Túrabeszámolók


Lővérek

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014 2015 2016 2017
 Túra éve: 2016
dnvzoliTúra éve: 20162016.12.07 10:36:00
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 


Lővérek 15


2016.11.19.


Jó kis menet volt,a Soproni-hegység nagy kedvenc,szép színek,kiváló túraidő,friss levegő,kell ennél több?


Köszönjük a rendezést,köszönjük a lehetőséget!


Peti,Tomi,dnvzoli


Idei Lővérek 15 teljesítménytúránk képekben:


https://goo.gl/photos/BHU7amiAPgJirxvc7



 

 
 
goomTúra éve: 20162016.11.25 09:38:13
megnéz goom összes beszámolója

Lővérek 40 TT - ahogy én láttam... (Turista Magazin)


Szelíd lankák és húzós emelkedők, kultúra és civilizáció a hegyekben. Kilátók pompás panorámával, bányászati mementók és sok-sok német nyelvű emlék. Frissítő források, ózondús levegő – és persze a Hűség városa: Lővérek 40 teljesítménytúra, Sopron.


„Üdvözöljük Sopronban” – olvasom az útszéli táblán, miközben öcsém folyamatos ablaktörlőre kapcsol. Az eddig szemerkélő eső tempóját követi csak, amit beígértek, tehát számítottunk is rá. Örülni persze nem tudok neki, de azért kétségbe sem esek. Pár perc azonban, még a rajthelyig sem jutunk el, és az eső megáll. No, ilyenkor kell gyorsan – és persze jól – eldönteni az öltözködést. Kiszállunk, és a technikai pólót hosszú ujjú aláöltözőre cserélem. Vékony mellény, majd esődzseki – ez a végső variáció. Amiről aztán másfél-két órával később kiderül majd, hogy öngól: bőven elég lett volna az a póló.


Kellemes nyüzsgés a rajtnál, az Evangélikus iskola földszintje a miénk most, és mivel harmadszor vagyok itt, már rutinból megyek kitölteni a nevezési lapot. Gáborokkal találkozom, üdvözöljük egymást: ők aztán villámgyorsak, azonnal indulnak is. Mi még váltunk pár szót Laci öcsénkkel: ő a 25 km-es távot választotta mára, mi Zolival a negyvenest. Aztán indítom a kütyüt, meg a gazdáját is, forgókapun ki, jó sok aszfaltozás vár rögtön ránk. Sopron persze barátságos, kellemes, enyhíti a rossz érzést. Soproni kék jelzés, ki a városból, több tucat túrázó előttünk, előzünk sokat. Egyetem, Erzsébet-kert, aztán Bánfalva és Kertváros – és már itt is a Kutya-hegy. Az első emelkedő kezdődik a romos malomépületnél felkanyarodva; pazar villák és gondozott kertek. Elhagyjuk az utolsó házakat és kiskerteket, és máris szőlősorok emlékeztetnek, hogy borvidéken járunk. Fotózni muszáj, messze fürkészhet a tekintet, az osztrák szélkerekekig. A táj békés és csendes, mi kapaszkodunk felfelé, aztán egy tanyánál jobbos kanyar: itt a Valéta. Gyönyörű szakasz, mindig is szerettem – most sem okoz csalódást. Igaz, az esőzés azért csak-csak hagyott nyomot: az ereszkedés (ami máskor hatalmas futás szokott lenni) most igen óvatos, gondos – és ehhez mérten lassú is. Igaz, olyan is van, aki inkább az erdőben próbálkozik… De aztán igen hamar leérkezünk Ágfalvára. Gazdasági épületek, állatok, kutyák – szerencsére mind kerítésen belül.


Fő utca, bal kanyar, kocsma: első ellenőrzőpont. Szia Enikő, hát te, itt? – üdvözlöm a rendezőt, aki panaszkodik kedves főnökére: este már dolgoznia kell, szóval húzós nap lesz neki. Megnyugtatjuk, hogy eddig minden rendben volt, legurítunk egy kólát és mehetünk tovább. Evangélikus templom (jellemző a környékre): innen indul a piros sáv-jelzés, amit sok kilométeren keresztül követni fogunk. Emelkedő, kis meseházak, aztán pompás kilátás jobbra. Eddigre már nem csak az szétoszló felhők, hanem egyenesen bársonyos napsütés kényeztet bennünket, az esőnek csak a lábunk alatt van nyoma. Ott azonban többször is: ezen a részen kerülgetünk jó néhány pocsolyát, aztán füves szakaszok, rétek is jönnek. Az utak azonban általában jók, elhagyjuk az Alsó-Tödl lankáit, csomópont előttünk. Gondos feliratok igazítanak útba: huszonötösök egyenesen, negyvenesek jobbra fel. Itt volt a hajdani bányavasút vonala, és elkezdjük az emelkedést. Fiatal srácot érünk utol, beszélgetésbe elegyedünk – aztán 17 km-en át együtt is maradunk. Dani soproni, jól ismeri a tájat – és remek ütemben tolja. Hamar magunk mögött hagyjuk tehát a Felső-Tödl néhol egészen hullámzó környékét. Kiérkezünk a Terv-útra, ami egy kissé unalmas szakasz szokott lenni. Most nem az: a megszokott széles, kavicsos út bizony elég sáros, figyelni kell. A Rideg-bérc után aztán megérkezik a zöld is – és a halmok: az első, a második… és végül a Negyedik halom is: ez az Idegenek útja (Fremdensteig), ami kellemes hullámzásával (és szép nyíresekkel) marad emlékezetes. Mindössze pár méterre, pontosan követjük az országhatárt, egészen a legnyugatibb kicsúcsosodásig – sőt, majd utána is. A csúcspont azonban megálló is: ez az Urak asztala, a Herrentisch. A második ellenőrző pont, kódot kell csak felírni – kódot azonban nem találunk. Gyors telefon Enikőnek: ne keressétek, idén nincs kód, mehettek tovább. Rendben, pár fotó, átlépünk osztrák oldalra is – a kőasztalhoz azonban most sem ülünk le.


Nyugati helyett keletire fordul az irány, hiszen komoly fordulót veszünk itt. Ereszkedés, majd kis emelkedő megint: jól elbeszélgetünk közben. Piros és zöld sáv, együtt – ezt a szakaszt Kelta-útnak is hívják. Mellőzzük a Vörös-bércet és a Szt. István-aknát… és igen gyorsan elérjük a Lővérek legmagasabb pontját, az 557 méteres Magasbércet. A kilátó előtt kisebb hófoltok emlékeztetnek a múlt heti időjárásra. Az asztaloknál pedig a már jól ismert pontőr fogad, aki mindig is itt szokott „szolgálatot” teljesíteni: müzli-szelet is jár a barátságos kézfogás mellé. Fiatal srác indul tovább, egy szál fehér pólóban: megtudjuk, hogy csak ő van előttünk. Ez kevés indok, hogy lemondjunk a kilátásról, tehát fellépcsőzünk, és most sem bánjuk meg: a késő őszi színek megérdemlik, hogy rászánjunk pár percet. Hamar az Új Hermes-akna közelében haladunk előre, kissé odébb az Ó Hermes-akna és az egykori sikló nyomvonala… Bányászati emlékek mindenütt – még a határon túl is: a mi Ilona-aknánk Helenenschachl néven folytatódik odaát. Aztán balos kanyar, elköszönünk a piros és zöld jelzéstől. Szalagozott szakaszon folytatjuk, jó sokáig, ami elvileg ugyan piros kereszt kellene, hogy legyen, de erről csak a térképek tudnak, a fák törzsei nem. Brennbergbánya előttünk-alattunk, oda érkezünk be: felsorolni is nehéz lenne a sok nevű aknát, amik alkotják. A falu közepén csille, „Glück auf” felirattal, és a sokatmondó évszám: 1759-1953. És a Grundschule, bár alatta azért ott van az is, hogy „általános iskola”. És persze az újra meg újra megcsodált kocsmatemplom: szép nagy, kőből és fából épített templom, aminek oldalában megfér egy kocsma is. Ide azért nem térünk be, inkább a nyomós kútnál vételezünk egy kis vizet: már készülünk lélekben a nemsokára várható teára. Addig azonban még előttünk van egy Havas-bérc: folyamatos emelkedő, de nagyon szép szakasz.


És aztán a várt ellátó- és ellenőrző pont, Görbehalom mellett. A Fehér Dániel-forrás kellemes vizét most – az említett tea miatt – kihagyjuk, és szánunk pár percet az ebédre. Közben felmérjük a helyzetet, és látjuk, hogy szépen időben vagyunk. Igen kedves hölgyek kínálják a tényleg nagyon finom kenyeret, kívánság szerinti összeállításban. A tea is jól esik, és a kulacsba is jut. Köszönünk és folytatjuk – immár kettesben: Dani előbb elindult innen. Letérünk a kékről, még a műszaki zár valamikori vonala előtt, és a szalagokat követjük. Meg sok túratársat: itt már együtt megyünk a huszonötös táv teljesítőivel. Sok előzés, és hamar a Wanzig – akarom mondani, Poloskás-bérc közelében járunk; rendesen hullámzik itt már a táj. Ezzel együtt lenyűgözően szép is: a hegyoldalak a hol sejtelmes, hol teljes napsütésben pazarul festenek a lehullott friss avarral. Átkelünk a Köves-patakon és gyönyörködünk a Köves-árok völgyének látványában, de erre nem sok idő marad. Előttünk az Ultra, ami ugyan nem a legmagasabb, de mi a leghúzósabb szakasznak ezt tartjuk. Aztán persze megjön a tető, szusszanunk, és újra lefelé megyünk, itt a Kis-Ultra és a Tolvaj-árok… gyönyörű részek. És máris előttünk a Várhely-kilátó (Burgstall). Meglepően hamar felérkezünk, Dani pedig jön szembe: ő már zúg le a kékre. Mi is hamarosan, csak előbb fel a kilátóba! Sopron és a Fertő-tó előttünk, muszáj időt szánni rá. Aztán visszatérünk a földre… pecsét, újabb müzli-szelet, és jöhet a kék. Bella-emlék és pihenő, majd jobbról a kora vaskori halomsírok – az út meg délnek, lefelé. És itt a fahíd, 180°-os visszafordító, és a Ciklámen Tanösvény. Remek érzékkel választották ki a nyomvonalát: balról a Tacsi-árok kísér minket, jobbról magaslat, gerinc – az út pedig kanyarog, egyre kanyarog. Elképesztően szép! Közben túrázók szemből, padok és pihenők, gyerekes családok… sokan ismerik ezt a környéket. A kanyarok után megérkezünk a Hétbükkfához: elköszönünk a kéktől, sárga visz tovább. Hosszú egyenes, ami lejt, és kiváló futós szakasz. Le is érkezünk gyorsan az aszfalthoz, az idővel remekül állunk, előttünk már a parkoló.


Elindulunk fel a Károly-magaslat felé, jobbról a TV-torony, kanyargunk kicsit. Új épületet fedezünk fel, tavaly még csak épülgetett: Kőhalmy Vadászati Múzeum, olvasom a feliratot. Sok-sok kiránduló körülötte, a Károly-kilátó tetején is emberek, szabad asztalt sehol nem látok. Itt már nincs EP, nem vesztegetjük az időt, éles jobbos kanyar, és a kék háromszög, egészen le a város határáig. Pompás kis szakasz, bár a felfelé igyekvők egészen másként gondolhatják… De a minősége jó, a sípályánál (amit kétszer is keresztez) gyönyörű őszi színekben lehet megint részünk – és remek kilátásban. Aztán csak le és le, futás ezerrel, és persze hogy gyorsan itt a Szanatórium… persze. Vége az ösvénynek, az erdőnek – sőt, a Lővéreknek is: itt a város. Aszfalt, nyüzsgés, autók. A kipufogógáz szaga ilyenkor sokszorosnak tűnik, kitisztult tüdőnk tiltakozik, de aztán beletörődik… Lejtő továbbra is, megint villák, polgári miliő, szép házak. És az egész délután kémlelt ég „megadja magát”: elkezd szemerkélni az eső. Szerencsére öt perc, néhány utca, és máris feltűnik szemben az iskola. Meg Laci öcsénk, aki éppen ballag ki a kocsihoz… A szokásos fejcsóválás és mosoly, kábé egy óra múlva vártalak benneteket, őrültek. Az ám, az óra: lehet örülni megint! Hat feletti átlag lett; a tavalyi eredményt egy óra egy perccel javítottuk meg, pedig azzal is elégedettek voltunk akkor. Választható kitűző, szép emléklap – és a megszokott minőségi virsli, három ízben - hozzá a forró finom tea. Dani falatozik az egyik asztalnál, leülünk hozzá és gratulálunk egymásnak; négy percet kaptunk tőle. Címet cserélünk, aztán hazaballag, mi meg zuhanyozni és átöltözni. Végül megjutalmazzuk magunkat egy remek kávéval és sütivel, és a fent említett ablaktörlőt ismét megdolgoztatjuk.

 
 
 Túra éve: 2015
dnvzoliTúra éve: 20152015.11.24 13:36:05
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 Lõvérek 15,2.0


2015.11.22.


 Igen,nem elírás,november 22.Voltunk mi Sopronban 14-én is,be is neveztünk a babatávra,el is indultunk rajta,majd még a Sövény köz elõtt Peti panaszkodik,hogy fáj a kisujja,szerinte kidörzsölte a bakancs.Az nem létezik,morgok magamban,ez a könnyû kis bakancs a vízálló béléssel puha mint a vaj,a túrazokni elég vastag,nem mentünk még másfél kilométert,szóval az nem lehet.Megállunk,lehúzom a lábáról a bakancsot,bakker,tényleg elég vörös a kisujja,a zokni meg szinte nedves.Sõt,nem csak szinte.Megizzadt szegénynek a lába az autóúton és a túrázásban még nem eléggé megedzõdött,gyenge kis gyerekláb azt mondta,ez így nem megy!


 Sebaj,van itt azért kérem szépen rutin,elõ a ragtapassszal,a cserezoknival,aztán irány tovább!Szóval kisujjak leragasztva,új ropogós,száraz zokni felhúzva…..így is fáj,nem megy!


 Apa teljesítménytúrázó.Apa ideges.Feladni egy túrát 1 kilométer után…..hát ilyen eddig még nem volt.De nem megy,nagyon fáj,mondja Peti.Meg aztán azt is bevallja,hogy hiába okította eddig a teljesítménytúrázó apja,hogy egy túrán a lábára kell a legjobban vigyázni,nem ugrálunk,nem rugdalunk,nem szökdécselünk feleslegesen,neki bizony az elõbb abban a vízelvezetõben megcsúszott a lába és azóta fáj ennyire.Szóval a nedves zokni már csak a ráadás volt…


 Szóval nem megy,hát nem megy,szomorúan visszafordulunk.Tomi is bosszús,hogy Peti miatt megyünk haza,mikor lenyugszom elmagyarázom neki,hogy ilyen bárkivel elõfordulhat,én is adtam már fel túrát,mikor annyira fájt a térdem,hogy nem bírtam tovább menni.Jelentjük Enikõnek,hogy kiszálltunk,majd hazaautózunk.Se kitûzõ,se Oklevél,se kilátók,se halomsír,nincs virsli sem…..na ez így nem maradhat!


 Így jön el 22-e,mikor is újra autóba ülünk,hogy pótoljuk az elmaradt túrát.


 Szép idõnk van,bár azért jó pár fokkal hidegebb,mint múlt hétvégén.A Lõvérek napján általában ködös a reggel ezért furcsa,hogy már valahol Kapuvár után megpillantjuk a Soproni-hegységet,és ha nem tévedek ott a távolban balra a Kõszegi-hegység is elõbukkan a horizonton.Ugyanúgy,mint múlt szombaton.A városhoz közeledvén meg már meg tudom mutatni a gyerekeknek több úti célunkat is,ott a tetõn a Dalos-hegyi adótorony,mellette jobbra a Károly-kilátó teteje is látható.Beérünk a városba,egy benzinkúton elintézzük az elintézendõket,felvesszük a túrabakancsot majd elautózunk az iskolához.


 Hát jó hideg van!Lehet vagy 4-5 fok pluszban.Én is felveszek még egy kapucnis pulcsit,azt hittem erre nem lesz szükség de igen.A gyerekeket is jól beöltöztetem,igazából még nincs tapasztalat,mennyi ruhára van szükség náluk ilyen idõben,úgyhogy plusz öltözetet is elpakolok,nehogy baj legyen.Sapka,kesztyû,plusz pulóver,megizzadás esetére plusz póló,ilyenkor szokták mondani a régi öregek,ha a medve megenne egy hétig csak ruhát ürítene.Az ürítene helyett ha jól rémlik más kifejezést szoktak használni.:)


 Valamikor 9 után,a fénykép tanúsága szerint 9:20-kor aztán elkészül a startfotó,megindulunk.


 Hát hideg van,kellemetlen,metszõ szél tetézi mindezt,hamar lecserélõdnek a baseball sapkák kötöttre,felkerülnek a kesztyûk is a gyerekkezekre.Amúgy ezen kívül jól vagyunk,szép az idõ nagy a látótávolság,a hidegtõl amúgy sem kell megijedni,sokkal rosszabb a nagy meleg az ellen nehezebb védekezni.Haladunk a kijelölt úton,hamarosan Bánfalván is vagyunk.Néhány kutya a szívbajt hozza ránk,ahogy nekiront a kerítésnek,mások kedvesen nekidõlnek a drótnak némi símogatás után kuncsorogva.Mellénk szegõdik a Bánfalvi-patak,persze nem maradhat el a kõdobálás.Elérkezünk a Sövény közhöz.Ez már rekord,múlt szombaton eddig se jutottunk el.:)


 A közben finom almát gyûjtünk a földrõl,Peti csillogósra fényesíti a kabátján(hejj,de örül majd anya a mosásnál..:),olyan kívánatossá válik ezáltal,hogy majdnem nincs is szíve megenni(hazaviszem,megmutatom anyának-mondja)de miután Tomi közli,hogy milyen finom az övé Peti is betermeli.


 Elérünk a távok szétválásához,eddig,-ha jól emlékszem hatszor- én mindig mentem jobbra a malom mellett,most irány a zöld híd,egyenesen,a Brennbergbányára vezetõ úton.A hídon persze megállunk patakot nézelõdni.


 Elõször az úton talpalunk,de hiába a vasárnap délelõtt,van forgalom,úgyhogy inkább átmegyünk a járdára.Ahogy haladunk kifelé a városból közelednek a hegyek,szebbnél szebb õszi színekben pompázik velünk szemben a Várhelyi erdõ.A térkép mellé szöveges leírást is kaptunk,amelybõl megtudhatjuk,hogy az aszfaltot a Várhely utca érintésével hagyhatjuk majd magunk mögött.Itt is vagyunk,elkezdünk emelkedni tehát a sárga 3szög,a ciklámen és a sárga kör jelzést hátán hordozó szûk utcácskában.


 Szebbnél szebb porták mellett emelkedünk,majd elérünk az itinerben említett parkolóhoz.Megvan a Downhill-pálya lenti vége,megvan a sárga 3szög tovább vezetõ ága is csak a ciklámen tanösvény és a sárga forrásjel,ill. az említett „Várhely kilátó”-tábla nincs sehol.Baj azonban egy szál se.Rajtunk a Soproni-hegység nem fog ki,a legújabb térképpel érkeztünk,és ha az amúgy rendkívül tevékeny jelzésszínváltó,nyomvonaláthelyezõ,jelzésmegszüntetõ-csapat azóta nem „garázdálkodott” a hegységben,akkor a térképen világosan látszik,hogy a keresett jelzések az elõbbi kettõ közti irányban lesznek,úgyhogy irány itt a tisztás mellett a szemközti erdõség!


 Megindulunk tehát felfelé(a túrán itt valószínûleg szalagozás segített)és láss csodát,ott a távolban már jelek látszanak a fákon,közelebb érve az is kiderül,hogy a keresett ciklámen ill. sárga forrás jelek azok.


 Végre beérünk az erdõbe,csodálatosan szép avarszõnyegen keresztezzük a szintvonalakat,az emelkedõ itt még simán gyalogolható.Aztán kis tábla forrást jelez jobbra,megnézzük?-kérdezik a gyerekek,hát ha nincs messze,mindenképp,válaszolom.Annyira nincs messze,hogy pár lépés és itt is vagyunk a Szent György-forrásnál,a forrás aktív,kis pihenõhelyet is alakítottak ki mellette,itt a szél sem fúj,ideális hely a reggeli(tízórai) elköltésére!


 Kipakolom az elemózsiát,Peti közben a víz útját egyengeti,tisztítja a medert.Betermeljük a rántott húst(magyarok vagyunk vagy mi?:),megbolondítjuk egy pár Pilóta keksszel(gyõriek lennénk vagy mi:)…bár a kekszgyárból mára nem sok maradt…természetesen ez a süti sem Gyõrben készül már nagyon rég…),mindezt finom meleg teával majd forrásvízzel öblítjük le.Töltök az útra is forrásvizet majd indulást vezényelek,nem kellene megfázni.


 Forrás után még van egy rövid viszonylag könnyen gyalogolható szakasz aztán az emelkedõ bedurvul,nem hosszú ez a résztáv,de akkor is vagy 60-70 métert emelkedünk 1-2száz méteren,ami ha belegondolunk több,mint két 10 emeletes panel magassága.Könnyítettünk a ruházatunkon már az erdõbe érve,de így is kimelegszünk,mire felérünk a pontra,ahol a sárga 3szög jelzés becsatlakozik hozzánk balról.


 Jobbra térünk tehát,a gyerekek-fõleg Tomi eléggé kifulladtak,azzal dobom fel a kedvüket,hogy veresenyt hirdetek,az a gyõztes aki elõbb látja meg a Várhely-kilátót.Tomi hajlamos a szomorkodásra ha alul marad valamiben,Peti erre nem annyira érzékeny,így megpróbálok csalni kicsit.Mikor meglátom a kilátó tetejét kikandikálni a fák fölött próbálok jelezni Tominak,de Peti mindenre figyel,észreveszi,hogy böködöm Tomit a túrabottal,hamar rájön,hogy miért tehetem,elkezd nagyon figyelni elõre és meg is látja a kilátó csúcsos tetejét.Szerencsére Tominak is épp abban a pillanatban esik le,miért piszkálom,így szinte egyszerre kiáltanak fel-ott van!


 A „mikor érünk már fel”-kérdések ezután elmaradnak,hamarosan itt is a jobbos letérõ,innen már csak be kell gyalogolni a fatoronyhoz.


 Mint említettem jó nagy a szél ma,mászás elõtt visszaöltözünk.A látótávolság elég tetemes,nem tûélesek azért a kontúrok,de simán átlátni Ausztriába,ott vannak a behavazott tetejû hegyláncok,ott a Schneeberg tömbje,másik irányba ott az adótorony,Sopron egy része,háttérben a Fertõ.Nézelõdünk pár percet,Peti,akárcsak a Badacsony tetején,most sem érzi jól magát a kilátóban,a szél is fúj rendesen,úgyhogy hamarosan le is lépcsõzünk az építményrõl.Lent még megmásszuk a csúcsgúlát,majd felvesszük zsákjainkat és irány tovább!


 Visszatérünk a keresztezõdéshez,kérdezem,melyikük tudja,merrõl jöttünk,Tomi határozottan mutat balra,Peti kicsit bizonytalan-hiába,anyja fia!:)Jobbra térünk tehát,ráállunk a kék sávra.Meglátogatjuk a Bella-emlékhelyet,a mögötte található esõház,bevallom jobban érdekli a fiúkat.Viszont az innen nem messze található halomsírmezõ és fõleg a feltárt,bemutatott halomsír már több,jóval több érdeklõdésre talál.Meséltem is nekik elõre róla,hoztunk is lámpát,hátha nem mûködik a beépített világítás(nem mûködött).Elovassuk az információs tábla szövegét,beazonosítunk pár ott látható és a halomsírban is kiállított tárgyat,megmászunk pár közeli dombocskát.Eltöltünk itt egy jó negyed órát.Aztán hajrá!


 Tovább a kék sávon!


 Elérjük a hidat,átkelünk rajra,persze abban nincs semmi érdekes.Sokkal jobb átkelni a masszív híd alatt az árkon kereszbte tett ingatag pallón!És ha Peti átkel,Tomi sem maradhat ki.Nem is marad,kimászáskor át is esik a botjain,rá a csuklójára.Remek!Jön a sírás,szerencsére nem a lába fáj,a csuklójának sincs különösebb baja,haladhatunk tovább.Hiába,ha rám nem hallgatnak(miért hallgatnának ilyen esetben,gyerekek,mindent ki akarnak próbálni,és próbáljanak is!)majd saját kárukon tanulnak.A harmadik opciót,az árkon átfektetett kerek fenyõtörzsön való átkelést azért nem engedem meg.:)


 Szeretem a most következõ szakaszt,kellemes kis gyalogút vezet a hegyoldalban.A Hármas-forrást most sem derítjük fel,olyan meredeken szalad le a kék forrásjel a kék sávról,hogy a visszamászás gondolata mindhármunk kedvét szegi.Lépdelük tehát tovább a ciklámen tanösvény jellel összefonódott kék sávon,hatalmas a csend,szép az erdõ,néhány futón,kocogón kívül nem is találkozunk senkivel.Mikor a fáradtság miatt kezd monotonná válni a séta különbözõ növények,falevelek,tobozok begyûjtésével,makrózásával tesszük színesebbé utunkat.Egy padnál pihenésképp megesszük a nutellás gofrit(finom!),iszunk rá egy kis forrásvizet.Kell ennél több?:)


 Itt is a Hétbükkfa!Ugye,ami nem is 7 csak 6,meg nem is az eredeti,egy tõrõl fakadó csoda,mert annak utolsó ága valamikor a 2. világháború idején száradt ki,de akkor is Hétbükkfa,és az is marad mindörökké.


