Mûvészetek völgye 36 km.
Az idei évben ez volt a 2. túránk, amire sikerült eljutni végre. Mivel a közelben van, nem lehetett kérdés menni kell. Az idõ pazarnak nézett ki, a táv, és a szintek kellemesnek.
A startot hamar megtaláltuk, regisztráció, és go. Öcsém gyorsan otthagyott minket, és nekiállt a futásnak. Mint a célban megtudtam 4 óra alatt beért a célba. Nekünk ez jó 8 órába telt... De milyen 8 óra volt ez.
A start után Monostorapátit elhagyva Taliándörögd felé indultunk, át erdõn, és a munkagépek által kijárt mélysárral ellátott erdei utakon, amit vékony jég, és hóréteg takart, amik a legváratlanabb pillanatokban szakadtak be. Dörögd elõtt átmentünk egy farmon, ismerkedtünk tehenekkel, bocikkal, tyúkokkal, szerencsénkre kutya nem fogadott minket. Futni nem lett volna kedvem.
Dörögdön a kocsmánál a pontnál, csoki és egy kis beszélgetés a pontõrökkel. Ott megtudtam, hogy testvérem már elsõként csekkolt náluk bõ másfél órával elõttünk...
Dörögdöt elhagyva, a templomrom mellett elhaladva hosszú egyenes szakasz várt minket Öcsig, szél által feltorlódott hófalakkal, és ragyogó napsütéssel. A Szputnyiknál kód felírás, fotózkodás a vizsgálóállomással, és bejutottunk Öcsre. Ott gyorsan áthaladtunk, és mentünk tovább Pula felé. Öreg fák között haladt az utunk, majd Pulára érve a pulai falóval is találkoztunk. A buszfordulóban pecsét, és alma, ami igen jól esett.
Pula után ismét bevetettük magunkat az erdõbe, és a Kinizsi-forrás felé haladva szembesültünk azzal, bizony itt a tavasz. Hóvirágok ezrei, amerre a szem ellátott. A forrásnál kis pihi, szendvics, és utána fel a hegynek. A hegytetõn egy kis tévút után, amit többekkel együtt elszenvedtünk, ismét rátaláltunk a helyes útra.
Vigántpetenden a pontnál isteni zsíros hagymás kenyeret fogyasztottunk, míg mások akár lekváros kenyeret is választhattak. A tea erõt adott, amire szükségünk is volt a következõ szakaszhoz.
A szervezõk ugyanis trükkkösen a táv második feléhez rakták a nehezebb szinteket. Bár kétségtelen az is, hogy a túra leglátványosabb része is ekkor jött. A Királykõt megelõzõ szakasz, az ottani kilátás, és a lefelé vezetõ út megérte az energiát. A tetõn a pontnál csoki, és kis pihenõ. Mind a kettõ jõl jött.
Ezután Kapolcson áthaladva nekivágtunk a következõ kihívásnak a Bondoró aljának. Az ilyen helyekre mondják, hogy rétegesen emelkedik, mert az ember amikor már azt hinné, hogy felért akkor mindig akadt egy újabb felfelé menõ szakasz. A ligetes rész ami a szakaszon volt ismét feltöltött, így gond nélkül haladtunk felfelé, majd az újabb felírós pontot felírva megkezdtük az ereszkedést.
Az erdõbõl kiérve olyan látványban volt részünk, amit szerintem nehezen felejtek majd el. Magaslatról néztük a lefelé menõ nap által bevilágított tanúhegyeket, és a Hegyesd elõtti tavat úgy érte a nap, hogy mögötte szinte lebegett a hegy.
A befejezõ szakaszt még meghúztuk egy kicsit, és a célba érve átvettük a megérdemelt kitûzõt, oklevelet.
Jövõre úgy érzem vissza kell térni, jó túra volt. A jelzésekkel néha volt gond, de a színes térkép kisegített a bajból, az ellátás jó, a fontos, és nehezebb szakaszok elé idõzítve az energiát adó pontokat.
Köszönöm a túrát a szervezõknek.
|
