SZÁZLÁBÚ

A Teljesítménytúrázók Társaságának értesítője

II. évf. 8. szám 1997. március-április



A legjobb hazai teljesítménytúra
díj eredménye

KupaA díjat a Teljesítménytúrázók Társasága 1996. novemberi közgyűlésén hirdette meg. A túrákat a rendezés színvonala szerint kellett sorrendbe állítani. Mindenki csak azokra a túrákra szavazhatott, amelyeken a rendezvény napján részt vett (tehát pl. bejárás esetén nem). Február 4-ig beérkezett 56 tag szavazata, az értékelés ezek alapján történt. Összesen 105 túra került be a versenybe, az 56 túrázótól kapott 992 számérték alapján.

A beérkezett szavazatokból egy táblázat készült, amelynek sorai az egyes túrák, oszlopai pedig a szavazók nevei. Az egyes rovatokba az került, hogy az illető az adott túrát hányadik helyre sorolta. Ha több túrát azonos értékűnek tekintett, akkor az átlagos helyezési szám került a rovatba, pl. ha három túrát sorolt 6. (illetve 6-7-8.) helyre, akkor mindhárom a 7 (6, 7 és 8 átlaga) számot kapta.

Az adattáblázatból készült egy kiértékelő táblázat, amelyben a szavazó helyezési sorszámait elosztottuk az illető által teljesített túrák számával, így az értékek 0-nál nagyobbak, az utolsó túra értéke pedig 1. Például 10 túra esetén a 6. helyre kerülő a 0,6 értéket kapta. Ezzel az átalakítással értük el, hogy mindenkinek a szavazata egyenértékű legyen. Végül túránként kiszámítottuk a pontszámátlagokat és ezek alapján kialakult a sorrend.

Az adatfelvételbe bevontunk minden túrát, ami szavazatot kapott, de a végső értékelésnél csak a magyarországi túrákat vettük figyelembe, és kihagytuk azokat is, amelyekre 7 főnél kevesebb szavazott, hiszen ezek értékelése nem volna reális.

A kialakult sorrend a következő:

Helyezés Túra neve Pontátlag Szavazók száma
1. 3x50 0,118 10
2. Kőrös 50 0,132 8
3. Őrség 50 0,175 18
4. Mátra 115 0,177 19
5. Keleti Bakony 70 0,214 12
6. Árpád Vezér 200 0,219 20
7. Csepel 50 0,233 23
8. Pásztó 50 0,248 18
9. Mátrabérc 0,260 18
10. Cserhát 50 0,329 11

Gratulálunk a legjobban rendezett túrák rendezőgárdájának, kívánjuk, hogy túrájuk továbbra is - méltán - népszerű legyen.

Matécz Péter, értékelő; Tihanyi Péter, adat ellenőrző



Mecsek Éjszakai

A Tenkes 40 teljesítménytúra után végigjártuk az Éjszakai Mecsek túra útvonalát. Ekkor megbeszéltük a főrendezővel, hogy segítünk a rendezésben, de teljesíteni is szeretnénk a túrát. Így mi kaptuk a második ellenőrző pontot. Feladatunk volt, hogy a pontunkig szalagozzuk ki az útvonalat. Ha nem volt egyértelmű az útvonal, akkor bennünket kell szidni. A Babás-szerkövek felé a hegyoldalban morgás, levélzörgés hallatszott. Megálltunk, hallgatóztunk. Óvatos léptekkel elhaladtunk a vaddisznók által közkedvelt hegyoldalban. Arra gondoltunk, ha jönnek a többiek előbb- utóbb megunják a zajt és elmenekülnek.