 Innen egyenesen tovább,a kék sáv elmegy jobbra!Off:Végre,mivel van legújabb Soproni-hegység térképem be tudtam azonosítani,hogy merre jártam azon a bizonyos ködös eltévedésemen a pár évvel ezelõtti túrán.Most kiderült,hogy nem balról,hanem jobbról kerültem a Károly-magaslatot az Iker-árok peremén,majd a közös kék/zöld sávon a Spartacus-emlék felé,majd a Hotel Fagusnál a városba érve.Ez jó 3-4 kilométer plusz az eredeti nyomvonalhoz képest.On.


 Szóval elõre egyenesen a sárga sávon!A gyerekek már kicsit fáradnak,nem lesznek vidámabbak,mikor megemlítem,hogy a kilátóhoz felfelé kell menni:)Közel nem olyan durván,mint a túra elején de felfelé.Kiérünk a Muckra vezetõ aszfaltútra,balra fordulunk rajta,ahogy az itinerünk is utasít.Nem vallom be,hogy az Ágfalvi csata emlékmû meglátogatása nem kimondottan része a hivatalos útnak,kicsit nagypistázva tehát megtekintjük azt is.Legalább a mellette levõ pihenõhelynél szusszannak a gyereke egy kicsit az utolsó emelkedõ elõtt.Azután elindulunk.


 Az irányjelzõ tábla szerint innen 1 kilométer a kilátó.Kellemesen,kényelmesen gyalogolható aszfaltos úton emelkedünk a Károly-magaslat tetrejére,jobbunkon megcsodáljuk az adótornyot,késõbb a lehullott és besárgult fenyõtüskék puhaságát teszteljük,még feljebb a felettébb vicces kinézetû fõerdész mellszobra visz vidámságot az útba.Aztán már itt is a kõépítmény!


 Nyitva is találjuk,megváltjuk a belépõnket és a szintenként elhelyezett kiállítások megtekintése után egy vasajtón kilépünk a tetõre.Csigalépcsõ visz fel a legfelsõ szintre,hát itt aztán van szél rendesen,de a kilátás pazar.Innen,mivel ugye közelebb vagyunk,jobb kilátás nyílik a városra és a mögötte elterülõ Fertõre.Azért az ausztriai hegyek is láthatóak.A szél viszont hatalmas,érdekes,lökésszerû,van mikor egyáltalán nem érezni,vagy csak épp hogy,a következõ pillanatban meg le akar lökni a tetõrõl.


 Kilátózás után irány a kék 3szög jelzés!


 Már-már elkezdek aggódni,hogy túlmentünk a letérõn de aztán eszembe jut,hogy az új nyomvonal tesz egy kitérõt a sípálya körül.Így is van,meglátogatunk néhány pihenõhelyet majd lejjebb újra keresztezzük a sípályát.Hamarosan a Hotel Lõvér mellett leérünk a városba.Elhaladunk a szépen felújított(legalábbis kívülrõl)Szívszanatórium mellett,majd átkelve egy forgalmas úton máris a Villasor aszfaltját koptatjuk.Tomi itt már eléggé szenved(a szebbnél szebb villák már nem nagyon lépik át az ingerküszöbét),az egész lába fáj,mondja,fõleg a talpa.Lúdtalpas szegény,ez is közrejátszik benne,valószínû,Peti fárdtság miatt sosem nyafog a lábára.


 Lassan,szenvedõsen haladunk,ha visszagondolok teljesítménytúrázó-mivoltom kezdeti éveire,bizony a túravégi aszfaltok,városi szakaszok már elég demoralizálóak,fájdalmasak tudtak lenni.Úgyhogy egyáltalán nem csodálkozom a nyafogáson.


 Még egy keresztezõdés,aztán még egy,már itt az Alsõlõvér utca,szerencsére minden harmadik autó törött,van látnivaló,ott a reggel látott Chevy Blazer pick up,jól néz ki,ezen a házon meg emléktábla,nem állunk meg,fél szemmel olvasom,talán itt élt valaha a  Károly-kilátó tervezõje,aztán még egy balos….és ott az autó!!


 Megjöttünk!


 A célfotó 14:52-kor készül,tehát 5 és fél óra alatt jártuk le a távot,ami,ha nafe legújabb gps-mérését vesszük alapul 15 kilométer körül van valahol.Ez durván 2,5 km/órás átlagsebességet feltételez.Nem túlzás tehát ekkora távra 6 órás szintidõt adni.Arra kell gondolni,hogy ezt a távot idõsek,gyerekesek választják,és tudjuk milyen egy gyerek,minden érdekli,minden fánál,bokornál,virágnál,bogárnál megáll,egy hídon ötször kel át,a patakba percekig dobálja a követ,egy forrásnál fél órát simán elvan.


 A Lõvérek eddig is egyik kedvencem volt,maradt is.Szerencsére ugyanolyan örömet okoz a gyerekeimmel lejárni a 15-ös távot,mint egyedül a 40-et.


 Köszönjük a lehetõséget,köszönjük a szervezést!


 dnvzoli


A túrán készített fotók:


 


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Loverek1520151122?authuser=0&feat=directlink


 


 


 


 


 


 


 


 


 


 

 
 
nafeTúra éve: 20152015.11.21 23:07:40
megnéz nafe összes beszámolója

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 26,9 km, barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 730 m. Ez alkalommal sehol sem tértem el az útvonaltól, hogy pontosan legyen meg, mennyivel hosszabb a kiírásban szereplõnél!


Kellemes idõben értem Sopronba. Gyorsan beneveztem. Veráék, a 40-es távra nevezve, további túratársakra vártak. Én a 25-ös távot választottam, az elõzõ napi Pontyshow, illetve a másnapi 400 km-es vezetés miatt. Csípõs, száraz idõben vágtam neki a távnak. A látástávolság kiváló. Kényelmes tempóban ballagtam kifelé a városból. A Hosszú-hegyre vezetõ bemelegítõ kaptatón értek utol Veráék. Elõre tudtam, hogy gyorsabbak nálam. Az Ágfalvi ellenõrzõ pontig, jót beszélgetve együtt haladtunk, ezzel kilendítettek az addigi kényelmes tempóból. Az EP-n hamarabb befejeztem a frissítést, s mivel elkezdtem fázni, tovább indultam, mondván úgy is utolérnek. Ez végül nem következett be. Az Alsó-Tödlnél sehol semmi sár. Ez így is maradt a túra végéig. A Fehér-úti-tó után, hiába figyeltem az út menti részeket, ez évben nem láttam cikláment. Számomra feltûnõen hamar elértem a második ellenõrzõ pontot. A teára várnom kellett egy kicsit, de megérte. Jól esett a zsíros kenyér után a meleg tea.


Mentem tovább. Megnéztem a GPS-t és az órámat. A táv és a szintemelkedés megegyezik a kiírással. Meglepetés! Tavaly óta, eltakarították a gyérítés maradékát az útról. A patakátkelés sima ügy. A Poloskás-bércre vezetõ emelkedõn újra kimelegedhettem. Nõ az erdõ, ezért egyre csökken a kilátás. Kis gerincen történõ menet, majd leereszkedtem a Köves-árokba, persze csak azért, hogy minél lentebbrõl kezdhessem az Ultrára vezetõ kaptatót. Ez a túra legnagyobb szintemelkedésû és legmeredekebb emelkedõje. Utána viszont kellemes séta következett a Tolvaj árok lejtõéig. Ez is könnyebben járható, mint az elõzõ években. Egy kis kaptató, s megérkeztem az utolsó ellenõrzõ ponthoz. Gyorsan leigazoltam, s mentem vissza. A csípõs szél miatt a kilátót kihagytam. Eddig stimmelt a táv és a szint. A plusz 2,8 km-t ezután szedtem össze. A Tacsi-árok fölött vezetõ szakaszt szeretem. Nagyon kellemes, igaz, melegebb széldzsekit kellett fölvennem, a folyamatos lejtõ miatt. Jól haladtam.


Hamarosan elértem a Károly-magaslatot, s megkezdtem a városba történõ leereszkedést, itt szedve össze a többlet táv második részét. Azért, a kék háromszögjelzés, sokkal jobb, mint az eredeti útvonal volt. A városi sétával beértem a célba. Megkaptam a kitûzõt és az emléklapot, megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Az eddigi legjobb idõjárású és talajviszonyú Lõvérek túrát teljesíthettem. Ez az elsõ, hogy a nadrágom nem sáros lett, hanem poros. A kilátás is remek volt. A Várhely-kilátó után, az eredeti útvonalhoz képest bekövetkezett változások következtében (a kék nem megy le a Tacsi-árokba, illetve a zöld háromszögjelzés megszûnt, helyette a kék háromszögön mentünk le), mind a három táv 2,8 km hosszabb, mint az a kiírásban, és a térképes igazolólapon szerepel.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért színes térképet, itinert, igazoló lapot, emléklapot és kitûzõt, kaptunk. Mivel a térkép még mindig a hibás szériából való, nem árt a saját térkép, de a szalagozásnak és az itinernek köszönhetõen, anélkül is simán lehetett boldogulni. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma és tea, a Várhely-kilátónál müzli szelet, a célban virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
 Túra éve: 2014
nafeTúra éve: 20142014.11.19 18:58:47
megnéz nafe összes beszámolója


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,8 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760m. Ez, ezen a túrán is csak az általam megtett távot jelenti, mivel három helyen letértem róla. Az eltérés ez esetben alig pár száz métert jelentett.


A hét közepén elkezdtem gondolkodni, mi legyen: 40-es táv a teljesítménytúrán, vagy pénteken egy vértesi túra, ahol a nehéz bakanccsal is kipróbálom az újfajta lúdtalpbetétet, és szombaton a 25-ös táv. A péntekre várható szép idõre tekintettel, illetve mivel mûködött bennem a kíváncsiság, hogy eddig be nem járt, de montizásra alkalmasnak tûnõ utakat nézzek meg, az utóbbi változat mellett döntöttem. Egy váratlan, de kellemes meglepetéssel is szolgált Vértessomló, a Krisztina cukrászdával. Normális árakon, 15-20 féle tortaszelet és süti közül lehet választani, viszont csak 10-kor, vagy 12-kor nyit ki. A bõ harminc kilométeres túra vége felé, eléggé éreztem a bokámat és a talpamat is a merevebb talpú bakancsban, ezért maradtam az eredeti döntésemnél, nem mertem bevállalni a hosszú távot. A Lõvérek tt. vége felére kiderült, mehetett volna.


A túra napján, kényelmesre számítottam ki a reggeli készülõdést és utazást. Így, Murphy törvényeinek megfelelõen túl korán értem Sopronba (ha hagysz bõven tartalék idõt, akkor a megszokottnál is rövidebb ideig tart az út, ha nem akkor tuti, hogy még a normálisnál is lassabban tudsz csak haladni, és vagy csak koppra érkezel, vagy elkésel). Érdekes a Soproni-hegység. Nem az elsõ alkalom, amikor a hegység és környezetének idõjárása nagyon eltér egymástól. Most is, ahogy közeledtem, látszott, hogy a hegység, nagyon sötét, majdnem fekete szmötyibe (pára, por és korom keveréke) burkolózik. Kényelmesen leparkoltam, játszottam egy kicsit a telefonomon, s negyed nyolckor beneveztem a 25-ös távra.


Végre elindulhattam. Az idõ borult és elég hideg, pláne péntekhez viszonyítva. Egész napra ez a jellemzõ. A szokottnál is sötétebb van. Ez alkalommal eldöntöttem, megnézem a Pálos-Karmelita kolostort. Ennek megfelelõen, tettem egy kitérõt a kék jelzésrõl. Nem is értem, miért nem arra vezetik. A kolostor temploma szép, bár eklektikus. Maga a templom román stílusú, míg a homlokzat és a torony barokk stílusban épült hozzá. Látszik a többszöri átépítés. Nézelõdés és fotózás után visszatértem az útvonalra, ahol hamarosan megkezdtem a Kutya-hegyre vezetõ több mint száz méteres szintkülönbségû kaptatót. Alapos bemelegítést jelentett. Fönt viszont kellemes az út. Az Ágfalvára vezetõ elég meredek és vízmosta lejtõ most is szép. A faluban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Ittam egy üdítõt, s mentem tovább.


Ez alkalommal, kis kitérõvel körbejártam az ágfalvai evangélikus templomot. Ez is látványos. Ennek meg inkább a tornya tûnik eredetinek, amihez aztán hozzáépítették a hajót. Visszatértem az útvonalra. A kivezetõ szakasz nem rossz, viszont utána a patakhoz vezetõ rész nagyon sáros, a pocsolyák, csak üggyel-bajjal kerülhetõ ki. Az elsõ átkelés nem vészes. A második olyannyira nem tetszik, hogy inkább kerülök egyet. Tovább mentem egyenesen, s a következõ „T” elágazásban fordultam balra. Emlékszem rá, vitték már az útvonalat erre. Kipróbáltam. Nincs patakátkelés, viszont alighanem több a sár (elég jól kikerülhetõ) és nem olyan hangulatos, mint az eredeti. Legközelebb, ha ilyen csapadékos lesz az idõ, az erdõben fölülrõl fogom kikerülni, a bekerített részt. Jó kis emelkedõn értük el a Fehér-úti-tavat. Lefelé menet, az utat balról. igazi sötét fenyõerdõ szegélyezi. Meglepetés! A meredek partoldalban, két darab virágzó cikláment láttam, egymástól 5-6 m-re. November közepén! Természetesen lefotóztam, bár a szederindáktól és a meredekségtõl, nem tudtam elég közel menni. Ennek megfelelõen jól jött az optikai zoom. Olyan kevés a fény, hogy az egyébként jó kézremegés kiküszöbölõ ellenére, a 8x-és 10x-es zoommmal, 12 képbõl, csak 2 lett éles. Elértem a második ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen, ettem egy szelet zsíros kenyeret. Feltûnt, nem látom a megszokott szörpöket és vizet. A pergola mellett, tea készült. De régóta vártam már ezt, hogy a hideg szörp helyett meleg teát kapjunk! Alighanem mások is megörültek neki, mert a fõszervezõ alig gyõzte öntögetni. Hirtelen sokan vettük körbe a teáért.


Frissítést követõen, vidámabban indultam tovább. A Kovács-patakhoz vezetõ lejtõn, gyérítik az erdõt, és sajnos „jó” szokás szerint az úton hagyták a fákat. Alighanem ott is maradnak még vagy húsz évig, az-az, a következõ gyérítésig, mert még botfaként sem adhatók el. A patak átkelés nem gond. A túra bottal kiböködöm, hova lépjek a túlparton. Megvan. Elég szépen dolgozik a víz. Még néhány nagy esõ, s bizony részben el fogja vinni a patak a murvás út egy részét. Hamar letértünk errõl az útról és megkezdtük a következõ meredek emelkedõt. Szuszogtam rendesen. Csak keveset mentem a gerincen, s már jött is a meredek lefelé a Köves-árokba. A patakot itt jó kis hídon kereszteztem. Alig száz méter után kezdõdött a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára, de legalább szép erdõben vezet a szalagozás. A Kis-Ultránál, épp csak kereszteztem a mûutat és már meg is kezdtem a nemszeretem leereszkedést a Tolvaj-árokba. Az ottani ösvény viszont szép, de most nagyon oda kellett figyelni, hová lép az ember, mert sok a sáros süppedõs rész. A K+ jelzés jó meredek úton vezet ki a völgybõl, utána viszont kényelmes utakon értem el a Várhely-kilátót. Az ellenõrzõ ponton kapott müzli szeletet azonmód meg is ettem. Beszélgettünk egy kicsit, s már mentem is tovább.


A Tacsi-árok fölött vezetõ szakasz az egyik kedvencem a hegységben. Valaha vasút lehetett. Elég hamar elértem az aszfalt utat és azon ballagtam a Károly-magaslatra. Megállás nélkül kezdtem meg a városba történõ leereszkedést a kék háromszögjelzésen. A városi szakasz is hamar lement. Ezen a szakaszon jó a kék jelzés, és az itiner is. Mivel bõven volt még a szintidõbõl, ezért elõször elmentem a kocsihoz, s átöltöztem. Mint rájöttem, ez most hiba volt, mert vagy tizenöten futottak be közvetlenül elõttem és elég sokáig kellett sorban állnom, mire megkaptam az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a kapott virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Ismét csak jól szervezett túrán vehettem részt, mint általában a CATS-esek túráin. Az idõjárás nem volt igazán kegyes hozzánk, de legalább megúsztuk köd és esõ nélkül. A szél sem igazán zavaró, mert felfogták a fák és a hegyek. Néha egész rendesen zúgott a fák ágai között, amibõl a felszínen alig éreztem valamit. A tájékozódással két okból sem kellett foglalkoznom: egyrészt többedszer vettem részt rajta, másrészt, az egészen jó turistajelzések ellenére, az egész útvonal végig volt szalagozva és táblázva. Õszintén szólva, az itinert, csak otthon vettem elõ, a térképet is csak azért, lássam meddig jutottam. A térkép még mindig pontatlan, s ez így is marad, amíg ez a rendelt adag el nem fogy. Mondjuk ilyen szalagozás mellett, ha nincs nagy köd, ez nem probléma.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 1000/900 Ft-ért itinert, színes térképes igazoló lapot (saját térkép nem árt, de a szalagozás olyan, hogy feleslegessé teszi), emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, margarinos-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, vöröshagyma, savanyúság és végre meleg tea, a Várhely. kilátónál müzli szelet, a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
pinyo24Túra éve: 20142014.11.15 20:40:02
megnéz pinyo24 összes beszámolója

2014.11.15. Szombat


Lövérek 25


Most értünk haza Gyõrbe a vonattal Sopronból, tehát elég frissek az élmények:-)Tehát:Megérkezés a hûség városába 08.20-kor, elbattyogunk aziskoláig, pár perc a regisztrációig, megkapjuk az itinert, aztán uzsgyi!A városból a kék jelzésen jutunk ki, a város szélén kis anomália, se kék jelzés se szalag, páran összeverõdünk, tanakodunk, de aztán megtaláljuk az irányt.Viszonylag jó idõnk volt, bár a nap nem nagyon sütött, de hideg nem volt.Elsõ ellenõrzõ pont Ágfalva presszó, gyors pecsételés, iszunk kedvessel 2 életmentõ kávét, aztán indulás tovább.Gyönyörû vidékre érkezünk, vegyes erõ, sokszor kattog a gép.Kisvértatva megérkezünk a Fehér Dániel forráshoz, ahol vár minket zsíros, nutellás, lekváros, sajtkrémes kenyér, forró tea.Egyszerûen fejedelmi volt, nagyon jólesett mindkettõnknek.Kicsi pihi, aztán nekiiramodtunk a hegyeknek:-)Innen kezdõdik a java, lehet hegyet mászni.Következõ megálló nekünk a Várhely kilátó, pecsételés mûzli, kis pihi, aztán hozzáfogtunk az utolsó etapunkhoz.Szintidõ alatt beértünk ha nem is jóval, de nem "kopp"ra.Fantasztikus szervezés, jó útvonaljelölés (kivéve a Szúlúhegy utca környékén az a 100-200m).Ami hozzáfûznivaló, hogy az állomás nem 5 percnyire van, inkább negyed óra, majdnem lekéstük a vonatot, de lehet, hogy már fáradtak voltunk:-)))


Virslit a végén nem ettünk, mert el szerettük volna érni a vonatot!


Összességében gratula, jövünk jövõre is!



 
 
 Túra éve: 2013
Siki89Túra éve: 20132014.08.29 17:59:42
megnéz Siki89 összes beszámolója

Lõvérek 15 (2013)


25-re akartam menni, sikeresen elaludtam, így kicsúsztam a rajtidõbõl. Szerencsére a 15-re tovább lehetett nevezni. Egy teljesen ismeretlen város, és hegység. A szint legnagyobb részét már az elején letudtuk, fel a Várhely-kilátóhoz. Pecsét, mûzli, és fel a kilátóba. Sajnos még mindig köd volt, így nem sok mindent lehetett látni. Továbbindulva már sokan lettünk, mert csatlakozott a többi táv is. Bella-emlék, Hétbükkfa, Lõvér kalandpark, majd aszfalton megérkeztünk a Károly-kilátóba. A kilátó fizetõs volt, ezt az itinerben sajnos nem említették. Siettem is a vonat végét, és a kilátásban sem volt tiszta, így indultam tovább. Pár kilométer után már Sopron utcáin voltam, majd cél, ahol virslivel és teával vártak a rendezõk.


Jó túra volt, remélem egyszer szebb idõben is sikerül eljutni.


Képek:


http://loverek.siki.fotoalbum.hu/

 
 
JakabTúra éve: 20132013.11.22 21:11:16
megnéz Jakab összes beszámolója

Lõvérek 25 beszámoló képekkel a Bakancs és Fakanálon itt:


http://bakancsesfakanal.blogspot.hu/2013/11/loverek-25.html


 


 

 
 
dnvzoliTúra éve: 20132013.11.21 09:48:07
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Lõvérek 40.


2013.11.16.


Lõvérek 40 hatodszor.Ez a Lõvérek 40 aztán olyan volt,amilyen egy Lõvérek 40-nek illik lennie.Reggel kellemes hideg(az autó szélvédõje Gyõrben lefagyva),a túra elsõ felében szép ködös a táj(mondjuk Sopronba elautózni egy rémálom volt,hát még a hazaút...:)),aztán késõbb a Napocska is megmutatta magát,viszont ezután is lehetett látni ködös völgyeket,néha a köd alatt meneteltünk,néha benne,néha meg felette-ahogy ez egy Lõvérek 40-en illik:)Az ellátás a szokásos-ami itt a kimondottan jót jelenti,a célvirsli finom,a házilekvár mennyei,a müzliszelet pont a túrára való.De hogy ne tûnjek fizetett dícsérõnek:a sárga-fekete szalagot(bár sûrûségük terén nem érheti a szervezõket panasz,sõt!) nem kimondottan késõ õszre fejlesztették ki:))


Viccet félretéve:szeretem ezt a túrát,köszönöm a lehetõséget,a túratársaknak a társaságot,és egye fene,Niki is megnézheti a képeket!:)


Amiket itt találtok:


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Loverek4020131116?authuser=0&feat=directlink


dnvzoli

 
 
nafeTúra éve: 20132013.11.19 19:47:13
megnéz nafe összes beszámolója


Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,1 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 760 m.


24 órás szolgálat után elég kétséges volt, el tudom e csípni a 25-ös táv nevezési idejének végét, fõként hogy mindenféle köddel riogattak a meteorológusok. Végül nem is voltak olyan rosszak a látási viszonyok, végig lehetõvé tették a normális sebességû haladást, kivéve, ha IFA-t, vagy IFA lelkületû sofõrt (150-200 m-es látásnál már egy istennek sem megy 70 fölött) fogott ki maga elõtt az ember. Mindazonáltal fél nyolc után pár perccel indulva Veszprémbõl, két óra alatt megérkeztem Sopronba, s tíz elõtt pár perccel sikerült beneveznem. Gyors készülõdés, a GPS élesítése, amely elég nehezen találta meg a mûholdakat, s már úton is voltam.


A városból kivezetõ szakaszon kifejezetten jól esett a hideg levegõ, ennek megfelelõen jó tempóban haladtam. A szép bánfalvai templom, amit érthetetlen okból kikerül a kék jelzés (Ha csak ez lenne az egyetlen érthetetlen dolog a Soproni-hegység turistajelzéseivel kapcsolatban!!!), gyönyörû a párás levegõben, az alacsony nap fényében. Végre kiértem a lakott területrõl. Nagyon kellemes erdei terepen gyalogolhattam. Egy idõ után, a kék jelzés jobbra kanyarodott, egyvegyes, de inkább fenyves erdõbe. A meredek, helyenként vízmosta ösvény bevitt Ágfalvára. A presszóban megkaptam az elsõ ellenõrzõ pecsétet. Miközben egy alkoholmentes sört iszogattam, ismerõs túrázó ért a pontra. Utánam indult, de még elengedték a 40-es távra. Jócskán gyorsabb, mint én.


Frissítés után ballagtam kifelé Ágfalváról. Itt is, akárcsak Újkígyóson virágzott az aranyesõ és az ibolya. Az Alsó-Tödlnél volt egy kis sár, de nem vészes. Ahogy máskor, most is alaposan szemügyre vettem a kaptatón, az átvágott morénahalmot. Elértem a 40-es és 25-ös táv elágazását (ahol már messzirõl láttam az útbaigazító jelzéseket), s mentem egyenesen. A Fehér-úti-tónál új parkolókat alakítottak ki. A ködös levegõben fantasztikusan nézett ki a tó és környéke. Csináltam is jó néhány képet. Irány az aszfalton az ellenõrzõ pont. Újabb pecsét. ettem egy kis zsíros kenyeret. Egymás után érkeztek a korán induló gyors lábúak a 40-es távról. Ettõl kezdve, szinte végig volt elõttem is és mögöttem is néhány túrázó. Kis kaptató, majd egy fiatalosban vezetõ meredek ösvény lefelé, s leértem a Kovács-patakhoz. A híd gerendáiból, már csak kettõ van a helyén, de már évek óta nem használom. Most is mellette kereszteztem a patakot. Szerencsére köves az alja, így kis víznél semmi gond. A patak melletti murvás úton nem sokat mehettem, s következett a Poloskás-bérc felé vezetõ emelkedõ. Alaposan megszuszogtat. Sajnos a köd miatt nincs a tetejérõl kilátás. A következõ kissé lejtõs ösvény kellemes. Ezt egy meredek szalagozott szakasz követte, a Köves-árokig. Ebben az árokban egész kellemes út visz. Meg kellene néznem biciklivel is. Utána viszont következett a túra legnagyobb szintkülönbségû és jó meredek emelkedõje az Ultrára.


