Loucení 112 km - 4600 m szinttel, sikeresen teljesítve 21 óra 37 perc alatt.
Immár ötödjére veszek részt a Loucení túra hosszú távján. Minden évben változtatják az útvonalat, ami azért jó, mert új részeket ismerhet meg az ember. A tavalyi útvonalból mindössze kb 20% volt ugyanaz.
Korai indulást preferáltunk Tatabányáról. A vonatpótló autóbusz gond nélkül megérkezett, így már várt minket Feri és Mariann. Orsinak és Évinek ez lesz az első cseh százasa, szerintem igazán jót választottak.
Kifejezetten hamar megérkeztünk Ústi nad Labembe, ahol még egyéb program miatt nem lehetett bemenni a tornaterembe. Volt még legalább 2 óránk a nyitásig, így mindenki szabad programot választott. Visszaérkezvén szépen jövögettek külföldi ismerőseim, és Márk, utána pedig nem sokkal Bálint is megérkezett. Idő még mindig rengeteg volt, így Márkkal egy helyi csapolttal és egy adag virslivel ütjük el az időt.
Később benevezünk, aztán megvesszük a vonatjegyet Benesov nad Ploucnicíbe. Ugyanazzal a vonattal megyünk mint tavaly mentem, a rajt is ugyanott van, de kapásból másfele indultunk most a túrán. Jó hideg van, negyed óra várakozás után 22:10-kor Olaf nekiindítja a 93 vállalkozó szellemű túrázót/futót.
Erősebb tempót veszek fel kapásból az elején, 3 km-t rendesen megfutok. Első pontunk egy várrom tetejénél volt, majd leérvén egy faluba egyből tájná kontrola következik (titkos ellenőrzőpont). Ezzel az összes titkos le is lett tudva mint kiderült később :) Szolidabb emelkedőn gyalogolok tempósan, az ismerős futók még így sötétben is megismernek, és mindenkinek jó utat kívánunk. A Kohout kilátó nem volt túl magas, a tetején igazolok a filccel. Kocogásra csábító terep következik, 6 km után már viszonylag szét is nyúlt a mezőny. A Zajecí vrch hegy után egy bokatörős saját jelzéses úton óvatoskodok le a szántóföld szélére, különböző tüskebokrok között. Néhány fejlámpa már a szemben levő hegytetőről világít visszafele, így látom hogy mi a következő mászás. Még pedig a Strázny vrch hegyen álló kilátó. Természetesen itt is a kilátó tetején van elhelyezve az igazolás. Utolérem régi jó ismerősömet Milant, és együtt haladunk rövid ideig jókat beszélgetve. Irgalmatlanul hideg lehet, a fű tiszta jég, ráadásul köd is van, ami nem könnyíti meg a tájékozódást. Szerencsére mivel mozgásban vagyunk, a hidegből nem sokat érzünk.
Velka Javorská település után egy hosszabb aszfaltos rész következik, nem vagyok rest végigfutni. Az első élő ellenőrzőpont 18 km-nél van. Kenyerek, sós-édes, gyümölcs, kóla, kofola, stb.. Be is habzsolok szépen, de gyorsan haladok tovább, mert a pont nyílt terepen volt, és hamar elkezdtem vacogni.
Egy vízesés következik, a Bobrí vodopady. Filces igazolás pipa, majd jön a túra legtechnikásabb része. Itthon nézve a térkép is piros felkiáltójelet jelzett, amihez sok jó reményt nem fűztem. Meg is kaptam, egy patakmederben kellett haladni. Rengeteg kidőlt fa, óriási sár, na és maga a patak nehezítette dolgomat. Az utolsó átkelés igazán technikásra sikeredett, de megúsztam végül beázás nélkül, ügyesen sikerült átegyensúlyozni magam a köveken.
