Kék Balaton 110 (113 km - 3140 m szinttel) sikeresen teljesítve 24 óra 05 perc alatt.
Mit csinál az átlagos ember, amikor 35 fok van egy szép nyári napon?
A: Tengerparton pihenget, koktélokat szürcsölve
B. A Balatonnál strandol egy hatalmasat, lehetőleg megkeresve a legárnyasabb területet amikor nem éppen a tóban van.
C: 113 km-t menetel egyhuzamban.
Nem sok ember jelölte be a "C" választ a szombat reggeli napon, de végül én is ezt jelöltem meg. Szuper logisztikával érkeztünk le Krisztával, és barátaival Badacsonylábdihegyre. Ismerősöket köszöngetve indulunk neki 8:05-kor ennek a kemény túrának. Igazából nem lenne abszolút nehéz a paraméterei alapján, de az időjárás sokszor komoly befolyásoló tényező (lásd Kazinczy 200).
Szóval nekiduráltuk magunkat Krisztával az eleinte kicsit foghíjas szalagozáson. Badacsony előtt szerencsére észrevettem az itinerben hogy a szokásos pecsételős pontok mellett igazolni kell a Balatoni Kéktúra pecsétjeivel is. Elég nehezen lehetett elsőre látni ezt, így sokan ki is hagytak jópárat. Szerencsére nekem végig kezemben volt az itiner, és figyelmem egy pillanatig sem lankadhatott. A badacsonyi igazolás után komoly emelkedő vitt fel a Kisfaludy-kilátóhoz, ahol Andráséktól kaptunk pecsétet. Lefele belekocogunk óvatosan, de mivel hőségriadó van, ezért kötelező pihenőt írunk elő a túra 8.km-énél a Sörpatika nevű egységbe. Betolok egy jó korsóval, majd előzzük vissza az előtte megelőzött túratársakat. Magyarázkodok, nem eltévedtünk, csak frissítettünk. Az Örsi-hegy emelkedője könnyen megy, megváltás az erdei etap. Innen megint kis óvatos kocogás lefele, Pamela és barátnője társaságának örülünk meg rövid ideig.
A Csönge-hegyi kilátó előtt már hosszú nyílt rész vár ránk, na meg egy elhullott őzike tetem, ami intenzíven megmozgatja érzékszerveinket. Szó szerint mindenki rárabol a Salföld szélén álló közkútra. Nagyon hosszú aszfaltos szakasz következik, közben Kékkútnál, 19 km-nél vár minket egy szuper jó frissítőpont. Különféle kenyerek, szalonna, uborka, és ízesített ásványvizek várják az összegyűlt túrázókat. Vagyunk bizony jó sokan, mindenkinek jól esik egy kis pihenés már. Energiaraktárainkat feltöltve folytatjuk az aszfaltgyilkolást Krisztával. 3 titkos ellenőrzőpontot jelöl az itiner, biztos voltam benne hogy az egyik a kővágóörsi kőtengernél lesz, így intenzíven figyeltem a terepet, és sejtésem beigazolódott, meg is van az első. Túlélő etap következik, Köveskálig végig nyílt részen haladunk. A nap már a tetőfokára hág, nagyon okosan kell frissíteni, persze a sapka a fejemen volt. Köveskálra érve egy bónt kapunk, amit én egy dobozos sörre, és egy csokira váltok be. Féltem hogy nehogy fejen vágjon a sör, de annyira jól esett a jéghideg nedű, hogy ezt is megkockáztattam. A kinti csapnál még feltöltjük vízkészleteinket, majd irány tovább Monoszló fele. Kriszta óvatosan jön, kicsit féltettem, mert még az elején vagyunk, de aztán kiderült hogy csak tartalék lángon égett, aminek utólag azért persze megörültem. Monoszló után a Hegyestű bejárata következett. Vettünk egy jéghideg ice-teát, és leültünk a padra. Mindig az járt a fejembe hogy valahogy éljük túl ezt a nappali etapot, éjjel már jobb lesz remélhetőleg. Ennyire már nem is tudom mikor izzadtam túrán utoljára.. Tagyonnál utolér Helga, picit dumcsizunk, majd elválunk, mert célzottan kinéztem