Némi lejtõ után irány a Tolvaj-árok. Könnyebben sikerült lejutni az aljára, mint tartottam tõle. Az alján a K+ is elég jól járható. Szép volt a látvány, a ködön átsütõ napfényben, amikor megkezdtük belõle a kikapaszkodást. Sajnos a jó kis hangulatos sötét fenyves elõtt, a szalagozás levezetett a K+-ról. Egy kis kaptató után elértem a Várhely-kilátót. Pecsételés után fölmentem a kilátóba. A csigalépcsõ, abba az irányba csavarodik, amerre a középkori várakban(jobbra). A védõk számára ez volt a kedvezõbb. Nekik föntrõl lefelé, a jobb karjuk volt a külsõ íven, míg az ostromlóknak a belsõ szûkebb íven, ahol nem tudnak olyan lendületet adni a kardnak.


A kilátás megérte. A köd és a napsütés most is különleges látványt hozott létre. A Bella-emlék felé menet megettem a kapott müzliszeletet. A Tacsi-árok mentén vezetõ kék jelzés, az egyik kedvenc szakaszom a túrán. Mivel teljesítménytúrán voltam, így a nézelõdés mellett, tempósan talpaltam. Kisvártatva áttértem a sárga jelzésre, majd aszfalton talpaltam a Károly magaslatra. A kilátóba nem mentem föl, viszont a büfébe betértem, hogy a hazavezetõ útra vegyek egy félliteres üdítõt. Úgy néztem, csökkentek az árak. Ennél olcsóbban benzinkúton sem kaptam volna meg.


Megkezdtem a leereszkedést a városba. Így a kék háromszögjelzésen viszonylag kényelmesen tehettem meg. Már csak a városi szakasz volt hátra, amin komoly segítség az utcaneveket tartalmazó itiner. Pár métert letértem az útvonalról lefényképezni a Nepomuki Szent János kápolnát, majd kényelmesen besétáltam a célba, átvettem az emléklapot és a kitûzõt. Megettem a virslit, s hazafelé vettem az irányt.


Kellemes, helyenként látványos túra. Jó szervezéssel és kiváló útvonal jelöléssel. A korrekt itiner jól helyesbíti a térkép hiányosságait, amit régebben már megmorogtam. Igazából nem is volt szükségem a térképre.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1000/900 Ft-ért színes, térképes igazolólapot (saját térkép szükségtelen), itinert, kiváló útvonaljelzést, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel forrásnál zsíros-, margarinos-, többféle lekváros-, és mogyorókrémes kenyér, csalamádé, vöröshagyma és szörp, a Várhely-kilátónál müzliszelet, a célban pedig kiváló minõségû virsli és tea volt az ellátmány.

 
 
 Túra éve: 2012
dnvzoliTúra éve: 20122012.11.21 18:15:46
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Lõvérek 40.


2012.11.17.


Ötödik Lõvérek 40-em,nagyon tetszett,továbbra is marad egyik kedvencem.A szervezés elsõrangú,az ellátás kiváló(csoki 2szer,zsíros-vajas-lekváros kenyér a forrásnál,nagyon finom virsli a célban),az útvonal jelölése,a szalagozás hibátlan.A térkép hibáját idén itiner(szöveges útvonalleírás) hivatott korrigálni-a feladatát maximálisan megoldotta,látszik,hogy aki írta ismeri a túrát.Csak ott vettem elõ,ahol a térkép adata nem egyezik a valósággal(puszta kíváncsiságból) és minden esetben helyes volt a korrekció.Jó látni,hogy a szervezõk figyelembe veszik a túrázóik észrevételeit.


Ez egy nagyon jó túra,ha jól hallottam közel 300 induló volt az összes távon,ha a Soproni-hegység mondjuk a Gerecse helyén lenne,biztos vagyok benne hogy az indulók száma verné az ezret.De talán nem is vágyunk annyira erre.....


Néhány kép az elsõ napsütéses Lõvérek 40-emrõl:


https://plus.google.com/photos/108946185154098013811/albums/5812445607552968225


Köszönöm a lehetõséget,a szervezõknek a túrát,túratársaimnak a társaságot!


dnvzoli


 

 
 
nafeTúra éve: 20122012.11.20 20:51:33
megnéz nafe összes beszámolója

Lõvérek 25


GPS-el mért távolság: 27,2 km (Nem elírás. A GPS-nek nem volt véletlen elütése, végig a kijelölt útvonalon mentünk.); barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 770 m.


Kivételesen, jó látási viszonyok között autózhattam a rajt helyére. A megszokottnál hosszabb készülõdés következett, mert valami gyanús a térdemnél. Lehet, hogy elõzõ héten a 4 fokos átlaghõmérsékletû idõben történõ montizásnál megfázott? Kicsit mintha be lenne dagadva. (A túra végére rájöttem, nem a hideg volt a fõ probléma, inkább egy félig-meddig esés jellegû leszállás a biciklirõl. Azért talpon maradtam, csak a bicikli feküdt el. Jobb lábbal sikerült elõször kilépnem a pedálból, viszont balra dõltem. Aki használ SPD pedált, tudja, ilyenkor könnyen sérülhet boka és térd, mire hirtelen sikerül kirántani a lábat a pedálból.) Bemelegítõ krémmel bekentem, s irány nevezni. A fentiek miatt, elõvigyázatosságból a 25-ös távot választottam, nehogy úgy járjak, mint 2009-ben (másfél hónap túraelvonás).


Épp indultam, amikor beértek Veráék. Kiderült ugyancsak a 25-ös távra neveznek, így megvártam õket, s együtt indultunk, nyolc elõtt pár perccel. Szép napsütéses, bár szeles idõben ballagtunk kifelé a városból. Végre megtört az átok! Jók a látási viszonyok. Ennek megfelelõen gyakrabban kerültek elõ a fényképezõgépek. Nem mentünk túl gyorsan, így elég sokan megelõztek. Végre kiértünk a városból. Az utolsó kivezetõ emelkedõn, tacskónyi méretû kutya csatlakozott hozzánk, s nem volt hajlandó visszafordulni. Sár nincs, ennek megfelelõen kellemes utakon és ösvényeken értünk Ágfalvára, amibõl kedvencem az utolsó, fenyvesben vezetõ szakasz. Vera elhatározta, a faluban megnézi a kutya nyakában látható bilétát, hátha talál rajta telefonszámot. Erre azonban nem került sor, mert alig értünk be Ágfalvára, lemaradt tõlünk, megugatni az összes falubeli kutyát. Mentünk tovább. Automatikusan az igazolólapon található kocsmához ballagtunk, amit zárva találtunk. Elõ az itinert. Megvan, tovább kell menni, mert ez a kocsma megszûnt. Megvan az ellenõrzõ pont. Pecsételés után frissítés. Egy kis kólával emeltük a vércukorszintünket. A negyvenes távon ezt Brennbergbányán szoktam megejteni, de most ez az egyetlen ittasellátó hely a Károly-kilátóig, amit viszont nem szeretek.


Megyünk tovább. Egy kis lépcsõzést követõen tízen méter magas májusfát láttunk, egy bábuval a teteje közelében. Amikor a faluból kivezetõ kis utcába fordultunk, néhány aranyesõ virágot fényképezhettünk. Késõbb volt egy kis sár is, de simán kikerülhetõ, kivéve a Fehér úti tó elõtt. Mi ott is ki tudtuk kerülni, Kristófnak azonban sikerült bokán fölül belelépnie. Azt gondolta, a nyolckerekû szörnyeteg által összegyúrt sár megtartja. Persze, hogy õ volt egyedül túracipõben, mi pedig bakancsban. A tó felé vezetõ szétmosott út egy moréna halom oldalába vágva vezet. Aszfalton érjük el az ellenõrzõ pontot. Pecsételést követõen frissítés, egy kis zsíros kenyérrel. Eddigre a GPS szerint letudtuk a túra felét, viszont a szintnek csak a harmadát. Ennek megfelelõen rögtön emelkedõvel kezdtünk, bár ez csak rövid volt. Ezt követõen leereszkedtünk a Kovács-patak völgyébe. Egy kis vízszintes, majd kezdtük a túra második legnagyobb emelkedõjét, a Poloskás-bérc felé. Elég puha az út az elmúlt esõktõl. A fölsõ harmadán, kárpótlásként szép a kilátás. Meredek ösvényen ereszkedtünk le a Köves-árokba, csak azért, hogy megkezdhessük a túra legnagyobb emelkedõjét az Ultrára. Itt hamarjában 140 méter szintet szedtünk össze (a két emelkedõ együtt a túra szintjének bõ egyharmadát jelentette). Egy kis szuszogás, s ereszkedünk le a Tolvaj-árokba. A letérést egyébként majdnem benéztem. Épp elõvettem a térképet, mert úgy emlékeztem itt lesz valami, s azzal a lendülettel el is mentem az ösvény mellett (pedig tényleg kiváló a szalagozás, viszont kellõ oda nem figyeléssel bárhol, bárki el tud tévedni). Szerencsére nem egyedül voltam. Az ösvény száraz, de így is óvatosan kell haladni. Lent az árokban friss K+ jelzésre bukkanunk, amely a 2011-es kiadású Cartographia-s turistatérképen sem szerepel. Újabb adalék a Soproni-hegység jelzéskatyvaszához. Nem baj, hogy itt van, mivel két bürüt is készítettek a patakra. Kíváncsi vagyok, mikorra viszi el a víz, elvégre is a Tolvaj-árokban van, mert folyamatosan átalakul a meder és vele együtt az ösvény. Azért így sem járható könnyen. A megszokottnál korábban, és meredekebb úton kaptattunk ki az árokból. Az emelkedõ után nagyon kellemes út vezet a Várhely-kilátó felé. A végén azért van egy kis kaptató.


Megkaptuk az utolsó ellenõrzõ pecsétet, s mivel végre szép az idõ, irány a kilátó. 3-4 éves forma apróság jön le éppen a kilátóból. A célban is találkoztam velük. Szerencsére rajtam a hátizsák, így fönt nem visz el a szél. Süvít rendesen, aminek megfelelõen rövidre vettem a nézelõdést és fotózást. Lent megettem a Sportszeletet, s gyerünk tovább. A Bella-emlék közelében megnéztük a vaskori halomsírt, s a volt vasút nyomvonalán vezetõ nagyon hangulatos úton gyalogoltunk. Egy fatönkön találtam egy fél pár jó minõségû, biking jelzésû gél párnás tenyerû õszi-tavaszi biciklis kesztyût, amit leadtam a célban. Az aszfaltos részen Kristóf fitymálta a Lõvér kalandpark akadályait. A Károly-kilátó elõtt érdekes, lant formán nõtt kettõs fát látunk. Kis frissítés, megkezdtük a leereszkedést a városba. A száraz ösvényen elég jól megy. Szerintünk. Egy másik csoport velünk egy idõben indult el a sárga háromszögjelzésen, s ugyancsak egy idõben érte el a Lõvér Hotelt is, pedig az õ útvonaluk, másfélszer olyan hosszú. Immár csak egy kis városi szakasz volt hátra, amit hamar letudtunk. A turistajelzés is elég jó, ráadásul az itiner is az, szépen utcanevekkel, és még szalag is van, ahol kell.


Beértünk a célba, átvettük a kitûzõt, emléklapot, megettük a virslit, s ki-ki hazafelé vette az irányt.


Ez évben igazán kellemes volt a túra, végre napsütéses idõben, jó talajviszonyokkal.


A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó, mondhatnám kiváló, ha a Dr. Fehér Dániel-forrásnál kaphatnánk egy kis meleg teát. A 900/850 Ft-os nevezési díjért emléklapot, kitûzõt, színes térképes igazolólapot, nagyon jó itinert, kiváló szalagozást kaptunk. A térkép ugyanaz, mint elõzõ évben, természetesen ugyanazokkal a hibákkal, amit tavaly megmorogtam a beszámolóban, viszont sokat segíthet az itiner, amit az idén ismét kaptunk. A Dr. Fehér Dániel-forrásnál zsíros-, lekváros- és mogyorókrémes kenyér, hagyma, csalamádé savanyúság édes változata, paprikakrém és kétféle szörp, a Várhely-kilátónál Sportszelet, a célban pedig jófajta virsli és forró tea volt az ellátmány.


 

 
 
 Túra éve: 2011
dnvzoliTúra éve: 20112011.11.25 20:10:02
megnéz dnvzoli összes beszámolója

Lõvérek 40.


2011.11.19.


Újra a Soproni-hegységben,Lõvérek 40-kötelezõ:)Ismerõs arcok,kellemesen fárasztó szép útvonal,bõven elegendõ ellátás,és sajnos a szokásos hibák az útvonal kijelölésében.Kár,hogy a túra osztályzatát ezúttal is erõsen lerontotta ez a dolog,pedig ez már a 9. rendezés volt.Én így is bõven 9-est adok,persze könnyû nekem,négyszer voltam már itt.Elsõ bálozók valszeg nagyot néztek a térképükre miközben az mondjuk a sárga 3szögön akarja levezetni õket a Károly magaslatról.Figyeljünk már egy kicsit oda!Irgum-burgum!:)


 


A túra ezúttal képekben:


https://picasaweb.google.com/108946185154098013811/Loverek402011?authuser=0&feat=directlink


 


 

 
 
nafeTúra éve: 20112011.11.21 17:14:01
megnéz nafe összes beszámolója

Lõvérek 40


GPS-el mért távolság: 39,7 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1200 m. Két GPS-bõl jött össze az adat, mivel aznap valamiért gond volt a GPS vétellel Sopronban, illetve a közvetlen közelében. Az egyik csak a rajt után 3 kilométerrel találta meg a mûholdakat, a másik meg a Károly-magaslat utáni lejtõn veszítette el. Érdekes viszont, hogy a köztes idõszakban egyiknek sem volt kihagyása, így nyugodtan írhatom le, hogy maximum 100 m lehet az eltérés a tényleges távtól.


Reggel a számítottnál késõbb értem Sopronba, mivel Pápától Csornáig ködben vezettem. Rossz elõjel volt, hogy Sopron elõtt, pár kilométeren keresztül az IGo letolta a nadrágját, mivel nem látta a mûholdakat. Úgy látszik, a 40-es távon indulók igyekeztek korán nevezni, mert 07.20-kor már a 43. voltam. Aztán megint csak késtem az indulással, mivel befutottak Veráék, akik csak a 25-ös távot vállalták be. Nagykanizsa nem a szomszédban található. Megegyeztünk, a távok szétválásáig együtt megyünk. Legalább volt idõm jobban megnézni az igazoló lap térképét, azt összehasonlítani, az idei kiadású turistatérképpel. Merültek föl bennem kételyek, amelyek a túra során sajnos beigazolódtak.


Jó hidegben vágtunk neki a távnak, a soproni partizán kék jelzésen. Kényelmesen melegíthettem be. Sajnos a jelzés kikerüli a Karmelita templomot, pedig mindig megcsodálom, ha erre járok. Eredetileg arra vitt a túra útvonala. A városból hosszú kaptatón (Hosszú-hegy) értünk ki. Ez alkalommal, az emelkedõ derekáig két réteg ruha melegedett le rólam. A Valéta kényelmesen sétaterep. Köd már nincs ugyan, de a levegõ elég párás ahhoz, hogy elvegye a kedvem a fotózástól. Fenyves erdõben vezetõ meredek lejtõn ereszkedtünk le Ágfalvára, ahol a kocsma elõtt megkaptuk az elsõ ellenõrzõ pecsétet, s már mentünk is tovább. Az Alsó Tödl felé kaptattunk ki a faluból. Beszélgetés közben jól fogyott a táv. A turistajelek enyhén szólva is hiányosak, a szalagozás viszont jó. Egy elágazásban, akárcsak tavaly, most is volt rossz irányba vivõ megtévesztõ jelzés. Néhány túrázót zavarba is hozott. Késõbb engem is zavarba hozott egy út, annyira megváltozott az elmúlt években. Széles gléderezett útból, ösvénnyé silányult.


A Fehér-tó elõtt elköszöntem Veráéktól, s irány a Felsõ Tödl emelkedõje. Jól megszuszogtatja az embert, viszont hangulatos. Baktatok, rugdalom az avart és nézelõdöm. Mivel korog a gyomrom, egy lankásabb részen megettem egy szendvicset. A murvás szakaszon már a fényképezõgépet is érdemesnek bizonyult elõvenni. Rátértem a határ menti zöldre. Utána meglepetés! A szalagozás levezetett a zöldrõl, bár a kapott térkép szerint azon kellett volna haladnunk. Kíváncsiságból követem a szalagozást. Érdekes. Lehet valami kispistázó útvonal mellett döntöttek a szervezõk? Kikerüljük az Urak-asztalát? Végül egy régi piros jelzésen 400 m kerülõvel eljutunk az Urak-asztalához. Ide nagyon kellene egy automata pont. Aki ismeri a terepet, Ágfalva és a Magas-bérc között 6-7 km-t rövidíthet.


Néhány fotó elkészítése után igyekeztem tovább. A következõ ellenõrzõ pontig alig néhány pocsolyát kellett kikerülnöm. Egyébként ez szokott a legsárosabb rész lenni. A Magas-bérci kilátó körül épp az erdõt irtják, bár még sok évtizedre van attól, hogy érdemes legyen, viszont már magasabb, mint a kilátó. Elég gyakran találkozom ezzel a problémával. Jó drágán építenek egy kilátót, ami alig magasabb, mint a körülötte lévõ 20-30 éves erdõ, s csodálkoznak, hogy 4-5 év elteltével megszûnik a kilátás. Az ilyen korú erdõben a fák magassága évente közel egy méterrel nõ. Számomra egy új, megfelelõ magasságú kilátó építése szimpatikusabb megoldás lenne, mint az erdõ kiirtása.


A ponton megkapom az újabb pecsétet, egy csoki kíséretében, amit egy magyar vizslával osztok meg. Túl párás a levegõ ahhoz, hogy megérné fölmászni a kilátóba, így kihagyom, s megyek tovább. Kellemes gyaloglást követõen beérek Brennbergbányára, s mivel jól állok idõvel, bemegyek egy kólára a Bányász kocsmába, ahol Robiékkal futottam össze. A faluból kiérve, a szalagozás nem arra vezet, amerre a kapott térkép szerint kellene menni. Követem a szalagozást, azonban a második szalag után, már sehol semmi, pedig három úton is mehetnék. Utolért egy csoport. Ketten úgy döntünk, jobbra fölmegyünk a térképen szereplõ P+ jelzésre. Még a jelzésen is megtettünk 2-300 m-t, mire szalaggal találkoztunk. Jól választottunk. Ettõl kezdve már sima ügy a következõ pontot elérni. A Fehér Dániel-forrásnál frissítés közben elmondtuk a pontõröknek, milyen gond van a szalagozással. Már tudtak róla, csak azt nem tudták, merre kellene a valóságban az útvonalnak mennie, így nem tettek semmit.


Folytattam az utat. Hamarosan letértünk a soproni partizán kék jelzésrõl, s egy ma már nem létezõ piros jelzésen mentünk. A Kovács-patakot idén is a híd romja mellett keresztezem, míg az utánam érkezõk átegyensúlyoznak azon. Hosszú emelkedõ következett a Poloskás-bérc irányába, ahol 2-300 m erejéig rátértünk a kék háromszögjelzésre, majd egy már nem létezõ P+-on leereszkedtünk a Köves-árokba. Nem tudom mi értelme volt az itteni jelzés megszüntetésének, hiszen az út jó, a völgy pedig szép. Kezdetét vette a túra legnagyobb (180-200 m, alig másfél kilométeren) szintemelkedésû kaptatója az Ultrára. Ezt követõen, az aszfaltról szalagozás vitt le a Tolvaj-árokba, ami még így száraz idõben is nehezen járható, mondhatni veszélyes. El is döntöttem, ha sáros, vagy havas idõben járok erre, akkor keresek valami más lehetõséget. Valószínûleg elindulok délre a sífutó útvonalon, s egy forrásnál, ahol most az útvonal egyébként is kikapaszkodott a völgybõl, fogom keresztezni az árkot, mert ott már eléggé ellaposodik. Nyár elején viszont biztosan felkeresem a Tolvaj-árkot, mivel nem kevés ciklámen tövet láttam. Az árok mellett vezetõ útvonal viszont kellemes. Ezen értem el az utolsó ellenõrzõ pontot. A kilátót itt is kihagyom.


Megyek tovább. A soproni partizán kék jelzés, s így a túra sem visz le a Tacsi-árokba. Az új nyomvonal egy kilométerrel hosszabb (1,47 km helyett 2,5 km. Az eltérések hosszának megállapításához a 2008-as túra GPS trackjét használtam föl.), viszont nagyon kellemes és sokkal könnyebben járható. Jól haladtam. Egy kis aszfalt a Károly-magaslatig, majd a zöld háromszögjelzésre vitt a szalagozás, amit nem kicsit utálok. Sárban, illetve hóban ezt a szakaszt is ki fogom kerülni. A város elõtt kicsivel, rátértem a kék háromszögjelzésre. Már csak egy kis aszfaltozás, s be is értem a célba, ahol megkaptam az oklevelet és a kitûzõt. A virslire és a kenyérre várni kellett. Már azon voltam, meg sem várom, amikor befutott az utánpótlás. Megettem, s hazafelé vettem az irányt.


Az eddigi legjobb útviszonyú Lõvérek túrán vagyok túl. A túra kellemes, a szalagozás alapvetõen jó. Három ponton volt vele probléma, ahogy fentebb írtam. Ebbõl kettõ nem a szervezõk hibája (az urak-asztalai igen), valószínûleg szórakozott valaki, s áthelyezte a szalagokat. Ez legyen élete legkellemesebb szórakozása. Mivel a brennbergbányairól hamar tudomást szereztek a szervezõk cselekedniük kellett volna.


Ami nem tetszett, az, az új térkép. Összehasonlítottam a tavalyival. Csak a jelzések nevét változtatták meg, magát az útvonalat nem. Viszont a jelzések nevével is gond van. Amelyik jelzés a friss turistatérképen nem szerepel, ott jelezni kellene, hogy az a volt piros, vagy akármilyen jelzés, vagy azt szalagozott szakaszként kellene jelezni. Nem jelzi, hogy egy rövid szakaszon a kék háromszögjelzésre tér, s arról a volt P+-on megy le a Köves árokba. A Várhely-kilátó után, a soproni partizán kék jelzés nem megy le a Tacsi-árokba, hanem kikerüli azt. Itt nem a jelzés színe nem stimmel, hanem a nyomvonala. Már tavaly is ezen az új, kerülõ nyomvonalon haladt a jelzés és a túra is, illetve a tavalyi kiadású turista térképen is az új nyomvonal szerepel (de elõtte is megvolt a turistatérképen, csak sárga és ciklámen jelzésként, nem pedig kék és ciklámen jelzésként). A Károly-magaslatról pedig nem a sárga háromszögjelzésen jöttünk le, hanem a már nem létezõ zöld háromszögön. A Hotel Lõvérnél pedig nem megy együtt a sárga háromszögjelzés és a kék háromszögjelzés. A fenti hibáktól eltekintve, az útvonal könnyen követhetõnek bizonyult.


Mindazon által a túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 900 Ft-ért színes térképes igazoló lapot, kitûzõt és oklevelet kaptunk. A Magas-bércen és a Várhely-kilátónál csoki, a Fehér Dániel-forrásnál zsíros- margarinos- lekváros-és mogyorókrémes kenyér, hagyma, Piros Arany és kétféle szörp; a célban pedig jó minõségû virsli és tea volt az ellátmány. Pozitívum, hogy a kutyákra is gondoltak, így a rajtban volt itató tál és víz a számukra.


 

 
 
 Túra éve: 2010
stalkerTúra éve: 20102010.12.02 16:36:00
megnéz stalker összes beszámolója
Lõvérek 25

2010.11.20.

 

 

Este alapítványi bál, ezért a családi béke kedvéért az idén a 25 kilométeres távot választottuk. Bazsival indultunk útnak, az elõttem szólók már mindent elmeséltek a túráról. Mi csak gratulálni tudunk a rendezõknek, végig jól jelzett útvonalon haladhattunk. Az ellátás megfelelõ és bõséges volt, nekünk ízlett a célban kapott virsli. Tavaly a Károly-kilátótól az uszodához kevertünk el, de Enikõ rendezõi beszámolóját olvasva, ezzel ezek szerint nem voltunk egyedül. Az idén még világosban érkeztünk a kilátóhoz és már messzirõl feltûntek a túra szalagjai, melyek a lefelé utat jelezték. A szalagokat követve, a kilátótól felesleges méterek megtétele nélkül értünk be a célba. Külön köszönetemet szeretném kifejezni Sztancsik György úrnak, a „Nyugati végeken” díjazással kapcsolatban, õ biztosan tudja, hogy mirõl van szó. Az idén is jól éreztük magunkat, a rövidebb távon is kellemesen el lehet fáradni, köszönjük a rendezést!
 
