SZÁZLÁBÚ

TORTÚRA 65 TÉL

Második alkalommal vágtam neki eme "gyötrelmes kínvallatásnak", ami idén télen valóban megközelítette a sötét középkor pincebörtöneit átható érzést, melyet az időjárás szolgáltatott. A november végén leesett hó december 19.-ig csak sokasodott, ezt tetézte még az igazi téli fogcsikorgató hideg. A túra előtti este a miskolctapolcai suli tornatermében igen hangulatosan telt. Jó volt találkozni túratársakkal, latolgatni a másnapi esélyeket és egyáltalán beszélgetni egy jót. Az ünnep hangulatát idézte a tornateremben felállított hatalmas karácsonyfa is. A miskolci szervezők impregnáló szerekből bemutatót tartottak - jó ötletnek bizonyult - ingyenes mintákat osztogattak, volt keletje, én is alaposan bevikszoltam a bakancsomat. Már este be lehetett nevezni, így volt idő bőven tanulmányozni az igényesre sikeredett füzetecskét. A nevezési díj igazán baráti volt a szolgáltatásokhoz képest.

Még sötétben az elsők között vágtam neki a távnak, az új kezdő útvonalat (P) viszonylag kevesen választottuk, többen inkább a régi úton indultak neki a Nagykőmázsáig (1. Ep. zsírkrétás). A Nagy Som hegy alaposan megizzasztott, lekerültek a tundrabugyik. Térdig érő hóban értünk be Bükkszentkeresztre, Manci néni büféjében jól esett a forró tea (2. Ep.). Hollóstetőtől inkább a műutat választottam Szarvaskútig (3. Ep. zsírkrétás) - aki gyalogolt már szűz hóban az megérti. Felszívtuk magunkat és lassú, de biztos taposással felküzdöttük magunkat a fennsíkra. A lenti ködöt a szikrázó napfény váltotta fel, előkerültek a napszemüvegek. Keresztül vágva a fennsíkot Bánkút előtt letértünk a csurgói erdészházhoz (4. Ep.). Begyűrtünk egy halom hagymás zsíros kenyeret és szürcsölgettük a forró teát. Új erőre kapva másztunk fel a Tarkőre (5. Ep. zsírkrétás), a peremre kiérve tátva maradt a szám, no nem a bambaságtól, hanem az előttem lévő látványtól. A felhőszint teteje úgy 800 m-en lehetett, mi 950 m-en álltunk, ameddig a szem ellátott (kb. 50 km) összefüggő "tejszínhab" terült el alattunk, melyen csak néhány hegycsúcs dugta át a fejét. A nap maximumon sugárzott, az ég pedig olyan kék volt, hogy festeni sem lehetett volna szebbet - már csak ezért is megérte a fáradtságot. Az ámulatból csak akkor ocsúdtam fel, amikor éreztem, hogy az átázott bakancsban majd megfagynak a lábujjaim. A legjobb melegítés az intenzív gyaloglás, irány lefelé a Tamás kút pihenőházához (6. Ep.)

Kitűnő ötlet volt a rendezőktől a Maggi zacskós leves - hiába no, jó ha van szponzor - a választék bőséges volt. 100 m szintemelkedés után rátérünk a Török útra (Z). A jó 20 cm-es hóban csúszkálva "hullámvasutaztunk" el a Völgyfőházig (7. Ep. zsírkrétás). Előkerült a fejlámpa, a köd is egyre sűrűbb lett, fáradtan még a hideg is hidegebb volt. A kínszenvedés itt érte el a tetőfokát, szó szerint beestünk a várkúti (8. Ep.) turistaházba. Itt forralt bor vagy tea volt az unikum. A nagy cserépkályhát idén is agyba-főbe ölelgettem. Kb. fél óra regenerálódás kellett, hogy az utolsó - elvileg könnyű - tíz km-nek nekivágjak. A P jelzésen bukdácsolva a Nagy Eged kilátójánál értük el az utolsó (9. Ep. zsírkrétás)-t. A kilátásról annyit, hogy az orrunkig sem láttunk a ködtől. Lecsúszkálva a hegyről, lent minden okom megvolt a szégyenkezésre, ugyanis egrilétemre nem tudtam merre van az előre, igen kínos volt, még Eger fényei sem látszottak a tejföltől. Egy órába telt a bolyongás. A cél mint mindig a Dobó tér melletti iskolában volt. Átázva, átfázva bő 16 óra alatt értünk be. Kitűző, emléklap, emblémás póló, étek, és McDonalds jóvoltából igazi C-vitamin bomba - narancslé - vett le a lábunkról.