Szentantalfán a Rock Coffee-t, ami a régi Kék Balaton túrákon volt a frissítő finom virslivel. Ez által kicsit belepakolunk a távba, ráadásul szomorúan látom hogy az egység bezárt végleg. Kiérünk a főútra, ott egy benzinkút. Bevetjük magunkat, és jéghideg mentes áfonyás sört véve ülünk ki a padra kicsit megpihenni. Jól van, mégsem volt felesleges a kitérő. Ez után visszatérünk az eredeti úthoz, kb + 2 km-be fájt ez, de egyáltalán nem zavar, nem eltévedés volt. Ismét elmegyünk a már megelőzött túratársak mellett, megint magyarázkodok :) Andrással és Nórával előzgetjük egymást, attól aztán nem félek hogy ők nem csinálnák meg a túrát. A Halom-hegyre fölfele pár megzuhant ismerős pihen az út mellett, de aztán később új erőre kaptak ismét. A csúcson Ildi és Csaba pontőrködtek, és elhalmoztak minket mindenféle finomsággal. Dinnye, sütemények, sós, édes, gumicukor, és jéghideg víz volt. Borzasztóan jól esett itt megpihenni, jó sokan össze is gyűltünk, senkinek nem akaródzott hirtelen csak úgy tovább menni. Aztán végül mi álltunk fel elsőként, mert még "csak" 42 km-nél jártunk, és haladni kellett..
A Zádorvár előtt a Hideg-hegy tetején megláttunk egy szuperül odatelepített kis helyet. Hét Kenyér Ökofarm Zarándokpékség & Vendégház. Jegyezzétek meg ezt a helyet! Gondoltuk beülünk. Ittam egy csalános-zsályás házi szörpöt. Utána mentünk fizetni, a kedves hölgy kérdezősködött honnan-hova tartunk, és amikor mondtam mennyinél járunk, és még mi vár ránk, teljesen ledöbbent. Ez után közölte hogy kedves egészségünkre, nem fogadta el a pénzt tőlünk. Cserébe kértem egy névjegykártyát, és megígértem hogy mindenkinek ajánlom őket. Nem csak az iszonyú finom szörp miatt, hanem mert a panoráma is mesebeli volt a Balcsira. Jókedvvel haladunk tovább, szerencsére a nap is már lejjebb költözött. A Zádorvárnál a turistaút közepére verték a sátrakat, aki itt éjjel járt remélem nem esett be a sátorba, de ha szerencséje volt, akkor igen.. :) A várnál zoknit kellett cserélnem, mert már égett nagyon a talpam, és a bal kis lábujjamnál egy hólyag is elkezdte éreztetni magát. A Zádor-kútnál ismét jéghideg folyadékot vételezünk, majd immár sokadjára is előzgetjük egymást Attilával és Lacival.
A Cseri-kastélynál nem hagyjuk ki a kék pecsétet, de onnan 300 m-re írja az itiner a Nagy-Gellát, amit előre tudtam hogy több lesz, de legalább a parkolónál volt lent a pont. Vikinek és Balázsnak örülök meg, ők szolgáltatják itt a finomságokat. A házi sütemény ismét hatalmas sikert arat nálam. Elfelezünk egy gyümölcsös sört Krisztával, majd a Gella csúcsot megmászva hosszabb aszfaltos lefele következik. Végigkocogjuk, sokkal jobb ebből az irányból menni mint visszafele. Az Evetes-völgybe Verával kiegészülve kerülgetjük a kidőlt fákat, és örömködök hogy még ezt a részt lámpa nélkül abszolváljuk éppen. Krisztának már délelőtt felhívtam a figyelmét a Balatoni Óriás Fekete Pókokra :) A Balaton-felvidéken, illetve a Zalai-dombságban ha éjszaka jó az idő, óriási rettenet pókok szoktak megjelenni már késő délután, riogatni az arra alkalmas túrázó prédákat. Sajnos megint igazam lett, és gigantikus egyedeket vélek felfedezni hatalmas pókhálóval. Szerencsére nem kapunk egyet sem telibe, máskülönben zengene az erdő tőlem :) Kiérünk az Evetes-völgyből, és megörülök, mert tudom