Túrabeszámolók


Kemenes 60 / Berzsenyi 30 / VULCANhUSz / Hevenesi G. emléktúra

stalkerTúra éve: 20122012.04.20 18:52:07

Berzsenyi 35


 


2012.04.14.


 


 


Két éve voltam utoljára Berzsenyi túrán, az idén úgy hozta a sors, hogy Ildikóval állhattam a rajtvonalra. 2010 óta a túra átesett egy-két fazonigazításon és ezek kifejezetten elõnyére váltak. Az elsõ – számomra új változtatás – a túra útvonalán történt, mely által a szervezõk csökkentették az aszfaltos szakaszok hosszát. A Berzsenyi-pincéhez nem a Kemenessömjént átszelõ országúton, ill. járdán jutottunk el, hanem a falu feletti hegyi birtokok között, füves-homokos szekér-és gyalogutakon. A második újdonsággal a Ság-hegyen találkoztam, ahol szerintem az S jelzés nem ott futott, ahol eddig (legalábbis a hegyre felvezetõ S jelen én még nem jártam). Az ep. közvetlenül a Ság-hegyi turistaház mellé volt telepítve, ez szintén az újdonság erejével hatott rám. A célban számomra új, Berzsenyit ábrázoló kitûzõt kaptam, így a régi, ugyanolyan fekete-fehérek mellett most már rendelkezem színessel is. A túrák szolgáltatási részével nem igazán szoktam foglalkozni, de meg kell említenem, hogy az ellátásunk a nevezési díjhoz képest kimagasló volt: minden ellenõrzõ ponton kaptunk valami finomságot, úgy, mint almát, cukrot, Milka csokit, a célban vajas, zsíros kenyeret hagymával, medvehagyma krémmel, kétféle szörppel. A szervezõk nagyon lelkesek voltak, bár egy kicsit csalódottak is, mivel kevesen indultak és ez a túra azért ennél többet érdemel. A változtatással jelentõsen csökkent az aszfalt mennyisége, ami maradt, az meg az útvonalból adódó kényszerhelyzet. Itt kell megemlítenem, hogy amikor Sitkére értünk, azt tapasztaltuk, hogy pár túratárs, mielõtt elérte volna az elsõ sitkei házakat, jobbra fordult a szántóföldek felé és ezáltal nem sokkal Nagysimonyi elõtt értek ki a fõútra. Ezzel a kitérõvel minimálisan csökkentették az útvonal hosszát, de lényegesen csökkentették a Sitke és Nagysimonyi közti, aránylag nagy forgalmú fõúton történõ aszfalton való közlekedést. (Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Sitke után egy darabig lehet a fõút mellett, a szántóföld szélén haladni). A szervezõknek utána kellene járni, hogy el lehetne-e ebbe az irányba vinni az útvonalat, mert ha igen, akkor még mindig lehetne visszavenni az aszfalt mennyiségébõl. Köszönjük a szervezést!