Túrabeszámolók


Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás

új túrabeszámoló rögzítése
Kiírások:2015 2016 2017
 Túra éve: 2017
DJ_RushBoyTúra éve: 20172017.12.04 11:53:32
megnéz DJ_RushBoy összes beszámolója

Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


Ritka pillanat amikor nem vonattal utazok, de Bodajkra nagyon ritkán akaródzik menni a vasút. Így a Népligeten autóbuszra pattantunk egy kedves túratárssal, és várt minket Bodajk.


Csípős, metsző hidegben szálltunk le, -4 fokot mutatott a telefon. Egy moziban volt a rajt, ami inkább művelődési házra hajazott. 9 órakor indulás. A Bodajk feletti kálváriát másszuk meg egyből, ahonnan szuper kilátás van a falura. Mindössze a metsző hideg szél rondít kicsit bele az összképbe. A következő állomásunk a Károlyi-kilátó, ahonnan sajnos kilátásunk nem nagyon van, de a téli természet, a deres faágak, mindig adnak okot a gyönyörködésre. Kis oda-vissza, köszönés a túratársaknak, majd csakhamar az első EP-n vagyunk, az Alba Regia forrásnál, ahol müzliszeletet adnak a pontőrök. P- jelzésen haladunk, elolvassuk az itteni Halomsírok történetét, majd a K- jelzés visz le minket egészen a Fehérvárcsurgói víztározóhoz. Kis HTMV 90 nosztalgia, egy rövid szakaszon gáton gyaloglunk. A falu szélén kicsit elbúcsúzunk a K- jelzéstől, és a K4-en bemegyünk egészen a Csurgói Kastélyba, ahol megleljük a második ellenőrzőpontunkat. Kis történelem olvasás, közben isszuk a finom meleg teát, és egy kis rágcsálnivaló is akadt a ponton. Az időjárás már a szebbik arcát mutatja, körvonalazódik a kilátás is. Előtte viszont körbejárjuk a kastélykertet, ami egyben botanikai tudásunkat is fejleszti. Lefotózzuk a kastélyt több irányból, majd élményekkel feltöltődve megyünk vissza a K- jelzéshez. Alig 1 km múlva a tó partján megleljük a Becsali Büfét, ami bizony minket is becsalt, és egy darabig ki sem engedett. A vendéglátóval sok témáról beszélgettünk, közben fogyott a házi pálinka, és a ser. Kellemesen vigyorogva haladtunk tovább a tó partján. Egy darabig műúton kellett haladni, ahol kicsit elbizonytalanodtam az eddigi tökéletes szalagok hiánya miatt, de a térképre nézve érzésre jó helyen jártunk. Hitünkben megerősítést nyert, mikor megpillantottuk a harmadik pontot, ahol maga a Mikulás várt minket, az ő róla mintázott csokival :) Innen a K4 jelzésen emelkedünk fel egészen a Bársony István emlékházhoz, ahol a vadászháznál pecsételtünk egyet, majd ugyanúgy a K4-en vissza egy darabig, a K3-höz. A vaskereszthez felemelkedvén kilátásunk pazar lett, de Székesfehérvárig azért nem sikerült ellesni. Óvatos ereszkedés, majd a csodás Gaja-szurdokban haladunk, mellettünk a csordogáló patakkal. 5. EP a Varjúvár, ahol lehet csak én voltam figyelmetlen, de még vársáncot sem véltem felfedezni. Kimászunk a völgyből, az itiner szerint csodás a kilátás. Nem tévedett, de a Kőris-hegy "focilabdáját" nem láttuk a kissé párás idő miatt. Viszont a reggeli Károlyi-kilátónkat felfedezni véltük. Innen a K- jelzésen haladunk vissza, egészen Bodajkra, ahol élményekkel gazdagon nyitunk be a célba.


 

 
 
 Túra éve: 2016
nafeTúra éve: 20162016.12.08 00:13:29
megnéz nafe összes beszámolója

 Bodajk-Gaja-völgyi Mikulás 25


GPS-el mért, megtisztított távolság 24,6 km. Pontos, barometrikus magasságmérővel mért összesített szintadat nincs, mert otthon felejtettem az órámat, de a GPS-em 638 m-t mért. Ennél biztosan több, mivel hegyes terepen, az útvonal átszegdeltségétől (az emelkedők számától) függően 10-30%-al kevesebbet számol (csal), mint a tényleges. Jelen esetben 20% fölé tippelem az eltérést. A távolság sem biztosan pontos, mivel a Károlyi kastély kertjében teendő körre, az útleírás nem tartalmazott semmit, azon kívül, hogy érdemes megnézni (tényleg érdemes), a kapott térképből is csak tippelni lehet, és szalagozás sem volt. Mindenki arra ment amerre akart, de így ennek megfelelő a táv is. Én a pontokon meg a rajtban való kódorgással, összesen 25,7 km-t mentem.

A Cuha-szurdok lezárása miatt nem volt lehetséges a Bakonyi Mikuláson, a saját speciális 18-as távom teljesítése, és egyébként is 9-én egyesületi túrát vezetek az Ördög-árokba (Bakonyi Mikulás 12-es táv plussz Kőmosó-völgy és vár), ezért a Gaja-völgyi Mikulást választottam. Abban is reménykedtem, hátha összefutok, a tavalyi Csákberény IVV-s kis túratárssal (Évi) és szüleivel, akik bodajkiak lévén szinte biztos, hogy részt vettek a túrán, de ez nem jött össze.