Sajnos vannak az erdőben rosszindulatú, (nem találok szavakat) emberek. Nem messze a sziklás, köves, szakadékos Babás-szerkövektől valaki megtévesztő táblácskát helyezett egy piros háromszög jelzésre. A papírcetlin lévő nyíl a meredek, szakadékos hegyoldalba mutatott. Dühömben letéptem. Azon gondolkodtam, ha valami baj történt volna, kit ért volna kár. A rendezőt, vagy talán azt aki leesik és összetöri magát ? Sajnos nem ez volt az egyetlen cetli, de a rendezők idejében leszedték a pályán lévő félrevezető "eligazító táblákat". Pontőrködtünk, ragasztgattuk az etikettet az igazolófüzetekre, kicsit fagyoskodtunk, vártuk a "söprűt". Tíz óra után indultunk tovább a pályán. Sasfészek következett majd Jakab-hegy. Szuadó - völgyön haladtunk Orfű felé. Közben betértünk Laci- forráshoz, ittunk a vízéből. A malomnál kicsit megpihentünk, átbaktattunk Mecsekrákosra és innen értük el a Nagy - kő oldalt. Szerencsénk volt, hogy nem volt nagy víz a patakban, könnyen léptünk át rajta (ha kellett). Lóri kulcsosháznál almát kaptunk frissítésként. Egy kis emelkedő Vágotpuszta felé, ahol a kutyák ugatása kísért át bennünket a településen. Lebukdácsoltunk Kőlyukig, sajnos egyik túrázó rosszul lépett és kibicsaklott a bokája. Mint utóbb kiderült a söprű eligazította őket merre tudnak hazajutni. Ő nem tudott volna felmenni a következő szakaszon. Ahogy a leírás is írta : "Itt még felkötheted a gatyád, végy magadhoz hitet és erőt, mert jön a túra legnehezebb szakasza. A Zsidó-völgy egy sötét szurdok, fatörzsekkel, ágakkal össze - vissza!" Innen egy nyújtott emelkedőn mehetett Lapisig a fáradt, álmos túrázó. Egy balos kanyar és máris (ha nem Tubes felé indultál el) megtaláltad Bányász-út ellenőrzőhelyét. Még egy kis kitartás (ha másként nem, akkor legurulva) beértél a Kardos úti végállomásra. Volt, aki eddig nem jutott el, volt aki eljutott csak szintidőn túl, volt aki teljesíteni tudta szintidőn belül a távot. Mindenki kapott vajas kenyeret, meleg levest, teát. Ha úgy gondolod, hogy ezt a túrát nappal kell megrendezni, akkor ne feled el beírni naptárodba március 22-ét. Ekkor rendezik a Szuadó 40 teljesítménytúrát, ami az éjszakai útvonal kicsit megnövelt, módosított útvonalán halad.

Sziló a BABAT-ból


TÉLI TELJESÍTMÉNYTÚRA

Téli TeljesítménytúraEz egy tökéletes túra volt. A Budai-hegység legismertebb helyein vezetett végig. Ráadásul vakító fehérségben, amihez a túra előtt nemrég képződött zúzmara is sokat segített. Csodálatos téli világot láttunk. Mennyivel más ilyenkor a Hármashatár-hegy, a Kaán- és az Erzsébet-kilátó, vagy éppen a Farkas-hegy és környéke! Milyen érdekes volt a Nagy-Hárs-hegyi Bátori-barlang előtere. Ahogy lépdeltünk a hegytető felé a nagy hóban, egyszerre csak kibukkant előttünk egy kis sziget, üdén, zöl-den. A barlang ajtaja mögül kiáramló meleg levegő a bejárat környékére egy foltnyi tavaszt varázsolt. Frissen zöldelltek a növé-nyek, fittyet hányva a kemény télre. Nagyon barátságos volt, hasonlóan a túra alapötletéhez: ellenőrzőpont nélküli útvonal, starttal és céllal ("az útvonal betartása mindenkinek a saját lelkiismeretére van bízva - elvégre a túrát nem a rendezőknek, hanem saját magának csinálja meg mindenki" - derül ki az útvonalvázlatról). Igen, ez így a legjobb. Így nincsenek viták, rosszalló (néha epés) megjegyzések és cikkek. Végsősoron a teljesítménytúrák sem azért vannak, hogy egymást bántsuk, sokkal inkább a természetszeretetért.

Horváth Zoltán, Szolnok



ROMHÁNYI CSATA 40

Romhány, Rákoczi fája

Még sohasem volt Rákóczi-fejes csempém - nézem, nézegetem s gondolatban hol 1710-ben járok, hol 1997. januárjában. Ha akarom, elképzelem II. Rákóczi Ferencet és Bercsényit, ahogy Romhányban a törökmogyorófa alól nézik a kurucok és a császári sereg utolsó nagy csatáját. De egy pillanat múlva, ugyanott, egy emlékoszlop előtt elcsigázott és kellemesen elfáradt bakancsosokat látok. Kurucok, labancok, bakancsosok. Ez nem anakronizmus, hanem a "Romhányi csata" 40 teljesítménytúra.