Le a kalappal a szervezők előtt, jövőre nehéz lesz túlszárnyalni ezt a színvonalat. A túra elnevezéséért valóban kijárna az év Oscarja, ugyanis a név és tartalom közti összefüggés bámulatosra sikeredett. Bóta Attila, Eger Tortúra 65

Ahogy a füzet is írta: "Előtted a kihívás!" Nos, igen. Ekkora hóban meg az'tán főleg. A nyári rendezvény után kíváncsi voltam a téli változatra is. Ez a rendezés már jobb volt. (A korrektség megköveteli, hogy önkritikát gyakoroljak: már értem, hogy miért nem valós magassággal szerepelt a metszetben a Tar-kő. Bár azt már kevéssé, hogy miként került le Miskolc a tenger szintjére.

A túra pozitív élményei: maga a fennsík. Már Bükkszentkeresztre érve szikrázó napsütés fogadott. A Tar-kőn (a fennsík peremén) káprázatos látvány tárult elénk: a hegyek alatt (mint hatalmas tejszínhab-óceán) ködlepel terült el, melyből csak a Kékes és a Galyatető állt ki szigetként. A célban az új kitűző mellé emlékpólót kaptunk, melynek "értékét" csökkenti, hogy a 30-asok is 65 felirattal kapták. Az útvonal leírása is bővebb lett, bár még mindig sokkal bővebb is lehetne. A negatívumok? A szállásdíj emelése, (néhol) a jelzések állapota. Utóbbi főként Várkút után, ahová szinte mindenki sötétbe ért. Itt amúgy sem voltunk kibékülve a személyzettel. 12 óra/55 km hócsata után (megelőzendő a repeta) 7-en kaptunk egy fél kancsó (fejenként másfél deci) teát, dilettanizmust meg némi nagyképűséget. Az illető közölte, hogy a tanösvény le van fagyva és kíváncsi, miként fogunk feljutni az Egedre. Így utólag kiderült, hogy emberünk azt sem tudta mit beszél. A célban (a meleg tea, forralt bor és a megkent kenyerek mellett) hideg vizes várt. Nem biztos, hogy sokan vágytak rá. Szóval, ez a túra jobb volt, mint a nyári (talán 3/4), de, hogy a kitűzött célt (lásd Százlábú 8.) elérjék, még sokat kell tapasztalni, dolgozni és fejlődni. Azzal pedig, hogy egy másik túrán (ahol a lehetőségeket szinte teljesen kihasználják a rendezők) a sajátunkat dicsérjük, semmit nem tudunk elérni.

Papp Zsolt, Budapest  

Cserhát 500-as csúcsai

Aki tavaly itt volt, az tudja, hogy egy nem mindennapi túráról van szó. Az idei évben jócskán hó borított mindent, ám egyben ez lett a legnagyobb segítség is. Mert ugye, hány olyan éjszakai túra van ahol a zseblámpa csak a térképolvasáshoz kell.

Legutolsó indulókként vágtunk neki a szántóföldnek a kőkereszt irányába. A résztvevők 2/3-a nekünk szembe (Dobogó-tetővel kezdve) csinálta a túrát. Czékli Béla két ünnep közt felderítette a terepet, így hamar Mocsárospusztára értünk, majd irányból felmásztunk a Bézmára. Útban a Tepkére ropit rágcsáltunk és Városi Gabi kifogyhatatlan történeteit hallgattuk. (Utóbbiakat egész úton.) A Garábi-nyereg táján már találkoztunk az első szembe jövőkkel. A csapatból hárman tavaly is megcsináltuk a túrát, így némi tereprutinnal bátrabban vágtunk neki a jelzetlen utaknak: Nyerges-tetőre a Kerek-bükk nyerge felöl mentünk, majd a bivakkunyhóhoz visszatérve egy szekérúton északról értük el Garábot. A forrásnál tankoltunk, s kihasználtuk a műutat Alsótoldig. Innen Bodrogi Laciék nyomain jutottunk fel Dobogó-tető alá. Lefelé pedig már könnyen letaláltunk Kutasóra.

