Vincézés-Pincézés 25
GPS-el
mért távolság: 24,7 km;
barometrikus magasságmérõvel mért összesített szintemelkedés:
730
m.
Reggel,
Székesfehérváron felvettem a két gyereket, s megcéloztuk
Csókakõt. Elég hamar oda is értünk. Feltûnõen könnyen
találtam parkolóhelyet. Gyors készülõdés, az ismerõsök
üdvözlése, s már mentünk is nevezni. Azért ez nem volt olyan
gyors. Kiderült, a gyerekek se sapkát, se kesztyût nem hoztak,
mondván elég a dzseki kapucnija. Még jó, hogy ismerem a famíliát,
így otthon bepakoltam a hátizsákba két pár tartalék kesztyût
meg három tartalék sapit. Míg én sorban álltam a nevezésnél a
két gyerek elkolbászolt egy kicsit. Megnéztem a kapott térképet,
az útvonal megegyezik a tavalyival. Egy-két fotó, s Zolival
kiegészülve már neki is vágtunk a távnak. Nem bírta tovább a
várakozást, a jeges szélben. Kényelmes tempóban kezdtük, a túra
három nagy kaptatójából az elsõt. Az idõ derült, a tavalyi
évvel ellentétben hó sincs. Ez könnyebbé tette a túrát, de
azért havasan szebb. Vidáman beszélgetve tesszük meg a várba
vezetõ bemelegítõ emelkedõt. Jól kimelegedtünk. Míg én
pecsétre vártam, Merciék elmentek földeríteni a várat.
Pecsételést követõen csatlakoztam hozzájuk, s Csuka Sanyiékkal
fölmentünk a vártoronyba. Tavaly óta, valami barbár állat
teljesen összetörte a kút üveglapját. A vár legfelsõbb
szintjén készült néhány fotó, s megkezdtük a leereszkedést.
A
jó meredek lépcsõn lementünk a Vár-völgybe, csak azért, hogy
megkezdhessük a Kató-hegyre vezetõ kaptatót. Merci és Patrik
nagyon vidáman volt, s csak a befagyott pocsolyák lassították a
haladásukat, hiszen mindegyiken be kellett törni a jeget, de nagyon
alaposan. Így nem sok túrázót tudtunk megelõzni. Persze
megkezdõdött a szokásos alkudozás is, hol iszunk teát, hol
kapnak csokit. Gyorsan lezártam a vitát, hogy az ellenõrzõ
pontnál. A zöld jelzés elérése elõtt átbújtunk két kidõlt
fa alatt. Ettõl kezdve helyenként találkoztunk a tavalyi viharok
nyomaival. Ezen a részen nem tettek annyi kárt, mint Csákvár
környékén. Hamarosan megkaptuk a pecsétet az ellenõrzõ ponton.
Rögvest kiderült az is, nem mindig kell komolyan venni, a gyerekek
óhajait. Utolsó közös túránkon Patrik jelezte, szeretné, ha a
Sport szelet helyett csoki bevonatos müzliszeletet hoznék, most
viszont inkább az elõbbinek volt keletje.
Mentünk
tovább. A Kató-hegyen vezetõ rész, egy kicsit monoton. Ajánlottam
a gyerekeknek, hogy itt levágunk egy nagy kanyart, viszont cserébe
az Ugró-völgybõl kimegyünk a Fertés-völgyön, s fönt a hegy
peremén megyünk, ahonnan szép a kilátás. Végül is nem
takarítottunk volna meg távolságot, viszont több lett volna a
szint, meg szebb is lenne. Azonnal leszavaztak. Merci közölte, nem
igazán érdeklik a sziklák. Patrik pedig azt jelezte, ha teljesen
kezdõ túrázó lenne, belemenne, de nem az, s gyanítja mit
jelentene ez a kitérõ. Ha a gyerekek nem jönnek, a következõ
útvonalat terveztem, magamnak. Kató-hegy – Németegyházi-völgy
- Kõkapu-völgy – Kaszás-völgy – kereszt a
Szentegyházi-hegyen, a Szappanos-völgy fölött - leereszkedés a
Szappanos-völgybe – Fertés-völgy – Széna-út eleje –
Fertés- és Ugró-völgy fölsõ pereme – Strázsa-hegy –
Ugró-völgy, s vissza a kiírás szerinti útvonalra. Ha valaki
szereti a szép szikla alakzatokat, akkor sokkal szebb, mint a kiírás
szerinti útvonal, viszont 4-5 km-el hosszabb, s több mint 200 m-el
szintesebb, ráadásul sok a jelzetlen szakasz, ezért térképolvasási
és tájékozódási tudást is igényel.
Merci
egy kicsit elhúzott tõlünk, Patrik pedig alkudozott, hol kapják
meg, a pizzaszeletet. Lent a Kis-nyíres-völgy és a Szappanos-völgy
elágazásánál, föltéve, hogy Merci megáll ott. A
Kis-nyíres-völgy kezdeténél ennek megfelelõen Patrik futásra
váltott, nehogy késõbbre maradjon a pizzázás. Ennek megfelelõen,
egy csomó túrázót megelõzve, bõven a völgy vége elõtt
ledolgozta a durván 100 m-es hátrányát. Mire leértem, már el is
helyezkedtek egy farakáson, s páholyból nézve a túrázókat
falták be a pizzát. Elég sok túrázó volt bizonytalan, merre
kell menni. Ha nem figyeltem oda, próbálták õket még jobban
összezavarni. Nagy nehezen tovább indultunk. Egy sporttárs ért
utol bennünket Lili nevû kutyájával, akivel a gyerekek jót
játszottak. Rövidesen Csákberényben voltunk, s Patrik elkezdett
egy kicsit nyûgösködni, mikor jön már az ellenõrzõpont. Az is
elérkezett. Lyukasztás, magán frissítés egy kapucsínóval meg
egy kis gyümölcslével, s máris ballagtunk a Gémförtés-völgy
irányába.