Reggel szolgálatból mentem túrázni, s az öltözésnél vettem észre, otthon hagytam a Sigma biciklis és túrázós órámat. Elég bosszantó. Háromnegyed kilenc körül értem Bodajkra. Nem kellett sokat keresgélnem a rajthelyet, a sok parkoló autó jelezte. Parkolási lehetőséget már jóval tovább tartott találni. Sokan voltak. Gyors készülődés, és irány nevezni. Az egyesületi csapatunk épp akkor nevezett, így én is csatlakoztam. A gyors két betűs kitérőhöz, erősen lejtős csempe küszöbön csusszantam be a Charlie Chaplin képével díszített ajtónál.

Ragyogó napsütésben, és ekkor még nem túl szeles időben vágtunk neki a távnak. A többieknek jeleztem, csak a bemelegítés idejére maradok velük, utána gyorsítok. A Kálvárián, már sokkal élénkebb, dermesztően hideg szél fogadott bennünket. A gyönyörű panoráma ellenére, amennyire lehetett, rövidre fogtuk a fotózást, s menekültünk lefelé. A piros sáv elérésekor egy kis bizonytalanság, merre térjünk rá, merthogy két irányba is lehet. Elindultunk jobbra, mivel a logika ezt diktálta, s rögvest meg is lett a szalag. Egy fenyőfa takarta. Átraktam a fenyőre, könnyebb legyen az utánunk jövőknek. Az Alba-Regia-forrás felé vivő, erdőszéli lejtő száraz! Eddig mindig úgy jött ki, hogy vagy havas-jeges, vagy sáros volt. Most igen jól haladtunk, de eddigre szét is szakadt a csapat. A kerítésbe vágott kapun átballagtunk, s kényelmes, hangulatos erdei úton, szalagozáson indultunk el a kilátó felé. Mikor megálltak a végét bevárni, elbúcsúztam, és tempóztam tovább. Hamarosan rátértem a K+, majd a friss K▲ jelzésre, s azon értem el a sziklaperemen lévő kilátót. Nem túl magas, de stabil és biztonságos. Fölmentem. A kilátás remek. Gyors fotózás után, irány vissza a K+ jelzésre. Nem egészen félúton összefutottam az egyesületi csapattal. Kényelmes úton értem el az Alba-Regia-forrásnál található ellenőrző pontot. A pontőrök a hideg elől lehúzódtak a forráshoz, de már messzebbről útbaigazított a sült szalonna és kolbász illata.

Pecsételést követően, a kapott töltött kekszet lepasszoltam egy utánam jövő gyereknek, s a kényelmes szintúton mentem tovább. A Fehérvárcsurgói-víztározónál, a tiszta levegőnek köszönhetően gyönyörű a panoráma. Amennyiben északias szél fúj, márpedig most igencsak élénk, ilyen irányú szél fújt, az dermesztően hideg szokott lenni. Most sem hazudtolta meg magát. Ez, és a tarajos hullámok ellenére két horgászcsónak is kint volt a vízen. A zsilipnél, most is lementem egy gyors fotózásra. Mire vissza fölértem, elgémberedtek az ujjaim. Az éles fények, szép képeket tettek lehetővé. Az ellenfényben ragyogó víz is jó téma. Kisvártatva elhagytam a tározó partját, és a falu belseje felé vettem az irányt. Az ellenőrző pont hamar meglett. Pecsételés után, ittam két bögre meleg teát, ami nagyon jólesett. Előbányásztam egy bajor perecet, és indultam tovább. Sehol semmi szalagozás, ezért a térkép alapján kisaccográfoltam, merre kéne azt a kört tenni a parkban. Érdemes volt megtenni. Érdekesek a fémből öntött oszlopfők, illetve a vasból készült díszítések. Lementem a tó közelébe. A gloriette-ig nem mentem el, bár kíváncsi lettem volna rá, nincs-e alatta hulla. Agatha Christie-nél tutira lenne.

Irány vissza a víztározóhoz. Ahogy közeledtünk, úgy erősödött a szél. A Becsali büfé nyitva. Kihagytam, hiszen nemrég teáztam. Siettem tovább. Néhányan lent a vízparton mentek, sőt az egyik hölgy, a völgyzáró gáton sem jött föl azonnal, hanem a víztől úgy két méterre sétált a völgyzáró gáton a lépcsőig. Jeleztem neki, hogy ez nagy vakmerőség volt. Ha ott belecsúszik a vízbe, a csúszós betonon nem tud kijönni, csak a lépcsőn, addig meg vagy sikerül elúszni kihűlés nélkül, vagy sem. Menteni, kötél nélkül nem lehet.