hogy Balatonfüredig végig nyílt rész lesz, ezáltal titkon bízom benne hogy lámpa nélkül elérünk a 66 km-es frissítőponthoz. Kriszta is kifejezetten élénk lesz, és kocogunk még a síkon is. "Nyugtával dicsérd a napot". Sikerült, elértünk Füredre, kb 10 percen múlt, de nem kellett lámpa. Megleljük a kéktúra pecsétet, és utána 400 m-re a Léna Borozót. Hideg gyümölcsleves vár ránk, és rizseshús, illetve egy ezer forintos bónt is beváltok kólára és egy üveg vízre. Ez az ellenőrzőpont nagyon megnyugtatott. Egyáltalán nem izgultam, csak kanalaztam, és fejben felkészültem az éjszakai etapra. Sajnos a vízhólyag már nagyon zavaró a kis lábujjamon, így már csak úgy tudok menni hogy kiiktatom a kis lábujjat a további csatából, ez által a bal lábammal kifejezetten befele terhelek minden lépésnél. Persze elfelejtettem elhozni a kisollót meg a leukoplastot.. Feltápászkodunk, Krisztát felkészítem hogy most jön két combosabb emelkedő. A Tamás-hegy igazából nem olyan vészes, csak a kereszthez kell felóvatoskodni. Felérvén kicsit megállunk és gyönyörködünk Füred csodás látképében, az időközben minket utolért Attila és Laci társaságában, és még a túloldalon a siófoki óriáskereket is kiszúrtam. Lefele Erzsit és Imit érjük utol, jól esik velük kicsit dumcsizni. Innentől viszont minden idegszállal koncentrálni kell, mert jön a túra legkeményebb emelkedője a Péter-hegyre. Az eleje nagyon meredek, majd picit meredek, és a végén megforgatja benned a kést még a brutál meredekkel. Tényleg nagyon óvatosan haladok fölfele, Krisztát amúgy is meg kell várnom odafent, fölösleges keménykedni. Ettől függetlenül úgy értem fel a hegy tetőre mintha éppen magából a Balatonból jöttem volna ki, úgy szétizzadtam. Huhh, ez is meg volt. Lefele azért könnyebb, de óvatoskodunk, nehéz úgy menni hogy a kis lábujjam ne érintkezzen a talajjal. Végre síkot érünk, irány Csopak! A beépült villák lassan ipari méreteket öltenek, csak nehogy a turistaút bánja egyszer, mert a panoráma pazar. A két ugyanazon nevű Attilát, Lacit, és Gábort előzzük meg sokadjára kocogva, pedig ők csak gyalogolnak, de azt kifejezetten jó tempóban. Csopakon ismét közkutazás. Nagyon oda kell figyelni éjjel is a frissítésre, mert egyáltalán nincs hideg, és a szervezet kőkeményen elveszti a folyadékot ez által.
A Csákány-hegy tetején Orsi és kislánya pontőrködnek. Nyámi, a házi süti ismét pazar! Kávét nem kérek, nem élek vele, de viszont magába tejet elfogadok. Három pohárral iszok, bár bevallom félek az utóhatástól, de nagyon jól esik per pillanat. Szerencsére elmaradt az utóhatás. Lovas településre érkezünk. Leérünk a főútra, egyből balra fordulunk a K-en. A falu végén jövök rá hogy valami nem kóser. A Savanyúvíz forrásnál kellene lennie a pontnak, mi meg már kint vagyunk a faluból. Az időközben minket utolért Gábor néz rá a GPS-re, és bizony nem jó helyen vagyunk. Hátra arc. A főúton jobbra kellett volna menni a szalagozáson. Többen benézték ezt, van akik ki is hagyták a pontot. Hibánk sikerrel zárul, ugyanis a forrásnál frissítőpont üzemel. Ismét a nagyon finom kenyerek vannak terítéken, mellette pedig feltöltöm flakonomat levendulateával. Alsóörs következik, a kocsmánál kéktúrapecsét, le is ülünk kicsit pihenni, a hólyag már tényleg fájdogál. Krisztának is van, szintén a kislábujjánál, de becsülettel küzdünk tovább.