A célban "villásreggeli" mellé jól esett a forró tea. Ahol a bozót nem fogta el a kilátást, ott az éjszakai Cserhát szépségében lehetett gyönyörködni a tiszta égbolt alatt. Az idei teljesítési arányt döntően befolyásolta, hogy a Kerek-bükk nem volt érintési pont. Aki szereti az extrém túrákat, annak jövőre is itt a helye: a Cserhát 400-as csúcsain. Ám senki se higgye, hogy az könnyebb lesz. Papp Zsolt, Budapest Téli Mecsek 30

A vasutas sztrájk miatt sokáig kérdéses volt, hogy le tudok-e jutni Pécsre, de az utolsó pillanatban minden visszaállt a régi kerékvágásba. A postavonattól egy óra alatt értünk fel a "tecamamához" a(z) -ekkor még- szemerkélő esőben. Az idő gondolt egyet és ömleni kezdett az égi "áldás". Ez elvette a legvérmesebb túrázók kedvét is, mert végül kb. 60-an indultunk neki az időközben havasra változott Mecseknek. A Jakab-hegy felétől már 20 centi frissen esett hóban gázoltunk, annak ellenére, hogy előző nap 16 fok és verőfényes napsütés volt. Nem fáztunk, de jól esett Orfűn a forró tea. Büdös-kút érintésével a Kánya-forráshoz mentünk, ahol SzLA házi teával kínált minket. A Melegmányi-völgy mésztufa-lépcsői, majd a Kantavári mellett elhaladva emelkedni kezdtünk Dömörkapu-Misina útvonalon át fel a Tubesig. A kilátást az ottartózkodásunk idejére leszálló köd gátolta meg. Az olvadó, s közben a fákról diónyi csomókban potyogó hó mindenhol alaposan átáztatott, így jól esett a Z O-ön a kocogás Isten-kúthoz. Innen hamar beértünk a célba, ahol ímmel-ámmal megszáradtunk, meg jól is laktunk a meleg levessel. Remélem Matécz Peti nem bocsátkozik jóslásokba a jövő évi időt illetően, s akkor megint eljövök.

Papp Zsolt, Budapest

Csavargás a megyeszélen

Százhalombatta nem kifejezetten turisztikai célpontként él a köztudatban, sőt inkább természetjárók által kerülendő helynek tartják az olajfinomító és az erőmű jelenléte miatt.

Ennek ellenére nem először láttam a TTT műsorfüzetben a megyeszéli csavargás lehetőségét, ám amíg nem szerepelt a "díjazás" címszó alatt a kitűző, meg sem fordult a fejemben az indulás lehetősége. Egyetértek ugyanis Lopussny Pista barátommal, aki szerint a jelvény vagy a kitűző a teljesítménytúrázónak olyan, mint vadásznak a trófea.

Idén örömmel láttuk, hogy "agancsa nőtt a szarvasnak", így nem volt kérdéses, hogy négytagú csapatunk megy-e a megye szélére.

A városba érve az előítéletek kezdtek beigazolódni, mert a levegőben nem éppen az erdő illata terjengett. Ez azért van - mondják a bölcsek - mert Százhalombatta két folyó a Moldva és a Mol ágyai között terül el.

Na, de félre a tréfával, gyerünk a rajthelyre. Itt már jobb kedvre derültünk a szép sportcsarnok és a focipálya láttán, a sajátos szagot meg már meg is szoktuk. Nem sokkal elindulásunk után, még a városban Nap Laci felfedezett egy régi, lapátkerekes hajót. Ekkor még nem gondoltuk, hogy majdnem ez lesz az egyetlen látványosság utunk során. Tiszteletben tartva a rendezők jó szándékát és lelkesedését, mindenféle mellébeszélés nélkül el kell mondanom, hogy igen unalmas tájékon vezet a túra, tetézve szennyvíztisztítóval és dögkúttal. Unalom űzőnek valóban remek ötlet volt az ellenőrzőpontokon az azonosító jelek keresése, bár egy-két helyen volt némi bizonytalanság (pl. mi a neve a büfének? - nem volt neve, legalábbis sehol sem találtunk cégtáblát.)

Kellemes felüdülés volt - durván fél távnál - a Simon tanya. Jó volt az ellátás, külön meglepetésként hatott az ingyenes kávé. Itt láthattuk a túra második, egyben utolsó érdekességét: a szép, faragott kaput.