Szokásom szerint, az egyik horgászállásnál lementem fotózni. A felcsapó hullámoktól, közel méter szélesen volt jeges a part. Megnézhettem, hogyan jelölték ki a bojlis helyeket, amit a Magyar Horgászban és a Pontyvilágban is említettek. Ballagtam tovább. A pisztrángos tónál a Mikulástól kaptam a pecsétet, egy mandarin kíséretében, amit helyben megettem. Irány a vadászház. Hosszú, de jórészt lankás emelkedő következett. Szépek a völgy sziklái. Itt már előjött, hogy az alacsonyabban álló nap, csak a völgy fölső részét világítja meg. Szép a látvány. A vadászháznál fölírtam a kódot, és elindultam visszafelé. A K▲ jelzés újbóli elérésekor megkezdtem a Vaskereszthez vezető kapatatót. Nem vészes. Kilátás, csak egy szektorba van, de az jó. Itt a szél sem olyan vészes. Jó meredek ösvényen ereszkedtem le az Ádám-Éva fáig. Néhol az ösvényről már lehetett látni a Gaját. Jó kis hídon kelhettem át a patakon. Ügyesen csinálták meg. Az igen masszív vasszerkezet nem látható.

Következett a túra leglátványosabb része. A korábbi esőzésektől még jó sok víz van a patakban, és még mindig fátyolos egy picit. Nagyon szép a patak. Itt is csak a völgy fölső részét sütötte a nap. Fantasztikusak, ahogy a fehér dolomit sziklák világítottak a napfényben. Sajnos a fényképezőgép érzékelője nem tudta visszaadni a látványt. A világos részek beégtek, így hát csak az emlékeimben őrzöm a látványt. A Varjúvár előtt megkaptam az utolsó ellenőrző pecsétet, fölmásztam a kaptatón, ami így száraz úton, csak szimplán, jó meredek. Ahogy szoktam, most is több helyen megálltam fotózni, hiszen a látvány gyönyörű. Végül el kellett hagyni a hegy peremét, és már csak simán begyalogolni Bodajkra. Ez egyszerűen hangzik, de a valahai sípályán lejutni nem is volt olyan könnyű. A hegyek északi lejtőin, illetve az árnyékos völgyekben még mindig megmaradt a dér. Ezt a lejtőn, a sok láb már síkos jéggé taposta, ezért elég óvatosan kellett haladnom. A kilátás a Vértes irányába kárpótolt az óvatoskodásért. Leértem, és hamarosan beértem a célba. Leigazoltam, s amíg elkészült az oklevél, ettem egy kis zsíros kenyeret. Az oklevél átvétele után, hazafelé vettem az irányt.

A tiszta levegőnek és a nagyon éles fényeknek köszönhetően, a Gaja-szurdok és környéke, a szokottnál is látványosabb. A hidegnek köszönhetően, szinte végig száraz utakon gyalogolhattam. A Varjúvárat leszámítva, egyik ponton sem kínálták, vagy adták az ellátmányt. Mindenki csak úgy gondolomra vette el, mondván, biztos azért van ott. Azt, hogy a Pisztrángos tónál a mandarinon kívül más is van, csak beszámolóból tudtam meg. Ennek megfelelően, az ellátmánynál nem is soroltam föl. Erre egy kicsit több figyelmet kellene fordítani.

A túrán elég sok gyerek vett részt, elvégre is róluk kellene szólnia a Mikulás túrák rövid távjainak, és a 25-ös táv is éppen csak középtáv, bár elég szintes. Lehetne egy köztes távot is szervezni azoknak a gyerekeknek, akiknek a 10-es táv már kevés, a 25-ös pedig sok. Az oda-vissza szakaszok monotonak lehetnek a gyerekek számára. Ha a három ilyen szakaszt (Károlyi-kilátó, Károlyi kastély és a vadászház, amiből az első és az utolsó jócska szintmegtakarítást is jelentene) kihagynák, akkor 18-19 km-es táv jönne ki, ami jó lenne ilyen köztes távnak.

A túra ár/szolgáltatás aránya igen jó. 1300/1100 Ft-ért színes térképes itiner, igazoló lap, oklevél és kitűző járt. Saját térkép nem feltétlenül kell, de azért nem árt ha van. Az Alba-Regia-forrásnál csokis töltött keksz, Fehérvárcsurgón tea és valamilyen apró süti, a Pisztrángos-tónál mandarin, a Varjúvárnál Balaton szelet, a célban pedig zsíros kenyér és tea volt az ellátmány.
 
 
dnvzoliTúra éve: 20162016.12.06 20:41:54
megnéz dnvzoli összes beszámolója

 Gaja-völgyi Mikulás 10.



Bodajk


2016.12.03.


Péntek este összeállítunk egy kisebb csomagot a gyerekekkel a,szervezők ajándék cserebere-akciót is hirdettek a túrára,magyarán amelyik gyerek hoz otthonról a megunt játékai,könyvei egyéb kincsei közül valamit,az a túra végén választhat helyette a mások által leadottakból.Így kerül bele a csomagba a két pecabot halakkal,kisautó,jó pár mekis figura.Peti már most kitörő izgalommal várja a túrát,de úgy érzem,annak is inkább a végét,vajon milyen ajándékkal gazdagodhat majd a gyaloglatot követően…:)Valahogy azt érzékelem,hogy a 10 éves gyereket még nem a Gaja-völgy várható szépségei tartják lázban..:)


8-ra szeretnék azért ott lenni,közlöm velük este,úgyhogy 6-kor kelés!Nem mondom,hogy örömmel,de tudomásul veszik.Én meg tudom,hogy ha 6-kor ébresztőt vezényelek,akkor max fél 7-kor jutunk el a fogmosásig,de mivel ők ilyen korán nem esznek,ez elég a 7-es induláshoz.Az út 1 óra,8-ra ott vagyunk.