A Csere-hegy kilátójához valahogy sosem akar eljönni az emelkedő vége, megváltás ide felérni. Itt is kéktúra pecsét, megint van indok leülni. Indulásunkkor megjön Laci és Orsi, de mi pont megyünk tovább. Lebotorkálunk a köves lefelén, majd jön a borzasztó hosszú aszfaltos rész, Balatonalmádin keresztül. Fejben nagyon próbálok most ott lenni, ez is olyan túlélő etap. A központban pihennek Gáborék, Attiláékkal és Lacival, mi is így teszünk, és kell most egy jó 10 perc ücsörgés a padon. Megérkezik Laci, Orsi, egy ismeretlen srác, egy másik hölgy, és András, meg Nóra is. Jó sokan haladunk most együtt, kicsit kizökkent a beszélgetés. A Malom-völgyhöz egyszerre érkezünk vagy 8-an. Ismét Ildi és Csaba a pontőrök. A frissítőpontjuk elsőosztályú, és végre van kóla is. Utolsónak hagyjuk el a pontot, de a többiek a réten benéznek egy szalagot, így ismét visszaelőzzük őket. Közben hajnal lett, a fejlámpákat el lehetett tenni. Borzasztó hosszú gazos részen törünk utat, ez is idegőrlő rész. Végre kiérünk egy aszfaltos kerékpárútra. Hatalmas mezőség, nagy szerencsénkre lent van a köd, így a klíma még tökéletes. Kriszta egyszer csak gondol egyet és elkezd futni. Értem a célzást, próbáljunk meg minél többet menni amíg feljön a nap. Versenyfutás a nap elől :) Én is osztom ezen törekvést, így egészen Litérig 5 km-en át toljuk neki úgy elég emberesen. A közparknál ismét Viki és Balázs frissítőpontja állít meg minket. Olyan gyorsan frissítünk hogy még a gyümölcsös sör egy része is a pólómon landol :) Futás tovább. Varjas vendéglő, gyors kéktúra pecsét, majd jön a Mogyorós-hegy végig nyílt emelkedője.
Ez is megvan napfelkelte előtt, szuper. Kriszta egyre őrültebb gondolatokat sző, 24 óra alatt érjünk be. Matekozok, nem lehet, ahhoz majdnem 7-es átlagot kellene menni. Esélytelen, én "kirándulni" jöttem, amit már egy ideje nem így érzek :) Komotósan gyaloglunk a lábnak már egyáltalán nem jól eső huplikon Királyszentistvánig. pecsét megvan, Kriszta fut tovább. Én nem akarok, a célban tali. Aztán gyaloglásra vált, az meg nekem megy jól, így ismét utolérem. A falu után jön a hosszú szántóföld. Még épphogy lent van a köd, szuper, azt hittem ide már kánikulában érünk. Megmászunk egy dombocskát, utána kis ösvényen haladunk egy elfeledett tanösvényen szerencsére erdőben. Végül kiérünk a szántóföld szélére, na eddig bírtuk meleg nélkül, itt már bekeményített újra a nap. A "távvezeték" nevű ellenőrzőpont sosem akar eljönni.. Türelem sikeres teljesítést terem, ezt mantrázom magamnak. Persze eljön az utolsó pont is, ahonnan már csak (vagy még) 5,6 km a cél. Egyszer csak a semmiből elrohan mellettünk Kovács András. Van ott energy kérem. Gondoltuk a célban látjuk legközelebb, de aztán messzebb gyaloglásra vált. Kriszta folyamatosan az óráját nézi, és futunk. Ha picit emelkedik már akkor is.
Leérünk Pétfürdő szélére, toljuk neki keményen. Végül meglelve a célt, vasárnap reggel 8:10-re érünk be, 24:05 alatt. Belegondolván tényleg meg lett volna simán 24 óra alatt ha picit komolyabban veszem a dolgot, ami azt jelenti hogy durva tempót jöttünk az utolsó 20 km-en. Persze egyáltalán nem izgat az idő, örülök hogy ebben a brutál melegben sikerül teljesítők lehettünk, és immár 8x-os Kék Balaton teljesítő lehettem. Köszönöm Krisztának a társaságot, egyedül nagyon kemény lett volna, mondom úgy, hogy rengeteget szoktam így menni. A szervezés pedig szuper volt, Edináék nagyon összerakták a frissítéseket!! |