Aki ismeri a túra útvonalát, most bizonyára felhördül, hogy kihagytam valamit. Nem én hagytam ki, hanem a rendezők. A településnek nevet adó halmokat bemutató múzeumról van szó, ami - legnagyobb megrökönyödésünkre - zárva volt. Hamarosan meg is született az ideillő szójáték - káromkodás Zárthalombatta meg! Harmat Gabi, társaságunk negyedik tagja, rögtön mondta, hogy neki megérte volna, ha a belépődíj árával megnövelték volna a nevezési díjat, és így vélekedett később mindenki a túra résztvevői közül, akivel csak beszéltünk. Bizonyára el lehetne intézni a kivételes holtszezoni nyitva tartást, ha elegendő látogatót biztosítana a túra rendezősége. Volt is erre példa: Tákoson (Nyírség 50-en) is csak a túrázók kedvéért nyitották ki a templomot.

Jövőbeni vonzerőként csak ezt tudom elképzelni, mert a kitűző bizony csalódást okozott. Nem szerepelt rajta a megtett táv, így a kilométerektől függetlenül mindenki egyformát kapott. Még egyszer hangsúlyozom: becsülöm a rendezőket, hogy a rossz adottságok ellenére is megszervezték a túrát, de bízom benne, hogy az itt leírtakat megszívlelik és akkor jövőre is találkozhatunk az egyébként igen jól jelzett túrán.

Rácz Frigyes Budapest

A szerkesztő megjegyzése: Az időközben begyűjtött információ alapján a cikkben említett Régészeti Parkba 1999-ben a belépő ára felnőtteknek 550 Ft/fő. Az ilyen magas jegyár miatt nem biztos, hogy szerencsés lett volna beépíteni az összeget a nevezési díjba.

Barcika 45

Igazán szerencsésnek mondható, hogy február 6-án és nem egy héttel később rendezték meg e viadalt tekintve, hogy a hóviszonyok picit (fél méter pluszba) a túrázók számára előnytelen irányba fordultak. Azért ne gondoljátok, hogy csupa móka-kacagás volt. A hóolvadék frankón megfagyott. Így az út felét sinkózva, néhány helyen lépéshibás, de még így is 9,5-re pontozható, ha nem is tripla, de egy szimplának beillő igen leszúrt Rittbergerekkel tarkítva színesítve nyomtuk végig örömünket csak az fokozta, hogy igen hideg és erősnek mondható légáramlatok találták meg a verzett testek inkább meleg után vágyakozó felületeit. A rajt utáni didergés hamar enyhült, ahogy az Ebecki-tető 1. Ep.-jához felküzdöttük magunkat. A P-on majd P+-en haladva - kényelmes gerincmenet, őzekkel, mókusokkal tarkítva - értük el a Nyír-völgy 2. Ep.-ját. Itt igaz, hogy felhívták a figyelmemet nemsokára a P keresztezi az utat és ott balra menjek, én azért csak elmentem jobbra, így majdnem kikötöttem a tardonai úton, még időben kapcsolva csak megtaláltam a helyet utat egy kis bolyongás után. Lent a völgyben a Harica-patak mentén a térképen még nem jelölt Z+-en haladtunk, majd a bükki K-be torkollva fokozatos szintemelkedéssel a Farkasgödör vá.-t elhagyva értük el Mária-forrást, a 3. Ep-ot. Picit neheztelek a szervezőkre, itt fél távnál egy erős izzasztó emelkedő után, mineksorán a hólétől a bakancsok igen átáztak, jól esett volna - főleg hogy adott volt - egy kis melegedés a fűtött erdészeti vendégházban. Nem tudom miért, de a turistáknak muszáj volt a ház előtt igazolni a kapott meleg teát, itt meginni vagy egy huzatos színben leülve elfogyasztani a hozott kaját. Az átázott bakancs, átvizesedett felsőruházat, 0 C fok, erős hideg szél, ez így együtt megtette a hatását a következő heti náthának. Utoljára ilyen érzésem a '98-as Téli Mátra túrán volt, csak durvább kivitelben, aki ott volt érti miért. A nem épp vendégmarasztaló hely után gyorsan néhol kocogva a Czakó, majd Odvas kő alatt a P-on végig becsúszkáltunk Tardonáig. A kocsmában (van fűtés!) 4. Ep. És be is lehet menni. Egy kis ejtőzés és a műúton tovább haladva, majd balra bevágva a S-n gyalogoltunk tovább a Lipót-, Nagy-Lajos, Vidom-Parlag bérceken át egészen a Bükk tetőig 5. Ep. Végül végig lefelé haladva a barcikai hétvégi telkeken keresztül értük el a Sportközpontban a célt. Szép kitűző, oklevél, zsíros kenyér, tea ezek voltak a kitartó emberek jutalmai. Ja és a BAZ megye teljesítménytúrázója címhez is közelebb kerülhettél egy kicsit.