Van itt kérem rutin,a napfelkelte Mezőörs előtt ér minket,a bodajki lehajtót 7:55-kor érjük el,kis segítség a helyiektől a Mozit illetően és már húzhatjuk is a túrabakancsot ezen a meglehetősen hideg reggelen.Remegnek,mint a kocsonya mialatt rájuk kerül a túraöltözet,elég sokkoló a meleg autó után a csomagtartóból kilógva zoknit húzni,de mint tavaly Sopronban kiderült otthon nem szabad bakancsba,túrazokniba bújni,mert mire odaérünk valahova beizzad a láb,aztán 1 kilométeren belül jön a vízhólyag-veszély….


A nevezést hamar letudjuk,kirakjuk az ajándékokat az akkor még  üres asztalra (a gyerekek aggódnak…:),majd megindulunk.Szembe mindjárt ott is a megmászandó kálváriadomb!Próbálom lefotózni a templomot,a meghódítandó dombot de normális fénykép elkészítését szinte lehetetlenné teszik a hihetetlen sűrűségben a szélrózsa minden irányába futó légvezetékek.Ez egyébként nem helyi sajátosság,mindenhol így van.Elindulunk.


A templom után irány jobbra fel,jön a bemelegítés.Jól is jön ez a szintemelkedés,mint említettem nincs túl meleg,még én is elállom a kesztyűt.Jönnek szép sorban a stációk,Peti megjegyzi,hogy itt ezekből több van,egy-egy nem ismerős,a legutóbb megmászott kőszegi kálváriadombon kevesebb volt.Valószínű téved,tévedésének oka pedig az lehet,hogy az már az Alpannonia-túra 12.-13.kilométere környékén volt,(valahol 400 m szintemelkedésen túl) kisebb gondja is nagyobb volt annál,mint a stációk számbavétele,lehajtott fejjel,hősiesen gyűrte a szinteket és örült,hogy él.


Na,de itt még az elején vagyunk,szembesül szegény pl.a megfeszítés borzalmaival,barbár világ volt az,magyarázom neki.Ahhoz még kicsinek vélem,hogy felvilágosítsam:a világ bizonyos részein a barbárság még ma is dívik,és lehet,hogy magasabb szinten,mint a régi szép időkben.


Felérve a dombtetőre aztán feledjük a kínokat,amikből nekünk ma csak egy hangyányi jutott és gyönyörködünk a panorámában.Persze csak módjával,a metsző,fagyos szél a dombtető mielőbbi elhagyására készteti a kimelegedett vándort.Búcsút intünk hát a Vértes vonulatainak,Bodajk városkának,Csókakő várának és belevetjük magunkat a Bakony keleti végeibe.


Lezúdulunk hát a dombról a túloldalon és ahogy a nagyon korrekt itinerünk utasít,balra tartunk a szalagozás mentén.Na,de hol a szalagozás?Leng itt valami fehér nejlondarab a kerítésen,ez lenne az?Újra előveszem az itinert,térképünk is van ám kérem benne(sőt még szintmetszet is,profi munka!),az irány az,tehát a szalagforma is nekünk szól valószínűleg.


A település egy szélső utcáján gyalogolunk,magasan a városközpont felett,majd hamarosan kiérünk a természetbe.Túratársaink barátságos lovat simogatnak,Tomiék is szednek neki némi elemózsiát,de túl hirtelen a mozdulat amivel közelebb lépnek hozzá,a paripa ettől megijed és nem is jön többé túl közel hozzánk.


Átkelünk egy erdősávon,aztán lefelé visz utunk az erdő peremén,bevillan egy régi emlék,jót szenvedtünk itt valamikor egy havas Kincsesbánya-túrán.Most hó nincs,befagyott pocsolya annál inkább,és persze,hogy az utolsó centiig fel kell törni a jeget,mert az úgy nem maradhat.A szintidő meg ketyeg….:)


Elérjük a vadkerítést,most már létrázni nem kell,kényelmesen egy kapun jutunk be a dróthálón belülre.Vagy kívülre.Nézőpont kérdése.


Eddig a P sávot koptattuk,most megint csak szalagozást követünk,nem túl markánsak ezek a nejloncsíkok,olyan régről itt felejtett-hatást érzek ahogy rájuk nézek,fene tudja….:)Simán ellátják feladatukat,ott vannak ahol kell,de azért a piros-fehér csíkozású,na az az igazi….:)


Jól van nem szekálódok tovább:)


Haladunk az erdőben,megint találunk olyan pirosas gubacsot,mint a múltkor Sopronban,de most már itt hagyjuk,mert tudjuk,hogy egy darázs fejlődik benne éppen és ezt nem akarjuk megzavarni.