 
Eni /CATS/Túra éve: 20102010.11.26 15:28:55
megnéz Eni /CATS/ összes beszámolója

Lõvérek túra – rendezõi szemmel


 


A hetedik alkalommal megrendezett túránk szalagozása 11.18-án, csütörtökön kezdõdött. Az idõjárás elõjelzést a héten lázasan figyeltem, de legnagyobb örömömre csütörtökön  - még – jó idõ volt. Fél 9 körül érkeztünk meg az iskolába, lepakoltuk a hétvégi rendezõi felszerelés egy részét. 9 óra magasságában el is indultunk az iskolából, aznapra a 15 km-es távot terveztük szalagzni Tamással. A menetiránynak ellentétesen el is indultunk, Maya kutyám kíséretében.


 


Tavaly a Károly-kilátó és a cél közötti szakaszon elkavartam egyedül a sötétben, és nem bírtam rájönni, hogy úgy mégis mit rontottam el. (késõbb írt egy túratárs, hogy szerinte mit néztem el, utólag az elméletem már megvolt minderrõl). Úgyhogy inkább nem is kerestem tovább az utat – szalagot sem tettem ki többet – és toronyiránynak megindultam lefelé, és kilyukadtam a Lõvér uszodánál – aminek ugyebár semmi köze az eredeti útvonalhoz. Ott teljesen átázott cipõben fogtam egy taxit, és visszamentem az iskolába… Ami nekem nappal ment, az sötétben már nem. Úgyhogy a túra legvége másnap igényelt némi tájékozódást a túrázóktól.


Na ezt elkerülendõ, ezzel akartam kezdeni a szalagozást, hogy garantáltan világosban lássam azt a részt. A kék jelzést követve megindultunk a Károly-kilátó felé. A város azon részére nem nagyon tettünk szalagot, mert jó volt a kék sáv, meg nagyobb eséllyel el is tûnik ilyen helyeken a szalag. A zöld háromszög, a mi 2008 óta használt igazolófüzetünkben és a 2007-es Cartographia térképen szerepel, és a valóságban is létezik még (nincs szürkével átfestve), a legfrissebb 2009-es Cartographia térképen már nem szerepel, csak a nyomvonalát jelölõ fekete szaggatott vonal látható. A pláne az az egészben, hogy nekem ez mindig is inkább kéknek látszott – már amikor megtaláltam… Kopott, de inkább kék mint zöld. De a térképeken zöld, a legújabbon meg már nem is létezõ, de mégis ott van… Ezen a ponton megnéztük, hogy az igazi kék háromszög milyen úton vezet – végül is ugyanoda megy, csak egy kicsit hosszabb. Ez a kék átszeli a Lõvér sípályát, érint két emlékhelyet, egész jó kilátóhelyekkel. Így felértünk a Károly-kilátóhoz. Majd lementünk a zöld („kék”) háromszögön, amin a túra eredeti útvonala megy, végül ezt szalagoztuk ki, hogy ne legyen nagy kavarc az idõközben sokat változott igazolófüzet útvonalával. De jövõre a másik úton visszük le a távot, látványosabb, és kevésbé meredeken lejt.


A kilátó melletti faházban megpihentünk. Bort, és teát ittunk. Nagyot néztem, amikor a szódából készült „teámat” kihozták. Valami teaízû granulátumból és felmelegített bubis vízbõl készült teának nevezett valamit kaptam eldobható mûanyag pohárban, mindezt 200 Ft-ért, ha jól emlékszem. Inkább nem szóltam semmit, megittam. De ez volt eddig a csúcs, komolyan mondom. Az még csak egy dolog, hogy granulátumból van. Ha nem egy fél kávéskanálnyi mennyiségbõl dobják ezt össze, netalántán némi színe, íze is lettt volna. Na de a forró bubis víz… Elõször azt gondoltam, hogy biztos forr még a víz a pohárban, de az nem ilyen. Hányszor elmentem már emelett a kis vendéglõ mellett, olyan hangulatosnak tûnt mindig, most végre bementem. De ez így ebben a formában elég is volt.


Az aznapi borzalom után új lendülettel tovább indultunk, követve a kék és a ciklámen jelzést. Valami régi sárga is volt arra, jelzéskavalkád. A Hétbükkfánál is módosult a jelzés, ez már tavaly is agy volt. Itt nem megy le a Tacsi-árokba a kék sáv, hanem a ciklámennel egy úton halad tovább egy jó kis úton, a hegy oldalában, tényleg olyan, minthe egy régi kisvasút nyomvonala lenne, de erre én sehol sem találtam seemilyen utalást. Szóval örülök, hogy a menetrendben már nincs benne a Tacsi-árok, azt nem nagyon szerettem, évrõl-évre nehezebben járható volt. Ez az út jobb és látványosabb, végre felfedeztük most hogy már nem csak a ciklámen jelzés megy arra. Ez egyébként hosszabbá teszi az össztávot, számításaink szerint – az egyik túratárs megjegyzése szerint – kb. 2 km-el. Ezen a részen kis idõre még kis is sütött a nap, aminek nagyon örültünk. Sár egyébként ezen a napon még nem volt, tényleg csak itt-ott akadt belõle, az sem volt vészes. A Bella-emléknél a halomsírnál lévõ pihanõnél megálltunk, ettünk, de sokat nem lehett egy helyben maradni, mert úgy már hideg volt. Szalagoztunk tovább a Várhely-kilátó felé, a kilátó környékérõl néhány kivágott fát húztak le éppen egy jó öreg Dutrával. A kilátónál nem idõztünk sokáig, tamás felszaladt körülnézni, aztán megvitattuk, hogy a 2009-es turistatérkép megintcsak különbözik az igazolófüzettõl ill. a 2007-es turistatérképpel. Ami utóbbi kettõben még megvan, és a valóságban is létezik (egy darab jelzést sikerült a festõknek szürkével megszüntetni a kilátóból lefelé), az a legújabb térképen már egy egészen más nyomvonalon halad. De mi maradtunk a szokásos, és a valóságban még létezõ sárga háromszög jelzésnél. Az új utat nem tudom megcsinálták-e már, inkább nem is akartam tudni róla…A „régi” sárga háromszögön lefelé haladtunk, itt sûrûbben kerültek ki szalagok. A bringapálya és a jelzés idõnként egy szakaszon megy, néha eltávolodik egymástól, de végeredményben ugyanoda megy le. De egy idõ után a jelzés egy-egy szakaszát nem érdemes követni, hanem inkább a bringapályát, mert a jelzés egy-egy ága járhatatlan, ezért van az, hogy végig a bringapályán megy a szalagozás. Itt lefelé menet mindig elcsodálkozok, hogy micsoda akadályok vannak, én biztos kitörném a nyakam, ha egy-egy ugratón leszambáznék itt bringával. Maya úgy gondolta, hogy õ négy lábbal is megpróbálja, de azért gyorsan csúnyán néztem rá, és nem hagytam, hogy kitörje a nyakát. Olyan magaslatot választott, ami még egy nagy testû kutyának is sok lenne.


Leereszkedtünk végül, és a Kilátó utcában nagy kiutyaugatás közepette Sopron-Bánfalván kötöttünk ki. Itt a keresztezõdéskbe tettünk ki egy-egy szalagot. Eljutottunk a 15/25(40) km-ek elágazásához, ide egy-egy szalagot kitéve a kéket követve a Turista utca felé vettük az irányt, majd a karmelita templomot köd nélkül megnéztük, és a tetszetõs kertvárosi részen áthaladva szép lassan beértünk az iskolához, kb. 15 órakor. Nem kapkodtunk, kényelmesen mentünk.


Ottnon este még az utolsó simítások voltak hátra, és elmentem az emléklapokért. Még némi bevásárlás következett apámmal. Másnap pénteken már nem volt társunk a jó idõ. Összeszedtem mindenkit, és Pápáról kb. fél 8-kor indultunk el. Akkor már csöpögött. Aztán esegetett, aztán szakadt. Sopronig szakadt az esõ. Az iskolához érve egyikünknek sem akaródzott kiszállni az autóból. Bepakoltunk a suliba, rendeztük sorainkat, aztán irány a Fehér Dániel-forrás. Nem is baj, hogy késõbb indultunk Pápáról mint ahogyan szerettünk volna, mert mire kiértünk a forráshoz, már jelentõsen csillapodott az esõ. Ha elõbb kezdjük a szalagozást, hát akkor igen szépen néztünk volna ki estére. Peti a 25-ös fennmaradt megmaradt részét szalagozta, Jockey és én a 40-esek kitérõ részét. 10 óra körül neki is veselkedünk. Mi a Fehér-úti tó felé vettük sz irányt, Peti a Köves-árok és az Ultrák felé indult. A 25-ös és 40-es elágazánál felfelé indultunk a piros sávon. Itt tavaly végre megkezdték a villanyoszlop körüli növényzetet, sisnyát kivágni, ennek köszömhetõen végre jobban is látni, hogy merre megy felfelé a piros. Eddig nem volt könnyû észrevenni, hol megy be az út. Most már egészen megtisztították a területet. A piroson haladtunk hosszan, egészen az államhatárig, ahol a zöld sáv (vasfüggöny túraútvonal része) is becsatlakozott. Itt ezt a két jelzést követve hullámvasutaztunk a négy halmon egészen az Urak asztaláig, ez a pont hazánk legnyugatibb szeglete. Végre már nem õrzik az osztrákok. Régebben nem engedtek leülni a padra, mondták, hogy az már osztrák terület. Szerintem nem egészen, inkább „határeset”. Gondolom nem akartak a turistákkal foglalkozni, jobb ha távolabb vannak azok a padtól. Milyen is lehetett a régi rendszerben? Persze egyáltalán nem lehetett megközelíteni ezt a környéket. Az egyik túratárs beszámolója alapján a Fehér-úti tó volt az, ameddig az ember szabadon elmehetett. Szerencsére ez a korszak már a múlté. Itt-ott egyébként még találni régi rozsdás drótkerítés maradványokat félrehajítva. Eredetileg itt akartunk pihenni és enni, de ezt még korábban egy vadáslesre felmászva megejtettük. Igaz, itt se, ott se tudtunk szárazra ülni. Az Urak asztalánál kaptuk a telefont Petitõl, hogy már végzett – könnyû annak, aki fut! Addig õ elment Ágfalvára, hogy egyeztesse a holnapi korábbi kocsmanyitást. De mivel ez egész faluban áramszünet volt, ez nem sikerült. Mi eközben nyomultunk tovább a Magasbérci-kiláró felé. Kár, hogy a kilátót eleve alacsonyra építették. Lehetne még segíteni rajta, mondjuk a környezõ fák kivágásával. Ez mondjuk a Soproni-hegység kilátóinak betegsége: túlnövik õket a fák.


Tovább mentünk a piroson egészen addig, amíg el nem értük a piros kersztet, ami lefelé megy Brennbergbánya felé. Errefelé láttunk valami régi szalagokat, amik ugyanolyan csíkosak voltak mint a mieink, csak már kifakultak. Amennyit találtunk, leszedtük, nehogy megtévesztés legyen belõle. Brennbergbe leértünk, ide már sötétben értünk be. A kocsmatemplomban kötöttünk ki. Itt megbeszéltük, hogy a maradék utat a Havasbérc felé a Fehér Dániel-forrásig (3 km) szombat reggelre hagyjuk. Beázott mindkettõnk bakancsa, és fársztó volt a dagonyázás a sárban. Maya meg már teljes egészében vizes volt – igaz ez õt a legkevésbé sem zavarta. Valahogy lassan is haladtunk, pedig nem a csütörtöki kényelmes tempót terveztük aznapra. A 17:05-ös 3-as busszal legurultunk Görbehalomra a forrásig. Itt már várt minket Peti. Meg is beszéltük, hogy másnap reggel Peti kiszalagozza a maradék kis részt, és utána megy söpörni. A suliba visszaérve lassan megérkezett még Balázs, Zolika, Laci, Mariann és Szato. Volt néhány ottalvó túrázó is. Még mentünk egy kört vásárolni, mert ha már mindenki hozott bort, akkor forralt bort kéne csinálni. Már csak a hozzávalók hiányoztak. Kellemes estét csaptunk, csak hamar elálmosodott a társaság. Jó volt pihenni egyet a két napos szalagozás után, de a rendezés java még azért hára volt.


Szombat reggel befutott még Balázs és Alexandra. A reggeli elsõ teendõ konyha berendezése volt, hét órától pedig a rajt következett, ahol Alexandra, Mariann és Szato segatettek be. Hét órától folyamatosan szállingóztak az indulók. Az elsõ pont 8-ra kivonult az ágfalvai Öreg Kocsmához. A fentebb említett okok miatt idén nem sikerült megbeszélni a kocsmárossal, hogy egy órával korábban nyisson, úgyhogy 8 és 9 között a kocsma elõtt tanyázott a pont, 9-ig Zolika, és Balázs, majd kocsmanyitás után délig Balázs tartotta a frontot. Itt a 25-ös és a 40-es táv ment át. Fél 8-kor megérkezett apám és Csaba is, meghozták a virslit. Majd õk ketten kiköltöztek a Fehér Dániel-forráshoz, az etetõ-itató ponthoz. Zsíros kenyér, margarinos kenyér, hagyma, erõs pista, lekváros kenyér, mogyorókrémes kenyér, üdítõ volt a 25-ös és 40-es távon indulók választéka fél 10-tõl 16 óráig (illetve a söprû megérkezéséig). A rajt/célban a délelõtt folyamán elkezdtük feltenni a hatalmas fõzõedényekben a vizet a teának és a virslinek. Idõközben Laci és Zolika kivonultak a Magasbérci-kilátóhoz, oda a 40-esek érkeztek fél 11 és fél 3 között, ahol Soprt szelettel lettek gazdagabbak túrázóink. A Várhely-kilátó pontját Jockey és Balázs foglalta el, és csakit osztottak 10-tól 17:30-ig. 11 óra körül Mariann és Szato elindultak a 25-ös távon  - a Péter által nem érintett szakaszokon pedig be is szedték a szalagokat a 15-ös 25-ös táv elágazójától kezdve. 11 után már csak héhány 15-ös indulónk akadt. A rajt 12-kor zárt hivatalosan. A 40-esek fél 10-ig, a 25-ösök 10-ig indulhattak. Dél körül Sztancsik Gyuriék is megérkeztek a kitûzõkkel, és a Nyugati végeken túramozgalom díjazásával. Miután Mariannék elindultak, ketten maradtunk a rajtban. Fél egy körül behoztam Balázst Ágfalváról a célba. Hárman ténykedtünk a célban, lassan elkezdtek beérkezni az elsõ túrázók. Érkeztetés, virsli és tea osztás. Délután kimentem a forráshoz, néhány kiló enyeret átcsoportosítani a ponthoz, nehogy ne legyen elég. Itt besegítettem egy darabig, majd irány vissza a célba. Majd jött Zolika is segíteni a célban. Felváltva fogadtuk a résztvevõket, és adtuk a teát, virslit az összes távon beérkezõknek. Sokáig folyamatosan jöttek a túrázók, sok dolgunk akadt. Néha állt a sor a célasztal elõtt, de szerintem néhány percnél tovább senkinek sem kellett várnia az emléklapra és a kitûzõre. Azt már reggel tudtam, hogy vennem kell még virslit, ezért valamikor délután kimentem a városba, vettem még 50 pár virslit, mert a délelõtti pucoláskori számításaink szerint a 30 kg virsli 230 fõre lesz elég (1 pár/fõ). A nap folyamán volt néhány útvonallal kapcsolatos telefonos segítségkérés, de némi útbaigazítás után mindenki tudta már, hogy merre kell menni. Egy három fõs társaság sms-ben jelezte, hogy más útvonalon folytatják utukat, úgyhogy nem jönnek a célba sem. Felhívtam õket, szerencsére megnyugtattak, hogy nem eltévedés miatt nem jönnek be a célba, hanem csak meggondolták magukat. Két fõ viszont sérülés miatt Brennbergbányánál adta fel a 40-es távot lábsérülés miatt, busszal visszajöttek Sopronba.


Az utolsó túrázók fél 7 körül érkeztek be. Egy három fõs társaság nagyon eltévedt, úgyhogy õk a 25-ös helyett szerintem mentek vagy 35-öt. A végén valahogy a söprû mögé kerültek, és Peti után értek be a célba. De végül befutottak, és még jól is érezték magukat! Egy túrázó megvárta a Várhely-kilátó pont zárását, a pontõrökkel, majd a seprûvel jött be a célba. A 25 km-en indulóknak az utolsó 24 beérkezõnek nem maradt kitûzõ (nekik postán küldöm a kitûzõt), idén egyértelmûen a 25-ös táv felé orientálódott a túrázók java része. A cél zárása után szinte minden rendezõ maradt szombat éjszakára. Csaptunk egy jó kis estét, átbeszéltük a jövõ évi túrákat is. Vasérnap ráérõs 8 órai kelés, majd pakolás-takarítás, iskolaátadás és hazaindulás.


A rendezõség többi tagjának nevében is mondhatom, hogy szerintem egy jó szervezésen vagyunk túl. Persze most is van pár kisebb dolog, amin javítani kell.


1. Kézzel kijavítani a térképünket (ami részben meg is történt, de nem teljesen). Sajnos állandóan össze-vissza festenek a hegységben, ahelyett hogy azt a jelzést újítanák fel, ami megvan, vagy legalább logikusan festenének, és nem bonyolítanák tovább ezt a jelzésmaszlagot ami Sopron körül van. 2008 óta használjuk ezeket a térképeket, de már változott pár dolog. Jövõre már új térkép lesz, mert már kevés van az eddigibõl. Ezeket már az aktuális helyzetnek megfelelõen készíttetjük el, a jelzett résztáv visszajelzéseket is figyelembe vesszük. Bár szerintem a szalagozás sûrûsége miatt nem okozhatott nagy fennakadást a tájékozódás.


2. Ellenõrzõ szám az Urak-asztalánál. Futó túrázók jelezték, hogy olyan gyalogló túratársak kerültek váratlanul eléjük, akik valószínûleg a Fehér-úton levágták az utat, kihagyva az Urak asztalát, és visszatérve az útra a Magas-bérci kilátó elõtt. Erre én azt mondom, hogy mindenkinek a saját lelkiismeretére bízom ezt. Szerintem csak néhány túrázó rövidít, de valóban nem sportszerû a többiekkel szemben ez a magatartás. Ennek megfelelõen jövõre ellenörzõ szám lesz az Urak asztalánál.


3. Távok szétválásánál kiírni, hogy melyik szalagozás kire vonatkozik. Felmerült erre az igény, bevezetjük. Egyébként ha az ember megnézi a térképet, ki lehet találni, hogy merre tovább a két felé vezetõ szalagozásnál, de tudom hogy nem mindenki szereti bújni a térképet.


Végül az ominózus virslirõl: tudom, hogy nem mindenkinek lehet az ízlését eltalálni. Szerintem ez a vrsli, amit adtunk, jó volt. Helyi, pápai virsli, közvetlenül a gyárból. Szerintem a Pápai Hús jó termékeket állít elõ. Mi saját fogyasztásra is szívesen vesszük ezeket a termékeket. Ennek ellenére volt, aki nagyon leszólta, hallottam, hogy ez „annyira sz.r volt, hogy ennél még a teszkó gazdaságos is jobb”… De amikor megkérdeztem a hölgyet, hogy tényleg ennyire rossz volt-e a virsli, akkor pedig hallgatott, a szemembe már nem mondta. A társasága többi tagjának nem volt a virslivel semmi baja. Amit utóbb hoztam (az valóban teszkós volt de nem gazdaságos), az már tényleg nem volt olyan finom, pedig még drágább is volt, mint a pápai. Kívülrõl ez is szép volt, jó volt, de megpucolva már nem annyira. Ebbõl az utolsó 30-35 fõnek adtunk, mert nekik már nem maradt a másikból. Az ominózus megjegyzés még a pápai virslire vonatkozott. Ez van, nem tudunk mindenkinek az ízlésére adni. Tavalyelõtt nagy tételben adtunk teszkós virslit a célban, de azt már megbántam. Gondoltam, nem lehet az olyan rossz. Hát meg kellett volna elõtte kóstolnom. Ez a pápai virsli mérföldekkel jobb. Külön figyeltünk arra, hogy véletlenül se legyen túlfõzve. Szóval az ilyen megjegyzések bántóak tudnak lenni, de ezeken túl lehet lépni.


Végül a számok:


15 km: 39 fõ, 25 km: 134 fõ, 40 km: 81 fõ. Összesen: 254 fõ. Szerintem a pénteki nagy esõ elriasztott néhány túrázót. Tavaly 317-en indultak a túránkon.


 

 
 
nafeTúra éve: 20102010.11.24 21:57:00
megnéz nafe összes beszámolója

Lõvérek 40


GPS-el mért távolság: 40,6 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés: 1160 m.


Mivel Zoli elég részletesen írt a túráról, inkább a hangulatáról, s a Soproni-hegységben tapasztalható jelzés problémáról írok.


Túrára menet Tamás bizonytalan volt, be merje-e vállalni a 40-es távot. Az Írottkõ 35 alapján (az csak 32 kilométer), a bevállalást javasoltam, s végül egész simán vette az akadályt. Gyaloglás közben jókat beszélgettünk.


Számomra ez évben ez bizonyult a legsárosabb túrának, de ennek ellenére hangulatos az útvonal. A legnehezebben kikerülhetõ dagonyák, a 40-es és 25-ös távok szétválását megelõzõ szakaszra estek. Ha kisütött a nap helyenként csodálatos volt az erdõk színe, egész éles kontúrokkal. A legszebbek a vegyes fenyõerdõk, a vörös fenyõk citromsárgája a többi fenyõ sötét zöldje között, fantasztikus. Persze megint csak a rajtban vettem észre, nincs nálam fényképezõgép.


Brennbergbányán automatikusan megindulta a Bányász pince felé, mire Zoli szólt, ott már nincs ellenõrzõ pont. Megbeszéltük, minden tisztességes faluban található kocsma a templom közelében, de ennél közelebb, még nem láttunk. Csak akkor lehetne közelebb, ha a templomból nyílna a bejárata. Tovább menve, a Havas-bércrõl szépen rá lehetett látni Sopron napsütötte nyugati részére. A Kovács-patakon érdekesre sikerült az átkelés. Zoliék a nem kicsit rozoga hidat választották, hajlottak is szépen alattuk a gerendák, míg én nem bízva a hídban, megnéztem, a patak közepén elég stabil e a kis zátony. Az volt, s így két lépéssel könnyedén, s náluknál sokkal rövidebb idõ alatt tudtam le az átkelést.


A Poloskás-bérc megszuszogtatott bennünket, viszont nagyon szép róla a kilátás. Az Ultrák kaptatója is meredek, viszont hangulatos. A Tolvaj-árokban a patak már minden átkelõt szétszedett, nagyon oda kellett figyelni, ha száraz lábbal akartuk letudni. A Tacsi-árok helyett, új nyomvonalon vezet a kék jelzés. Nagyon kellemes, gyors szakasz, lehet rajta átlagsebességet javítani. A paraméterei alapján, valószínûleg valami régi vasútvonal helyén vezet. Mi úgy is gondoltuk, hogy jócskán növeltük az átlagot, s hatos tempó fölött megyünk. Itthon viszont kiderült, mégsem volt az olyan gyors. A Várhely-kilátótól 15.23-kor indultunk tovább, s úgy beszéltük, ötre lazán beérünk. Majd egy óra negyven percünk van bõ hat kilométerre. Négyes átlag kell csak. Végül beértünk 16.57-kor, de egyáltalán nem lazán. Mentünk ami a csövön kifért. Érzésünk szerint kellett annak az utolsó szakasznak, vagy kilenc kilométernek lenni. A GPS szerint csak 7,8 km a táv, egy kilcsivel több, mint a kiírásban szereplõ, s mi csak szûk ötös átlagot gyalogoltunk. A jobb minõségû részeken biztos meg volt a hatos átlag is, de a Károly-kilátótól levezetõ meredek rész elég lassúra sikeredett. Végül egyébként egész jó hangulatban értünk be.


Ami nem tetszett, s ez csak kis részben a szervezõk felelõssége, jobbára a Soproni Természetbarát Szövetségé: az pedig az a jelzés katyvasz, ami a hegységben megtalálható. Szinte minden évben átfestenek valamilyen jelzést, más színûre, s gyakran nem is logikusan. Ilyen például a piros sáv és annak kapcsolódó részei a Poloskás-bérc környékén. Logikusabb lett volna, ha a zöld jelzéssel tízensok kilométeren együtt vezetõ részét szüntetik meg, nem pedig a Hal-hegy és a Hét-bükkfa közti részt. Azt meg különösen barátságtalan lépésnek tartom, miszerint a Köves-patakon egy-két éve elkészült csinos kis gyaloghídhoz vezetõ összes jelzést felszámolták (piros sáv, piros háromszög, sárga háromszög). Amennyiben nem õk építették a hidat, simán kifizettetném velük. Ha pedig az erdészet volt az építtetõ, aminek nagy a valószínûsége, többet semmilyen új jelzés létesítését, vagy a meglévõk átkeresztelését nem engedélyezném. A túra térképe, a Fehér Dániel-forrástól a célig (kb. 14 km), alig egy-két kilométeren egyezik meg a turista térképpel. A piros sáv megszûnt, a kék nem arra megy, a zöld háromszögjelzés megszûnt, a végén a kék megy arra, amerre a piros ment.