Bóta Attila, Eger

Túra a "jégen", avagy Barcika 45

1999. február 6.

Ebben az évben ez volt az első teljesítménytúrám. Kicsit tartottam az időjárástól, mert az előrejelzések havat, esőt ígértek, ezért úgy gondoltam, a rövidebb távon indulok. A helyszínen úgy tűnt, hogy kevés a hó és jó kemény a talaj, így a hosszabb túrára jelentkeztem. Ahogy az indulás után nem sokkal az út jégpályává változott, már nem voltam olyan biztos a döntésem helyességében. Bár itt még viszonylag biztos lábakon haladtam, rövidesen kezdődtek a nehézségek. Ahogy rátértünk a hegy oldalán felfelé vezető útra, megkezdődött a csúszkálás. Olyan sima és síkos volt a terep, hogy majdnem elsodortuk egymást. Többen morgolódtak: ha ilyen lesz az út, nem tudják teljesíteni a távot. Kb. háromnegyed óra alatt tettük meg ezt az alig 3 km-es szakaszt az első ellenőrzőpontig.

A következő állomáshoz már viszonylag jó, porhóval borított, út vezetett, így mégsem tértem le a 45 km-es távról, bízva abban, hogy rosszabb már nem lehet. Tévedtem! A Mária-forrásnál lévő pihenőházhoz kellett eljutnunk, ez volt a 3. számú ellenőrzőpont. Változatos terepen, de változatlan korcsolyapályán haladtunk. Mire idáig értem, már nyolcszor csúsztam el, de nem csak én voltam az egyetlen. A forró tea feledtette a nehézségeket és lassan a táv feléhez értünk. Innen inkább lefelé kellett menni, amit inkább csúszkálásnak neveznék. Ismét rettenetes útszakasz következett! Az egyik oldalon a Csondró-patak folydogált a mélyben, a másik oldalon a hegyoldal, közte a jég borította út. Inkább a meredeket választottuk, mint a balesetveszélyt. Akkor könnyebbültünk meg, amikor Tardonára érve, a 4. számú ellenőrzőpontnál, asztfaltutat éreztünk a lábunk alatt. Már 28 km körül jártunk, s örültünk, hogy néhány km-en át így mehettünk tovább.

Rövidesen újra rátértünk az erdőbe vezető jelzésre. Az 5. Ellenőrzőpontig inkább havas, kicsit könnyebb terepen haladhattunk, bízva abban, hogy hamarosan véget ér a megpróbáltatásunk. 17 óra is elmúlt, mire bélyegeztünk, lassan sötétedni kezdett. Nem is sejtettük, mi vár még ránk! Bár csak 4 km volt hátra, mégis ez volt a legnehezebb szakasz. Igaz, lefelé kellett menni, de itt újra csúszóssá vált az út. Most nem lehetett letérni a bozótba. A jégen egyensúlyozva totyogtunk, s akkor örülhettünk ha sárosabb területhez értünk. Itt biztosabbnak éreztük a talajt a lábunk alatt. Az elcsúszások gyakoribbá váltak, de emelték a hangulatunkat is. Kazincbarcika fényei nagyon közelinek tűntek, mégis nagyon hosszúnak éreztük ezt a szakaszt. Mire a célba érkeztünk, mindannyian nagyon elfáradtunk, de az öröm, hogy sikerült teljesítenünk ezt a nehéz feladatot, feledtette a megpróbáltatásokat.

Nekem ez volt az eddigi legnehezebb túrám, aminek nyomait, a kék foltokat, zúzódásokat és az izomlázat napok múltan is viseltem.

Baranyi Judit

BARCIKA 45

45 éves a szervezett természetjárás Kazincbarcikán, tudtuk meg a BARCIKA 45 teljesítménytúra kitűzőjéről a célba érkezés után.