Emlékképeket gyüjtögetek. Nehéz mesélni: magyar föld, nemzeti tudat, természet-szeretet, sportolási, mozgási vágy... Lehet, hogy nagy szavak, de ezek az érzések mindenkiben ott motoszkálhattak. Bár ez minden túrán így van, akár szervezetten, akár egyénileg indul vándorútra, hegyeket, völgyeket bejárni valaki.

Ha most visszagondolok az útvonalra, biztos, hogy nem az unalmas műút vagy a végtelen, fehér puszta jut az eszembe, hanem a Nyírjesi-tavak, az erdők, az egyetlen hegycsúcs (a 270 méteres magassági pont), a domboldalon lévő üres fecskefészkek, a vadak lábnyomai a hóban, és a hatalmas emuk egy útmenti ház udvarán.

Nem hiszem, hogy lett volna bárki is, aki ne állt volna meg egy pillanatra a Madách-kúria előtt. Előkerültek a fényképezőgépek, hogy ki-ki hazavihesse azokat a perceket, mikor abban a kertben és azok előtt a falak előtt állt, amelyben "Az ember tragédiájának" nagy része született.

Természeti szépségekben és kultúrális értékekben gazdag túra volt.

Papp Andrea, Szolnok



TÉLI MÁTRA

Ha január utolsó hétvégéje, akkor Téli Mátra. Ezen a szombat reggelen is nagyon sok túrázó gyülekezett Mátrafüreden a rajtnál, többen is a 44 km-es távot választva.

Az iskolától elindulva előzgetjük a látszólag lassabbakat, majd a faluból kiérve már nekünk is kezd melegünk lenni. Lajosháza után a Szén-patak völgyében (ami nyáron fantasztikus lehet) "megyünk", inkább cammogunk tovább felfelé, előttünk csak egy-két lábnyom a hóban. Aszfaltút, "piros szalag?". Sajnos nincs. Ehelyett a piros jelzésen megyünk vissza ellenirányból a Szlovák csárdáig. Itt meglepve tapasztaljuk, hogy már nagyon sok túrázó "haladt" előttünk, csakhogy ők a "megszokott" úton jöttek. Köztük az is, aki nem régen még az egyik cikkében ellenezte az ilyen alternatív útvonalat, "csalást". Az egyik rendező megjegyzi, hogy elmegy szalagozni (ja, igen?). A teát elfogyasztva indulunk tovább, vissza a piroson. A Darázs-hegy, az obszervatóriumi emelkedő és néhány "felsőosztályú" síelő és szánkózó család leküzdése után érünk Galyatetőre. Egy kis "tízórai" szünet után indulok tovább. Már újra egy kisebb csoportba ver(g)ődve elérjük a Hatökör Urát. Itt páran úgy döntenek, hogy nekik ez már sok, és inkább letérnek a 32 km-es távra. Innen felkapaszkodva a turistaházig, nagy "hajrával" elérjük a Rózsaszállást. Itt margarinos kenyér fogad minket, bár egy kis meleg tea sem esne rosszul. Az utolsó megpróbáltatás, néhol meredek jeges kapaszkodó és két, tanárától lemaradt kisdiák útbaigazítása után jéghideg szélben érek Kékesre. Itt most kezd előbújni a nap az égen. Innen már egy ismerőssel kényelmes tempóban kocogva, napsütésben az utolsó pont érintésével egy óra alatt leérünk a célba.

Itt átvehettük a kiérdemelt díjazást, a most kék színű kitűzőt és az oklevelet. Elfogyasztjuk a teát, pihenünk, beszélgetünk a túra egyéni benyomásairól, majd kisebb csoportokra szakadva hazaindulunk.

Ez a túra a résztvevők nagy számából és véleményéből ítélve ismét bizonyította, hogy szükség van ilyen év eleji téli (kezdő) túrára. Viszont a rendezők gondolhatnának arra is, hogy ilyenkor talán egy kicsit több szolgáltatást nyújtsanak a túrázóknak, hiszen elég nagy igénybevételt kell kiállniuk. Nem hiszem, hogy ennek a támogatói és nevezési díjak összegéből anyagi akadályai volnának, hiszen elvileg a rendezőknek kellene lennie a túrázókért (ami sok helyen így van), és nem a túrázókon élni a rendezőknek. Lehet, hogy ez a vélemény túl "kemény", de elég sok túrázó gondolata volt ez.