A szervezõket részben megértem. A nyomdák általában ezres tételekben szeretnek gondolkodni, tehát több évi adag készül. A szervezõknek viszont munkát kellett volna befektetni, s minden térképet kézzel kijavítani, még ha a 2-300-as tétel elég fárasztó és monoton is. A szalagozás viszont tényleg jó volt. Egyedül a soproni visszavezetõ szakaszra lett volna jó tenni a városban még néhány (tucat) szalagot, vagy a régi itiner idevágó részét odaadni a túrázóknak.


Azok közül, akiknek szükségük van turista térképre a Soproni-hegységben (mint például nekem), senkinek sem ajánlom, hogy a 2009-es és még egy régebbi, az elõzõ állapotot tükrözõ térkép nélkül vágjon neki a hegységnek. Legalább két térkép nélkül gondok lehetnek.


A túra ár/szolgáltatás aránya kiváló. 900 Ft-ért, színes, de sajnos már részben elavult, nyomdában készült térképes igazolólapot, viszont kiváló útvonal jelölést, emléklapot és kitûzõt kaptunk. A Fehér Dániel-forrásnál zsíros/margarinos kenyér hagymával, Erõs Pistával, kétféle lekváros kenyér, valamint mogyorókrémes kenyér, üdítõvel, vagy jeges teával (évek óta szeretnénk elérni, hogy inkább meleg teát kapjunk az üdítõ, meg a jeges tea helyett). A Magas-bércen csoki (nekünk szaloncukor is), a Várhely-kilátónál Sportszelet, a célban pedig egész jó virsli és tea volt az ellátmány.


 

 
 
krajoramaTúra éve: 20102010.11.24 10:01:22
megnéz krajorama összes beszámolója

Lõvérek 40


Az útvonalat már jól leírták a kollégák, nem szaporítom a szót. Most már gyõri vagyok én is, sokkal közelebb került Pest után a helyszín. De még így is másfél óra autóval, ezért a nyolc órai indulást lõttük be haverommal, 5 perc híján sikerült is. A 25-ös távon már jártam, így nem volt gond a tájékozódás, meg hamar leesett, hogy a szalagokat kell nézni. Továbbra is nagyon tetszik a táj, messzire ugyan nem nagyon lehetett látni, de az erdõ kárpótolt érte. Kényelmes tempóban haladtunk, Ágfalván a kötelezõ Soproni sört is betoltuk, kerülgettük a dagonyákat.


Egy körül érhettünk a 3. pontra, a forráshoz, ahol három fiatal viccelõdött, hogy elnézték az utat a 25-ös távon, és a mûúton elõször ide jöttek. Aztán persze el kellett menniük az elõzõ pontra, aztán vissza , hogy megkapják a pecséteket. A pontõr próbálta ugyan rábeszélni õket, hogy csatlakozzanak valakihez, ne tévedjenek megint el, de helyette lelkesen nekivágtak megint. Hamar beértük õket, és még láttuk, hogy a völgybe vezetõ csapás helyett elvágtáznak egyenesen nyugatnak - kezükben dobozos sörrel. Így már érthetõ volt a lelkesedés.


Mi nem voltunk ennyire fiatalosak, alaposan be is sötétedett, amikor az utolsó hegyre felkapaszkodtunk. Innen már csak le kellett ereszkedni a célba, de az erdõben még elemlámpával se volt egyszerû a tájékozódás. Mire leértünk a mûútra, már megjártunk pár jelzést, meg szederindást. Itt viszont elvesztettük a szalagokat és már éppen elindultunk volna a rossz irányba , amikor utolért valaki, akit láttunk elõttünk a hegyen. Õ még jobban eltévedt, viszont az utcákat ismerte, úgyhogy együtt értunk a célba 17:30-kor. Csak találgatni tudom, hogy a három vidám gyerek beért-e.


Összességében tetszett a túra, de nem ártana egy új térkép a valós jelzésekkel, meg rajta kéne legyen , hogy mikor milyen jelzés csatlakozik vagy hagyja el éppen az útvonalat.


 


bye, krajo

 
 
PlecsTúra éve: 20102010.11.23 12:42:44
megnéz Plecs összes beszámolója


Lövérek 40 


Sopron hazai pálya, úgyhogy erre a túrára mindig szívesen megyek. Nem csak azért, mert itt születtem, hanem azért is, mert csupa olyan helyen vezet az útvonal, ami gyermekkoromban nem hogy nem bejárható, de egyenesen megközelíthetetlen volt. A fiatalabbak biztos egy jót röhögnek már csak ezen, de annak ellenére, hogy itt nõttem fel és már akkor is jóban voltam az erdõvel, az Urak asztaláról például nem is nagyon tudtam, illetve valamit csak hallomásból… Mert az teljesen esélytelen volt, hogy annak idején eljussak ide, hiszen az elõttem hozzászóló túratárs által említett Fehér úti tóig sem lehetett eljutni, már sokkal elõtte megállítottak a határõrök, Brennbergbánya pedig egy teljesen lezárt település volt, az oda való belépéshez külön határsávi belépõt kellett kérni – amit természetesen túrázás céljából nem adtak meg… Szóval nekem ez a túra egy kicsit más, mint a többségnek, egyszerûen csak azért, mert már pusztán azt is élvezem, hogy itt lehetek. De ahogy olvasom itt, nem vagyok ezzel egyedül, Tonnakilométer túratárs még biztosan érti, hogy mirõl hadoválok én itt össze-vissza… :-)

De nem csak azért szeretem ezt a túrát, mert számomra más és mindig is más marad, mint bármelyik másik, hanem azért is, mert egész egyszerûen gyönyörû helyeken vezet! Ráadásul egészen változatos, szinte mindenbõl akad benne egy kicsi, amit az ember egy túra során szeretni szokott, ugyanakkor nem túl nehéz, de azért mégis el lehet fáradni rajta… Szóval egyszerûen jó! Ha van kedvetek virtuálisan végigteperni a magyar-osztrák határ egy pár kilométeres szakaszán, körbekukkolnátok Brennbergbányán, virtuálisan megmásznátok az Ultrát, vagy egyszerûen csak nincs jobb dolgotok, mint túraképeket nézegetni, a túrán készült fotóimat megtaláljátok a honlapomon:
www.plecs.hu

 
 
TonnakilométerTúra éve: 20102010.11.22 10:15:56
megnéz Tonnakilométer összes beszámolója

 



Lõvérek 40, Táv: 39,3, Szint: 1210 m


Mivel a lakhelyemül szolgáló Csemõ 300 km-re van Soprontól és reggelre ködöt is jósoltak a meteorológusok, nem kockáztattunk és már pénteken elutaztunk Sopronba Zsombor fiammal. Este még felkerestünk néhány kultikus helyet, ami a húsz évvel ezelõtti egyetemi éveimbõl sok nosztalgikus emléket hordoz. (Sajna a Schmauzer vendéglõ éppen felújítás alatt állt, ami kellõ okot szolgáltat arra, hogy jövõre is eljöjjünk a Lõvérek túrára.)


A túra reggelén örömmel állapítottuk meg, hogy ugyan meglehetõsen párás a levegõ, de köd azért nincs. Gyors nevezést követõen pontban 7:00-kor már el is indultunk, de így is 17-en már elõttünk voltak a leghosszabb távon indulók közül.


Sokáig haladtunk a Bánfalvára vezetõ aszfaltos úton, mire jobbra letérhettünk róla. Egy kissé magasabban vezetõ mellékutcácskából remek kilátás nyílt a Karmelita Templomra. Szép lassan a városi hangulatból falusi, majd üdülõövezeti hangulatú településrészre értünk, ahogy a Kutya-hegyet megmásztuk. Nevéhez híven majdnem minden háznál volt kutya, akik nemtetszésüket fejezték ki a túrázók sokasága miatt. (Fel is hívtam a figyelmüket, hogy estére igencsak berekednek, ha minden túrázóra ennyi energiát elpazarolnak, mint ránk tették.)


A Valéta-hegyen immár valódi erdei hangulatú úton haladhattunk. Egy kissé vízmosásos, csúszós ösvénnyel érkeztünk meg Ágfalvára. Az ellenõrzõponton megkaptuk pecsétünket és robogtunk tovább. A faluból kifelé haladva újra megtapasztalhattuk, hogy a házõrzõk bizony itt sem tétlenkednek. Amint elhagytuk az utolsó házat egy meglehetõsen saras részhez értünk. Nemsokára egy megáradt erecske állta utunkat. Magas szárú bakancsunkkal hamar megtaláltuk az átkelést, de a túra- és sportcipõs túratársaknak igencsak feladta a leckét ez a hidrológiai objektum. Az út továbbra is csúszós volt a sártól, de nem olyan kellemetlen sár volt, ami egyre csak rakódik a lábbelire, mígnem már lépni sem tudsz a súlyától. Viszonylag alacsony szinten beállt egy dinamikus egyensúly. Pont annyi sár ragadt a bakancsra, ami természetes úton le is hullott róla. Már alig vártam a meredekebb emelkedõket, ahol nem tudott meggyûlni a víz és így a talaj sem volt felázva.


A 25 és a 40-es táv elágazója után benéztünk egy jobbost és kijutottunk a Fehér-úti tó partjára, de nem sokat jöttünk túl így kézenfekvõ volt, hogy visszaballagunk a tévedés helyére. (Így legalább ezt a tavat is láthattuk, melyet pontos tájékozódás esetén nem élvezhettünk volna.) A most már helyes úton kellemesen hullámvasutaztunk meglehetõsen sokáig. Nem volt fárasztó, mert mire oxigénhiányos állapotba kerültem volna az emelkedõn, el is értük az aktuális magaslat tetejét, ahonnét lefelé normalizálódhatott a levegõvételem. Útközben szép tölgyesek, fenyvesek, nyíresek kísérték utunkat, változatos domborzatú tájon. Így értünk el az államhatárig. A továbbiakban a volt határzár nyomvonalán lévõ úton haladtunk.


Az Urak Asztala nevû helyen van egy mûkõ asztal, melynek egyik fele az osztrák, másik fele a magyar oldalon áll. Többen itt fogyasztották el megérdemelt szendvicsüket. (Huszonegynéhány évvel ezelõtt ez elképzelhetetlen lett volna.) Tekintettel arra, hogy a felsõruházatunk teljesen át volt ázva, pedig nem is esett (mégiscsak voltak emelkedõk?), nem álltunk meg nehogy megfázzunk. Nemsokára elértünk a második ellenõrzõ pontnak helyet adó Magas-bérci kilátóhoz. Elmajszoltuk a kapott csokit és itt sem idõztünk, hanem indultunk tovább. Nagyon figyeltük a jelzéseket, nehogy elmulasszuk a P+-re való letérést, mely bevezetett Brennbergbányára. Itt viszont már mi sem hagytuk ki a templomkocsmát. Jól megfér egy épületben a templom és a fent említett vendéglátó ipari egység (elvégre nem csak igével él az ember). Itt elfogyasztottunk végre egy szendvicset és hozzá egy „sopronit”.


Ebbõl új erõt merítve felvágtattunk a Havas-bércre, melyet követve pár perc alatt beereszkedhettünk a Fehér-Dániel forráshoz. A pecséten kívül itt volt terülj-terülj asztalkám a rendezõk jóvoltából. Mivel nemrég ettünk, azért „udvariasságból” legyûrtünk egy félbehajtott turista szendvicset (zsíros kenyér hagymával) és már indultunk is tovább. Fiatalosba vágott keskeny csapáson átvágva értünk egy valaha szebb napokat megélt hídhoz, melyen az átkelés az elkorhadt deszkák miatt jó egyensúlyozó képességet, de legalábbis nagy bátorságot igényelt. Innen aztán megjöttek az igazi emelkedõk. Nem egy Galyavár kategóriásak, de azért jól kiszívták az erõt. Több egymás melletti gerincre merõlegesen, cikkcakkban vezetett a túra útvonala. Mind a Köves-árok, mind a Tolvaj-árok roppant hangulatos volt. Gerincre fel, árokba le és még kétszer, három, négy, elég!!! Az utolsó ellenõrzõponthoz érve, mely a Várhelyi kilótónál volt alaposan elhagyott az erõm. Az itt kapott sportszelet és az a tudat, hogy innét már szinte csak lejtõ jön visszaadták a jókedvemet. Hangulatos szerpentinút vezetett a Tacsi-árok oldalában a Hétbükkfáig. (Jelentem a hat bükkfa és egy vékony gyertyánból a gyertyán már nem sokáig lesz közöttünk.) Innen pillanatok alatt az aszfaltra értünk, mely a Károly-kilátóig követte utunkat. Balról kalandparkot mellõztünk. A fákat drótkötél labirintussal kötötték össze, melyen egyensúlyozhattak a vastag pénztárcájú, izgalomra vágyók. (Én azért ennél kalandosabbnak tartok egy ködös éjszakai túrát az Alsó-Cuha-szurdokban, megáradt Cuha-patakkal, lehetõleg fagypont alatti hõmérsékleten.)


A Károly kilátótól meredeken lejtett a követendõ út. Szerencsére nem tartott soká és elértük a Lõvér körutat, ahonnét aszfalton pár perces séta volt a cél. Kisebb sor alakult ki az oklevél átvételekor, de türelemmel kivártuk. Megkaptuk nagyon ízléses oklevelünket és a ciklámenes kitûzõt, melyre büszkék vagyunk. Összességében jól éreztük magunkat, nagyon szép helyeken jártunk.


A rendezésre panaszunk nem lehet. Útvonal leírást nem kaptunk, viszont nagyon igényes színes térképet igen, melyen be volt rajzolva a követendõ út. Azt nem állítom, hogy a térképen és a terepen a turistajelek sokszor egyeztek volna, de hamar rájöttünk, hogy ezzel nem kell foglalkozzunk. A terepen különbözõ jelzések teljesen rapszodikusan jöttek-mentek, fittyet hánytak a térképen lévõ állapotnak. (A rendezõk helyében én azért javítanám a térképet, valamint a 25 és a 40-es távok több éve felcserélt táv és szintadatait.) Az útvonal viszont hibátlanul ki volt szalagozva, nyugodtan rábízhattuk magunkat. Eltévedésre nem volt esély.


Köszönöm a rendezõknek a színvonalas túrát. Ugyan sokunknak nagyon messze van Sopron, mégis azt mondom érdemes kipróbálni a hazai túralehetõségek eme gyöngyszemét.


 

 
 
dnvzoliTúra éve: 20102010.11.21 11:58:04
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Lõvérek 40

2010.11.20.

Nafe polgártárssal egyeztettem a túra elõtti napokban,hogy ha nem ragaszkodik az egyébként mindkettõnk által kedvelt korai induláshoz teljesíthetnénk együtt a szombatra elrendelt távot.Ismét a vonatos megközelítést választottam és a 08:10-es soproni érkezésûvel utaztam mert így a terv szerint pont a kellõ idõmennyiség állt rendelkezésemre a túra elkavarásoktól mentes teljesítésére illetve a kiválasztott esti vonat elérésére.A személyvonat a tõle megszokott csigatempóban és 3 percenkénti megállásokkal,de legalább pontosan érkezett a nyugati végekre,így 08:30-as rajtidõvel neki is vágtunk a távnak.

Indulás elõtt azért vetettem egy pillantást a térképünkre,és meglepve vettem tudomásul,hogy a Tacsi-árok környékén még mindig a tavaly elõtti útvonal-a kék sáv már nem létezõ nyomvonala- van berajzolva.Látva ezt Radó Peti mindjárt oda is lépett hozzánk,és készségesen bejelölte nekem a követendõ utat azon a környéken,valamint megnyugtatott hogy szépen ki van szalagozva az egész táv,(és hogy a szalagozás felülír minden jelzést) tehát nem lehet probléma.Ezek hallatán el is tehettem az itinerem,lényegében csak a pecsételésekkor kellett elõvenni,mégiscsak háromszoros Lõvérek 40 teljesítõ leszek ma vagy mifene:)

Már a városban éreztem,hogy az aláöltözet póló-pamutpóló-pulóver plusz polármellény kombinációból az utoljára említettõl sürgõsen,még az emelkedõk elõtt meg kell szabadulnom így ezt a lépést meg is húztam még a Sövény-köz elõtt.Masszív ködöket ígértek mára ezért öltöztem be ennyire,amely jóslat sajnos,vagy szerencsére nem vált valóra.A közlekedõk valszeg nem bánták a köd elmaradását,a túra hangulatának viszont jót tett volna,nem mintha bármi panaszra lenne okom így is.

A többiek az öltözködés közben aztán jól elhúztak,futhattam utánuk.

Hogy mennyire nem hátrány,hogy tovább látunk 10 méternél már az említett közben kiderült,balra tekintgetve egy domboldalon az eddigi túrákon általam nem észlelt vegyes építészeti stíluselemeket magán hordozó templomépületben gyönyörködhettünk.A térkép alapján talán a Karmelita templom lehetett.Aztán haladás tovább:át a Bánfalvi úton,végig a Turista utcán,majd el a romos malomépület,az Ózon kemping mellett és a kapaszkodó végén már ki is értünk a városból.Sajnos idén szõlõt már nem sikerült csipegetnem a szokott helyemen,a szezonban sem volt sok gyümölcs ebben az évben,nemhogy most.

A héten lehullott csapadéknak köszönhetõen(na meg hogy a talaj az ezévben lehullott extra sok csapadéknak köszönhetõen szinte mindenütt telített már vízzel és egy cseppet sem képes már magába szívni)már itt az út elején ízelítõt kaptunk a ránk váró csúszkálásból.Szerencsénkre a fák levelei jótékony réteget képeztek a sár felett,így ha csúszkáltunk is eleget mégsem lettünk nyakig trutyisak.Az Ágfalvára levezetõ fenyõalagútban sem lehetett nagyon rohanni,így idén jó tíz perccel a megszokott idõn túlira nyúlt az elsõ etap menetideje.Ell.ponton nem idõztünk,a pecsét begyûjtése után folytattuk a túrát.A falut egy hangulatos kis utcán hagytuk el,majd jött az „amúgy is”most meg aztán kimondottan dagonyás szakasz.A szõlõ mellett a már-már szokásos almaszedést is mellõznöm kellett alma hiányában,így csalódottan dagasztottuk tovább a sarat.Szétterült idõszakos patakon próbáltunk átkelni száraz lábbal,nekünk bakancsban ez nem is okozott gondot,a spotcipõsöknek itt a túra elején szinte biztos,hogy el kellett szenvedniük a beázást.Aztán el egy rét mellett,majd felkaptattunk a 25-ös és a 40-es táv szétválását jelentõ keresztezõdéshez.

Mi folytattuk az emelkedést a térképen Felsõ-Tödl néven jelzett domboldalban,majd egy erõs,de szerencsére meredekségének köszönhetõen megfelelõen száraz lejtõt követõen lényegében szintben haladva jutottunk ki a Terv út már kellõképp elhomokosodott murvájára.Most láttam elérkezettnek az idõt a reggelizéshez(kezdtem teljesen lemerülni,de eddig nem mertem enni)napok óta háborgó iszonyú gyatra gyomromat eddig pálinka hiányában étcsokival próbáltam lenyugtatni,illetve mûködését valamennyire beszabályozni:)A felborulást elkerülendõ viszont már nem volt mit tenni,enni kellett:)

Jó két kilométert kanyarogtunk ezen az úton,majd egy éles kanyarral hagytuk elmenni a Liget-erdõ felé,mi meg leszálltunk róla és nyugati,dél-nyugati irányban ráálltunk a határsávra.Sajnos a nyírfák már elhullajtották leveleiket,így az erdõt már „csak”a törzsükkel színezték,az õszi színeket emellett a vörösfenyõk sárguló-barnuló tûlevelei  és a „normál”(értsd:örökzöld) fenyõk erõs zöldje szolgáltatta.Na,meg a mindent vastagon elborító  avar a maga sárgás-barnás szõnyegével.

Ausztria határán átkeltünk néhány huplin,a huplikat a valamikori keresztelõn nemes egyszerûséggel Elsõ-,Második-,Harmadik-,illetve Negydik-halomnak nevezték el a dolgot nem túlságosan megbonyolító névadók.Urak asztalánál visszafordultunk dél-keletnek,majd lényegében eseménytelen út következett a Magasbérci-kilátóig,csak néha egy-egy komolyabb sáros-vizenyõs rész vitt változatosságot a szakaszba.A kilátónál begyûjtöttük második pecsétünket.A kedves pontõröktõl a csokin felül szaloncukrot is kaptunk,elmajszoltuk az édességeket majd indultunk is tovább.A kilátóba felmenni nem volt sok értelme,amúgy sem túl magas,na meg az levegõ sem volt annyira tiszta.

Haladtunk a határsávon,a balról feltûnõ Újhermes épületei jelezték,hogy hamarosan lekanyarodhatunk a piros kereszten Brannbergbánya felé.Így is lett,áthaladtunk a településen,majd a legendás Szent-Borbála templomnál elfordultunk a játszótér felé,majd egy megszeppent kutyaformát leugrasztva a szûk,vízmosott ösvényrõl,azon megindulva felkúsztunk a Havas-bércre.Ez egy kis ízelítõ volt a forrás után ránk váró nehézségekbõl:)

A Görbehalom  melletti Fehér Dániel-forrásnál megebédeltünk.Én nagyon finom csipkebogyó-lekváros kenyérrel csillapítottam az éhségemet,a kenyereket jeges teával csúsztathattam le a gyomromba,hála a minden igényt kielégítõ ellátásnak.A pihenõhely melletti,általam Rák(Bánfalvi)-patakként beazonosított vízfolyás a mostanság szokásoshoz híven meglehetõsen nagy vízhozamot produkált,éppen ezért eléggé meglepett,hogy a forrás meg épp hogy csak csörgedezett.Nem baj,a szokásos vízcsere-rituálét azért most is elvégeztem.Aztán miután mindegyikünk jóllakott majd szomját is oltotta,megelõzendõ a lemerevedést gyorsan elindultunk az utolsó 15 kilométerre.

Most jött a java!A forrástól talpaltunk kicsit felfelé,majd egy szûk,szalagozás nélkül könnyen elkerülhetõ-mivel bejárata turistajelzéssel nem ellátott-bozótoson keresztül leereszkedtünk a Havasi-árokba.Egy meglehetõsen ingatag,korhadt hídon átkeltünk a Kovács-patakon(Feri inkább az átugrást választotta,igaza is volt)majd jobbra fordultunk az árokban és pár méter után a jó sáros,csúszós úton felügyeskedtük magunkat a Poloskás-bérc oldalába.A lokális maximumon visszafordulva szép kilátásunk adódott az alattunk elterülõ tájra.Itt belebotlottunk a Soproni-hegységre oly jellemzõ jelzéskuszaság egy újabb gyöngyszemébe,a semmibõl elõkerült egy friss kék 3szög lelzés.A térképet nézve talán piros 3szög lehetett valamikor,de az is lehet hogy nem.Ezt az új jelzést aztán gyorsan el is hagytuk haladtunk tovább a piroson,majd szalagozás mentén(a kapott térképünkön ez a levágás ugyan a valós útvonalon van jelezve,csak a jelzésváltás nincs említve)a piros 3szögön lezúdultunk a Köves-árokba.A Köves-patakon már egy renovált hídon kelhettünk át,majd az Ultrák egy elég mély avarral borított ösvényén gyûjthettük be az újabb szinteket.Állítanom is kellett újra a túrabot már amúgy is megnövelt  hosszán az itt tapasztalt extrán laza talaj miatt.Az Ultrák oldalának elhagyása után bevetettük magunkat a vadregényes Tolvaj-árokba,ami még mindig a túra egyik legszebb része szerintem,még ha a sok bedõlt fa,és a patakon való számos átkelés nehezen járhatóvá is teszi.Azért nem egy Burok-völgy,ne ijedjen meg senki:)

Az árokból nem kis szintemelkedéssel aztán felballagtunk a Várhely-kilátóhoz,ahol a pecsét mellé Sport szeletet kaptunk.Ennek a kilátónak a megmászását is töröltük a programból,visszaereszkedtünk a Bella-emlékig majd a kék tavaly óta használt új nyomvonalán(kapott térképen nem rajzolták át a szervezõk-EJNYE!)kanyarogtunk egyet egy kellemes épített erdei úton a Tacsi-árok jobb peremén.Az látszott,hogy ezt az utat a hegyoldalba nem csak úgy kitaposták,hanem építették,ha a Bakonyban lennénk azt mondanám,hogy egy régi kisvasút nyomvonala,de a térkép semmi ilyenrõl nem tesz említést.Erdészeti gépeknek szûk,néhol még egy személygépkocsi sem férne el rajta,úgyhogy én arra gondolok,hogy símán csak túrázási lehetõségként hozták létre a valamikori mesterek.Jól tették,ez is egy szép része lett így az útvonalunknak.Ha nem is jelentõsen,de módosult viszont így a túra távja,a Bella-emlék-Hétbükkfa távolság minimum a duplájára nõtt ,véleményünk szerint ez több,mint 2 kilométerrel növeli az össztávot.