Elérem a Z- jelzést, de sok pihenő nem volt, mert saját jelzéses úton mászhattam fel megint a jókora sártengeren a Starosti 551 m-es csúcsára. Na és innen jött az a rész, ha nincs ott előttem Michaela, egy másik hölgy, és egy srác, akkor valószínű még mindig ott kóvályognék. Ugyanis egy hatalmas réten kellett haladni legalább fél órán keresztül. A köd akkora volt hogy szó szerint semmit nem láttunk. Szalagok ki voltak téve hébe-hóba, de azt csak akkor láttuk meg mire pontosan odaértünk. Elágazás persze volt dögivel, így most a többiek GPS-ére hagyatkoztam, akik amúgy még így is keveregtek vele. Nagy nehezen letudtuk ezt a részt. Nem éreztem túlságosan magam biztonságban a saját jelzéses részen, így egy kicsit még "potyáztam" rajtuk, de a tempóval nem volt gond, egyedül sem mentem volna jobban.
Amúgy innen már az erdőben jól játszottak a jelek, de valahogyan alapból jobban is éreztem magam velük, nem akartam meglépni. Hamarosan rácsodálkozok a mauzóleumra amire tavalyról már emlékszem, de akkora köd volt hogy szó szerint neki futottunk most majdnem. A következő hegy, ami 37 km-nél volt, túránk legmagasabb pontja volt, a maga 726 méterével. Ez pedig a Sedlo nevű hegy, amire a Z- jelzés kegyelmet nem ismerően kapaszkodott fel. Tavaly itt készült rólam az a kép, mint ha felhők fölött állnék, most fordítva, a felhők állnak fölöttem.
Michaela közben elszaladt, a másik hölgyet meg a srácot most én hagyom el, így egyedül folytatom utam. No, és a Sedlo utáni dög meredek lefelén történt valami a térdemmel, ami utána egyre jobban fájt folyamatosan, és a mai napig így van :( A probléma az volt hogy az út csúszott, sáros volt, a cipő tapadása egyenlő a nullával, így minden lépés duplán/triplán megerőltető volt, ami igazából az egész túrán így volt. Soha nem akart eljönni ennek a Sedlonak az alja.. Az éltetett, hogy 2 km múlva ismét frissítőpont. 39 km-nél, szintén nyílt részen, egy turista pihenőnél vártak pontőreink. Itt azért már kicsit le kellett ülnöm, a kínálat szintén elsőosztályú volt. Kereken reggel 5 óra volt, de még koromsötét, és rémisztő köd.. A hölggyel, és a sráccal indulunk tovább akikkel haladtam még ez előtt, de kapásból rossz fele indulunk, így 8 perc múlva ugyanott vagyunk. Sebaj, rengeteg idő van.. Elérvén a Z- jelzést végre ismét ismerős rész a tavalyiról, illetve később a régi Loucení túrákról égett bele örökre az agyamba a Trojhora környéke. El is hagyom a többieket, a jelzések jók, gond nélkül haladok belekocogva, de sajnos a jobb térdemet egyre jobban éreztem. A Kalich várromhoz felérvén végre elrakhattam a lámpát, nagyon vártam már ezt a pillanatot. 46 km-t kellett hozzá megtenni.
A kedvem is klasszisokkal jobb lett, utol is érek egy futót a S- jelzésen. Na és most következett a túra "mumusa", a 451 m-es Trojhora hegy csúcsára felmászni. Elsőre nem hangzik nehéznek, de aki ott volt, tudja :) Nagyon örülök hogy ezt a részt már lámpa nélkül tettem meg. A filces pont szó szerint a hegy legtetején volt. Sziklamászás, majd az első kis puklit elérve egyensúlyozás a szakadék felett, utána pedig imádkozás a túlélésért. Páran nem is mertek fölmenni a tetejére, inkább bevállalták az 1 óra "penalizace" (büntetés)-t a végén. Visszafele sem volt leányálom, egy futó előttem éppen remegő lábakkal küzdött, sikerült valahogy kielőznöm.
Leérvén az aljára gyorsan meghúzom üdítőmet, és megjutalmazom magam egy Sport szelettel.