Elérjük a K+és a K3szög találkozási pontját,tovább előre a K3szögön,keressük az én térképemen még nem szereplő Károlyi-kilátót.Felérünk a tetőre,az infós tábla már itt van,előttünk/alattunk a Gaja völgye,kilátó meg sehol!?Már azt hiszem,hogy kilátó nincs,max egy jó kilátást biztosító kilátópont de aztán mégis.Sziklaperemen ül a többszintes acél építmény.Modern forma,funcióját tökéletesen ellátja ahogy benyúlik a völgy fölé.Viharban,főleg ha csapkodnak a villámok azért kerülendő.Erre azért felhívják a figyelmünket.


Na,kinézelődtük magunkat,irány vissza a K+-ig,sőt a kereszteződésig nem is,szalag térít a derékszög lenyesésére.Nyessük hát le azt a csücsköt.K+ a forrásig!,utasít a leírás,egy elágazóban mégis szalag késztetne le róla,térkép elő,maradunk a jelzésen.Egy mélyedésben,egy völgyecske öblében aztán itt is az Alba regia-forrás.


A forrásnál Antónia a jutalom,azonban még mielőtt valaki piszkos fantáziával rosszra(?) gondolna elárulom,hogy Antónia egy kakaós krémmel(40%) töltött kakaós/vaníliás keksz,amit bizony minden a ponton pecsétet begyűjtő túratárs jutalmul kap a kis barkács-tűzhelyén épp pecsenyéjét sütögető pontőrtől.


Eszünk,iszunk,feltöltődünk Antóniával,forrásvízzel,akár indulhatnánk is.Pár perc és le is érünk a Gaja völgyébe.Szépen süt a Nap,felfedezzük az Ádám-Éva fát,megcsodáljuk a csobogót,a szép fahídat,elolvassuk az információkat,fényképezgetünk.A Gaja bal partján aztán elindulunk a Pisztrángos-tó irányába.Ez a Gaja-völgy vadregényesebb része,sok kis vízesés,csobogók,bedőlt fák,sziklafal,vadul szaladó patak.Kérdezgetjük a szembe jövőket,ott-e már a Mikulás,mondják ott bizony,éneklésért,verselésért még ajándékot is ad.Na,nem kell több a gyerekeimnek,olyanok,mint az apjuk,marhára nem szeretnek szerepelni,ezután minden kanyart óvatosan cserkésznek be,nem lapul-e amögött a Mikulás,akinek,mint hallották,produkálniuk kellene majd magukat:)


Hatalmas sziklafal után aztán átkelünk a jobb partra,előttünk a tó,mellette két nagyobb fedett építmény,azt gyanítom egyikben találjuk majd a nagyszakállút.Úgy is van igazi ho-ho-ho-hóóóó-val fogad a Mikulás,énekelni azért illik neki,le is nyomjuk a Télapó itt van című örökbecsű első versszakát,aminek Mikulás nagyon örül,segítőjével meg is ajándékoz bennünket finom mézeskaláccsal(tényleg nagyon finomra sikerült!),többféle szaloncukorral,mandarinnal.Elkészül a közös fotó is.


Közben újabb társaságok érkeznek,Mikulás őket is nagy ho-ho-ho-hóóóó-val fogadja,mi pedig folytatjuk a túrát.Én megkerülöm a tavat,csinálok pár fotót,a gyerekek közben mászókáznak kicsit.Újra a Gaja partján talpalunk,mikor Peti felkiált:anyának is vihettünk volna ebből a mézeskalácsból!Hát igen,azt a pár darabot,amit vettünk már megettük.Fuss vissza,kérjél a Mikulástól,mondd el miért jöttél,biztos kapsz még belőle-mondom neki.


Peti tehát beletesz a túrába még plusz pár száz métert,Tomi közben megmássza ezt a hatalmas sziklát itt felettünk.


Lihegve visszaérkezik Peti,kaptam mézeskalácsot!-újságolja,végig futottam érte!Közben Tomi is visszamászik a túrába,irány tovább!Ja nem!Először mindenképpen le kell menni a patakhoz,beugrani arra a kis hordalékszigetre és köveket dobálni a vízbe!Csak ezután indulhatunk tovább!


Újra az Ádám-Éva fánál vagyunk,a gyerekek a botjaikkal mérik a vízmélységet,nekem meg a hajam égnek áll(na,ha lenne),hogy mikor csúsznak meg és fejelnek bele a patakba.


Megyünk a Gaja bal partján felfelé,itt csendesebb a patak,a környezete meg már néhol olyan parkszerű,mintha mesterségesen alakították volna ki,pedig biztos nem.Valószínű inkább a rendszereses áradások gyalulták olyan simára a homokos partot.Errefelé a patak mentén nincs,vagy csak kevés a szikla.A meder is inkább homokos,mint sziklás.Szép ez az avarszőnyeg is amin épp lépdelünk.A pataktól távolabb viszont hatalmasak a sziklafalak mindkét oldalon,ahogy a Cuha-völgyben,itt is megfigyelhetőek lombhullás után az érdekesen egymáson elcsúszó kőzetrétegek.Ez nyáron rejtve marad.Hiába,a természet minden évszakban másmiért szép.Természetesen itt is át kell alakítani valamennyire a tájat,egy-két kisebb-nagyobb szikladarabnak a mederben,a hatalmas csobbanást követően sokkal jobb helye lesz!:)


Eltelt a túra kb. ¾-e,itt a Varjúvár ellenőrzőpont.3 féle Balaton szelettel kínálnak a pont őrzői,hárman vagyunk,veszünk is mindegyikből.Rumosat még nem is ettem,kicsit szkeptikus voltam a finomságát illetően,de kellemes csalódást okoz.