Idén aztán már a tavalyi tapasztalatokat felhasználva Hétbükkfánál nem mentünk el jobbra az új kékkel,hanem követtük a szalagokat és a sárga jelzést.Hétbükkfát észre sem vettük,ill. nafe közölte,hogy már elhagytuk,sebaj,semmirõl nem maradtunk le.A Várhelytõl idáig irgalmatlan tempót produkáltunk,lényegében végig lejt az út,símán 6 felettire,7-hez közelire tettük a sebességünket,engem hajtott a vonatom indulási idejének közeledése,Feri és Tamás(ha még nem említettem volna,hármasban haladtunk) meg mit tudott mást csinálni,felvette a tempót:)Az aszfalt elõtt Tamás kért is egy kis lassulást,megnyugtattam,hogy hamarosan be fog következni,a Károly-magaslatra már nem tudunk ilyen sebességgel felrohanni:)

Felaszfaltoztunk tehát a kilátó tövébe,majd most a térképünk által is jelzett és jól kiszalagozott ágán kezdtünk el leereszkedni onnan a zöld 3szögön.Ami nekem még a szürkületet  figyelembe véve is határozottan kéknek tûnt,de lehet hogy csak megfakult,vagy egyszerûen tévedek.Az út ezen szakasza az eddigiekhez hasonlóan szalagokkal is megfelelõ mértékben meg volt erõsítve,nem is volt semmi probléma,szépen leértünk a Lõver szállóhoz,ahol aztán megint elképesztõ jelzésözön fogadott a szivárvány minden színében:)Elhaladtunk a Szívszanatórium mellett,majd átkeltünk a Lõvér körúton és a régen piros,most kék sáv mentén megközelítettük az iskolát.Az utolsó kanyar elõtt elhasználtuk a közönség segítségét,és a kapott infót felhasználva dobtunk egy utolsó balost.Ahogy a lányka mondta,szemben megláttuk az iskolát.A Várhely-kilátótól 15:23-kor indultunk,a célban némi udvari-pocsolyás bakancsmosogatás után én 16:58-kor regisztráltam.Az itinerünk ezt a távolságot 6.8 kiloméresre teszi,szerintünk símán van az új útvonallal 9 felett,úgyhogy szakítottunk rendesen:)

Így viszont kényelmesen lemosakodhattam,átöltözhettem,megvacsorázhattam,majd ugyanilyen kényelmesen kisétáltam a vonatra,amin egy feltûnõen csinos jegyvizsgáló kisasszony és megannyi utazó társaságában hazasuhantam Gyõrbe.

Történelmet írtunk,harmadjára sikerült ugyanis a valódi Lõvérek 40-et lejárnom:)A túrával idén minden rendben volt,az ellátás pazar,a szervezõk kedvesek.A kisméretû emléklap az én ízlésvilágomnak kicsit zsúfolt és nagyon színes,az új virágos(talán ciklámenes,mégiscsak Sopronban vagyunk) kitûzõ viszont kimondottan tetszik.Egy fekete pontot azért ki kell osztanom a térkép miatt,én azért csak átrajzolnám az útvonalat a valóban lejárandóra,és felhívnám a túrázók figyelmét a jelzéseknél elõforduló anomáliákra.

Köszönöm a lehetõséget.

dnvzoli
 
 
 Túra éve: 2009
stalkerTúra éve: 20092009.12.10 22:50:59
megnéz stalker összes beszámolója
Lõvérek 40 (itineren 39,3 km)
2009.11.21.

Többen is szóltak már a túráról, ezért csak pár gondolatot szeretnék leírni. A korábban írt beszámolókhoz hasonlóan, mi is párás, ködös idõben rajtoltunk Bazsival 8 óra 15 perckor. Sopron házait hamar magunk mögött hagytuk az eredetileg P, most K jelzésen. Hogy a pirosból miért lett kék, azt nem tudtuk megfejteni, de azok az emberek sem tudták ezt megmondani, akiket a túrán ezzel kapcsolatban megkérdeztünk. Mivel az új szín is jól fel volt festve, gyakorlatilag könnyen haladhattunk.

(Sopron: A római korban Scarbantia nevû város állt a helyén, mely a népvándorlás után már romokban hevert. A XIV. sz.-ban, a késõbbi belváros területén 3-4 m vastag városfalat emeltek. E fal maradványaira épült 1092-ben egy földdel megerõsített sánc. 1273-ban II. Ottokár cseh király elfoglalta a várost, melyet IV. László 1277-ben foglalt vissza. A város ekkor szabad királyi város rangot kapott. 1441-ben Luxemburgi Erzsébet elzálogosította a várost III. Frigyes német-római császár számára. A várost csak Hunyadi Mátyás tudta 1463-ban visszaszerezni. 1529-ben a törökök feldúlták, de nem került török kézre. A XVI.-XVII. sz.-ban több országgyûlést is tartottak a falai között. 1605-ben Bocskai seregei dúlták fel. A Rákóczi-szabadságharcot a város nem támogatta. Az 1848-as szabadságharc során, a császári seregek a várost a fekvése folytán gyorsan elfoglalták. 1921-ben a soproniak a Magyarországhoz való tartozást választották, ezért 1922-tõl a "leghûségesebb város"-nak, civitas fidelissima-nak hívják. Lakosság: 59 036 fõ).

A párás idõ szürkeségében, jól szalagozott úton érkeztünk az elsõ ep.-hez, az Ágfalva központjában lévõ kocsmába. Több sporttárs is tartózkodott már itt, ez köszönhetõ annak, hogy a rövidebb táv résztvevõi is itt pecsételtek. Pecsételés után, a templom mellett elhaladva nyugatnak vettük az irányt és megcéloztuk a magyar-osztrák határt.

(Ágfalva: Elsõ írásos említése 1194-bõl származik, Dag néven. Már az Árpád-korban is jelentõs számú német lakott itt. 1921. augusztus 28-án és szeptember 7-én történt az elsõ és a második ágfalvi összecsapás, melyek során a nyugati határszélnek az 1919-es, Saint Germain-i békeszerzõdés általi Ausztriához csatolása ellen felkelõ magyar szabadcsapatok összecsaptak az osztrák csendõrséggel és azt visszavonulásra késztették. Az 1921 december 14-e és 16-a közötti soproni népszavazás eredményeként Magyarországhoz csatolták. A II. világháború után 1537 németet telepítettek ki a faluból. Lakosság: 2065 fõ).

Ahogy az út egyre inkább emelkedett, a köd is annál vékonyabb lett és az Urak asztalához érve már ragyogó napsütésben haladhattunk. A lejjebben fekvõ helyeken a köd mindvégig megmaradt és gyönyörû látványt nyújtott a rásütõ napfényben. Egy jó darabig közvetlenül a határsáv mellett mentünk, így értük el a második ep.-t, a Magasbérci-kilátót. A kilátónál én is úgy jártam, mint többek elõttem, a tetõrõl a fák lombkoronájában gyönyörködhettem. A kilátó után elhagytuk a határsávot és észak felé vettük az irányt. Hamarosan Brennbergbánya házai között lépdeltünk és megcsodálhattuk a nevezetes épületet, mely a templomot, a bányamúzeumot és a kocsmát is magában foglalja. Brennbergbányának valóban sajátos hangulata van, nekem tetszett.

(Brennbergbánya: 1753-ban fedezték fel a falut környezõ erdõségben a jó minõségû szenet. 1759-ben itt nyitották meg Magyarország elsõ szénbányáját. A XIX. sz. utolsó éveire az ország egyik legkorszerûbb és legjelentõsebb bányájává vált. 1944-ben a nyilasok ideiglenesen ide tették a székhelyüket, majd innen Kõszegre mentek tovább. Az utolsó bányamunkások 1953-ban költöztek el. 1956 novemberében 5 napon át ismét folyt a termelés, majd 1959 decemberében végleg leállt a mûködés. Lakosság: 604 fõ).

Brennbergbánya után következett a Fehér Dániel forrásnál lévõ ep., majd innen keletnek tartva a túra legkeményebb szakasza várt minket egészen a Várhely-kilátóig. A kilátóba itt is felmentem és mesés látványt nyújtott az alattunk kavargó, alkonyati fényekkel átitatott sûrû köd. A kilátótól szinte már végig lefelé vezetett az út egészen a soproni célig, ahova 16 óra 45 perckor érkeztünk meg.

Összegzésül: A túra a városon belül jól jelzett az új szín ellenére, és végig nagyon jó szalagozással találkoztunk. Mi egy kis bizonytalanságot a Károly-kilátó elõtt éreztünk elõször, amikor is az addig nagyon jól kihelyezett szalagok egyszercsak elfogytak. Végül is eljutottunk a Károly-kilátóig, majd onnan az itineren megadott zöld háromszöget követtük. A Z háromszög aztán hirtelen elfogyott és leértünk egy fõútra, közvetlenül az uszodához. Valami nagyon nem stimmelt, mert az itinert nézve valahol teljesen máshol kellett volna kiérnünk. Némi tanakodás és helyi erõk segítségének igénybevétele után elindultunk az uszoda és az erdõ közötti mellékúton lefelé, de fogalmunk sem volt arról, hogy hol vagyunk és hogy hova lyukadunk ki. Az itinert itt már használni nem tudtuk, jelzések nem voltak és be is sötétedett. Egyszercsak leértünk arra a fõútra, amelyen reggel Ágfalva felé mentünk és innen már magabiztosabban lépkedve értünk be a célba. Idõt talán nem veszítettünk sokat a kavargással, de a mai napig nem tudom, hogy hol kellett volna beérnünk a városba és hol keveredtünk el. A túra ennek ellenére nagyon jó volt, végig nagyon jó jelzésekkel, szép látnivalóval, idõnként nehéz tereppel. Köszönet a szervezõknek, nagyon jól éreztük magunkat.
 
 
mz/xTúra éve: 20092009.11.25 12:14:12
megnéz mz/x összes beszámolója
Lõvérek 40
(A kiírásban szereplõ pontos táv: 41,5 km / 1290 m)

Miután én Sopronban nõttem fel, ráadásul olyan idõkben, amikor ennek a túrának az útvonalát nem hogy bejárni, de még csak megközelíteni sem lehetett, mert géppisztolyos katonák állták az ember útját már rögtön a város szélén, így számomra mindig egy különleges alkalom, amikor Magyarország és Ausztria határvonalán gyalogolhatok. Emiatt nekem ugyanilyen nem hétköznapi dolog az sem, amikor felkereshetem a Soproni hegység legnyugatibb „csücskét”, a Herrentischt, körbejárhatom az egykor megközelíthetetlen határköveket vagy éppen átsétálhatok a határtól ma már alig 50-100 méterre lévõ Helenenschacht-ba, úgyhogy a hétvégi túralehetõségek közül nem volt nehéz dolgom, amikor választanom kellett: irány Sopron!

Tudom, hogy a ködös reggeleket sokan utálják - én imádom! Gyönyörû olyankor az erdõ, s mivel idén még nem volt részem olyan igazán komoly ködös túrában, én örültem, hogy ködben ezúttal nem volt hiány! Ködben indultunk, amely idõvel egyre komolyabb lett, az ország csücskén mégis ragyogó napsütésben jártunk, aztán visszafelé haladva megint egyre erõsödött a köd, s Sopronba természetesen már ismét komoly ködben értünk.

A köd és a napsütés együtt néhol gyönyörû képeket varázsolt elénk, emiatt nekem nagyon tetszett a túra hangulata! Néhol misztikus volt, már-már félelmetes, de ugyanakkor gyönyörû - szóval klassz!

Akárcsak a nevezéskor kezünkbe nyomott itiner-térkép kombináció, ami szintén nagyon szép, leírás nincs benne, de a térkép ránézésre szükségtelenné is teszi, mert kifogástalannak tûnik! Sajnos a szép és igényes kinézet mellett meg kell említenem azt is, hogy a kapott térképen bejelölt útvonal néhány ponton nem egyezett azzal, amit a szalagozás mutatott…ez nem igazán szerencsés dolog, de hála a jó szalagozásnak, nem volt ezzel olyan nagy problémánk!

A Soproni-hegységre sajnos jellemzõ a néhol kusza jelzésrendszer, ez nem feltétlenül a szervezõk hibája, ettõl függetlenül ebben igaza van az elõttem hozzászóló dnvzoli túratársnak, itt bizony néha tényleg nagyon furcsán variálódtak a jelzések, s én ugyan e régióban viszonylag jó helyismerettel rendelkezem, ennek ellenére nem tagadom, hogy nekem is voltak egyszer-kétszer problémáim a jelek követésével...

Az egyetlen „szívfájdalmam” ezen a túrán az a Herrentisch, az Urak asztala, amely a Soproni-hegység legnyugatibb „magyar” pontja, közvetlenül az országhatáron, a határkövek vonalán, s amely magyar részrõl nagyon elhanyagolt és olyan semmilyen… Sokkal többet érdemelne ez a hely! Nagyon jó lenne, ha valóban nem csak osztrák táblák mesélnék el a hely történetét (németül), hanem lenne valami magyar is itt, mert a hely megérdemelné, akárcsak azok, akik kigyalogolnak ide…
Azért pár szeméttel teli hordón kívül mást is jó lenne it találni…

A másik számomra csalódást okozó dolog a Magasbérci kilátó, amely tovább gyarapítja hazánk kilátást nem nyújtó kilátóinak népes sorát, sajnos a fák koronáján kívül ebbõl sem látszik semmi… Van még pár ilyen kis országunkban, sajnos ez is közéjük való… A Várhely kilátó viszont nagyon klassz – igaz, a köd miatt nem tudom, hogy ott van-e kilátás, de maga a kilátó nagyon szép lett!

Összességében szerntem egy kifejezetten jó túra volt ez, jó szervezéssel, szép tájakkal, sok köddel, a végén egy nem túl gazdag (alig pár vékony kolbászkarikát tartalmazó, amolyan igazi menzás feelingû) gulyáslevessel… Hát ez utóbbi azért nem volt egy Mezõföld vagy Kõrös túrán kapott gulyásleves színvonal, de egyébként minden rendben volt!

Táj/útvonal/feeling (szerintem): 5
(sok érdekes helyet érintett a túra, szép tájakon át, egyedül a Sopronból kivezetõ szakaszt éreztem egy kicsit hosszúnak, azért ennyire nem nagy város Sopron, mi pont a "leghosszabb" oldala felé vettük az irányt, sok kilométer után értük csak el az erdõt…)

Szervezés (szerintem): 5
(a szervezés rendben volt, azért az jó lett volna, ha a célban nem kell sorban állni a kitûzõért és az oklevélért…de ezzel együtt is 5!)

Itiner/útleírás (szerintem): 5
(az itinerként is szolgáló térkép nagyon szép és igényes, mint mondottam, az útvonal nem egyezett pár ponton a térképen jelölttel, de ezt „elnézem”, ennél soha rosszabbat!!!)

Ellátás/szolgáltatás(szerintem): 4
(20 km-nél kaptunk egy csokit, 27-nél a szokásos kaját nagyon kedves és barátságos pontõröktõl, a célban pedig teát és egy menzás gulyáslevest…)

 
 
dnvzoliTúra éve: 20092009.11.24 00:17:37
megnéz dnvzoli összes beszámolója

2009.11.21.


 Lõvérek 40 2.0


Ismét a vonatozás mellett döntöttem mivel masszív ködöket ígértek szombatra,és a síneken nagyobb biztonságban érzem magam ilyenkor mint a halálútként is emlegetett 85-ösön.A reggellel még nincs is akkora baj,de koraeste beindulnak a hülyegyerekek a tuningolt egyes és kettesgolfokkal a városok felé,és persze mindenkit meg kell elõzni,mégha szét is szakad alattuk a húszéves technika... Nem is tévedtek az idõjósok a köddel,aludni nem sikerült a vonaton,így bambán bámultam a nagy semmit az ablakon át egészen Sopronig.A rajthelyül szolgáló iskola még mindíg pár percre van az állomástól,gyors nevezés,kétbetûs kitérõ után 8:50-es rajtidõvel vágtam neki a távnak.Úgy okoskodtam hogy 8-8:20-as idõvel beérek,kényelmesen elköltöm a kapott uzsonnát,nyújtózkodom párat,majd kisétálok a 18:05-ös vonatra és hazasuhanok Gyõrbe.


Nekivágtam tehát. A városon belüli tévelygés most elmaradt,a Sövény közbe már szalagok vittek be(addig nem találkoztam velük,viszont egyértelmû volt az új kék jelzés-a fene tudja egyébként,miért nem volt jó a piros),majd a közbõl kiérve a szemközti utcácska bejáratánál is ott lebegtek a szalagok,kiegészítve a szóban forgó utca felé mutató nyíl formájú kék sáv irányadását.Hamarosan már stílusosan a Túrista utca aszfaltját koptattam párhuzamosan haladva a Bánfalvi úttal.A várostól egy jófajta emelkedõvel vettem búcsút elhaladva egy régi malom és az Ózon kemping mellett.A Hosszú-hegy oldalában szõlõsök mellett vitt utam,csipegettem pár szemet.Emlékeztem,hogy a legszélsõ háznál elég vad kutyák vannak,hamarosan a hangjukat is meghallottam,így készenlétbe helyeztem a kutyariasztót,jobb félni mint megijedni alapon.Szerencsére aztán nem volt rá szükség.


Ha még nem említettem volna elég "rendes" köd ülte a tájat,a látótávolság biztos nem haladta meg a 20 métert,sõt néhol szerintem még a 10-et sem.Ami a közlekedésben nagy gondot jelent,viszont a túrának kimondottan elõnyére vált,nagyon hangulatossá téve a környezetet.Nem érzem magam antiszociális emberkének,de itt kimondottan jól esett,hogy egyedül haladhattam,elmélyülve a gondolataimban....


Ágfalván kerek 1 órával bélyegeztem,a 7 km/h átlagsebességnek azért kicsit gyanúsan sok,ezen már tavaly is csodálkoztam.A kocsmában futottam össze Péterrel akivel még az Írottkõ 50-en mentünk együtt úgy 45 km-t,most azonban csak a 25-re jöttek,így pecsételés után egyedül folytattam utam.A falu széli ismerõs almafán még találtam értékelhetõ termést aminek nagyon megörültem.Késõbb aztán egy mezõ közepén szedhettem volna még többet,de épp elõtte elõzgettem meg egy nagyobb csapatot,és nem volt kedvem ezt újra kezdeni. A 25-ös és 40-es távok szétválásához egy rendes emelkedõvel értem fel,az útvonal követése nem okozott gondot,emlékeztem is rá,meg ki is volt szalagozva ahogy illik.Az erdõben aztán újra csak felfelé haladtunk,lehetett lihegni.Itt értem utol azt a két srácot akiket még Sopronban láttam,amint a túra elején mindjárt letértek a kékrõl jobbra és bevetették magukat egy parkba.Nézve a térképet bizony találni rövidebb utat Ágfalvára..... Mögöttük haladtam egy darabig,aztán furcsa volt egy kanyar.Letértünk az útról,nem is figyeltem.Ja,hogy levágtuk,mert erre rövidebb!Vérbeli kispistázók voltak a fiatalemberek:)) Hamarosan elértem a Terv utat,szerencsére nem aszfaltos,murvázva lehetett valamikor,de az eredeti talaj kezdi visszahódítani ami az övé.Itt megettem egy szendvicset,messze még az etetõpont.


Úgy 3és fél km után egy erõs balossal aztán letértem az útról,hogy egy jófajta 30-40 méteres emelkedéssel ráálljak az egykori határsávra.A nyírfasáv egyértelmûen jelezte hogy az ott a túloldalon már Ausztria.Kellemes hullámvasutazás vette kezdetét,kicsit lazább rémlett tavalyról,de így sem volt vészes,folyamatosan lehetett haladni.Az erdõ nagyon szép színes volt,a lehullott levelek a sárga minden árnyalatában pompáztak egészen a rozsdavörösig,a fenyõk gyönyörû erõs zöldek errefelé,a nyírfák a fehér törzsükkel,még fentlevõ sárga leveleikkel....szép.Valahol itt értük el azt a magasságot mikor megpillanthattuk a Napot.Érdekes látványt nyújtottak a tõlünk balra elterülõ ködben úszó alacsonyabb részek.Mindenki fényképezett azzal ami éppen volt nála.Én is próbálkoztam a móricka-Nokiámmal,nem sok sikerrel.


Urak asztalánál bosszankodtam kicsit,az információs táblán egy mukk sincs magyarul. A pihenõhelynél aztán ismerõs arc:Leventéék amolyan igazi kirándulós reggelit csapnak éppen,megterítve az asztalt mindenféle jóval:)Váltunk pár mondatot,majd ígéretet kapok egy gyõri fuvarra,ha úgy alakul,megköszönöm a felajánlást aztán tovább indulok. Magasbérci-kilátóig eseménytelen az út,néhány helyen tetemes a sár az erdõgazdasági gépek által szétgyúrt útszakaszokon.Kilátónál pecsét mellé kókuszos csoki jár.Elég jól jöttem eddig,sebességem 5 felett van.Külünösebb nézelõdésre itt nincs mód,lassan rá kell húzni egy emeletet a toronyra,hacsak nem a környezõ fák lombkorona szintjét akarjuk tanulmányozni belõle.


Nem egész két km után elhagyjuk a határsávot és bekanyarodunk Brennbergbánya felé a piros kereszten.A lakott területhez közeledve egyre több szalagot látok letszakítva,amelyiket megtalálom és még használható felkötözöm jól látható helyre. A település után visszatérünk a pirosra,szalagok itt is leszaggatva,valakinek nagyon útjába lehettek...amit megtalálok visszakötözöm. Havas-bércre felérve újra csak a völgyekben megülõ köd látványában gyönyörködhetünk,majd erõs szintvesztéssel belegyalogolunk abba amit eddig bámultunk,sõt egy rövid idõre még az alá is.A Fehér Dániel-forráshoz vezetõ oda-vissza szakaszon futottam össze Andrásékkal,pár szó aztán irány a lekvároskenyerek! Az evést nem vittem túlzásba,tudtam mi vár rám az elkövetkezõ szakaszon,teli hassal nem nagy élvezet a mászás.Feltankoltam forrásvízzel és nekivágtam a túra szintesebb részének.


Az elsõ komolyabb emelkedést a Poloskás-bérc oldalában vittük végbe,majd leereszkedtünk a Köves-árokba,igénybe véve egy szakaszon a P3szög jelzést is.(A kapott térkép szégyenlõsen hallgat a P3szögrõl,néhány túratárs menne is tovább a piros sávon,csak a szalagok gyõzik meg õket,hogy tényleg le kell térni róla)Egy rozoga hídon átkelünk a patak felett(rozoga hídból lesz még a túrán több is)aztán hogy nehogy eltunyuljunk rögtön el is kezdtünk újra emelkedni-most éppen az Ultrák oldalán,ahonnan aztán a Tolvaj-árokba történt a lecsorgás.Nem mondom,elég húzós volt ez a szakasz,nem láttam senkit különösebben rohanni:))Éreztem is hogy szervezetemet ideje meglökni néhány 100 mg taurin-koffein kombóval,beburítottam hát egy energiaitalt. Aztán,mivel a következõ megálló a Várhely-kilátó volt,csak ki kellett kecmeregni az egyébként szép Tolvaj-árokból is,keresztezve az út során jó néhány szintvonalat:) De megérte,mivel a kilátóból olyat láthattam amit még soha.Elképesztõen szép volt,ahogy itt a mi szintünkön sütött a nap,alattunk talán száz méterrel pedig minden ködben úszott.Leírhatatlan,látni kell.Mintha a felhõk felett jártunk volna,ami igaz is,hiszen a köd lényegében talajközeli felhõ,érdemes utánanézni,mit is láttunk ott,hogy alakult ki.Nem semmi látvány volt az sem amint a Dalos-hegyi adótorony felsõ része "kiáll"a ködlepelbõl...ha csak ezt kaptam volna ettõl a túrától akkor is azt mondanám hogy megérte eljönni!Itt futottunk össze Pap Gabiékkal,õk is mint mindenki ott fenn ezerrel fotózták ezt a csodát. Jó tíz perces szájtátás után aztán továbbot vezényeltem magamnak vidáman,mit sem sejtve a rám váró viszontagságokról:)


A kilátó lábánál egy szervezõtõl meghallottam,hogy a Károly-magaslatig a kéket kövessük,valamint a szalagokat.Gondoltam,semmi gond,tavaly is így volt,Bella-emléktõl az út szinte tök egyenes,hol lehet itt a probléma?Nekivágtam.Aztán a Bella-emlék után nem sokkal egyszer csak a szalagok és a vadonat új kék jelzés balra átvitt minket egy fahídon,majd visszafordított abba az irányba ahonnan jöttünk.Gondoltam,semmi gond,van kék is,van szalag is,igaz hogy a kapott térképen ennek a letérésnek nyoma sincs,de nem baj,haladjunk.Erdei ösvényen talpaltam,a fákon-több másik mellett-valami bicajos jelzés volt a miénken kívül.Nem is bántam,hogy nem arra mentünk mint tavaly,sokkal szebb helyeken vitt az új kék és érzésem szerint azért egy idõ után beálltunk keleti irányba.Kanyarogtunk,hullámvasutaztunk,egy nyugtalanított kicsit,hogy a Hétbükkfát az eltelt idõ alapján már el kellett volna érni,ha az itinerben leírt km. adatokat vesszük alapul.No,de sebaj,kék is van,szalag is van,haladjunk!


