunk végre magához a hegyhez. Az Alsóságról a hegy felé vezetõ út nem vált kedvencünkké, de ahogy elértük a hegy lábát, az addigi ingerszegény környezet egycsapásra megváltozott.

Nagyon rövid, de viszonylag meredek emelkedõn értünk fel a Ság-hegyi múzeum épületéig, aztán egy lépcsõzõs szakasz után a hegy tetején álló Trianoni keresztig. Fentrõl szép panoráma tárult elénk a környezõ településekre, de maga a hegy is érdekes látvány, az egykori bányászat nagyon érdekes "nyomokat" hagyott maga után, kicsit "holdbéli" néhol a hegy teteje.

A Ság-hegy után szõlõskertek és víkendházak között, meredek lejtõn jutottunk le a hegy lábához, majd egy széles, murvás úton begyalogoltunk Mesteribe. A faluban a felújított mûemlék templom mellett egy jelöletlen útra fordultunk - de az itiner nagyon jól jelezte az utat, szerintem nem igen lehetett ezt eltéveszteni.

Innen aztán megint egy 3 kilométeres nyílegyenes szakasz következett, szántóföldek között... sok-sok izgalommal :-)
Szóval a feladat ismét csak annyi volt: menni, menni és menni...egészen a Belsõ-hegyi kis kápolnáig, ahol a túra cél elõtti utolsó ellenõrzõpontja várt ránk.

A kápolna után kicsit változatosabb lett a vidék, a Belsõ-hegy után a Külsõ-hegy (nem tudom ki adta ezeknek a dombocskáknak ezeket a neveket, de állatian ötletes fickó lehetett!!!) megkerülésével folytattuk az utat Sitke felé. Sitke elõtt kezdett már nagyon hatni a meleg, meg a lábunkban lévõ 30 km, az egyenes út végén ugyanis láttuk a sitkei templomtornyot, de hiába mentünk, az valahogy csak nem akart közelebb kerülni... :-)

A faluba beérve már nem volt sok hátra, "mindössze" rá kellett térni az országútra és átballagni Nagysimonyiba... 3 kilométer... Az ugye általában nem igazán sok, de hát mi errõl már nagyon szívesen lemondtunk volna! Mi fáradtak, az út forgalmas, a levegõ meleg, a beton meg kemény volt... Ugyan egy szakaszon volt földút a fõút mellett, de 33 kilométer után valahogy már az sem volt igazi... :-)

Hogy maga a táv miért lett nekem 36-nál is több a 33,5 helyett a végére? Hát azt nem tudom... De a Kemenessömjén elõtti alternatív piroson kívül tudomásom szerint más letérésünk a kijelölt útról nem volt, szóval lehet, hogy mégis jobb lett volna ezt a túrát úgy hirdetni, hogy Berzsenyi 35! :-)


Táj/útvonal/feeling (szerintem): 4
(az elsõ rész kifejezetten gyönyörû volt Kemenessömjénig, a Ság-hegy érdekes, a többi vegyes)

Szervezés (szerintem): 5
(igazán baráti hangulatú, családias kis túra volt, nagyon kedves, segítõkész és barátságos pontõrökkel és szervezõkkel, a rajtban és a célban mosdóval)

Itiner/útleírás (szerintem): 3,5
(itiner 3, leírás 4 - azért ezeken lehetett volna még egy kicsit fejleszteni)

Ellátás/szolgáltatás (szerintem): 5
(az ellenõrzõpontokon narancs, müzli, Milka csoki, a célban hideg ásványvíz, üdítõ, Jó reggelt keksz...a végén oklevél, kétféle jelvény közül választási lehetõség, szóval ez így szerintem bõven rendben van)

 
 
stalkerTúra éve: 20092009.04.12 11:42:11
megnéz stalker összes beszámolója
Berzsenyi 30 (hivatalosan 33,5 km) 2009.04.11.

Bazsival indultunk el a túrára, Anya ma otthon maradt a picivel. Reggel 7 óra 25 perckor értünk az interneten meghirdetett rajthelyre, azonban zárt ajtókat találtunk. Több túrázó társsal együtt néhány percig tanácstalanul álltunk az Arany János utcai Mûvelõdési Háznál, mikor egy túrázó társ felhívta a fõrendezõt telefonon. Azt a felvilágosítást kaptuk, hogy a start és a cél máshol lesz, mint a meghirdetett. Mindannyian átmentünk az új helyre és regisztrálás után, 7 óra 45 perckor indultunk Nagysimonyiból.