Zárdai István, Kazincbarcika


"TÉLI MÁTRA" TÚRA, ROSSZ SZÁJÍZZEL

Örömmel gyülekeztünk 1997.01.25-én kora reggel. Reményteli napnak néztünk elébe. A mátrafüredi rajtnál társaságunk két részre oszlott, mivel ketten a 34 km-es távot választottuk, a többiek a 44-essel birkóztak meg. A terep nehéz, jeges volt.

Két helyen az eligazító jelzés nem volt egyértelmű. Ez nem csak nekünk okozott gondot, hanem többek is csak tippeltek a továbbjutást illetően.

A tanakodás az útirány jó megválasztására, és a sok helyen balesetveszélyes szakasz bizony visszafogott bennünket. Az óra mutatója nem volt ránk tekintettel, kíméletlenül forgott körbe. Pihenés nélkül, becsülettel végig jártuk az útvonalat. Sajnos szintidőn túl értünk be, fáradtan, elcsigázottan. A célnál egy "tizenéves" leányzó hanyagul visszadobta a nevezési lapjainkat és közölte, hogy időn túl értünk be. Azt sem kérdezte, akarunk-e egy teát legalább. Nagyon rosszul esett, mert jó magam 43 éves vagyok a társam 51 éves. Úgy érzem, talán mi is megérdemeltünk volna egy jelvényt, vagy ha már az "időn túli" érkezés főben járó bűn, legalább igazolták volna, hogy a távot végig jártuk.

Később megérkeztek társaink, akik a 44 km-esről jöttek meg. Ők is időn túl érkeztek. Elmondták, hogy nem kaptak zsíroskenyeret, mert "elfogyott", nem kaptak teát, mert "elfogyott".

A nevezések után hogy nem lehet kiszámítani, mennyi kenyérre lesz szükség? Ha nagyon anyagias vagyok, akkor elmondhatom, hogy 250 Ft- ért kaptunk 2x2 dl teát. Nem rossz üzlet.

Tasnádi Lajosné ("Margita 344,2" Turisztikai és Sport Egyesület) Gödöllő


A Természetbarát Híradóban olvastuk

Lefagysz 40 és A Gyermekvasút nyomában - előszőr című cikkeket.


VéleményekVÉLEMÉNYEK

Levél Torontóból

(Egy Torontóban élő honfitársunk az Interneten olvasta a lapunkban megjelent véleményeket. E-mail-en kaptuk az alábbi írást. A Szerk.)

Nem tudom, jó helyre írok-e, s ez a pici iromány be fog-e kerülni a "Százlábúba"!

De nem bírom ki írás nélkül.

Az elejétől a végéig elolvastam az egyik számot, s az utolsó végéig egyre nagyobb keserűséggel detektáltam, hogy nincs hiány az olyan cikkekben, amelyek arról próbálnak meggyőzni minket, hogy egy teljesítménytúrán mindegy, merre megy az ember, sőt némely arcátlan rendező bámulatos rafinériával telepitett "fű alatti" ellenőrzőpontjaival beleköp némely talpig becsületes "teljesítőjelölt" levesébe, s bizony arra az elképesztő elvetemültségre is volt példa, hogy a "megbukott" tag nem kapta meg a neki úgymond JÁRÓ kitűzőt, s ennek az emberellenes magatartásnak éppen ideje véget vetni! Szerencsére ez másoknak is feltűnhetett és többen leírták azt, ami az én véleményem is, hogy egy teljesítménytúra azért teljesítménytúra, hogy AZT a túrát csinálja meg az ember, ne egy saját maga kreáltat! Hisz AZÉRT a túráért kap ANNAK a túrának a rendezőségétől pl. egy emléklapot.

Én nem ellenzem, hogy valaki másfele menjen, mint a kijelölt út, de az az ember kizárólag saját magától várhat el igazolást a saját maga tervezte és teljesített túráról! Hisz pl. ha valaki a BEAC Maxin, a Julianus kilátótól nem a kijelölt úton megy le a kompig, hanem arra hivatkozva, hogy lekésné azt, leszalad Nagymarosra hátúlról, az nem a BEAC Maxit teljesítette! Aki kihagyja a Kinizsin Kopasz-hegyet, az sem a Kinizsin ment végig! Az megcsinálta mondjuk a Kispista Minit, vagy a Nagyjóska 99-et, de nem a fent nevezett csemegéket. Elhiszem, hogy zavaró az, ha egy ilyen közönséges csalás után vissza kell menni az ellenőrzőpontra! Frusztrálhatja az embert! De a többieket, akik igazán végigszenvedik a kritikus helyeket, az frusztrálja igazán, ha a célban vigyorgó arccal látják a jelvényt átvenni azt a valakit, akiről tudván tudott a csalás ténye!