Egy keresztezõdésnél szélesebb úthoz értem,elõttem haladt két túratárs,és mivel õk is jobbra folytatták,a kék is jobbra folytatódott,mentem utánuk.Fél szemmel az egyre jobban leereszkedõ ködben láttam a szemben levõ út kezdeténél egy szalagot,de mivel emlékeim szerint valami sárga jelzés is volt ott-arról meg eddig szó nem volt-mentem jobbra a kéket követve. Mentünk tehát a friss kéken,valahogy az sem tûnt fel akkor,hogy az eddig példás szalagozás most valahogy nincs sehol.... Így jutottunk el a Károly-magaslatra vezetõ aszfaltútra,amin haladtunk pár tíz métert,majd a jelzés letért az útról balra.Gondoltam,semmi baj,letért,hát letért-majd felkanyarodik valahol a csúcs felé.... Aztán csak nem akart felkanyarodni... Közben szépen beesteledett,a köddel együtt a látótávolság olyan 5 méterre csökkent.És a jelzés csak nem akar jobbra felkanyarodni... Az idõ csak telt,mondom magamban itt valami nagyon nem stimmel.Ennyi idõ alatt már meg kellett volna fordulnunk a csúcsról.Mi meg haladunk(ekkor már hármasban,két leányzóval) egy mély árok jobb peremén,mellettünk jobbra fenn a heggyel.Elõvettem a túristatérképet.Nem lettem nyugodtabb.Ezen a részen kék jelzésnek nyoma sincs,pedig a térkép új,a tavalyi túra elõtt vettem.(utánanéztem a cartographia honlapján,nincs frissebb térkép)A ködben viszont tájékozódni lehetetlen mûszerek nélkül,így nem láttam más megoldást,felhívtam a rendezõséget az után érdeklõdve,hogy mi a franc itt ez a kék jelzés,és hova visz?Azt a nem túl magabiztos választ kaptam,hogy maradjunk a kéken,az mindenképp bevisz a városba valahol.Mentünk tehát tovább,visszafordulni nem volt hangulatom,az út jobbára lejtett,ez jót jelent.Néha hallottuk a város moraját-ekkor felvidultunk,néha meg olyan csend lett mintha 20km-en belül semmi nem lenne-ekkor aggódni kezdtünk:)


Elértünk aztán valamiféle erdei tornapálya-állomást,ha jól emlékszem a 10-est.Aztán a 11-est,12-est és így tovább.Na,mondom ez is jó,abból kiindulva,hogy a tanpálya végpontja talán ugyanaz,mint a kezdõ,és ezek reményeim szerint a város peremén,és nem az erdõ közepén helyezkednek el:))Közben már telefon jött Andrástól:merre járok? Ja,mondom,ha én azt tudnám!:) Haladtunk-haladtunk,a kék mellé bejött a zöld jelzés is,ez rajtunk azonban vajmi keveset segített:))Annál többet egy hang forrása amit jobbról észleltünk a nagy sötétségben.Emberrel hozott össze a sors!!!Bízva benne,hogy nem a baltás gyilkos ássa éppen el legújabb áldozatát,közelebb mentünk. Egy öreg bácsi csinált valamit ott valahol,azért nem tudok többet mondani,mert õt is alig láttuk még 10 méterrõl is,nemhogy a környezetét.Viszont tudta merre van Sopron!:) Megmenekültünk:)


Persze ahogy ez ilyenkor lenni szokott:kb 200 méterre voltunk a város peremétõl,hamarosan be is értünk a mostanában elég sokat reklámozott luxushotel parkolójába,majd a közönség újbóli segítségét felhasználva a célba is.(A Lõvér körutat a szívszanatóriumnál értük el,úgyhogy szép kis kört teljesítettünk a Károly-magaslat körül) A célban,mivel az elõttem állók nem siettek,engedélyükkel beelõztem,átvettem a díjazást(távot mi csak növeltünk,így nem volt lelkiismeret furdalásom),felkaptam két zsíroskenyeret mellé egy almát,és kirohantam a vastállomásra.17:10-kor még kint voltunk a természet lágy ölén,nem gondoltam volna hogy 18:05-kor én a vonaton leszek:))Hajszálon múlott,de sikerült:)


Na,szóval:másodszorra sem sikerült a kijelölt úton célba érni:)Van azért némi hozzáfûzni valóm.Picit felelõtlen dolog szerintem kiküldeni az embereket egy 40-es túrára egy olyan térképpel,amin a bejelölt útvonal egy jelentõs szakaszon totál eltér a valóstól,és erre semmi-és senki-nem hívja fel a figyelmet.Meg hogy a területen olyan új jelzések vannak felfestve amik a legújabb túristatérképeken sem szerepelnek.Vagy szerepelnek,csak épp régebben más volt a színük.(Igaz,az út elején levõ piros-kék csere rá volt vezetve az itinerre.A Károly-magaslat oldalában viszont egy olyan kéken haladtunk ami régen vagy a C,vagy a S volt,de az is lehet hogy egyik sem,hanem egy harmadik nyomvonal ami a kék lett)Viccelõdtünk is a Várhely-kilátónál hogy színváltósak a jelek,csak késõbb ezen már nem tudtam annyira nevetni.Na,szóval ennyi.A legjobban az bosszant,hogy még itt a szoba melegében sem tudom kisilabizálni,hogy hol jártunk azután,miután a Bella-emlékoszlop után átkeltünk azon a bizonyos fahídon....:) e-mail címem nyilvános,ha valaki fel tudna világosítani mondjuk egy térképvázlattal,amin bejelöli a Bella-emlék utáni útvonalat,azt nagyon megköszönném. Ettõl eltekintve a túra nagyon tetszett,szép a kitûzõ és az oklevél is tetszik akármilyen apró.A változatos idõjárási körülmények nagyon egyedivé és emlékezetessé tették ezt a napot,jövõre,ha lesz rá módom újra jövök!Csak sikerül már harmadjára tényleg a Lõvérek 40-et lejárni:))


Köszönöm a lehetõséget.


dnvzoli


U.i.:Na,kiderült,kaptam egy mailt egy kedves túratárstól,Imrétõl,majd az említett szakasz szalagozójától Pétertõl is.Szóval Bella-emlék után a túra a régi C-t(ciklámen tanösvényt)használta,ami most már 7bükkfáig kék,onnan szalag volt gondolom a régi kék,S,C-n(ahol mi jobbra mentünk az új kéken,a Károly-magaslat elõtt meg gondolom szalagokkal visszatért a régi kékre,ami felvitt a csúcsra,ellentétben az új kékkel,ami kerüli azt. Kaptam viszont még mailt Zsuzsától is aki a barátnõjével ugyanúgy járt mint mi. A megfogalmazott kritikámat továbbra is fenntartom,sõt.. Ettõl függetlenül természetesen nincs harag(a sok szmájli talán jelzi,nem fogtam fel olyan tragikusan a dolgot),hiszen tévedni emberi dolog,az építõ kritika meg talán nem bántó.


 

 
 
 Túra éve: 2008
pesza91Túra éve: 20082008.11.18 07:17:55
megnéz pesza91 összes beszámolója
Lõvérek 40


Utoljára 1996 májusában a Széchenyi 40 teljesítménytúra alkalmával jártam a Soproni-hegységben, így éppen idõszerû volt az újbóli látogatás. Ezúttal nem kellett túl korán kelni elég volt hajnali háromkor :), hogy négy órakor mecseki barangolóval már indulhassunk is Pécsrõl a nagyjából 300 km-es útnak. Szerencsénk volt köd sehol nem volt, a forgalom sem volt túl nagy, s néhány villogó szempártól eltekintve az út mellett sem történt semmi különös.

7:30-as megérkezés után 8:30-kor már el is indultunk:). A túra végig jól jelzett volt, ahol kellett szalagoztak a rendezõk. A túra eleje és vége a város szép részein keresztül vezetett. Jó pár kilátó került az utunkba, de ezek közül csak a Magasbérci-kilátóra tudtunk feljutni. Tekintve, hogy gyönyörû szép napsütéses idõnk volt, jó messzire elláttam, ha éppen a magasra növõ fák engedték. A Béke-kilátó nem esett az útvonalra, annak csak tetejét láthattuk. Várhely-kilátó nagyon impozáns, ugyanakkor jelenleg biztonsági okokból nem látogatható. Ki is szedték az elsõ néhány sor lépcsõt, nehogy bárki is csábításba essen. A végére jutott a Károly-magaslat, melyet zárt állapotban találtunk már, így csak alulról-kívülrõl csodálhattuk meg. A lefelé vezetõ úton pedig a Nándor-kilátó tûnt elõ a túloldalról.

A települések közül Ágfalvát, Brennbergbányát, Görbehalom telepet érintettük, az árkok közül pedig a Tacsi-árkot. Továbbá volt egy hangulatos kaptatós-lejtõs szerpentines rész a Fehér Dániel-forrás után.

A túra egy része a határsávon vezetett, egészen kimentünk a csücsökbe Magyarország egyik legnyugatibb részéhez, amely az Urak asztalánál található 551 méter magasságban.

A rendezésrõl:

Itiner: a Lajos túráiról is megszokott színes igényes formátum.
Szolgáltatás: csoki, sütemény, zsíros kenyér, nutellás kenyér, ásványvíz, célban pedig virsli teával meg persze mustárral és kenyérrel.
Díjazás: kitûzõ, emléklap
Az útvonal -mint már említettem- végig mindenhol korrektül ki volt jelezve, szalagozva.

A hazafele út is gördülékenyre sikerült, Keszthely után már alig kerültünk forgalomba.
Köszönöm a túrát a Cats-nek!

A túra képei: http://www.fotoalbum.hungarotel.hu/pesza91/4402#2
 
 
dnvzoliTúra éve: 20082008.11.17 23:53:20
megnéz dnvzoli összes beszámolója
Lõvérek 40.2008.11.15.

Péntek este a 2. South Park-ot már nem néztem meg,gondoltam jól fog jönni még az idõ amit alvással töltök.Mivel kényszerbõl akartam minél elõbb elaludni,nem is jött össze,reggel eléggé kialvatlanul bandukoltam ki az állomásra,ugyanis úgy döntöttem,Sopron és Gyõr között elég sûrû a vonatközlekedés,idõben sem nagy a különbség,a rajt 5 percre van az állomástól,szóval ideálisak a körülmények egy kis környezet és pénztárcakímélõ utazáshoz.

Bíztam benne hogy csak jön még valaki vonattal,úgy talán nem lesz unalmas az út,ez be is jött,3 túratárssal utaztunk Sopronig,ment a sztorizgatás,és talán elég közhelyes amit írok de szinte észbe sem kaptunk,máris szállhattunk le a vonatról.A vonatról csak annyit:fûtöttek,de mint az állat,az ülésekre egyszerûen nem lehetett leülni,szinte végig az egyik karfán utaztam,az ülésen felejtett táskámban úgy 45 fok lehetett leszálláskor.És csodálkozunk,miért nem vonatozik a jónép....Azt már meg sem kellene említenem:ha ketten mennénk jobban megérné az autó.No comment.

Szóval leszállás,a suli tényleg nagyon közel volt(van),gyors nevezés és már indultunk is.A kapott színes igazolólap nagyon tuti,ahogy megláttam,biztos voltam benne,hogy szöveges leírást is tartalmaz.Hiányát csak a városon belül éreztem.Aki elõször jár itt annak az a nehéz,hogy a térképen nincsenek utcanevek,és haladás közben esetleg nehezebben azonosítja be az ember hol is jár most.Viszont ezt a hiányosságot ellensúlyozandó,a városon belül is volt szalagozás.Vonatos társaim nagyon beindultak,szépen lassan távolodtak tõlem,így egyedül vágtam neki a távnak.Elég hosszan haladtunk az Ady utcában,majd jobbra betértünk a Sövény közbe.Itt én szerelvényt könnyítettem ami nem tartott tovább 1 percnél.Mire kiértem a közbõl a Bánfalvi útra,legnagyobb megdöbbenésemre az eddíg még látótávolságon belül levõ társak kámforrá váltak.(az utcák neveit itthon,utólag azonosítottam be).Álltam ott nagy magányomban,se szalagot,se piros jelzést nem találtam sehol.Itthon a térképet nézve már látom a társak gyors felszívódásának okát:átkelve a Bánfalvi úton rögtön betértek a szembe levõ kisebb utcába ahol valszeg jelzés is volt,meg szalag is.Én nem vettem észre.Gondoltam csak jön majd valaki,mindjárt itt az elején nem akartam totál elkavarni.Jött is egy nagyobb társaság,mint kiderült soproniak,mondták gyere velünk.Mentem.Kösz a segítséget.

E kis kaland után aztán végre kiértünk a városból,kertvárosi részen haladtunk felfelé szegényebb polgártársaink hajlékai között.Ezzel a társasággal addig haladtam amíg egy keresztezõdésnél kijelentették,hogy õk itt szoktak rövidíteni.Na,ezt már nem,gondoltam,ez nem én vagyok,úgyhogy gyorsan le is szakadtam róluk,és mentem a kijelölt úton(milyen nagyképû vagyok,mi?most hogy már egyértelmû,merre kell menni,egybõl elhagyom segítõimet:)).Rövidítésüket nem értettem,mivel pár perc egyáltalán nem megerõltetõ szakasz után mögém kerültek...

A biztosítékot egy gyönyörû fenyõ-alagútban verték ki nálam végleg.Haladunk lefelé Ágfalva felé.A fenyõk közti út,mit egy alagút gyönyörû.Jó a levegõ,a csendet csak lépteink zaja töri meg.És akkor õk olyan irgalmatlan hangerõvel "társalognak"hogy az szinte fáj.Munkahelyi kollektíva lehetett,mert dolgoztak ezerrel egymást ûberelve.Fúrtak olasz hengerzárat,ment a szakmai duma.10 km-en belül mindenki hallotta.Grt.Mivel elég jó tempót diktáltak,úgy döntöttem elengedem õket,a nyugalmam megér 2 perc hátrányt.Késõbbi társam elfutott elõlük,még késõbb találkoztunk egy futó párral,õk is megemlítették ezt a kompániát,úgyhogy uraim,ha kérhetném az erdõ nevében:kicsit csendesebben legközelebb.

Ágfalván pecsételés,kis számolás 7 km-es sebesség eddíg,nem rossz.A faluban kedves kis utcákban visz a jelzés,kiérve a faluból dagonyás de ennek ellenére könnyen járható szakasz következik.Egy fáról almát szedek,nincs szerintem finomabb a természetben talált gyümölcsnél.A 25-40 keresztezõdésben utolérem Zolit Tatabányáról.Ettõl kezdve együtt haladunk.Illetve õ halad én meg nagyjából követem:)
Erõnlétileg sokkal jobb nálam,de ezt a túrát lazára veszi így tudunk párban menni.

A keresztezõdéstõl némi hullámvasút következik,néhol dagonya,így is hamarosan az Urak asztalánál vagyunk.Innen egy nagyon könnyû szakasz vezet a Magasbérci kilátóhoz ahol csoki a jutalom.Kilátóba fel,levegõ párás,szokásos...
Sebességünk 5 km/h körül mozog,én ezzel meg vagyok elégedve.Kilátótól ismét egy kellemes szakasz következik Brennbergbányáig.Régi bányásztelepek mellett haladunk,megérint a múlt...Elképzelem milyen lehetett itt az élet....mikor még volt itt élet:(

Brennbergbányán megcsodáljuk a templommal egy épületbel levõ kocsmát.Zoli szerint ez párját ritkítja.Aztán következik a túra szintesebb része,bár eddíg már letudtuk a szint felét,de elnyújtva ami nem mindegy.

Szóval emelkedõ,de még nem a vészesebb fajtából,aztán leereszkedünk a Fehér Dániel -forráshoz.Itt van az etetõpont,letolok némi hagymás-zsíros kenyeret,aztán olyan csábító a lekváros változat hogy azt sem hagyom ki.Megtöltöm a flakonomat forrásvízzel,és már indulunk is tovább.

Ezen a szakaszon vannak a legdurvább emelkedõk.Kerülgetjük az Ultrákat,közben keresztezzük a Havasi,a Köves árkot,a Tolvaj-árokba be is megyünk,majd felkaptatunk a Várhely-kilátóhoz már csak azért is mert ott jóféle sütit osztanak,na meg mellékesen pecsételnek is.Nehézsége mellett ez a szakasz vadregényes,a legszebb szerintem a túrán.

Kilátótól lefelé visz utunk,elhaladunk a Bella-emlék mellett.Mielõtt láttam el nem tudtam képzelni,mi ez a Bella-emlék.Folyamatosan a Herkulesfürdõi emlék címü film járt az eszemben,aki látta tudja,annak a filmnek van egy érdekes hangulata.Aztán kiderült,nincs itt semmi misztikum,Bella úr volt valami kutatás elindítója,neki állít emléket ez a hely.(földvársáncok,halomsírok vagy vmi ilyesmi,nézzétek el nekem,nem tudom szó szerint felidézni az emléktábla szövegét.)

Szóval Bella-emlék mellett el,irány az érdekes nevû Tacsi-árok.Ez is egy szép szakasz,van patakon átkelés,emelkedés miegymás.Hétbükkfa nem túl izgalmas,mint nafe polgártárstól tudjuk ráadásul nem is 7 csak 6,szóval...

Szóval hamarosan a Károly-magaslaton találjuk magunkat,majd ahogy már többen említették nem a jelzett úton jutunk le a fõútra.Ezt mi lent vettük észre,mikor átkelve az úton a piros jelzés helyett csak zöldet találtunk.Túristatérkép elõ,megállapítjuk hol vagyunk.Kb. 1 km gyaloglás a szanatórium irányába,aztán piroson be az iskolába.Több km aszfalt.Fúj.Lábam nem szereti 40 km környékén.

Iskolában evés ivás.A végelszámolásnál picit 5 km/h alatti átlag jött ki,amivel maradéktalanul meg vagyok elégedve.Vonatos társaim,mint ahogy olvashattuk,több mint egy órát vertek rám,ezt a tempót én nem bírtam volna,grt nektek!

Evés után kellemes meglepetés:Zoli hazavisz kocsival.Mikor hazaértem,akkor indult vna csak a vonat Sporonból.Ksz,Zoli!

Összefoglalva egy nagyon kellemes túrán vagyok túl ,grt a rendezõknek végülis semmi lényeges negatívumot sem tudnék említeni.Két kisebb hibán kívül:az egyik hogy a ttt-lapon eléggé más útvonal volt meghirdetve,a másik a Károly-kilátónál talált rossz szalagozás.De ezek tényleg apróságok ahhoz képest amekkora élményt az õszi erdõjárás tud okozni.
 
 
LillaTúra éve: 20082008.11.17 13:17:17
megnéz Lilla összes beszámolója
Lõvérek 15 - elõször

A múlt hét csütörtök és péntekét kivettem szabinak, így csináltam egy hosszú hétvégét, s meglátogattam a nagymamámat Sopronban. A szombati Lõvérek túra pont kapóra jött, így részt vettem rajta. A 15-ös távot választottam, mivel a Soproni-hegység kevésbé ismert számomra, csak a Károly-kilátó körüli részt ismerem.

Kissé fura volt egyedül nekivágni a túrának, a barátaim és Vacak kutya nélkül. A kutyus otthon maradt Pécsen, hisz kinti kutya, a lakást egyáltalán nem bírná, meg Pécsrõl vonattal utaztam Sopronba, mert sajnos a kocsimat (aki szintén túratárs volt számomra - rajthely megközelítésére és hazautazásra) totálkárosra törte egy figyelmetlen sofõr még szerda reggel.

Szerencsére a túra legelején találkoztam két kedves idõs úrral, így hozzájuk csatlakoztam. Õk Pestrõl jöttek túrázni, már reggel jó korán elindultak otthonról. Hihetetlen, hogy a nem fiatal koruk ellenére is milyen jól bírják a túrát. Akár csak egy huszonéves, olyan tempóval haladtak.

A túra elején kicsit sok volt az aszfaltrész, már alig vártuk, hogy beérjünk az erdõbe. A Várhely-kilátót könnyen megtaláltuk, ahol elsõ és egyetlen ellenörzõpontunk volt. Ott kaptunk finom csokit. A kilátó után viszont kissé elkeveredtünk a számunkra ismeretlen terepen, véletlenül a 25-ösök távjára tévedtünk át, de utána rájöttünk a helyes útra.

A Tacsi-árok nagyon tetszett mindannyiunknak, hihetetlen vadregényes volt. Sokkal másabb az egész Lõvérek, mint az általam megszokott Mecsek. Örültem, hogy egy nem megszokott, másabb tájon túrázhattam egy jót.

A Károly-kilátóra felmentünk, csináltunk pár szép panorámaképet. Látszódott a Schneeberg is, bár eljutnék oda jövõre valamikor, csak sajna Pécstõl marha messze van. (idén tavasszal voltam ott, csak akkor nagyon rossz, viharos idõ volt, nem tudtunk feljutni a csúcsra)

A túrát 4 óra alatt sikerült teljesítenünk. A célban kaptunk virslit és teát, emléklapot és kitûzõt. Nagyon jó volt összeségében a túra.

Az idõjárás remek volt, november közepéhez képest meleg, igazi túrázó idõ.
 
 
krajoramaTúra éve: 20082008.11.17 11:02:06
megnéz krajorama összes beszámolója
Lõvérek 25

Reggel fél hétkor indultunk Budapestrõl Sopronba. Kicsit kiesett nekünk ez a túra, de volt utána Gyõrben programunk. Nem mentünk túl gyorsan, fõleg mert Gyõr után a 85-ös fõút széle tele van keresztekkel, elég szörnyû. Kicsit tanakodtunk, hogy melyik távra menjünk, 15 vagy 25, de a rajtban biztosítottak, hogy csak két kilométernyi betonút van, a többi erdõben megy, úgyhogy a 25-öst választottuk. Annál is inkább, mert szépen kitisztult az idõ is.

Rögtön megtetszett, hogy saját térképet csináltattak, rajta a túra útvonalával. Ezt követve battyogtunk Sopron nyugati széle felé. Tele volt a környék szép házakkal és rengeteg macskával. Nem tudom miért, de többen levágták azt a részt, ahol kis mellékutcákon és közökben haladt az útvonal. Szerintem nagyon hangulatos volt. Viszont a beton út legalább 4-5 km, összeszedtünk pár vízhólyagot rögtön az elején.

Némi emelkedõ után beértünk az erdõbe, majd egy kis tanyához, ahol egy nagyon aranyos kis komondor kölyök nézett ránk. El is hoztuk volna, csak volt nagy komondor is :) Itt éreztem leginkább, hogy marhaság volt otthon felejteni a fényképezõgépet. Sebaj, jövünk jövõre is.

Fejünk felett összeérõ fenyves csapáson ereszkedtünk Ágfalvára, ahol megint betonúton értünk az elsõ pontig. Itt betoltunk pár saját szendvicset, meg némi vizet, majd hamar továbbindultunk. Következett egy alattomos kis emelkedõ, amit teli hassal alig tudtunk leküzdeni. Kiértünk Ágfalváról, újra földúton mehettünk. Kikerültünk egy telket, majd megint fák között halad az út. Jelzések és szalagozás vátogatta egymást, és picit elbizonytalanodtunk, mert már a 25-40 táv elágazást vártuk. Végülis nem tévedtünk el, meglett az is.

Elmentünk a Fehér tó és a hozzá tartozó üdülõtelep mellett. Megintcsak betonúton, el is határoztam, hogy jövõre tuti, hogy a 40-es távra megyek, mert az legalább ezt kihagyta - meg a határsáv is érdekel. A második pont finom zsíros kenyérrel várt, meg forrásvízzel. Ki is használtuk, hogy feltankoljunk, meg egy vitaminos, magnéziumos pezsgõtablettát elfogyasszunk.

Ezután következett a legszebb és legnehezebb szakasz. Három hegyet, két völgyet vágtunk keresztül, hogy aztán a kilátóhoz elérjünk. Sajnos nem lehetett felmenni rá, nagyon remélem, hogy megcsinálják valamikor. A maradék rész amolyan levezetõ jellegû, megspékelve egy patakmederben leereszkedéssel.

Az utolsó hegytetõn mi is eltévesztettük az irányt, és a hegy rossz oldalán ereszkedtünk le, de szerintem így legalább kihagytunk egy újabb betonos részt.

Összességében nagyon szép helyeken vitt a túra, jó volt a rendezés is. Nekem kicsit sok volt a beton, de ez lehet attól is, hogy kemény talpú a túracipõm, és feltöri a lábam ha betonon megyek. Remélhetõleg jövõre a 40-esre már másikban tudok jönni.
 
 
npongracTúra éve: 20082008.11.16 13:09:21
megnéz npongrac összes beszámolója
Lõvérek túra
A végén a kék vonallal jelzett út volt kiszalagozva, a piros vonal a helyes út, lásd itt:
Loverek_Tura_Problem.jpg
(Mindkettõ zöld háromszöggel indul a Károly kilátótól.)
De ennek ellenére is összeségében klassz volt a túra!
 
 
Pap GáborTúra éve: 20082008.11.15 21:58:55
megnéz Pap Gábor összes beszámolója
Lõvérek40

A túra elõtti hetek alapján nagyobb érdeklõdésre számítottam volna, de miután meghirdettem a túrát csapatlistán igen kevés visszajelzést kaptam. Ekkor már sejtettem, hogy idén biztos nem döntjük meg a tavalyi hét fõs küldöttség létszámát. Végül reggel mikor betrappoltam a gyõri vasútállomásra Miki és Waszil vártak rám. Miki már rutinos Lõvérek ügyben, 3. teljesítésére készült, Waszil elsõ bálozó. Kényelmesen felpakoltuk magunkat a vonatra, majd következett volna, egy szokásos, kicsit beszélgetõs, belealvós út, de még Gyõrbõl kifelé menet ránkköszönt egy srác (ha jól emlékszem Zoli) aki szintén Sopronba és szintén a túrára tartott. Ezért is szeretek tt-ra járni, mert van beszélgetési alap másokkal, így az út is gyorsan eltelt.