Kis pihenő után a túra legkeményebb emelkedőjének vágunk aztán neki,na azért senkinek nem kell megijedni,mindössze úgy 70 méter szintemelkedés következik,igaz a lehető legrövidebb úton.Szóval meredek,mint a fene!:)De legalább sziklás és most nem is csúszik.


Tomira azért sokkolóan hat a majd függőleges mászás,Peti frissebben szökell felfelé.Egy-két perc,és fenn is vagyunk.Tegnap hatalmas szél tombolt az egész országban,ma napos az idő úgyhogy jól írja az itiner,hogy innen tiszta időben a Kőris-hegy is látható.Valóban,ha nem is tűélesen,de kivehető a 35-40 km-re emelkedő Kőris-hegy sziluettje.A radart azért nem látom.Valószínű ott nincs napsütés,akkor azért a napfény megcsillanna rajta.Másik irányban ott a Fehérvárcsurgói víztározó,alattunk a Gaja vize csillog a fák takarásában.


Innen aztán már tényleg csak egy kicsit megyünk felfelé és itt is vagyunk az egykori sípálya,vagy pontosabban fogalmazva az egykoron itt üzemelő sípálya felső végénél.Utolsó ittjártam óta itt is történt változás,nem kell létrázni,a jelzés nyomvonala módosult kissé,picit lejjebb,faragott kapun át hagyjuk el a Gaja-völgyi Tájcentrumot,hogy aztán a sípálya szélére taposott ösvényen lezúduljunk Bodajkra.


A lezúdulással azért óvatosan,hiába van már lassan déli 12 óra,ahol a napsütés nem érte a talajt,ott még a fagy az úr.Ennek megfelelően a keményre taposott ösvény csúszik rendesen.


Pár száz méter aszfaltozás után aztán újra itt a Mozi,3:52-es idővel érünk célba,általában ezt hozzuk,ezt a 2,5km/órát.Ahol ennél szigorúbban állapítják meg a teljesítésre felhasználható időt,oda még nem tudunk elmenni.10-esre nekünk kell a min. négy óra 15-ösre meg a hat.


Hirtelen nagyon sokan érünk be,egy hölgy összeszedi az itinereket,hogy ne kelljen sorban állnunk,és főleg,hogy legyen helyük a folyamatosan érkezőknek.Jó ötlet,közben el tudunk menni levetkőzni,a gyerekek ajándékot vadászni,enni.Finom teát iszom,először zsíros,majd repcemézes kenyérrel,Petiéket hiába agitálom,nem éhesek,nem szomjasak.Megvan viszont az ajándék,ez a lényeg!A ma itt túrázó gyerekek szépen telepakolták az erre rendszeresített asztalt megunt játékaikkal.Így válik új családtaggá Zsombor a csirke,vagy Zsombor csirkéje.Attól függ,kié volt a név a címkéjén:)Új neve amúgy:Csirke.:)


Tomi választ egy nagyon profi Volvo rakodógépet(olyan Bobcat mintájút,mindene mozgatható és minden működik is,szuper!),valamint visszaveszi az asztalról a maradék műanyag halakat,amikhez valamiért ezek szerint nagyon ragaszkodik…


Megemlíteném még,hogy üzemelt egy kisebb fajta alkotóház is a célban,ahol főleg a kisebb gyerekek tölthették el tartalmasan az időt felnőtt segítséggel.


Köszönjük a lehetőséget:Peti,Tomi,dnvzoli



Fotók itt: 



https://goo.gl/photos/66urw6joZH2VvDu19


 


 
 
goomTúra éve: 20162016.12.05 21:39:04
megnéz goom összes beszámolója

Bodajk - Gaja-völgyi mikulás 10 TT - Ahogy én láttam... (Turista Magazin)


Tíz kilométeres túra, ráadásul sok-sok belefutással, nagyon sietősen. Ezzel együtt is 93 fotó, amiből csak több szűréssel-rostálással tudok kiválogatni húszat a szokásos albumomhoz… Nos, ennek bizony nyomós oka van!


Mikulás-túra, tehát együtt megyünk, mint tavaly – ez volt a hetekkel korábbi elhatározásunk kislányommal. Aztán az élet megint felülírt: keresztelő lesz, rokoni körben, ezen a napon. A „biztonság kedvéért” Sárváron, Bodajktól 140 km-re, és tizenegykor. Márpedig én a Gaja-szurdokba igen régen készülök, ráadásul a Cartographia Kupa utolsó futama idén – ahol nekem még éppen egy pecsét hiányzik. Logisztika, számolás: mégiscsak megoldható, ha ott szállok meg, és reggel hetes rajttal, futva… Hát, elképzelhető, hogy kilenckor haza tudnék indulni – az út meg pont két órás, szuper! Laci öcsém is vevő volt erre a dilis futamra, így hát pénteken este bejelentkeztünk a bodajki kollégiumban – és reggel háromnegyed hétkor csakugyan a rajtban toporogtunk.