(Nagysimonyi: 1237-bõl Symon alakban már ismert a neve. A középkorban pálos rendház állt a településen. Itt született Dugovics Titusz, a nándorfehérvári hõs, aki magával rántotta a mélybe a török zászlót kitûzni akaró ellenséges harcost. Jelenlegi lélekszám: 1021 fõ.)

Nagysimonyit a P jelzésen hagytuk el. Utunk szõlõk, gyümölcsfák között haladt. A gyümölcsfák gyönyörûen virágoztak, a Nap sûtött, a madarak énekeltek, az ég kék volt, egyszóval minden nagyon rendben volt. Az út a Kemenesmihályfai betonútig kifejezetten szép, kies helyen haladt. A betonútat elérve aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy egy jó darabon betonon kell folytatni tovább utunkat. A P jelzés a térképpel ellentétben nem a szõlõhegyen keresztül, hanem az országúton érte el Kemenesmihályfát. Elhaladtunk a Vidos kastély mellett és beértünk a falu központjába.

(Kemenesmihályfa: A falu elõdje Chep falu volt, melyrõl az elsõ feljegyzés 1272-bõl származik. 1456-ban Myhalfalva néven említik. Nevét kisebb megszakításokkal az 1700-as évektõl írják ebben a formában. A középkorban az Ostffyaké volt, késõbb a Kolta Vidos család szerzett itt birtokot. Vidos József (1805-1849) nemzetõr ezredes tagja volt az 1848. március 15-én Bécsbe küldött Országgyûlési delegációnak, majd kormánybiztosi megbízást kapott. Az õ parancsnoki vezetésével szabadult fel a horvátok által elfoglalt Nagykanizsa. A szabadságharc után bujdosni kényszerült. Jelenlegi lakosságszám: 579 fõ.)

Kemenesmihályfa fõ utcáján végighaladva átértünk Kemenessömjénbe, ahol szintén a fõutcán kellett továbbhaladnunk az elsõ ellenõrzõ pont felé.

(Kemenessömjén: Elsõ írásos említése 1280-ból való. A tatárjárás után épült ujjá a mai helyén. A község elsõ birtokosai az Ostffyak voltak. A török idõkben a székesfehérvári iszpáhiknak adózott. A XVI. századtól hol a Magyar Királysághoz, hol a Török Birodalomhoz tartozott, attól függõen, kinek, hogyan kedvezett a hadiszerencse. Berzsenyi Dániel 1799-tõl 1804-ig élt Sömjénben, költõi pályafutása itt indult el. A XIX. században Savanyú Jóska, bakonyi betyár többször megfordult a faluban, amikor bujdosnia kellett a Veszprém megyei hajdúk elöl. Jelenlegi lakosságszám: 631 fõ.)

Kemenessömjénben az elsõ ellenõrzõ pont a falutól északra lévõ szõlõhegy tövében, a Berzsenyi présháznál volt.

(Berzsenyi Dániel: 1776-ban született. 1788-ban a soproni evangélikus líceumban kezdte meg tanulmányait. 1793-ban elszökött Sopronból és katonának állt. Kevesebb mint egy év múlva innen is megszökött. Apjával nagyon rossz volt a kapcsolata, és ez végül teljesen megromlott, mikor édesanyja meghalt. Apjától való menekülésként feleségül vette Dukai Takách Zsuzsannát. Felesége birtokán, Sömjénben telepedtek le, itt gazdálkodással foglalkozott. 1804-ben a Somogy megyei Niklára költöztek. Sokáig titokban tartotta, hogy verseket ír. 1808-ban Kis János nevû barátja egy egész verseskötetét küldte el Kazinczynak, innentõl fogva indult meg a kettõjük közti levelezés. Kölcsey az 1810-es években szigorú kritikát írt róla, melyet személyes támadásnak érzett. 1825-ben válaszolt Kölcsey kritikájára "Észrevételek Kölcsei recenziójára" címmel. 1830-ban a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. 1836-ban halt meg Niklán.)

A présház mellett áll egy emlékkõ, mely annak a fának a helyén áll, amelynek árnyékában Berzsenyi az elsõ verseit írta. Az ellenõrzõ ponttól vissza kellett mennünk a faluba, majd a falu fõutcájáról dél-keleti irányba kellett az S jelzésen Celldömölk felé letérnünk. Kb. 4-5 km hosszú, unalmas, egyenes mezei út következett, különösebb látnivaló nélkül. Az út egészen Celldömölkig vezetett.

