Teleki50
6:37-es vonattal utaztam Drégelypalánkra. Leszálláskor a népek gyorsan megrohamozták az asztalokat, én a tavalyi taktikámat követve kényelmesen öltözködtem, melegítettem. Meleget ígértek, de nem tudtam mennyire, minden esetre a vékonyabbik hosszú futónadrágomat és egy vékony hosszú ujjú felsõt vettem föl.
9-kor egy 30-on futó sráccal együtt vágtam neki a távnak. Egészen a Schaffer kútig mentünk együtt, ahol látva, hogy én emelkedõn is futok, gyorsan lemaradt. Jól ment minden, bár izzadtam mint a ló, 25 perc alatt a várban voltam. A kilátás mint mindig gyönyörû.
A vár után gyorsan benyomtam egy csokit energiapótlásul, megelõzendõ a késõbbi összeomlást. Pénzásásig hullámvasút jó jelzettséggel, helyenként sárral. Több helyütt hóvirág és Odvas Keltike mezõk virítanak kellemes illat, és madárcsicsergés tölti be a levegõt, teljes a nyugalom és a harmónia.
Csánki kert felé feltûnik a Magas-Börzsöny is, idelátszik 1-2 hófolt. Megy a szekér, idáig 9 felett van kicsivel az átlagom, de most jön a java.
Királyházánál a pont beköltözött az erdõbe. Gyorsan fölmarkolok egy csokit, bedobok 1-2 pohár teát és megyek tovább. A Rakottyás-patak igen meg van áradva, nem sok lehetõség van az átkelésre, egy alkalommal sikerült jól bele is lépni, ez után meg már mindegy alapon átgázoltam. Hideg volt a víz, de valószínûleg hûtésileg jót tett.
Kemény volt a Nagy-Mána kaptatója, nem emlékeztem rá, hogy ilyen hosszú. Fönn a bércen is hallani lehetett a megáradt patak zúgását.
Magosfai nyereg elõtt jelentek meg az elsõ hófoltok. Nagy-Hideg Hegyik volt belõlük rendesen, némileg akadályozva a futást. Csóványoson értem utol Vadmalacot és Jaatot. Tavalyhoz képest teljesen jól éreztem magam, semmi jele nem volt a készülõdõ hanyatlásnak. NHH-n pecsét és irány az Inóci vágás. Úgy emlékeztem, hogy hamarabb elérjük a hosszú egyenes szakaszt, nem mintha vártam volna, a lejtõ gyenge oldalam, nem merem elengedni magam.
Minden esetre ezen is túlestem, és kb. 3:20-as idõvel már a ponton ettem a parizeres kenyeret. Sajnos só nem volt, én meg nem hoztam magammal. A limonádé nekem nagyon ízlett így nem túlcukrozva.
A Kálvária felé vezetõ sárga négyzet és kereszten tavaly az itinerrel nem volt gond eltájékozódni, most viszont elõ sem kellett vennem, mer nagyon jól ki volt szalagozva. Beérve a faluba éreztem elõször igazán, hogy ma jól befûtöttek odafönn. Kezdett lötyögni a hasam, a víz nem szívódott föl. A táskámban lévõ izós lét már utálta a gyomrom, langyos is volt. Sikerül benézni a falu végi jelzés amivel semmit sem rövidítettem, csak a szomszéd utcán értem ki a faluból. Ami kutat találtam, azon nem volt nyomófej. Helyiek felajánlották, hogy adnak, de én megköszönve visszautasítottam azzal, hogy Szent-Gál-földnél lesz frissítõ, addig meg a hátamon lévõvel elleszek. Na ez hiba volt.
A Kis-Hanta patak mentén találkoztam Jakus Béláékkal, akikkel Hegyes-tetõ aljáig együtt mentem. Ismét trükközni kellett 1-2 patakátkelésnél, de nem volt nagy kaland, jól jöttek a hidak.
Pusztatoronynál új a piros felfestése, most már fölmegy a várba. Jó sok kiránduló jött szembe.
Az aszfaltos út keresztezése után visszatértünk a patakvölgybe. Szemeim elõtt már csak egy jól agyonsózott kenyér, és egy köbméter víz elfogyasztása lebegett.
A ponton kenyér volt, só sajnos nem, és víz sem. A pontõrök megkínáltak sajátból, de nem fogadtam el, mert én 2km múlva Törökmezõn tölthetek, õk meg itt lesznek a napon még hosszú ideig. Elég nehezen ment le a kenyér, és harcolni kellett, hogy lent is maradjon. Törökmezõn zárva a büfé, a helyiektõl kértünk vizet. Fél liter úgy tûnt el, mint a villám. Föltûrtem a nadrágom szárát és a póló, ujját, így átmenetileg jobban lettem. A hegyes tetõ aljáig laza kocogás, kivéve az elbontott vadkerítésnél lévõ emelkedõt, mert ott sétáltunk. Az aszfalt elõtt Béla ellépett, találkozom László Szilvivel. Már nagyon gyengének érzem magam. Úgy kell magamra parancsolni, hogy ne álljak meg a kilátóig. Fönt üldögéltem 5-10 percet, hogy lenyugodjon a gyomorom, addig próbáltam gyönyörködni a tájban. Érdekes, hogy a Börzsöny déli végén mennyivel elõbbre jár a természet, mint az északon.
Szilvi visszaelõz, én is összeszedem magam és utána indulok, de a célig már nem érem utol. A sárga sáv és háromszög jól jelzett, és zömmel lejt. Nyáriasan meleg a levegõ errefelé, nem erõltetem a dolgot, 6:10-el érem el a célt. Keményen megszenvedtem az utolsó 15 kilit, ami egyértelmûen a sóhiány számlájára írható. Persze a hosszú ruha sem volt a legjobb választás, nem számítottam ilyen melegre. A só pótlás kérdésével kezdenem kell valamit, mert így a nyáron sok szenvedés vár rám.
Köszönöm a túrát a szervezõknek, nagyon jó volt!
|