Nem is egyedül. A két rövid táv (tízen kívül huszonöt is teljesíthető) ellenére legalább tucatnyi ember gyűlt össze. Üdvözlöm Gábort és Imrét: ők nálunk is extrémebbek, innen még két másik mikulás-túrára is fognak ma menni! Szegény rendezők aligha számítottak minderre, de hétre tényleg minden rendben volt. Itiner be a futózsákba, kütyük és gazdáik elindulnak, hajrá! Pár ember csak előttünk, elfutunk mellettük és a templom mellett, itt a lépcsősor, fel a kálváriára. Lentről nem is látszott, szép kis domb, kellemes bemelegítő a stációk mentén. Pompás látvány felérkezni, visszatekinteni még inkább. Szépen látszik a város az előbb elkerült templommal és a távoli Vértes-vonulattal. A legszebb azonban a világosodó, tiszta ég; ezernyi színnel. A tisztaságnak persze ára van, ami jelen esetben ropogós hideg: bosszant kicsit az otthon felejtett kesztyű. Ennél is jobban a vacak fényképezőgép – el is teszem, és átváltok telefonra. Leérkezés a dombról a túloldalon; egyenesen folytatnánk, de hátulról a társak figyelmeztetnek: balra! Tényleg ott a szalag – ám az előző napi GPX-fájl (amit letöltöttem), egyenesen vitt volna. Persze a „valóság” győz, megyek a szalagok útján, itt a piros is, jó lesz ez. Kesellő szoborpark, amit most így nem jobbról, hanem balról mellőzünk – és ez meg is téveszt. Közben ráadásul a telefon is beadja az unalmast és már itt lemerül (nem bírja a hideget és a fényképezést). Így aztán szépen benézem a következő kereszteződést, és egyenes helyett elmegyünk jobbra, házak közé. Több száz méter kell, hogy észrevegyük: rossz az irány!


Korrekció, aztán minden rendbe jön – a jelzések stimmelnek, és a telefon is töltőre kerül: innen már végig bírja. Kapun megyünk át, és nagyon szép, sűrű fás szakaszon futunk tovább. Rendkívül jó minőségű utak kényeztetnek: érdemes hozzászoknunk, mert mindvégig ilyen lesz. Akárcsak a jelzések és szalagozások: nem lehet panaszunk. Feljutunk egy tetőre, ahonnan határozottan lefelé vezet az út – a kilátóhoz. Ez ugye elég ritka dolog, és ehhez mérten meglepő is. Számítottunk azonban rá a szintmetszetes ábra alapján, és feltételezzük, hogy tudták a tervezők, miért is oda kerül. Alig néhány perc, és a látvány igazolja őket. Modern, fémből készült, alacsony építmény a Károly-kilátó, egy szikla-kiszögellésen – és elképesztően szép a panoráma! Úgy érzem, szinte lebegünk a Gaja-völgy felett, és balra-jobbra, újra meg újra jár a tekintetem. Kelet felé nézek, és óhatatlanul az Animals régi slágere jut eszembe, A felkelő nap háza. Hát igen, mindennek ára van: a korai kelésnek-indulásnak ez a lenyűgöző látvány. Túratárssal elegyedünk szóba: ő a huszadik kupa-fordulónál tart, nyelek egyet… Elköszönünk, kocogóra fogjuk megint: az óra ketyeg, nincs mese. Kék kereszt és piros sáv, nincs gond. A terep is segít, lejtőn vagyunk egészen az Alba Regia-forrásig. Balról ragyog a nap, a vastag friss avar remekül mutat, igen hamar oda is érkezünk.


Szépen kiépített, halkan csordogáló forrást találunk, pontőrrel, aki nápolyival kínál. Gáborékkal itt is összefutunk, de mi a pecsételés után azonnal indulunk tovább, bár látom, ők sem húzzák az időt. Néhány perc, és megérkezünk a Gaja-patak mellé: innentől sokáig útitársunk lesz. Előttünk az Ádám-Éva fa maradványai, meg a híd a patakon. Átkelünk, kék kereszt továbbra is, és igen hamar a Pisztrángos-tó partjára érkezünk. Gyönyörű zöld pázsit, házikók és esőházak – az egyikben pedig ott vár személyesen a Mikulás! Szegény, még csak bontogatja a sok ajándékot, de ez érthető is: első „ügyfelei” vagyunk. Azért el nem engedne üres kézzel: mandarin, szaloncukor kerül a zsákomba kislányomnak, a mézeskalácsból viszont fogyasztunk párat: jól jön az energia… A tavat – ha már ott van – megkerüljük, ennyi bele kell férjen az időnkbe. És visszafelé OKT: innentől majdnem teljesen a célig az országos kéken megyünk. Ádám-Éva újra, a hídról balra fordulunk, és kezdődik a Gaja-völgy.