A kazincbarcikai sportközpontból indulva, a városon áthaladva, hamarosan hétvégi kertek között haladtunk, ahol fokozatosan emelkedve az Ebecki-tetőre értünk (1.e.p). A viharos széllel (amely végig kísért az egész túrán) dacolva, a ragyogó napsütésben hamarosan elértük a Nyir-völgyet. (2.e.p.) Itt fájó szívvel elbúcsúztunk a 25 km-es táv résztvevőitől. A Nyír-völgytől lassú, nehézkes cammogás vette kezdetét, ugyanis az elolvadt hó újra megfagyott, így a vastag jégen elég nehézkes volt az előrejutás. A "Bükki Kéken" majd 7 km-t mentünk, amikor elértünk a táv feléhez, a Mária-forráshoz (3 e.p.), ahol nagyon finom teát kaptak a résztvevők. Sajnos (nem tudni miért), a házba senkit nem engedtek be megmelegedni! A Mária-forrástól a Csondró-patak völgyébe ereszkedtünk le, majd a rendkívül hangulatos Nagy Szállás-völgy levezetett Tardonára a Jókai nevezetű "vendéglátó ipari létesítménybe" (4.e.p.). 2,5 km országúti gyaloglás után bevetettük magunkat a Sötét Mihály (ő ki volt?) erdőbe.

Eresztvényi erdészház romjai - Nagy Lapos-bérc - Vidom-par1ag-bérc - Kavicsos-tető - Bükk-tető (5.e.p.) volt a további útvonal. Innen már csak 4 km-re volt a cél, sáron, jégen, havon, aszfalton át. A célban a kitűző mellett oklevél, zsíros kenyér, forró tea várta a résztvevőket.

Nem utolsósorban kell megemlíteni a kultúrált (melegvizes!) tisztálkodási lehetőséget, mert ilyen az országban még (sajnos!) csak kevés teljesítménytúrán van, és az Európába vezető út egyik kilométerköve az is, hogy a turista is megpróbál ember módjára kinézni (mert az nem lehet kifogás, hogy túrázni volt!). Természetesen csak akkor, ha a RENDEZŐ is megadja neki ezt a lehetőséget, és ÖNMAGÁNAK is van erre igénye!!!

Kovács György, Nyíregyháza

MARGITA 20

Még ez a nagy hó sem tudott elriasztani, hogy útra keljek teljesítménytúrázni a Börzsöny-hegységbe. A szombat hajnal kétórai ébresztő után még álmosan szálltam fel az első villamosra, hogy elérjem az első vonatot ami Budapest irányába robogott.

Azonban előtte az úti célom Gödöllő volt. Az iskola bejáratán elsőként érkeztem meg a rajthoz 630-kor. Nem sokkal utánam érkeztek a többiek is, hogy megmérettessük magunkat a néhány napja esett égi áldásban. Eredetileg a 40 km-es távra terveztem a nevezést, de erről inkább lemondtam. (Az indokról majd későbbi szó lesz.) 700-kor már indultunk is a H. Robi barátommal. Nem sokkal a hó is el kezdett szállingózni, ami már nem volt igazán meglepő számomra, ugyanis Miskolcon már hozzászoktam a 3-4 napja havazó időjáráshoz. Szóval hóesésben érkeztünk meg Máriabesenyőre. Pecsételés után tovább indulva már szűz hóban tapostuk az utat a többiek számára. A Pap Miksa kútnál a jó színű pontőröktől a meleg teát jóízűen szürcsöltük, ami nagyon jól esett ebben a csúnya ködös időben. A tea után indulás tovább a Margitára. A nagy hóban, ami helyenként 30-40 cm-es volt, nagyon nehéz volt a gyaloglás. Felérve a csúcsra már teljesen eláztunk. Tovább folytatva utunkat a cél felé. Domony völgy előtt a köd egy kicsit már felszállt, és a tájból sikerült is látni valamit. Nem sokkal a cél előtt elértük az utolsó ellenőrzőpontot is, ami a végén kiderült, hogy nem is az volt. Mindenesetre azért aláírattuk a pecsét helyén. Kb. 300 m múlva aztán végleg nem értettünk semmit. Feltűnt előttünk egy tisztáson egy nagy csoport. Eleinte azt hittük, hogy valamilyen futóversenyt rendeznek, de nem az volt. Közeledve már egymás hangját is alig hallottuk a sok kutyaüvöltözésben, mert ugyanis kiderült, hogy éppen a mai napon rendeztek egy országos kutyaszán fogathajtó versenyt. A tisztást elhagyva zsákutcába érkeztünk. Ugyanis eltűntek a turista jelzések. Nagy nehezen megtaláltuk, de magánterületen volt. Átlépve a kerítésen már jött is felénk a csősz. Rövid eszmecsere után elmondta, hogy a kerítés mellett kellett volna lefordulnunk balra, amit a rendezők sajnos elmulasztottak kiszalagozni. Bánatunkra, ugyanis itt volt az az ellenőrzőpont. Ahol mi előzőleg írattunk alá. Sajnos ezt mi kihagytuk és a zsíros kenyeret is a teával. Leérve a célhoz a buszmegállóhoz rövid egyeztetés után kiderült, hogy ahol mi aláírattuk az igazolás helyét, az nem más volt, mint a fogathajtó versenynek az ellenőrzőpontja. A megérdemelt oklevél és kitűző átvétele után már indultunk is vissza az első busszal Gödöllőre a csomagjainkért, mivel az eredetileg meghirdetett csomagszállítás elmaradt. Az iskolában még egy forró teát megittunk és siettünk tovább a buszhoz, ami Vácra indult. Vácon egy órás várakozás után végre megjött az a busz is, ami az úti célunkra szállított. Ez pedig nem más volt, mint Kemence.