(Celldömölk: Öt, egymástól független helység összecsatolásából alakult ki: Pördömölk, Nemesdömölk, Kiscell, Alsóság és Izsákfa.
Pördömölk apátsági székhely volt, elsõ írásos említése 1252-bõl való. Feltételezik, hogy a templom egy római kori villa alapjaira és köveibõl épült.
Nemesdömölk elsõ írásos említése 1457-bõl való. 1681-ben az evangélikusok szabad vallásgyakorlására artikuláris helynek jelölik ki.
Kiscell 1745-tõl kegyhelyként mûkõdött, a máriazelli kegyszobor másolata volt itt. A kegyhelynek köszönhetõen indult fejlõdésnek a település. 1748-ban szentelték fel templomát.
Alsóságot 1272-ben említik elõször. 1558-tól a XIX. századig mezõvárosi rangja volt. Jelentõségét Kiscell felemelkedésével veszítette el.
Izsákfa elsõ írásos említése 1435-bõl való. A török kori pusztítások nem kerülték el, 1571-ben elhagyott faluként tartják számon. Itt született Savanyú Jóska, a híres bakonyi betyár, akit 1841-ben az alsósági templomban kereszteltek meg.
Alsóságot 1950-ben, Izsákfát 1979-ben csatolták Celldömölkhöz. Jelenlegi lakosságszám: 12 000 fõ.)

A celldömölki vasútállomásnál jobbra fordultunk a város központja felé. Sajnos Celldömölköt elérve újra betonon kellett haladnunk kilométereken keresztül. A város központját elhagyva Alsóságra értünk, majd az egyik keresztezõdésben nyugatra, a Ság hegy felé fordultunk. Itt is folyamatosan betonon mentünk és ez a nagy melegben egyre kellemetlenebb volt. Elérve a hegy lábát újra találkoztunk az S jelzéssel és azt követtük tovább a hegy derekáig. A hegy derekánál az S háromszöget követve értük el a hegy csúcsát, ahol a második ellenörzõ pont volt. A csúcsról - bár párás volt az idõ - szép kilátás nyílt a Kemeneshátra. Bazsi egy itt elrejtett geoládát keresett, sajnos GPS nélkül nem találta meg. A hegyrõl az S kereszten folytattuk tovább az utunkat, eleinte szõlõk között, késõbb széles mezei úton Mesteri felé.

(Mesteri: 1935-ben Alsó- és Felsõmesteri összecsatolásával jött létre. Birtokosai a Békássyak és a Batthyányiak voltak. 1968-tól termálfürdõ üzemel a faluban. Határában van egy pszichológiai rehabilitációs intézet, ahol Benedek István dolgozott, és az itteni élményeit örökítette meg az Aranyketrec címû regényében. Lakosságszám: 274 fõ.)

Mesteriben a Szent Mihály kápolnánál balra, nyugatra fordulva egy jelöletlen, széles mezei úton haladtunk tovább egyenesen, kilométereken keresztül. Ezen a szakaszon utolértünk egy egyedül haladó hölgyet, akivel beszélgetésbe elegyedtünk. Kiderült, hogy élete elsõ teljesítménytúráját teljesíti. Beszélgetés közben felvette a ritmusunkat és innentõl fogva végig velünk haladt, egészen a célig. Ezen a jelöletlen, egyenes úton egészen a Belsõ-hegyi kápolnáig kellett haladnunk, ahol a harmadik ellenörzõ pont volt. Pecsételés után észak felé fordultunk és a közben beérkezõ P jelzésen mentünk egészen Sitkéig.

(Sitke: A római kori Bassiana város helyén alakult ki. Elsõ okleveles említése Sitka néven 1251-bõl való. A XV. század végére mezõvárosi rangot kapott, majd Kis- és Nagysitkére vált ketté. 1946-ban egyesült újra a két falu. Jelentõs birtokosai az Esterházyak, Nádasdyak és a Fesõbüki Nagy család voltak. Lakosságszám: 689 fõ.)

Sitkén elérve az országutat, eleinte az út melletti földúton, késõbb az országúton kellett Nagysimonyi felé haladnunk. A végén ez a betonos szakasz már egyikünknek sem tetszett és alig vártuk, hogy beérjünk a célba. Célba érkezésünk ideje: 14 óra 45 perc.

Összegzésül elmondható, hogy a túra jól szervezett volt, az ellátás megfelelõ. A pontõrök mindenhol segítõkészek voltak, amire kíváncsiak voltunk (megtett út, hátralévõ kilométer) mindig kielégítõ választ kaptunk. Az iteneren hiányoltam, hogy a megtett kilométerek, és a pontok közötti távolság nem volt feltüntetve. A túra egyetlen hátránya, hogy nagyon sok volt a betonos szakasz.