Amilyen izgalmas volt ez a szakasz, olyan álmosító rész következett ez után a S- jelzésen. A Dlouhy vrch hegyhez emelkedek fölfele egy széles dózerúton. Nem volt meredek, de örökké valóság volt mire a turista táblához értem. Végre felérvén viszont kellemes kocogásra csábító út következett. Éltem is a lehetőséggel, a fájdalom viszont nem engedte az erősebb tempót. Kisebb kanyargások után a Mentaurov nevű üdülőövezethez érkeztem (nekem erről valamiért mindig a kentaur ugrott be), ahol már 60 km-nél jártam. Végre egy zárt házikóban volt a frissítés. Huhúú, palacsinták. Rá is járok négyszer, majd meleg levest készítenek nekem, mellette millió egy snack, gyümölcs. Már-már zavarbaejtő volt ez a sok mennyei.
El is időzök itt picit, jól esik minden porcikámnak a pihenés. Egyszer viszont minden jónak vége, irány kifele. A Hradiste hegyet mászom hamar, tele gyomorral, de a felfelék nem nyírbálják a térdemet, így ez most jól is esik. Ellentétben a lefelével.. Hlinná település után utolérem Ivanát, aki most az 58 km-es távon indult, de örülök neki, rég találkoztunk. A Varhost kilátó alatti elágazáshoz érek, de még mielőtt meghódítom, egy 7 km-es kitérő vár rám.
A fura nevű Sebuzín településre érek, majd rövid távosokat érek utol ismét akik szurkolnak, jól esik. Bitang erős mászás jön a Z- jelzésen, a Lenoch csúcsára. Az oda-visszán jön szembe Marek. Tudtam hogy utolér, de ez még jóval később történt meg. Végre a Varhost 638 m-en álló kilátója következett, a filc mondanom sem kell, a legtetején. Borús, ködös, depis az idő.. A S- jelzésen próbálok kocogni érdekes mozgással lefele, az út egyre ismerősebb, és beugrik hogy idén nyáron Márkkal voltunk errefele egy 100-ason. A Rytina völgy is benne volt a K-en, most szerencsére lefele kell menni, végig is kocogom.
75 km-hez érkezek, Jan Sedlák a pontőr, aki a fentebb írt 100-as főszervezője volt. Rövidebb távosok pihennek itt. Az ellátás ismét szuper, virslit vehetek, amennyit csak akarok. Így is tettem, mellette pedig kofolával öblítettem le, na és vittem még jó pár csokit és édességet a további szakaszra.
Marek megérkezik, nem sokat frissít, tovább is áll, de percekkel volt csak végig előttem ahogy néztem utólag az adatokat. Rémesen hosszú emelkedő következik megint, most saját jelzésen. Nem meredek, csak piszok hosszú, mint az a S- a Dlouhy vrch-re volt.. Beleérek a Z-be, na ez megint ismerős tavalyról. Nagyon odafigyelős, a csúszós falevelek alatt rengeteg szikla bújik meg. Így a lefele is már csak óvatosan megy. Brná településre leérve a kód ugyanott mint tavaly, majd innentől rövid szakaszon a Z-tanösvényen már igen ismerős rész következik. Hosszú, meredek, emelkedős. Tudom hol a vége, de az út mindig újabb kanyart tesz, mintha az űrbe mennék. Ettől függetlenül próbálom a szépséget látni benne, mert bizony nagyon szuper helyeken járok ám. Felérvén a P-S-Z- jelzések elágazójába gyakorlatilag pár száz méterre lenne az Ostry vrch csúcsa, de nem, nekem egy 17 km-es kitérőt kell tenni hogy egyszer oda is megérkezzek. Meglelem a filces igazolást, majd borzasztóan elkezdtem fázni. Elő is veszem a kesztyűt, és a csősálat. Nem is kellett sokat várni, az eső is rákezd. A P- jelzés pedig csak vontatottan emelkedik a soha véget nem érő végtelenbe. 90 km-nél jártam. Itt elkapott egy eléggé dühös érzés. Hideg van, köd van, sár van, az eső is rákezdett. Célban akarok lenni, abba akarom hagyni!! Aztán felsejlett az hogy van gumicukrom. A lefagyott kezem miatt alig bírtam kibontani, amikor meg sikerült, az egész a földre esett. Hú de elegem van.. Persze fölvettem, beraktam a zsebembe és onnan majszolgattam. Kicsit enyhített dühömön hogy közben Martint Cakrt-t utolértem, és pár szót dumcsiztunk angolul. Egy sípályán kapaszkodunk fel a már tavaly is szuper frissítőként szolgáló síházhoz, de ahogy akkor is, most is előtte a tőle 100 m-re levő kilátóba kell először felmászni a filcért. Ez megtörtént, majd végre a síházban kapok szuper levest a pontőröktől. Ez a pihenő most nagyon kell nekem. 92 km-nél járok, több élő pont már nem lesz, így bedobom a gyomromba energiaitalomat is a leves után.