A
hideg szélben hamar felkéredzkedett ránk a kesztyû, amit csak az
erdõbe érve vethettünk le. Most a változatosság kedvéért
Patrik húzott el tõlünk, így kapaszkodhattunk utána. Így aztán
a völgy legszebb részén nem is tudtam fotózni, pedig lett volna
mit, s fény is volt elég. Szerintem érdemes lenne a völgy
peremeén fönt is végig menni, az is igen szép lehet. Két
puskalövést is hallottunk. Vagy az Öregsomos-völgybõl, vagy a Z+
jelzésrõl jöhetett. Ha ez utóbbiról, akkor az a vadász nagyfokú
felelõtlenségérõl tanúskodik, hisz ez benne volt az útvonalban.
A jelzések elágazásánál, újabb teázó pihenõ. Egy rakás, a
rövid távosokkal érkezõ mackóformájú kutyakölyök rohanta le
a két gyereket, amit õk egy cseppet sem bántak. Szerencsére, a
kutyusok jó irányba rohantak el, amivel a gazdikat is megmentették
egy elkeveréstõl, õk ugyanis tévesen egyenesen akartak
Csákberénybe menni. Azért csak kiderült, hogy rövid távosok, s
megnyugtattuk, jó felé indultak a kutyák. Amíg én elballagtam, a
folyó ügyeket intézni, a két gyerek kiszolgálta magát még egy
kis teával, meghosszabbítandó a pihenõt, de lebuktak. Elõre
közöltem, következõ teázás az aszfaltút elérésekor lesz.
Következett
a túra utolsó, igen látványos szakasza. Szalagozás vezetett le a
Z+ jelzésrõl, s vitt ki a hegység peremére, egy jelenleg csak
térképen létezõ jelzésen. A látási viszonyok sokkal jobbak,
mint reggel. A kilátás pazar, ráadásul a szél sem ért bennünket
nagyon. Irány a zerge ösvény. A gyerekek nagyon remélték, hogy
jó nehéz lesz. Sokkal könnyebbnek bizonyult, mint remélték. Így
hó és jég nélkül nem vészes. Azért a figyelmetlenségnek
köszönhetõen Patrik esett is egy nagyot, de nem lett baja. Csak
egy kis figyelmeztetés. Jól látszott, hogy sokan nézelõdnek a
következõ ormon, ahová föl kellett kapaszkodnunk. Hamar
odaértünk. Nézelõdtünk egy kicsit, majd az ösvényen
leereszkedtünk a hegység lábához. Megittuk a maradék teát, s
megkezdtük a túra utolsó, egyben legunalmasabb szakaszát. Az
utolsó ellenõrzõ ponton kapott tea nem igazán ízlett a
gyerekeknek, így nekem kellett meginni. Továbbra is aszfalton
koptattuk a bakancsok talpát. Épp itt, a legunalmasabb szakaszon,
Patriknak egy fogába került a túra. Ne gondoljunk semmi nagy
esésre, és egyéb balesetre, csak éppen ezt a pillanatot
választotta ki egy tejfoga a kiesésre.
A
K+ jelzés, még mindig csak a térképen létezik, szalagozás sem
volt, így a túrázók kilencvenakárhány százaléka végig az
aszfalton ment vissza Csókakõre, míg mi rátértünk a térkép
szerinti útra, bár csak azért, mert tudom, hogy ott kellene menni.
Persze nem kizárt az útvonal változás sem, de az nem került rá
a térképre és az útleírásra, s nem is szóltak róla. Az utolsó
aszfaltos szakaszon Merci megjegyezte: Nem is volt ez olyan nehéz
túra.
A
végsõ két-három kilométeren Patrik elég nyûgös volt. Nagyon
várta már a végét, ami végül is elkövetkezett. A túra
legnagyobb dagonyáját, a Bogi pince megközelítésekor, a kertben
küzdöttük le. Ragadt rendesen. Megkaptuk az emléklapot,
emléktárgyat, pótoltuk az elégetett kalóriákat, beszélgettünk
egy kicsit, s hazafelé vettük az irányt.
Jó
hangulatú, nagy részén látványos túrán vehettünk részt.
Velünk volt az idõjárás is, hiszen alig volt sár, a jeges szél
is csak kevés helyen ért bennünket, s gyönyörûen sütött a
nap.
A
túra ár/szolgáltatás aránya jó, de tavalyhoz képest romlott.
1000 Ft-ért, színes, nyomtatott cartographiás térképlap,
emléklap, mini köcsög járt. A rajtnál stampedli pálinka, a
várban 3 szem szõlõcukor, Csákberényben csoki, a harmadik
ellenõrzõ ponton tea, a célban zsíros-, vagy margarinos kenyér,
hagyma, forralt bor és talán tea volt az ellátmány, mindenesetre
én nem láttam teát, kínálni is csak a forralt bort kínálták.
Lehet, hogy csak a cél szervezése sikerült gyengébbre, mint
tavaly. Javulás viszont, hogy nem csak száraz traminit lehetett
vásárolni, mint tavaly, igaz, palackozott bor nem volt. Aki nem
vezetett gépjármûvet, az a nevezési díjon fölül, külön
vásárolhatott a különbözõ pincékben beváltható borkóstoló
jegyet, ami egy-két emberen meg is látszott.
|