 
 
 Túra éve: 2007
lükepékTúra éve: 20072007.04.10 11:27:55
megnéz lükepék összes beszámolója
Berzsenyi 30

2004-ben voltam elõször ezen a túrán, úgy adódott, hogy most is Sopronban idõztem, ezért jó választásnak tûnt az a túra. Reggeli 7.15-ös indulással rajtoltam Nagysimonyiban. Ugyan nem teljesen értem, miért nem volt jó a celldömölki indulás, de biztos volt okuk rá a rendezõknek. Valószínûleg így leginkább csak a környékbeliek illetve egyesületi tagok jönnek el.
3 évvel ezelõtthöz képest meglepetés volt még, hogy megfordították a körüljárási irányt, még jó, hogy a legelején kicsit beleolvastam az itinerbe, így nem indultam el kapásból a rossz irányba.
Az idõ remek volt, a reggel hûvösében élveztük a szõlõs- és gyümölcsöskerteket, a sok pocsolyát, a szép erdõt... Kemenesmihályfa elõtt volt kellemetlen meglepetés, hogy nem a domboldalon kertek alján kellett lemenni Sömjénbe, hanem országúton. Így nem tervezett aszfaltozás következett, ami édesanyám derekának és moráljának nem tett jót. Õ terveink szerint amúgy is csak a Berzsenyi présházig jött volna, de nagyon megszenvedett ezen a szakaszon. Így mentünk 3 órát kb. 7 km-en. A ponton végül otthagytam magához térni, nála hagytam az ellátmányt, öregebbik kutyámat, és egy kulacs, meg a fiatal kutya társaságában továbbálltam. Celldömölkig szépen félig-meddig kocogva jutottam el, itt jöttem rá, hogy az idei elsõ igazán nyárias túra ez. Viszont sapkát elfelejtettem vinni, reménykedtem, hogy nem lesz belõle napszúrás. Celldömölk a sok aszfalt miatt nem jó emlék, de legalább volt kék kút, vízvételezés meg kutyaitatás fontos egy meleg napon! A Ság-hegy immáron egész közel került, bár egész naõ látható volt mindig másik irányból.
Alsóságon még gyorsan beszereztem Balaton-szeleteket, ne adj isten eléhezek, mire felküzdöm magamat. A hegy maga nem túl nagy, de sajnos eléggé sokáig visz a beton, és telisdetele van kocakirándulókkal. Viszont a rendezõség nagyon jól idõzítve itt adott nápolyit, ami nagyon kellett. A Ságon rövid körültekintés, a párától eltekintve szép idõ volt, de nem nagyon álltam neki beazonosítani a falvakat, dombokat stb.
Innen kellemes gurulás lefelé, a hosszú egyenes (na jó, ökörhúgy-egyenes) napos szakaszok embert próbálóak, de legalább annál nagyobb megváltás az utolsó ep és az alma. Néhány vízhólyaggal küzdöttem itt, de nem volt vészes.
Utolsó nyílegyenes földút érkezett, itt már nagyon vártam a falut, mert már jó ideje spóroltam a vízzel, és pocsolya is csak elvétve akadt a kutyinak. Sitkén az elsõ kékkút messzirõl integetett, közelrõl viszont fityiszt mutatott.. Nem volt benne nyomókar. Nem álltam neki háznál kérni vizet, lötyögött még valamennyi a kulacsban, a cél meg már nem volt messze.
Sitkérõl érthetetlen módon az itiner az országútra terelt minket, pedig volt a domboldalban jelzett turistaút, kérdés persze, mennyire kavarós. Itt mondjuk szívesebben mentem volna a picit hosszabb, de földúton. Így a kutya "lábhoz" igazítását gyakorolhattam, de nagyon-nagyon zavart a sok autó, meg száguldó motoros. Nagysimonyiban letámadtuk az elsõ kékutat.. Kutya mérsékelten volt szomjas, szerintem inkább csak melege meg elege lehetett. A célban kedves személyzet, zsíroskenyér minden révalóval, szörp, ásványvíz fogadott. 20 p múlva mamám is visszaérkezett, kissé kiszáradva, és szépen lesülve.

Összidõ 7.15 p, 5 perccel több, mint 3 éve. (elsõ 7km 3 óra, maradék 23km 4.15 bontásban..)

Összességében a túra kellemes, a pontõrök sajnos nem tudtak az útvonallal, turistautakkal kapcsolatos kérdéseimre nagyon válaszolni, viszont nagyon kedvesek voltak általában, a célban a szakállas úriembert (gondolom, fõszervezõ) elfelejtettem kérdezgetni. Az idõjárást pedig egyenesen zseniálisan szervezték meg!

Szerintem még jövök.. Bár lehet, hogy rábeszélem õket biciklis indulásra. :)