Ezért én csak üdvözölni tudom minden rendezőségnek azt a törekvését, hogy sok ellenőrzőpontot telepítenek, főleg a kritikus helyekre, s ezt nem csak a fentiek miatt, hanem azért is, mert főleg egy hosszabb távon nem árt, ha egy kicsit jobban vigyáznak a résztvevőkre is!

Dr. Torday László, Toronto



A RENDEZŐK ÍRJÁK

Tortúra

A "Tortúra 65" 1996. december 21-én szombaton tartotta a főpróbáját. Nem tudom leírni, hogy milyen szép idő volt, s életem legszebb túrájaként tartom számon. A 6 órás "sötétben" menés során összesen 20 percet kellet használni lámpát. Az egri csapattal már szervezzük a nyári Tortúra 65-öt, célunk az, hogy a túra Magyarország egyik legjobban szervezett és legnépszerűbb túrája legyen, ezért fantasztikus szervezőcsoport tartja az üléseit már.

A Tortúra 65 Szentiván-éj céljában a résztevőknek és esetleges kísérőik számára szentiván-éjszakai ünnepséget rendezünk tábortűzzel, svéd "midsommernikt" hangulattal.

Czégé Zoltán


Csavargás a megyeszélen

A túra az eredeti kiírásnak megfelelően került lebonyolításra. A ködös időjárás és jégkérges utak nehezebbé tették a túrát, mint amilyennek a rendezők tervezték.

Az indítás a Városi Sportcsarnokbsn (VS) 7:30 - 9:30 között volt, de nem utasítottuk el a Pécsről és Csömörről 10 óra után érkezőket sem. A túrán három kategóriában 12 egyesületből 40 induló volt.

A legkésőbb induló túrázó 17 óra 40 perckor érkezett vissza a célba.

"Megyeszélen 31 km"

A túratávnak azért választottuk a 31 km-t, mert a Dunai Finomitóban 31 éve működik a természetbarát szakosztály.Az indulók száma: 10 egyesületből 19 fő.

A túrát minden induló teljesítette és megkapta az elismerő emléklapot. Különdíjban részesült az elsőnek beérkező túrázó férfi: Czékli Béla (Budapest), nő: Németh Istvánné (Budapest).

A Városi Szabadidőközpont által a legidősebb teljesítő részére adományozott tiszteletdíjat a székesfehérvári Lakos Imréné kapta. A túrát teljesítették a fentiek rnellett:

Pergel Antal (Érd), Krivácska László (Százhalombatta), Nagy Lajos, Kakas Zsuzsa, Krisztián Gabriella (Székesfehér-vár), Babirák Balázs (Gárdony), Hevér Éva, Hevér Gábor, Németh István, Árvai István, Koleszár János, Fekete Istvánné (Budapest), id. Sipos István, ifj. Sipos István, Tengelics Márton (Csömör), Weiszmüller István (Pécs).

"Megyeszélen 21 km"

Indulók száma: 3 egyesületből 19 fő. A túrát minden induló teljesítette és megkapta az elismerő emléklapot. Különdíjban részesült az elsőnek beérkező túrázó férfi: Sefcsik Zsolt (DERT SE), nő: Sefcsik Zsoltné (DERT SE). A Városi Szabadidőközpont által a legfiatalabb teljesítő részére adományozott tiszteletdíjat, a 6 éves százhalombattai Gyenes Julcsi kapta.

A 21 km-es gyalogtúrát teljesítették a fentiek mellett: Filóczi György, Fodor Barnabás, Gyenesné Kajtor Éva, Gyenes István, Gyenes Ádám, Kutasi Zsuzsanna, dr. Olár Péter, Szabó Zsolt, Szendefi József, Zelenák Erzsébet (Dunai Finomító). Sefcsik Gergely, Pogács Ilona, Bormann Melánia, Varga Krisztián, Császár Endre, Császár Botond (1026. sz. Szent László cserkészcsapat)

"Megyeszélen 31 km" kerékpárral

Indulók száma: 1 egyesülethől 2 fő. A túrát minden induló teljesítette és megkapta az elismerő emléklapot. Különdíjban részesült mindkét 15 éves túrázó a nem mindennapi teljesítményért. Gazsi István, Varga Gábor a 1026. sz. Szent László cserkészcsapat tagjai.