Börzsöny éjszakai teljesítménytúra

Szóval visszatérve a MARGITA 20-ra, azért a 20 km-es távot választottuk, mert csak így tudtunk időben ideérkezni Kemencére, a "Dögölj meg túrára". Elnézést ezért a kifejezésért, de ezt nem én találtam ki, hanem akik már teljesítették. Kérem, ezt a rendezők ne vegyék sértésnek, már csak azért is, hogy ne ezzel a jelszóval emlékezzünk a korábbi főrendező Farkas Zsolt emlékére, akinek a nevét a túra viseli, mint emléktúra.

Na szóval, a rajt előtt még volt időnk készülődni, így hát még egy sört is (na jó, kettőt) volt időnk lehörpinteni. Aztán egyre fogyott az idő. Hamarosan indulni kellett, hogy megváltsuk a bilétánkat az éjszakába. Közben csapatokba verbuválódtunk össze, és már eljött az utolsó pillanat. Ekkor még mindenki meggondolhatta volna magát. De minek? Nem azért jött el mindenki az ország különböző pontjairól, hogy az utolsó pillanatban visszalépjen, hanem azért, hogy megmérettesse magát a természet erőivel szemben. Mert ugyanis erről szólt az egész. A nagy kihívás. Pontosan 18.00-kor indultunk el a mi kis csoportunkkal nyolcan. Néhányan már taposták az utat előttünk, ennyivel is könnyítve a dolgunkat. Az első ep. előtt a Robival lemaradtunk a csoporttól, majd felérve Magosfára hiába kerestük a pontőrt, az nem volt sehol. Ekkor aztán a Robi (sajnos) kényszerű elhatározásra szánta el magát: kiszáll, elég volt neki. Ő volt tudomásom szerint az első feladó.

Magamra maradtam. Sebaj, majd lesz valahogy. Tovább haladva nem kellett tartanom az eltévedéstől. Ekkor már nagyon át voltam ázva. A sok csúszkálás miatt nagyon kellett figyelni az utat. Leérve az ellenőrzőpontra, már sokan várakoztak, hogy erőt gyűjtsenek fel a Csóványosra. Kb. 10 percet pihentem, aztán folytattam az utat én is. De még hogyan. Mintha megtáltosodtam volna, úgy kapkodtam a lábamat, mint egy versenyló. Pogányvárat elhagyva kicsit visszavettem a tempóból, de még így is viszonylag elég hamar értem fel a Csóványosra. Aláíratás után szörnyülködve gondoltam bele, hogy nekem ide még egyszer vissza kell jönnöm. De sebaj, majd túlélem valahogy.

Tovább caplatva a nyomokban egy rövid szakaszra akadt egy kis társaságom, de ők egy kicsit gyorsabban mentek mint én. Már alig vártam, hogy elérjek a kulcsosházhoz. Nem sokkal előtte azonban még egy nagyon csúszós útszakaszon kellett végighaladni, amit szerintem mindenki nagyon átkozott. A házhoz érve már nagyon elfáradtam, de egy cseppet sem fordult meg az agyamban, hogy feladjam. A zsíros kenyér és a tea elfogyasztása után bekéredzkedtem a házba átöltözni, mivel már nagyon fáztam a csurom vizes ruhától. Ezúton is köszönöm a rendezőknek, mivel utólag úgy hallottam, hogy rajtam kívül senkit sem engedtek be.