Hallottam, olvastam róla, de ez megint a „látni kell” kategória! Nagyon örülök, hogy végre sikerült. Lenyűgöző, vadregényes, magával ragadó… fantasztikus. A patak, ami hol csendesen, hol zubogva kanyarog, a belemélyesztett gyökerek, a kristálytiszta víz… A sziklák, kétoldalt, sejtelmes barlangokkal, meredek falakkal… Hihetetlenül jó minőségű utak, tájékoztató táblák, pihenők, pompás avar. Mindehhez a még mindig kora délelőtti napfény, ami besüti-beragyogtatja mindezt a csodát. Szentségtörésnek érzem, hogy futok itt, holott megállnék, de az idő és a számok most ezt nem engedik meg. Tovább tehát, megelégszem a gondolattal, hogy legalább sikerült, itt vagyok, itt lehetek. Kanyargunk a patakkal együtt, és szinte elénk toppan a Varjúvár. Házikó, sarkánál autó, két pontőrrel. Hihetetlen, de a tíz kilométeres túrán harmadszor is ellátmányt kínálnak. A Balaton-szelet is a zsákba kerül: futunk… ráadásul meredek emelkedő van előttünk, és nem szeretek ilyenkor enni semmit. Neki is veselkedünk: pompásan járható sziklákon, de szinte lépcsőzve jutunk fel a tetőre, ahol aztán megint csak érdemes körülhordozni a tekintetet. Elbúcsúzunk a Gaja-völgytől, de komolyan mondom, már most visszavágyom ide.


Kerítés mentén, kapukon át, kijutunk a régi, felhagyott sípálya mellé. Ereszkedés következik, csodálatos itt is a panoráma. Egészen a Vértesig remekül elláthatunk: jól kivehető még a csókakői vár is. Leérkezünk az első házakig, a terepfutás zajosabb aszfaltozásra vált. A járdák azonban jók, a forgalom kicsi – legfeljebb pár meglepett tekintet jelzi a békés kisvároska nyugalmának megzavarását. Ez a nyugalom aztán a mozi épületénél már egészen más. Ott ugyanis nyüzsgés van: még javában zajlik a rajtoltatás, nevezés. Hosszabb távon tízig, röviden meg egészen délig lehet indulni. És most 8:42 van, igen: azaz, kiválóan sikerült hoznunk a tervet! Nagyon örülünk, váltunk pár szót a kedves rendezőkkel, akik röstelkednek, hogy még nincs kész a zsíros kenyér… Nekem most fontosabb, hogy megkapom az oklevelet és kitűzőt (egyet pici lányomnak is, ajándékba), főként pedig az utolsó Cartographia-pecsétet is.


…Aztán tíz-ötvenháromkor kiszállok a sárvári templomnál – ahová több hozzátartozó is csak utánam érkezik oda.

 
 
JancsiurTúra éve: 20162016.12.05 10:01:33
megnéz Jancsiur összes beszámolója
Tisztelt Szervezők!

 

Az idő ragyogó volt, tökéletes, hogy egy gyönyörű túrán találkozhassunk a Mikulással. Az útvonal is remek volt, elismerésünk a szervezőknek!

 

Kisfiunkkal a teljesítménytúrázás megszerettetése mellett a Mikulással találkozás miatt indultunk útnak. Már majdnem 8 éves, de őszintén hiszi, hogy márpedig létezik.

 

Tisztában vagyunk, hogy miről szól a teljesítménytúrázás, az elmúlt 25 évben sok és sokféle színvonalon megszervezett túrán vettünk már részt. Túlzott igényeink sincsenek.

 

Ugyanakkor ilyen pofátlan és szerencsétlen jelmezessel még nem találkoztunk. Sehol, ahol Mikulás várja a gyerekeket! A Pisztrángos-tó pontra érkezve a pontőrtől megkaptuk a pecsétet, majd az utasítást, hogy a Mikulás fázik, a tűznél várja, hogy találkozzon a gyerekekkel.

 

De a figura rá sem bagózott a gyerekekre, mert mobiltelefonált. Ez nagyon fontos, minden "Mikulás" mobiltelefonál, kivárjuk. Közben azt is megpróbáljuk elmagyarázni a gyerekeknek, hogy érkezésünket érzékelve a "Mikulás" miért fordít hátat, hogy ne zavarjuk a telefonálásban. Aztán miért megy távolabb, hogy aztán végképp ne zavarjuk... Amikor végre visszajön és méltóztatik köszönni a gyerekeknek, újra előkapja az éppen megcsörrenő telefonját, szószerint a kisfiunk kezéből elhúzva a kezét.

Sarkon fordultunk és otthagytuk. Szerencsére a gyerkőc lerendezte annyival, hogy ez nem az igazi Mikulás volt, csak egy jelmezes bácsi.

Én nem bácsinak nevezném.

 

Kérem tisztelettel ha meghirdetik a Mikulást a túrán, legyenek szívesek arra alkalmas szereplőt keresni hozzá. Amennyiben csak igen gyenge képességű jelentkezőkből válogathatnak, akkor legyenek szívesek megfelelően felkészíteni szerepére! A visszakérdezés, a próba nem szégyen. Amit szombaton előadtak, az igen!

 

Amennyiben a túrát feltétlenül az érintett jelmezes kollégáról kívánják elnevezni, javasolom a képességeinek megfelelő, semmiképpen sem pozitív hős választását. A hitelesség fontos, higgyék el!

 

Tisztelettel: Molnár János