Jó 20 perc pihenő után ismét ki a hidegbe. Fogvacogás, de a lejtőn tudok kocogni, így sikerül hamarosan elég hőt termelnem. 2 km még ugyanaz az út mint tavalyról csak lefele, majd a S- jelzésen most balra fordulok Brezí településre. A K- jelzés hamar megvan, hosszú szántóföldes rész következik, és bizony hamarosan újra lámpát kell kapcsolni.. Örülök hogy nem kell sötétben itt szarakodni a szántóföldön, ezt a részt még le tudom lámpa nélkül.
A Budovsky vízeséshez horribilisen csúszós lefele visz sártengeren át. Az alját elérve lámpa bekapcs, 14 km vár még rám így. Ugyanitt kellett visszajönni is. A cipőm talpa nem volt benne igazán partner, de valahogy visszaküzdöttem magam a K- jelzésre. Lekocogok az Elba folyó partjára, majd sokat nem élvezhetek belőle, mert a S- jelzés tudtomra adja hogy megint emelkedő következik, kidőlt fákon, és persze az elmaradhatatlan sártengeren át.
Egy ismeretlen srác jön mögöttem. Kojetice településen valahol jobbra felment a S- nem láttuk, de szerencsére időben nézem meg a térképemet, és kisebb kitérővel, de visszatalálunk rá. A P3 jelzésen másszuk meg végre azt az Ostry vrch-t, aminél 17 km-el ezelőtt szinte ott voltunk. Oda-vissza szakasz kicsit, szembe jön Marek és Milos, nincsenek előttünk csak pár perccel.
Felérünk, és nagy örömmel konstatáljuk hogy vége a szinteknek, a koma ki is fakad örömében :) Visszaóvatoskodunk az elágazásba, közben Martin és Ondrej érkezik a hegyre, akik később ott is hagynak minket, igen erős a futókedvük még, irigylem őket, de már közel a cél úgyis.
Megleljük utolsó pontunkat a K35-öt is. Innen ismét a tavalyi úton haladunk az immár Ústi nad Labemhez tartozó Strekov várához. Eszembe jut ahogy tavaly Milos szó szerint elsprintelt itt örömében, most pár perccel előttem gyalogolgat valahol.
A P- jelzésen még az én futókám is feléled picit, és szegény srác panaszkodik mögöttem hogy sajnos már nem tud futni. Nem vagyok senkivel összekötve, én haladok tovább. A vár után a vasútállomás következett, majd innen már végig aszfalt. Áthaladok az Elba folyó feletti hídon, és utána alig 1 km múlva beérkezek a célba.
Ez küzdős menet volt, rendesen elfáradtam. A célban természetesen aranybánya ellátás volt, kicsit bekajálva, majd már beérkezett ismerőseimmel jókat dumálva kb 1 óra múlva eldőlök, mint akit technikaival K.O.-ztak. A különbség az hogy most én nyertem, a küldetés ismét teljesítve :) Csak a jobb térd, holnap meg már Iszinik.... |