A teljesítménytúrázók elismeréssel nyilatkoztak a pálya pontos kitűzéséről és a jó rendezésről. Külön dicsérték azt a szolgáltatást, amit Simonpusztán kaptak. Nagyon örültek annak, hogy megtekinthették itt a bivalyokat, szürke marhát, és az egyéb állatokat. A Simon farm megközelítőleg a túra felezőpontjában volt. Igen jólesett a résztvevőknek a tea, a zsíros kenyér és az udvarias idegenvezetés.

Terveink szerint találkozhatunk 1998 januárjának 3. szombatján a "Megyeszélen 32 km-es" teljesítménytúrán.

Georgiades Gábor


Az Országos Kéktúra bélyegzőhelyei - lásd külön cikkben.


A túrák statisztikája

LeFaGySz 40 238 226
LeFaGySz 30 71 69
LeFaGySz 15 39 34
Téli Mecsek 30 142 135
A megyeszélen 31 km 19 19
A megyeszélen 21 km 19 19
A megyeszélen 31 km ker. 2 2
Téli teljesítménytúra 101 93
Merzse 30 éj. 130 n. a.
Romhányi csata 40 58 58
Téli Mátra 44 363 292
Téli Mátra 34 204 181
Téli Mátra 28 170 101
Téli Mátra 18 188 133
Ecskend 30 kb. 100 n. a.
Börzsönyi éjszakai kb. 120 n. a.
Budai Trapp 272 259
LeFaGySz 55 össz. 82 41
LeFaGySz 45   14



HÍREK

Időpont változás!

A TTT februártól összejöveteleit keddenként 18 és 21 óra között tartja a megszokott helyszínen (Budapest III. ker. Mókus u. 1-3.). Mindenkit szeretettel várunk.


Új túramozgalom Nógrád megyében.
A Karancs-Medves csúcsai

A Salgótarjánt körbevevő vulkáni vidék számos ismert és kevésbé látogatott csúcsainak felkeresését szeretnénk az érdeklődők figyelmébe ajánlani túramozgalmunkkal. A teljesítéshez a Karancs és a Medves vidékének 12 magaslatát kell felkeresni, s a csúcsokon elhelyezett táblán található azonosító jelet kell az igazolófüzet megfelelő helyére berajzolni. A csúcsokról rövid ismertetőt is tartalmazó igazoló füzet 100 Ft-ért beszerezhető a Nógrád Megyei Természetbarát Bizottságtól csütörtöki napokon 16.00-17.30-ig a Sporthivatal székházában, vagy megrendelhető a bizottság címén vagy telefonszámán. A teljesítést követően a füzetet a bizottság címére kell visszajuttatni (a befizetést igazoló csekkel, vagy annak fénymásolatával), melyet a kitűzővel együtt visszajuttatunk tulajdonosának. A teljesítés nincs időhöz és életkorhoz kötve. Gyalogosan és kerékpárral is teljesíthető. A minden év április utolsó szombatján megrendezésre kerülő Karancs-Medves 35 és 50 km-es teljesítménytúra alkalmával rövid kitérővel több csúcsot is felkeresehetünk.

Jó túrázást, kellemes időtöltést kíván a

Nógrád Megyei Természetbarát Bizottság


Teljesítménytúrák új időpontban

1997-ben munkanap áthelyezések történtek. Ennek értelmében április 26. és október 18. munkanap lett. Így a Karancs-Medves teljesítménytúra április 27-én, a Kelet-Bakony teljesítménytúra május 2-án kerül megrendezésre. A Kiscell teljesítménytúra az eredeti időpontban lesz megrendezve. A többi ezeken a napokon rendezendő túra időpontja is változhat!