A vonatról leszállva, a rajt hamar meglett, és nevezésnél találkoztunk Bálinttal. Mindjárt adódott az ötlet, hogy menjünk együtt. Kicsit féltem, hogy a többiek nem fogják bírni a tempót, de a 15:56-os vonat elérése igen csábító ajánlat volt..
Induláskor még felhõk takarták a napot, de a felhõzetet a fejünk felett mintha késsel vágták volna el véget ért és Nyugat felé tiszta kék volt az ég. Bánfalva felé már a nap is kisütött és eztán végig gyönyörû tavaszias idõben haladtunk. Sajnos Zoli nem bírta a tempónkat és már a városból kifelé lemaradt :( remélem nem tévedt el, kicsit trükkös errefelé az út, de a szalagozások szinte végig kiválóak voltak. Ágfalváig csak a kellemes napsütés, a lágyan hullámzó dombok maradtak meg bennem, na meg az, hogy rengeteget beszélgettünk.

A faluban gyors pecsét, és nyomulás tovább az Urak asztala felé. A Magyar-földek oldalában kicsit változott az útvonal a korábbiakhoz képest, most nem a fenyõk között kanyarogtunk, hanem a Liget-patak túlpartján egy kissé sáros szekérúton a mezõ szélén. Hamar elértük a 25-ös és 40-es táv elágazását és a következõ 2-3 km-en avar borította erdõben közlekedtünk. Kiérve a Tervútra útra kissé gyorsabb tempóra váltottunk. A piros keresztre letérve elértük az egykori határsávot, ami most is könnyedén felismerhetõ a határsávot alkotó nyírfák miatt. Talán itt volt utunk során egyedül nagyobb sár az erdészeti gépeknek köszönhetõen.

Az Urak asztala ugyan nem volt ellenõrzõ pont, de mi megálltunk egy kicsit nézelõdni és technikai szünetet tartani, majd keletnek fordulva továbbra is a határsávon haladva indultunk a Magasbérci kilátó felé. Itt a határsávot egy jó szakaszon idõsebb vörösfenyõk szegélyezik két oldalról. Ez az én egyik kedvenc részem, nem tudom, hogy tavaly a hóban, vagy most a tavaszias napsütésben tetszett-e jobban. A kilátónál pecsét, csoki és jó látási viszonyok voltak a jutalmunk. Sajnos a Scneeberg alakját inkább csak sejteni lehetett, azt viszont megállapítottuk, hogy még néhány év és a kilátó fölé nõnek majd a fiatal fák.

Némi pihi után újra elindultunk és Ilona akna után leereszkedtünk Brennbergbányára. Elhaladtunk a bányásztemplom mellett, majd következett a Havas-bérc. Tavaly itt már erõsen közelítette a nap a látóhatárt, most még csak dél múlt pár perccel. A hegyrõl lefelé ereszkedve tarvágáson haladtunk át, ami két éve a nagy ködben igen sejtelmesnek hatott. Még némi séta és már a Fehér-Dániel forrásnál voltunk

A forrás pecsételõ és frissítõpont is egyben, lekváros, zsíros és mogyorókrémes kenyerekkel, hagymával és narancs ízû üdítõvel. Nagyon jó helyen van ez a frissítõ, Innen már csak 13 Km van hátra, de a Várhely kilátóig tartó szakasz elég szintes, háromszor megy föl viszonylag nagy emelkedõn és kétszer le viszonylag meredek lejtõn, szóval azért kell az energia hozzá. Nem is volt gond a srácokkal, keményen tartották magukat, pedig nem jönnek gyakran tt-ra.

Várhely kilátónál újabb csoki és pecsét, majd amíg a többiek szusszannak, addig mi Bálintal felmentünk a kilátóba, igaz már évek óta le van zárva. Fent talán az eddigi legszebb kilátásban volt részünk, innen már Sopron is jól látszik, másnak a csak a kilátó lezárt állapota miatt nem ajánlanám a felmászást rá, jó volna, ha valami megoldást találnánk a helyzetre.

Fényképezés után elindultunk lefelé az Ördög, majd Tacsi árokban. Talán ez a túra másik kissé nehezebben járható része némi szederbokorral és sáros patakparttal, de egyik sem vészes, jó tempóban értük el a Károly magaslatot. Az egyébként kiváló szalagozásban itt egy kis hiba csúszott, mert a zöld háromszög másik ágán vezettek le minket a Lõvér körútig, így egy kissé alternatív úton közelítettük meg a célt, aminek megvolt azért a maga elõnye, mert a Felsõ-Lõvérek villasorán áthaladva újabb, eddig nem látott szép épületeket láthattunk.

A célba 15:00 tájékán trappoltunk be, majd még egy kis sorbaállás következett az oklevélért és kitûzõért. A szajré begyûjtése után ettünk pár virslit, leöblítettük nagyon finom teával és kényelmesen átballagva az állomásra felszálltunk a korábbi személyvonatra.

Nagyon jó kis túra ez a Lõvérek 40. Jó az ellátás, tetszett az új Útvonalvázlat, jól követhetõ, bár én az útvonalleírást kicsit hiányoltam volna, ha elsõ bálozó vagyok. A szervezõk nagyon kitettek magukért, köszönet nekik a szalagozási hiba pedig a végén nem volt vészes, legalább lehet min javítani jövõre ;)
 
 
 Túra éve: 2007
nafeTúra éve: 20072007.11.21 21:51:43
megnéz nafe összes beszámolója
Lõvérek 40
GPS-el mért távolság: 39,3 km; barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintkülönbség: 1155 m.
Már bõven világosban értem a rajt helyére, amely ugyanabban az iskolában volt, mint az elõzõ években, de megint csak másként kellett megközelíteni. Feltûnõen gyorsan sikerült nevezni, Tamás a 25-re, én pedig a 40-re.
Az elõzõ két évtõl eltérõen az idõjárás kicsit kegyesebb volt a szervezõkhöz, havas táj és fagy fogadott bennünket, tiszta kék égbolttal. Tavalyelõtt hóesés, tavaly pedig köd volt.
Frissen nekivágtunk a távnak. A városból kivezetõ út csúszott rendesen. Végre azért csak kiértünk, s gyönyörû havas táj fogadott bennünket, az elsõ idei igazi téli hazai túrám. Tempósan talpaltunk az elsõ ellenõrzõ pont felé. Az Ágfalvára vezetõ utolsó lejtõs ösvény fantasztikusan nézett ki. Fõként erdei fenyõk között vezet, amelyeken volt hó rendesen. Még a gyaloglás is könnyebb volt, mint száraz út esetén.
Ágfalván a kocsma elõtt megkaptuk az elsõ aláírásunkat, majd folytattuk utunkat. Az egész túrára jellemzõ volt, hogy az utak a lakott területeken csúsztak a leginkább. Mi fél nyolckor indultunk, s elképzelhetõ, hogy a nevezési idõ vége felé indulóknak már jegesek lettek az erdei ösvények is, de nekünk még kiválónak bizonyultak. Egy rendes emelkedõ után, elértük a Valétát, s Tamás tovább ment egyenesen a Fehérúti-tó felé, én pedig jobbra fordulva megkezdtem a plussz 15 km-emet. Eddig csak a 25-ösön voltam, így ezt a szakaszt nem ismertem olyan jól. Utána eredtem hát egy „csikó csapatnak”, amely az emelkedõ elõtt elõzött meg, s kiderült, már másodszor csinálják a 40-es távot, vesztemre. Nem néztem meg az itinert s elkavartunk egy kicsit. Egy kilométer után értem utol õket, amikor gyanús lett a számukra is, hogy nem csak azért nincsenek nyomok a hóban, mert egy munkagép szépen keményre taposta, hanem mert elõttünk senki sem járt arra. A térkép és GPS alapján azt javasoltam, gyerünk tovább egy szerintem megfelelõ irányba vezetõ úton, s ha minden jól megy pár száz méter után, újra elérjük a piros sávot. Olyan 30 cm mély hóban törtünk magunknak utat, s körülbelül 300 m-el késõbb már láttuk is a helyes ösvényen haladókat, aki az elkeverés elõtt még mögöttünk voltak, szóval „elülsõ pár, hátulra fuss-t” játszottunk. A továbbiakban ettõl a csapattól sosem volt öt-tíz percnél nagyobb a távolságunk. A volt mûszaki zár vonalán kellemes hullámvasutazás után értük el a túra legnyugatibb pontját, az Urak-asztalát, ahol az osztrák határõrök, egy csöppet sem néztek ránk barátságosabban, mint szeptemberben. Remélem, az utolsó képeket készítettem itt róluk.
A Magasbércig rendesen kiléptünk. A feltámadó hideg szél is erre ösztönzött bennünket. Ez bizonyult a leghidegebb útszakasznak. A többi résszel szemben, itt a friss hó nyikorgott a bakancs talpa és a túrabot hótányérja alatt.
Az ellenõrzõ pontnál megkaptam a következõ pecsétet, s természetesen felmentem a kilátóba. Nyugat felé csodálatos volt a kilátás. Még azt is látni lehetett a felhõkbõl, hogy a Schneeberg csúcsa mögött „rotor” alakult ki. Északra nem volt olyan jó a kilátás, mint tavasszal, a Fertõ-tavat még csak sejteni sem lehetett. A fényképezés után irány Brennbergbánya, ahol a kocsmában komolyabb frissítést csaptunk, mi is, s az utánunk jövõk is, annak ellenére, hogy a hivatalos frissítõpont, csak 3 km-re volt. Ott a szendvicsre desszertként egy kis lekváros kenyeret ettem, s újra nekieredtem az ösvénynek. A továbbiakban, Tamással, a soproni egyetem erdõmérnök hallgatójával beszélgettem. Tanultam tõle néhány új dolgot. Egy dzsindzsás ösvényen leereszkedtünk a Kovács-patak völgyébe, majd megkezdtük a mászást a Poloskás-bércre. Itt a szombathelyi „csikó csapat” rossz irányba indult, mivel arra vezetett a több lábnyom. A négybõl kettõt sikerült visszahívni. A két tizenévest õk sem látták, így csak reménykedhettünk: helyes irányba mentek. Lementünk a Köves patak völgyébe, majd következett a túra legkeményebb emelkedõje, az Ultrára. Itt a csapat legfiatalabb tagjának (11 év), már nem volt túl nagy kedve futkározni. Ezután következett a Tolvaj-árok, ami elég dagonyás, de nagyon szép. Kikapaszkodva belõle értük el a Várhely-kilátót. Végre elõször érdemes lesz felmászni rá! Gondoltam én. Ugyanis a kilátót lezárták. Így hát pecsételés után megcéloztuk a Hét-bükkfát, amelyhez az ösvény a szintén dagonyás, de igen szép Tacsi-árkon keresztül vezetett. A Hét-bükkfa, jelenleg csak hat, s Tamás szerint egy igen vékony gyertyán, társul hozzájuk hetedik fának. A továbbiakban Tamás javaslatára, valamint azért, mert szombathelyi társunk aggódott a nagyobbik fiáért, s annak társáért, akik nem voltak még a Várhely-kilátónál, a Deákkúti-forrás felé vettük az irányt. Én meg a Károly magaslatról levezetõ meredek lejtõtõl tartottam, hiszen ott még száraz idõben sem könnyû lemenni, nem még ha jegesre is tapossák. Tamás gyakran használja ezt az útvonalat, mivel így tud a legkevesebb aszfaltos gyaloglással kijutni a városból.
Hamarosan, nyolc óra negyven perces idõvel beértünk a célba, ahol az oklevél és a kitûzõ átvétele után, virslivel és forró teával vártak a rendezõk, ami igen jólesett. Szerencsére a szervezõk, figyelembe vették, a tavalyi véleményeket, s zöldborsólevesrõl virslire váltottak. Jólesik, ha figyelnek a visszajelzésekre.
Egy igazán kellemes téli túrán vagyok túl. A lakott területeket leszámítva, sehol sem csúszott nagyon az út, de azért többlet energia befektetést igényelt. Az itiner jó volt. Ha idõben elõveszem, nem kevertünk volna el. Az elkészült képeket megnézve, tisztán kivehetõ az ösvény, amerre menni kellett volna.
Hazafelé menet, Kapuvárnál sajnos motoros baleset helyszíne kényszerített kerülõre, viszont már is tervbe vettem, hogy jövõ nyáron el kell Pápáról bicikliznem Babótra, alaposabban megnézni a templomát.
A Balatonfüredi TE honlapján (www.bfuredite.fw.hu), a Fotógaléria 2007-es événél megtalálható néhány, a túrán készült fénykép.
 
 
lükepékTúra éve: 20072007.11.19 12:27:47
megnéz lükepék összes beszámolója
Hazai pálya, végre az idõpont is stimmelt.
3 évvel ezelõtti laza topiktúrához képest most kis csapattal, de 40 km-re megyünk. Gyors rajt, korán vagyunk, 50 körüli számokkal. Az útvonal eleje ismerõs, kicsit aggaszt a latyak, de jókat beszélgetünk, hamar telnek a jeges emelkedõk.
Urak asztaláig egyenletes fel-le-szintúteloszlás. A határon találunk egy fényképezõgépet, kis tanakodás után megsaccoljuk, hogy a túrán résztvevõk közül hagyta itt valaki, elvisszük. Telefon a rendezõknek, hogy a célban írják ki, hogy megtaláltuk, ha keresné valaki.
Magas-bércen kihagyom a panorámát, néhányan azért felmennek kilátni. Elég jó csokis piskótaszerû sütit kapunk, meg tõgyes-szarvas tehén-bélyegzõt. :)
Brennbergen kocsmázás, fõleg saját tartalékokból eszünk, sósat-édeset, a kocsmárosnénál hagyunk cetlit, hátha a fényképezõgépet itt is keresnék. Kicsit aggódom, hogy mindjárt itt a kajapont, ne együnk most.
A forrásnál az etetõpont már eléggé lepusztítva, 1 féle lekvár maradt, egy spori még az utolsókat kotorja a mogyorókrémbõl (ennek összetétele elborzasztott azért). Innen a köptetõ kaptatók sorozata... a Wanzig elõtti mászás, az Ultra elõtti mászás, a Várhely elõtti mászás.... a Tacsi-árok patakbantocsogása már nagyon nem zakkant meg, úgyis kb. a 10-15. km óra teljesen beázott a cipõm.
Tacsi-ároktól rutin a maradék, kutyasétálós útvonal, minden cm-ét ismerem, gyorsan meglesz, lelki szemeim elõtt lebeg a fürdõkád, a sütõben piruló pizza, meg a jó kis túrórudi.
Károly-magaslatról lefelé kicsit vacilálunk, utólag se jövünk rá, hol kellett volna lemenni (persze útvonalat tudok százat, de melyiken megy a túra hivatalosan?)

Egy kis ropogós hidegnek örültem volna, akkor nem dagonyáztunk volna annyit.
Köszönöm Lacinak a kesztyûk kölcsönzését. :)
Rendezés:
lehetne még pár ep-t betenni, ha a rendezõknek fontos lenne az útvonalkövetés. :)
A tea a célban kiváló volt, jó sokat repetáztunk!
 
 
 Túra éve: 2006
lutakTúra éve: 20062006.11.26 16:40:37
megnéz lutak összes beszámolója
Lõvérek 40

Már hetekkel korábban kinéztem ezt a túrát magamnak, hiszen gyerekkoromban sokszor voltam Sopronban és a Lõvér uszodában tanulgattam úszni, de azóta sem jártam arra.
Vlaszij persze rögtön lestoppolta az anyósülést, mert bár kritizálja a vezetési tudásom, de szeret ott kényelmesen ülni és hazafelé horkolni :P:P:P Csatlakozott még cejas és Vándorköszörûs, így négyesben indultunk hajnali 5 után pár perccel….

Útközben kapok egy májkrémes zsömlét Vlaszijtól, mert éhes vagyok, de kajám az nincs. Háromnegyed 8 körül nevezünk be a túrára, Vándorköszörûs futva, hárman pedig gyalogosan indulunk neki. A kertvárosi részeken és kertek között és egy rövid erdei szakasz után hamar elértünk az elsõ pontra, Ágfalvára az Öreg kocsmába. Ez nekem rövidebbnek tûnt, mint 6,6 km; lehet, hogy csak azért mert a túra eleje :) Egy boltot keresek és rövidesen meg is találom, ahol veszek egy lekváros péksütit és egy pogácsát. Ez utóbbit elrakom tartalékba.

Innen egy jó hosszú szakasznak vágunk neki egészen a határsávon lévõ Urak asztaláig. Most olvastam a beszámolókban, hogy tavaly itt hóvihar fogadta a túrázókat, most az idõ kellemes, csak makacs köd borítja az egész hegységet, esélyünk sincs semmi kilátásra egész nap, pedig jópár kilátót érint a túra :( Az erdõ hangulata viszont egészen megkapó, hosszú szakaszokon csak hárman bandukolunk, hiszen a rövidebb távok nem erre vezetnek és a ködben van valami meseszerû hangulata az erdõnek. A táj változatos is, van bükkerdõ, fenyõ, nyírligetek és néhol alacsony fácskákkal mohás, páfrányos szakaszok. Nagyon tetszik!

A jelek jól követhetõk általában, bár van egy dózerútról letérés ahol nincs jel, csak jó száz méter múlva. Bár ezt is sikerül megoldani, a leírásból kiderül az útvonal. A határon fényképezkedünk, majd indulunk tovább végig a határ mentén egy hosszú egyenes úton ahol a szokatlan jelzéseket figyeljük. Van kék színû bástya, piros és fekete lófej… tiszta sakktábla! Vlaszij hiányolja a királynõ helyett a királylányt :) Elérkezünk a 2. ep-re, a Magas-bércen lévõ kilátóhoz, ahol a kilátás helyett kapunk egy banános ízû csokit, ami kicsit rémisztõnek tûnik, de kipróbáljuk és ehetõ . Pár perc múlva házakat látunk jobbról, de az Ausztria, áll is egy magányos határõr az ösvény mellett kb. 50 m-re. Elég unalmas meló lehet.

Aztán elérjük a piros +-et és lemegyünk Brennbergbányára, ami igazán csalódást okoz nekem. Nagyon siralmas, lepusztult kis utcácskán jutunk le a nevezetes templommal egybeépült kocsmához. Innen felmászunk a Havas-bércre, majd megyünk tovább Görbehalom telep felé. A település határában többen tanakodnak, keressük mi is az utat, de közösen is sikerül elvéteni... Cserébe viszont láthatjuk a különös kinézetû bányász-nyugdíjasotthonok sorát, mivel az aszfalton érünk el a Dr. Fehér Dániel-forráshoz, nem a P+ ösvényén. Itt egy esõházban van a kajapont: margarinos, lekváros és mogyorókrémes kenyerek plusz szörp. Zsíros kenyér nincs, mivel a pontõrök elmesélik, hogy tavaly megfagyott a hóviharban és nem tudták felkenni a kenyerekre.

Továbbindulunk egy emelkedõn, majd egy idõ után szalagozás vezet le egy árokba, ahonnan meredek mászással kapaszkodunk fel az Ultra oldalába. Elég fura név egy hegynek :) Itt teljesen logikátlannak tûnik számunkra a piros sáv útvonalvezetése, elég hektikusan cikázik ide-oda… Rövidesen elérjük a Várhely-kilátót, ahol a banánosnál sokkal rémesebb epres csokit választok :) A hely egy bronz v. vaskori hatalmas földvárról kapta a nevét, amit kétnyelvû szép táblák mutatnak be. Vannak feltárt halomsírok is, Vlaszij be is kukucskál az egyikbe.

Itt pár túrázó összegyûlik és egyszerre indulunk tovább, ami a többieknek szerencse, hiszen elvétik az utat és a fiúk kiabálnak nekik, így még idõben tudnak korrigálni. Egy szép ösvényen emelkedünk a K jelzésen és rövidesen eljutunk a Hét-bükkfa nevû helyre, ahol csak nagyon fiatal fácskákat találunk szorosan egymás mellé ültetve. Innen már a város körüli parkerdõbe jutunk: parkoló, aszfaltozott sétaút vezet a Károly-kilátóhoz … bár mi még teszünk egy rövid kitérõt a TV-toronyhoz, igaz van jelzés és jól látható tábla is „Kilátó” felirattal a másik irányba! :) A kilátó tövében még töprengünk egy kicsit, annyi jel indul tovább, de pár perc és a Lõvér szállónál vagyunk. Innen a zöldövezeti utcákon gyorsan lejutunk az iskolához. Útközben még megcsodáljuk a Villa sort, amit nem véletlenül hívnak így, nagyon szép régi villákat látunk. A célban sok ismerõs, köztük: Ibolya, Bubu és Vándorköszörûs, aki, nem hozott nekünk tortát, bár kértünk, hamár olyan sok idõt kell ránk várnia :P Ettünk zöldséglevest és ittunk teát, és a kitûzõinkkel elinultunk hazafelé.
 
 
tothdaveTúra éve: 20062006.11.19 20:09:25
megnéz tothdave összes beszámolója
Idén másodszor vettünk részt ezen a túrán. Összeségében nagyon tetszett a túra, fõleg, hogy idén nem kellett hóviharban baktatni 40km-es elágazása és az Urak asztala között. Nagyon szeretnénk megköszönni a bõségesellátást, igaz hozzá kell tennem hogy a célban a tavalyi gulyás jobban ízlett, mint az idei "leves". Nem bánnám, ha vissza térnenk a hagyományokhoz! A jelzések lehetnének kicsit sûrûbben, igaz nem tévedtünk el, de néha azért törni kellett a fejünket, hogy mere kell menni.
A kritikákat nem bántásból írtam, hanem mert mindenki tanul a hibákból és ugye bár néma gyereknek annya se érti a szavát. Remélem jövöre is meg lesz rendezve a túra.
Viszlát 1 év múlva!
 
 
nafeTúra éve: 20062006.11.18 21:33:01
megnéz nafe összes beszámolója
A mai napon ködös idõben indultam el Tamással, Pápáról a túrára, s sajnos a köd a Lõvérekben a túra teljes ideje alatt megmaradt. A 25 km-es táv mellett döntöttünk, mivel Tamás bakancsot avatott a túrán. A nevezés gyorsan megtörtént, s elindulhattunk a táv teljesítésére. Sopronban a jelzések elég ritkák, és még az itiner segítségével sem volt könnyû követni. Szerncsére egy részére még emlékeztem tavalyról. A városból kiérve eddig nem tapasztalt, de nagyon jó példával találkoztam a favágók részérõl. Egy helyen a túrista jelzéses részt kivágták az elszállított rönkbõl, s azt felállították, egy másik részen pedig a jelzés fölött vágták ki (le) a fát. Igen jó lenne, ha ez a hozzáállás országosan elterjedene az erdészek és favágók között. A városból egy kellemesen emelkedõ úton indultunk el, ami a város szélén meredekebbé vált. Szép vegyes erdõben kaptattunk fölfelé a piros sávot követve, majd egy fenyves sarkánál jobbra áttal elindultunk lefelé Ágfalvára, ahol gyorsan túljutottunk az elsõ ellenõrzõ ponton. Az itiner alapján kiértünk a faluból, s ettõl kezdve korrekt szallagozás segítette a tájékozódást, végig az útvonalon. A Dr.Fehér Dániel-forrásnál, a második ellenõrzõ pontnál, lekváros, vagy vajas kenyérrel tankolhattunk fel, a hátralévõ féltávra. Keskeny ösvényen kapaszkodtunk fel Görbehalom fölé, majd egy szederindás gazos ösvényen ereszkedtünk le a Kovács-patak völgyébe. Mentünk vagy kétszáz métert, majd megkezdõdöt a túra két legkeményebb emelkedõje közül az elsõ, a Poloskás bérc felé. Szerncsére azért odáig nem kellett felmennünk. Részben a piros háromszög jelzésen leballagtunk a köves árokba. Alig 2-300 méteren át haladhattunk nagyjából vízszintes terepen, amikor is egy éles jobb kanyarral megkezdhettük a leghosszabb mászást fel az Ultrára, majd a Kis-Ultrára. Az aszfalt út keresztezõdése után viszonylag nehezen járható ösvényen mentünk le a Tolvaj-árokba, ahonnan nem túl meredek emelkedõn értük el a Várhely-kilátót. A makacs köd miatt semmi értelme sem lett volna felmászni a kilátóba. Pecsételés, egy szelet csoki, és pár perc beszélgetés után tovább indultunk. A Tacsi-árokban dagonyáztunk egy kicsit, majd a túra szerintem legszebb ösvényén mentünk felfelé a Hét-bükkfához. Lent a dagonyás részen utolértük a saját állítása szerint hat és negyedéves Ervint, aki nagyrészt felnõtteknek is becsületére váló tempóban haladt a nehéz terepen édesanyjával (a 15 km-es túrát nem egészen négy óra alatt teljesítette). A Károly-kilátót kellemes utakon értük el. Ettõl kezdve végig - néhol igen meredek - lejtõn haladtunk Sopron felé, amit a Lõvér Szállónál értünk el. A leírás (na meg a tavalyi tapasztalat) alapján könnyedén betaláltunk a célba, ahol zöldborsó levessel és forró teával várták a teljesítõket a szervezõk, bár szerintem a tavalyi paprikás krumpli jobb volt. Hazafelé a Kis-Alföldön már nem volt köd, de visszanézve látszott, hogy a Lõvéreket még mindig megüli.
Ismét egy jól szervezett és jó ellátású túrán vagyunk túl, a többi résztvevõvel egyetemben.