A meleg ruhától megint erőre kaptam. Félórás pihenés után végre folytathattam utamat tovább. A háztól fölfelé a kék négyzet jelzésen többször is vissza csúsztam a meredek emelkedő miatt. Aztán a Foltán-keresztnél bekövetkezett az, amire egyáltalán nem számítottam. A lámpám izzója kiégett, tartalék pedig nem volt. Ez nagy pech. Nem volt mit tenni, mint várni a mögöttem jövőkre. Szerencsére nagyon hamar utolértek és ráadásul ismerős is volt H. Gábor és a mamája. Mielőtt felértünk volna a Csóványosra, a pontőr már éppen lefelé tartott a kutyájával. A gyors igazolás után öt perc múlva már mi is fent voltunk a Csóvin.

A kék háromszög jelzésen tovább egy nagyon veszélyes útszakasz következett. Kidőlt fákon keresztül kellett átmenni, átbújni, csúszni-mászni, ki hogy tudott. Ez nagyon technikás szakasz volt, ami lelassította a haladásunkat. Ekkor már a 15 órás szintidőn kívül érkeztünk meg Hamuházhoz. Számításaink szerint a pontőr kb. fél órája elmehetett. A célban tudtuk csak meg, hogy nem is volt itt senki. Már csak egy nagy emelkedő volt előttünk, a Nagy-Hideg-hegy. Pár perc pihenő után indultunk is tovább, de ekkor már mindenki nagyon fáradt volt. Még az álmosság ellen is küzdenem kellett, ahogy egyre közeledett a pirkadat. Fázni nem igazán fáztunk, mert egyre csak felfele haladt az utunk. Pintér-hegyes után már azt hittük, hogy a következő csúcs lesz a Nagy-Hideg-hegy, de álmodozásunk lelohadt, mivel az még csak a Kis-Hideg-hegy volt. Még mindig csak tovább felfele, mintha sohasem érne véget ez a hosszú emelkedő. Közben kivilágosodott az idő. Természetesen a nyomokat követtük, ami már nem is a jelzett úton haladt, aztán még egy nagyon meredek emelkedő következett. Hát itt már átkoztam az atyaúristent is. Végre aztán ennek is vége lett, mint egy rossz álomnak, és felértünk a csúcsra. De még milyen csúcsra. A csúcsok csúcsára. Beérve a turistaházba, mint a rongybábuk úgy estünk össze.

A tea szürcsölése közben faggattam a portást némi információ után, míg végre kinyögte, hogy a szintidőt felemelték 18 órára. Több se kellett, irány a büfé. Egy kávé és egy csoki elfogyasztása után indultunk a célba kb. fél óra pihenő után. Egy kis idő után elhagytam a Gáborékat, mert nem tudtam hogyan járnak az autóbuszok hazafelé, mivel nekem Miskolcra kellett hazautaznom. Királyrétre leérve a célhoz (amit nem tudtam, hogy hol van) kérdezősködni kellett néhány embertől, hogy hova is kell mennem. Aztán végre ide is eljutottam valahogy. Hála a jó istennek: VÉGE. Aztán csalódottan, keserű szájízzel vettem tudomásul, hogy a kitűzőt a kedves rendezők otthon hagyták. Ezt már szinte fel sem fogtam a fáradtságtól. A fotelokban a jó barátokkal és az ismerősökkel kölcsönösen gratuláltunk egymásnak, közben készülődtem hazafelé. Meglepően kevesen értek be a célba, ha jól emlékszem 27-en a 90 főből. Hát ezt nevezem. Ez tényleg egy igazán EXTRÉM túra volt. Köszönjük a rendezőknek, hogy mégis megrendezték ezt a túrát. A rendezési hiányosságokról nem beszélek, nem akarok kritikát mondani. Gratulálok minden teljesítőnek és feladóknak is, hogy legalább megpróbálták.

Ifj. Reményi László alias Remó, Miskolc

A 18. számban közölt rejtvény megfejtése: Pelikán. Helyes megfejtést 21-en küldtek be, közülük sorsoltuk ki a nyerteseket. Egy-egy "Természetbarát szálláshelyek" kiadványt (MTSZ) nyertek: Fülöp Tibor (Dunaújváros), Lencsés Éva (Gödöllő), Jávor Zoltán (Budapest). Gratulálunk!

Foccimecss a rejtvénypályán - mostani számunk rejtvényét lásd külön lapon.