"Csodálatos férfiak" túlélőverseny

Melyik egészséges gondolkodású férfi ne vágyódna egy, a szó eredeti értelmében vett NAGY KALAND-ra? Egy ilyenre, egy igazi férfias erőpróbára nyílik lehetőség 1997. augusztus 19-20-án Szolnokon megrendezésre kerülő túlélőversenyen, aminek rendezője a Szolnok Városi Sportcentrum és a Kamikaze Team (Szolnok). Információ: Szolnok Városi Sportcentrum, 5001 Szolnok, Pf.: 163. vagy http://www.externet.hu/kaland


Rejtvény

Rejtvény

Vízszintes: 1. Hosszú távú, csiga-bigás teljesítménytúra 10. Ha nézed a TV-t, általában ezt látod benne 14. "Sajtjáról híres város" 15. Fokozatosan közelít, matematikai számítással 16. Menyasszony 17. Kis vízfolyás, ami gyakran nagy is lehet 18. "Ezen" szaporodnak a "bacik" 19. Nyári, lapos teljesítménytúra, ahol sok finomsággal etetnek 22. "A" bútorok huzata 24. Korszak (latinul) 25. Indiai férfinév (Rasid) 27. Levegő, görög szóval 30. Megfedd, vagy görög betű 31. A múltidő jele 32. Kedvel 35. Augusztus végi teljesítménytúra, ahol IVV-zni is lehet 37. Bélkukacos sivatagi hajók 41. 1995. év teljesítménytúrázójának névbetűi 42. Japán játék visszafelé 43. Súrolószer márka 44. Az "az" párja 45. Kezdi visszanyerni az eszméletét 46. Rozspálinka 48. Ujjatlan ruhadarab 49. Sejtjeink építőköve 50. ...-másik 51. Híres magyar turista volt. Nevét egy Baráti Társaság és egy teljesítménytúra is viseli.

Függőleges: 1. Pillangót gyűjt (két szó) 2. Miskolcról ismertté vált rock együttes, betű hiánnyal 3. A legnehezebb, a legtöbb szintes, megszűnt teljesítménytúra 4. Az "eme" párja 5. Ázsiai, egyűléses, ember húzta taxi 6. Követségi tisztviselő, a végén ékezethiánnyal 7. Őszi teljesítménytúra a Dunántúlon, egy nagy magyarról elnevezve 8. Millecentenáriumi, leghosszbb teljesítménytúránk 9. Összecsomagolható, turistaháza 10. Mindennek kezdete, visszafelé tetőfedő lemez 11. Modern képzőművész (Salvador) 12. Ellenértéke 13. A Mátrabérc előfutára a Dunazugban 20. "Dödöllés" teljesítménytúra májusban 21. Idős 23. Fejlődési irányzat 26. Nem ott 28. A határozott emberek tulajdonsága 29. Részvénytársaság 33. "Láb nélküli", szigetvári hős 34. Egy-egy túra után ettől ragadunk, egyébként zöldség 36. Szecsuán egynemű betűi 38. Német szó 39. Recept 40. A hét második napja 43. Aki párja, visszafelé pedig imádság röviden 44. Nem mögé 47. Fordított japán öv 50. Maga fejreállva!

A megfejtés: Telkibányához közeli hely a Zemplénben, ahol hazánk legszebb mézopáljai gyűjthetők. (lásd a számozott négyzetekben). A megfejtéseket április 11-ig a TTT címére kérjük beküldeni. A helyes megfejtők közül 4 fő ingyenesen indulhat a TTT által rendezett valamelyik teljesítménytúrán. A sorsolást április 15-ei klubnapunkon tartjuk.

A rejtvényt készítette: Papp Andrea és Horváth Zoltán /Szolnok/



A SZERZŐK FIGYELMÉBE!

A Százlábú szerkesztői szeretnék, ha ugyanúgy, mint eddig, minden beérkezett kéziratot - lehetőleg változtatás nélkül - közölhetnének, akkor is, ha nem mindenben értenek egyet annak tartamával. Más kérdés a stílus, amely mindig a szerzőt jellemzi, de azért kérünk mindenkit, hogy fogalmazáskor ügyeljen arra, hogy ne minősítsen másokat, véleményt mondjon, ne ítéletet. A jövőben a szövegek módosítását ennek szellemében kérni fogjuk a szerzőktől, hogy a felesleges konfliktusokat elkerüljük.


A Teljesítménytúrázók Társasága tájékoztatója
Kiadja: a Társaság Elnöksége
1032 Budapest, Kiscelli u. 16. IX/54.
Telefon: 290-9661, 388-2826, 177-6433
Felelős kiadó, szerkesztette: Sztancsik György
(A Web változatot készitette: Szabó Zoltán)
Megjelenik alkalmanként


Természetjáró folyóiratok
A Teljesítménytúrázók Társasága honlapja